Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)
1991-04-25 / 95. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1991. április 25.,-csütörtök Menekülés és álcázás A természet rendje, hogy az állatok egyik fele a másik állat testéből él, tehát ragadozó. Szervezete alkalmas arra, hogy a zsákmányállatot már messziről észrevegye — jó a látása, hallása, szaglása, képes gyorsan megközelíteni áldozatát, jó futó, ugró stb. A zsákmányállatok szervezete viszont ahhoz alkalmazkodott, hogy gyorsan elmenekülhessenek a támadók elől, illetve jól elbújjanak, elrejtőzzenek. A gyors menekülésre képtelen állatok zöme agresszív viselkedésmóddal vagy az álcázás különböző formáival menti meg az életét. Nagyon érdekes védekezésforma a szín- és alakutánzás is, amelynek az állatvilágban számos változata van. Ilyen például az, ha az állat a növényt vagy annak valamely részét utánozza. A sáskák egyik családja testalakjával megtévesztésig utánozza a növények szárát (botsáska), egy másik családja a növények leveléhez hasonlít (levélsáska). A bölömbikát például nagyon ritkán lehet látni, mert az oltalmat adó nádat nappal csak kivételesen hagyja el. Amint úgy érzi, hogy felfedezték, mereven megdermed, mint egy karó (képünk). Barna csíkos teste ebben a helyzetben felismerhetetlenné teszi a szárak között. KITALALOS KARIKA Karikázd be azokat az állatokat, amelyek vízben vagy vízközeiben élnek. Óvodássarok Színezzétek ki a ponttal jelölt részeket. Egy karikatúra jelenik majd meg a képen, amelynek ez a szövege: „Már elnézést uram, de nem vasalná ki a nadrágomat?” A KINCSKERESŐ KECSKE Egyszer Jakab, a ritka sza- kállú kecske kinézte az udvar egyik pontját, és elkezdett a patájával kapirgálni. Meglátja a kutya és megszólítja: — Miért püfölöd a földet, Jakab? — Nem püfölöm én, hanem ások. Valami azt súgja nekem, hogy itt lapul a kincs. — Te még azt sem tudod, hogyan keirásni! Vonulj csak hátrább, majd én megmutatom! — nagy hévvel nekiállt ásni a kutya, de bizony hamar belevásott a körme. Kemény volt a föld, a kecske meg még alaposabban ledöngölte a patájával. Elunta a kutya. — Aztán, minek neked a kincs? — Hát új ködmönt csináltatok. Képzeld, hogyan feszítek majd benne! A kutya megcsóválta a fejét —„ micsoda balga teremtnény” —, de heccből bíztatta a kecskét. — Csak ássad szaporán, egykomám! Nekem van még egy kis ugatnivalóm, majd visszajövök és segítek! Jakab csak püfölte a földet. Csupa verejték volt a homloka, de tovább folytatta anélkül, hogy egy csepp földet is kiásott volna. A nagy lármára előjöttek más állatok is, és úgy ellátták tanáccsal Jakabot, hogy már minden körme fájt a kapirgálás- tól. Persze közben eloldalog- tak mellőle, és a háta mögött jókat kuncogtak: „Ostoba kecske, csacsibb a legnagyobb szamárnál is”. Ekkor előkerült a cica. Látva Jakab erőlködését, azt tanácsolta neki: kérjen segítséget Vakond Vincétől, akinek jóféle ásója van. Jött is Vakond Vince nemsokára, mert már idegesítette az órák óta tartó dübörgés. — Mi az, mi történt? Égsza- kadás-földindulás van? — könyökölt ki a földkupac tetejére. — Dehogyis! - nyugtatta meg a cirmos. — Jakabnak látomásai vannak, hogy kincset rejt az udvar. Ásni akar,—de így sikeredett a tudománya. A vakond elgondolkodott. — Kincs! Hm! Sok-sok évet megértém, néhányszor feltúr- káltam az udvart, de kincsre nem emlékszem! A kecske közben kimerültén üldögélt, és szomorúan mekegett. A cica és a vakond odament hozzá: — Nagy fába vágtad a fejszéd, Jakab! De sebaj! Felturkálom én a környéket, hátha megtaláljuk a kincsedet! - biztatta a vakond. A cica leheveredett a kecske mellé, Vakond Vince meg nekilátott a munkának. Közben visszaérkezett a kutya is. — Ki mozgatja itt a földet? - kiabálta már messziről. — Vakond Vince keresi a kincset, amelyet Jakab megálmodott. — Mondjátok meg neki, hogy keresse már meg az én jó kis velőscsontomat is, melyet a múlt héten elástam, de nem tudom, hova. — Ezzel elszaladt a sövény mögé ugatni. Egyszer csak abbamaradt az ásás, prüszkölve jött elő Vakond Vince. — Ilyet még nem értem! Olyan kemény tárgynak ütköztem, hogy kicsorbult az ásóm. A kecske izgatottan ugrott föl. — Biztosan megtaláltad a kincses ládikómat! — Lehet, hogy megtaláltam, de nem tudok tovább ásni. Meg kell éleznem az ásómat. Közben visszatért a kutya is: — Bízzátok csak rám, majd én megélezem! A kutya elrohant, az állatok egy idő után elunták a várakozást és egyenként eloldalog- tak. Csak a kecske maradt ott és azóta is várakozik. Ha a kutya visszahozta volna a vakond ásóját, az én mesém is tovább tartott volna. Törő István Játék a szabadban Mit csinálsz héja? A gyerekek fogják meg egymás vállát és jól kapaszkodjanak össze. A legnagyobb, a le gerősebb gyermek álljon elől. kitárt, óvó karokkal. Ő a tyúka- nyó. Vele szemben áll a héja és úgy csinál a kezével, lábával, mintha ásna. A tyúkanyó szerepét vállaló gyermek kérdezi tőle: — Mit csinálsz héja? — Lyukat ások. — Minek a lyuk? — Csirkét forrázni. — Kiéből? — Tiédből! — Anya vagyok, nem adom! — Héja vagyok, elkapom! E párbeszéd elmondása után a kijelölt „héjagyerek” a csirkék után kapkod. A tyúkanyó kitárt karokkal védi csirkéit, mindig a héja felé fordulva. A kiscsirkék sora tyúkanyó mozgásából adódóan futásban van, hol erre, hol arra szaladnak, csapódnak. Akit a sor végén elkap a ragadozó, az átmegy a héja oldalára. A játékot addig kell játszani, míg egyetlen gyermek marad a tyúkanyó mögött. Szószaporítás Mind a tizenkét szó elejére és végére írjatok egy-egy betűt úgy, hogy újabb értelmes szavakat nyerjetek, íme egy példa: Arany = Baranya. Mókaságok Felkérjük a társaságot, mondják meg, hányadik napon tudnának egy öt méter magas fa tetejére feljutni, ha naponta három métert másznak fölfelé, de ugyanazon nap éjjelén mindig visszacsúsznak két métert. Rövid számolás után talán kivétel nélkül mindenki azt fogja erre mondani, hogy az ötödik napon érnek a fa tetejére, mert hiszen naponta csak egy métert haladnak. Ez azonban tévedés! Már a harmadik napon feljuthatnak a fa tetejére. Az első és második napon ugyanis hat métert másznak fölfelé, de négyet visszacsúsznak, tehát a második méter végén állnak. Ezután, a harmadik napon, másznak három métert, s fenn vannak a fa tetején, és így már nem csúsznak vissza semmit. Kenyeret keresni Három csöppnyi gyermek: Zoli, Judit, Panna, Az udvaron sétál A fejét lehajtva. Mennek libasorban Egymás mögött, csöndben. Lábuk alatt a sok Kis kavics megcsörren. Mennek körbe-körbe, Pici lábuk toppan. Megkérdi Anyuci: Mit kerestek ottan? Megszólal Judit, Az ötéves fruska: Kenyeret keresünk, Úgy, mint az Apuska... Szarka Zoltán tanuló Krecsmáry László: Mese Jött egyszer egy vándor — mesélgette Sándor — s oly nagy volt a botja: kilenc ember hozta! Hát még ám a zsebe! — Tíz gyerek fért bele, s bújócskázott benne, akinek volt kedve. Tarisznyája is volt, benne kenyér friss volt — húsz éve sült éppen, hideg kemencében. Köpenyén a gombok szóltak, mint a gongok, s jó, hogy úgy is szóltak, hisz — rajzolva voltak. És e furcsa vándor —mondta tovább Sándor- oly keveset evett, mint egy pólyásgyerek: kávéból egy vödörrel, teából egy csöbörrel, laskából egy fazékkal, s kilencvenkét marékkal. Ilyen volt a vándor, így mesélte Sándor...
