Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)

1991-04-04 / 78. szám

1991. április 4., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — TÉKA 7 MI A BIBLIA? Az utóbbi években felébredt az érdeklődés a Biblia iránt. Az új katolikus és protestáns ki­adások lehetővé teszik olvasá­sát, de valódi megértéséhez bizonyos fogalmak tisztázása, s a könyv keletkezésének, cél­jának legalább nagyobb vona­lakban vázolt ismerete szüksé­ges. Nézzük hát, valójában mi is ez a könyv? Istentől sugalmazott írás A köznapi szóhasználat sze­rint a Biblia egyetlen könyv. Ilyen értelemben szoktunk róla beszélni vagy rá hivatkozni. A valóságban azonban nem a szó mai értelmében vett könyv, hanem neve eredeti jelentésé­nek megfelelően könyvek — mégpedig különböző korú és különböző szerzőktől szárma­zó írások — gyűjteménye. Maga a Biblia elnevezés köz­vetlenül a latin nyelvből került a modern nyelvekbe. A latin a görög „bibiion” szó .(könyvte­kercs, könyv) többes számú alak (biblia=könyvek) vette át, s csak a XIII. századtól kezdték egyes számban, „a könyv” ér­telemben használni. Ez utóbbi jelentéssel vette át szóhaszná­latunk a Biblia nevet. Könnyebb eligazodáshoz segít, ha megismerjük a Bibliá­ban található írások körét és csoportosítását. Tudnunk kell, hogy a zsidó és keresztény Biblia terjedelme nem azonos, s a szent könyveknek két nagy körét különböztetjük meg. A zsidók szent könyvei az Izrael népének adott isteni tanítást tartalmazzák, s a keresztény­ség előtti időben, Izrael népé­nek körében, vallási közössé­gében keletkeztek. A keresz­ténység a zsidóság Bibliáját szent és Istentől sugalmazott írásoknak tartja, a keresz­tények között kezdettől fogva nagy tekintélye volt, s az ős­egyház többször hivatkozott rá, mint „Istentől sugalmazott írásra” (2 Tim 3,16), vagy egy­szerűen az „írásra” vagy „írá­sokra” (Lk 4,21; 24,27 stb). Emellett azonban a kereszté­nység hasonló isteni tekintélyt tulajdonít az ősegyházban nagyjából a Krisztus után 50 és 100 között keletkezett írások­nak, amelyek Jézus életéről és tanításáról, az ősegyház kiala­kulásáról tanúskodnak, vagy az egyházaknak adott apostoli tanítást tartalmazzák. Ennek megfelelően a kereszténység a Biblia könyveit két nagy részre osztja: Ószövetségre (Ótesta­mentumra), amely a zsidóság Bibliáját öleli fel és az apostoli hagyományt tartalmazó Újszö­vetségre (Ujtestamentumra). Az ószövetségi Biblia Ha kezünkbe vesszük a Bib­liát, az Ő- és Újszövetség köny­veinek keretében az írások to­vábbi csoportosítását találjuk, amelynek ismeretében már következtethetünk természe­tükre vagy tartalmukra. Az Ószövetséget tekintve a zsidó és keresztény Biblia beosztása eltér. A héber Bibliában a köny­vek három csoportja a követke­ző: Törvény, Próféták, írások. Az első csoportba tartoznak azok az írások, amelyeknek a hagyomány szerint Mózes a szerzője, a világ és az ember teremtését, Izrael ősatyáinak, a pátriárkáknak és Izrael kez­deteinek történetét beszélik el. A második csoportba sorol­ják a prófétákat; első részében történelmi elbeszéléseket, má­sodik részében a tényleges prófétai hagyományt tartalma­zó könyveket találjuk. A harmadik csoporthoz, az írásokhoz tartozó művek közös nevezőjét nehezen állapíthat­juk meg különböző karakterük miatt. Egy csoportba sorolásu­kat az előző gyűjtemények le­zártsága indokolja. A keresztények az Ószövet­ség ókori görög fordítását véve alapul más beosztást követ­nek: történeti, tanító és prófétai könyvek sorrendjében. A törté­neti könyvek a világ teremtésé­től és az emberiség kezdetei­ből kiindulva Izrael népének történetét ismertetik meg. Az egyes könyvek természetesen különbözőképpen, sajátossá­gaiknak megíelelően tükrözik a hosszú történeti út egyes sza­kaszait. A második csoportba a tanító jellegű könyvek, míg a prófétai hagyományt tartalma­zó könyvek az utolsó csoportba kerültek. Az Újszövetség Az Újszövetséget a Jézus életéről, tanításáról, haláláról és feltámadásáról szóló négy evangélium nyitja meg (Máté, Márk, Lukács, János). Ezeket követi az Apostolok cselekede­tei, az egyház keletkezésének és a római birodalom területén való elterjedésének elbeszélé­sével. Ezután két nagyobb gyűjtemény következik: Pál apostol levelei a különböző egyházközségekhez és az ún. katolikus levelek, ezekegy-egy nagyobb terület keresztény hí­veihez intézett apostoli írások. Ezek a levelek alkalomszerűen Jordaens: A négy evangélista. 1620 körül. Párizs, Louvre tárgyalnak felmerülő gyakorlati (erkölcsi, egyházszervezeti) kérdéseket, vagy a hit dolgai­ban felelnek aktuális problé­mákra. Ebben a témában hosszabb, összefoglaló fejte­getéseket is találunk köztük, melyek ,,körlevél”-szerű célt szolgáltak. Az Újszövetséget a Jelenések könyve zárja le, jelképes látomásokban jelezve az egyház küzdelmes sorsát a történelemben és végső győ­zelmét Krisztus második el­jövetelével a történelem végén. Az elmondottakkal csak kül­sőleg írtuk le a Bibliát, de lénye­gét még nem ragadtuk meg. Az eredeteben, jellegében, szán­dékában korában és szerzői­ben oly szerteágazó gyűjte­ményt közös nevezőre hozva összekapcsolja, ugyanakkor megkülönbözteti minden más emberi műalkotástól, hogy iste­ni sugalmazásra íródott. Eze­ket a könyveket azzal a meg­győződéssel gyűjtötték össze, hogy szerzőiket Isten indította írásra, sugalmazta őket, mert bennük saját magáról, az em­ber céljáról, életviteléről, a hit lényegéről akart közölni valamit az emberiséggel. Ezért úgy is mondhatjuk: a Biblia Isten sza­va. Igaz, hogy a Biblia könyvei egyúttal az egyetemes emberi kultúra legkiemelkedőbb alko­tásai közé is tartoznak, de való­di értéküket csak akkor ismer­hetjük meg, ha figyelünk az embernek szóló vallási és er­kölcsi üzenetükre. (Folytatjuk) Rózsa Huba a budapesti róm. kát. hittudományi egyetem professzora Ismerjük meg o Bibliát YEHUDIMENUHIN: ÉLETRECEPTEK „A könyv nem arról szól, amit addig megtanultam, ha­nem arról, amit nap nap után tanulok és újra felfedezek. "A világhírű hegedűművész sajátos művészi-pedagógusi re­ceptkönyve a Gondolat Kiadónál jelenik meg. Ebből köz­lünk részleteket. Soha nem nyúlok alkoholhoz Esztétikailag nincs gyönyö­rűbb tárgy a hegedűnél, és kedves házi teendőim közé tar­tozik, hogy néhány hetenként kifényesítem és új húrokkal lá­tom el. Hangja elragadó, külö­nösen ha valaki — mint én is — hangfogóval gyakorol. A hang ilyenkor halk, édes és lágy. Nagy, nehéz fém éhangfogót használok, és ez szerintem roppant pihentető, mert lehető­vé teszi, hogy úgy koncentrál­jak a játék legtöbb aspektusá­ra, hogy közben ne kelljen fo­lyamatosan a teljes hangra fi­gyelnem. A teljes hangra a dobogón figyelek: sokéves gyakorlás után ez már magától megy. Számomra az a legfon­tosabb, hogy tudjam, hogyan szólaltassam meg a hangokat — nem a koncerthangot —, és hogyan tegyem őket a magam szamára és a magam kedvére minden szempontból kifogás­talanná, olyanná, hogy már csak az átélés végső dimenzió­ja hiányozzék belőlük. Azt hi­szem, nagyon fontos, hogy ha egyedül vagyunk, ne játsszunk teljes átéléssel, ne fárasszuk magunkat, mert ebből végül valami olyasmi lesz, mintha ál­landóan közönségnek játsza­nánk. A gyakorlás a muzsikus­ra és hangszerére tartozik, nem szánjuk idegen füleknek és szemeknek. A hegedülés, természete­sen, tapintás kérdése is. Érzéki dolog. Az ujjakra éppen úgy hat, mint a fülre. A hegedű a tapintás rendkívül finom tár­gya: rezgő húrjai élnek, s az uj- jaknak rendkívül pontosan, ér­zékenyen és kiegyensúlyozot­tan kell játszaniuk rajtuk. Ha a külvilág nem tör rám gyakran, amint szállodai szo­bámban dolgozom, néha én keresem a kapcsolatot vele. Ötletszerűen fölhívom az egyik gyerekemet vagy barátomat. A telefon köt össze az élettel. Vannak emberek, akik ötlet­szerűen vásárolnak — azt hi­szem, én ötletszerűen telefo­nálok. Telefonbeszélgetéseim egyfajta intellektuális, elvont barátságot nyújtanak nekem, afféle távolsági barátságot. Ezzel szemben a hegedű egy eleven lény közvetlen társasá­gát nyújtja. A világban normáli­san érvényes szerepek mintha fölcserélőcinének a turné so­rán. Az emberek távoliaknak tűnnek, és csak beszélgetés útján teremthetünk kapcsolatot velük, míg a hegedű érzékelhe­tően velünk van. Egészen döbbenetes, mit érhetünk el egy ilyen szállodai elzártság során. Sokszor elő­fordult, amikor új műre vagy új műsorra készültem, hogy a tel­jes elmélyülésnek ezt a módját választottam. Emlékszem, egyszer egy zürichi koncertre felújítottam Sosztakovics He­gedűversenyét. Három napom volt a felkészülésre, amelyet egy bécsi szállodában töltöt­tem, és éjjel-nappal dolgoztam. Tulajdonképpen nem számí­tott, nappal van-e vagy éjsza­ka. Akkor aludtam, amikor szükségét éreztem. Amint föl­ébredtem és megfelelő állapot­ba kerültem, gyakoroltam, amíg csak bírtam. Amikor elfá­radtam, lefeküdtem aludni, nem törődtem azzal, mi van körülöttem. Ez meglehetősen aszketikus életmódnak tűnhet, de engem mind érzelmileg, mind intellektuálisan kielégít. Nincs magányérzetem, ellen­kezőleg, a látszólagos elszige­teltségnek ezen korszakait szépséges zene tölti meg, és az a kimondhatatlan öröm, Mindig beszerzem magam­nak azokat az élelmiszereket, amelyeket szeretek. így aztán nemcsak azt ehetem, amit aka­rok, hanem, amennyire lehet­séges, önellátó is vagyok. Ahol tudom, megvásárolom az alap­vető dolgokat: korpát, búzacsí­rát, sok gyümölcsöt és joghur­tot. Nagyvárosokban ez nem gond. Ott egyre több, az egész­séges táplálkozáshoz szüksé­ges élelmiszert árusító bolt nyí­lik, és jó kenyér is kapható. Azt a fajta kenyeret szeretem, amelyet búzából, rozsból és árpából sütnek, és mazsolával, dióval vagy babcsírával ízesí­tenek. Az ember megtanulja, melyik városban milyen az élel­miszer-választék. New York­ban például mindig jók a tejter­mékek, a kecsketej, a joghurt és a sajt, frissek a zöldségek és amelyet az eszményi tökéle­tesség keresése és ennek so­rán önmagunk megméretése nyújt. Ezzel a munkamódszer­rel naponta új finomságokat, új lehetőségeket fedezünk fel, s elnyerjük a könnyedség végte­len jutalmát. Ami a hegedülést illeti, szüntelenül fölfedezek eddig még ismeretlen, rendkí­vül fontos és vonzó területe­ket. Természetesen az ember­nek ennie is kell. Valami azért szól amellett is, hogy egyedül eszünk. Mert bár nélkülözzük a kellemes társaságot, a magá­nyos étkezések sohasem za­varják a munkát. Semmi sem ösztönöz bennünket arra, hogy időt vesztegessünk a napot megszakító két-három étke­zésre. a saláták. Természetesen a szállodai szobámba is fölren­delhetek ennivalót. Időről időre kísértésbe jövök, és rendelek egy adag halat, salátát, burgo­nyát vagy valami zöldségfélét, esetleg levest. De soha-soha nem nyúlok alkoholhoz, cukor­hoz, fehér kenyérhez vagy édességhez. Manapság a kagylófelékkel is vigyáznunk kell. Pár hetenként esetleg ren­delek egy sült homárt, de még szeretett amerikai kagylóimra is megtanultam gyanakvással nézni, s az osztrigákban és a rákokban sem bízhatom már. Természetesen gondosan el­kerülöm azokat az apró cse­megéket, amelyek a szobám­ban találhatók: a háromszögle­tű csomagolt sajtokat, ame­lyekben talán minden van, csak sajt nincs, az üveg bort, az elő­Egészséges táplálkozás re csomagolt élelmiszereket, amelyek tele vannak vegysze­rekkel és rákkeltő anyagokkal. Tulajdonképpen, ahogy jártam Amerikát, egyre inkább meg­győződöm arról, hogy ez egy öngyilkos társadalom. A kis rózsaszín dobozba csomagolt szacharinon felirat állt: „Ez a termék veszélyeztetheti egész­ségét, mert a szacharin kísérle­ti állatokon bizonyítottan rákot okozott.” Bár, meg kell monda­nom, furcsa, hogy az emberek látszólag élnek és virulnak ezektől a kétes kotyvalékoktól. Vagy legalábbis az őket ellátó iparágak virulnak. Néha eltű­nődöm azon, vajon felhagy­nak-e egyszer ezzel a maga­tartással, vagy talán az utolsó élő nemzedék szörnyűséges tombolása ez, azé a nemzedé­ké, amely tudja, hogy semmire sem kell többé tekintettel len­nie? Mozgásrecep tek A nyak lazítása A hegedűsök körében ez a gyakorlat is jól ismert, de attól még jó. A hegedülés legfőbb előfeltétele, hogy a nyak telje­sen szabad legyen. Tartsuk a nyakunkat lazán, és a fejet hajtsuk előre. Valami olyasmit kell éreznünk, mintha előreesne a fejünk — de eről­tetni nem szabad. Úgy moz­gassuk a testünket, hogy amennyiben a nyakat lazan tartjuk, a fej kénytelen legyen mozogni. Most döntsük a fejün­ket oldalra, és végezzünk fej- körzést előbb az egyik, majd a másik irányba. Mindig lassan és lazán mozogjunk. Elég mindkét irányban háromszor elvégezni a gyakorlatot. Tanuljunk meg járni Egy hegedűs számára kulcs­kérdés, hogy tudjon helyesen állni — kiegyenlítetten, helyes fejtartással. Mégis ezeket a látszólag egyszerű dolgokat gyakran nemigen értik. A har­móniát és az egyensúlyt az egymással összefüggésben működő testrészek teremtik meg, és a következő gyakorla­tok segítenek ebben, hogy ezt az összefüggést megértsük. Kezdjük kényelmesen szét­vetett lábbal, a lábakra egyen­letesen elosztott testsúllyal. Most lassan helyezzük a súlyt a bal lábra, azután a jobbra. Most kísérletezzünk a fej mozgásával, és nézzük meg, milyen hatással van ez egész testhelyzetünkre. A fejnek je­lentős súlya van. Döntsük a testet kissé hátra, vállunkat tartsuk lazán hátrafelé. Érez­zük, hogy a fejünk hátrafelé húz. Most dőljünk kissé előre, helyezzük a testsúlyt a bal lá­bunkra. Fejünket tartsuk egye­nesen, állunkat szegjük le. Kezdjük érzékelni a test és a fej által alkotott tengelyt. Ez a lé­nyeges dolog: hogy képesek legyünk megerezni, mikor lesz egyensúlyban a test tengelye. Ténylegesen kiegyensúlyozott helyzetből bármely irányba mozdulhatunk, de a test alap­helyzete — mint ahogy a hege­dűé és a vonóé is — tengelye­sen kiegyensúlyozott kell hogy maradjon. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents