Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)
1991-04-11 / 84. szám
1991. április 11., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — TÉKA 7 ISMERJÜK MEG A BIBLIÁT A Biblia kialakulása Michelangelo: Mózes. Róma, S.Pietro in Vincoli A Biblia különböző korokban keletkezett, különböző szerzőktől vagy szerzőcsoportoktól származó írások gyűjteménye. Ezért az egyes könyvék ösz- szegyűjtése és válogatása az az 0- és Újszövetség egészét tekintve évszázadokon át tartó folyamat eredménye. Hqsz- szabb időbe tellett annak felismerése, hogy mely írások tanúsítják hitelesen Isten szavát, s azt is meg kellett határozni, milyen ismérvek alapján tartozhat egy-egy mü a Bibliához. A hit és erkölcs mércéje Az Istentől sugalmazott szent könyvek gyűjteményét szaknyelven kánonnak nevezzük. A kánon szó jelentése: nádszál, egyenes rúd, amelyhez valamit igazítani, állítani lehet. Átvitt értelemben: példa, szabály, mérce. Mivel a Biblia a hit és erkölcs mércéje, ezért alkalmazták a Bibliához tartozó szent könyvek gyűjteményére a kánon kifejezést. Amikor pedig ezeket Istentől sugalma- zottnak nevezik, azt fejezik ki, hogy a hívő közösség (Izrael, egyház) hitének bemutatásában Isten működését ismerték fel. • A Biblia írásai'isteni sugallatra készültek, de a kánon meghatározása a hívő közösség feladata. Az ószövetségi kánon Izrael népének körében keletkezett, amelybe az Izrael hite szempontjából mértékadó könyveket emelték. A héber nyelvű kánoni gyűjtemény fokozatosan alakult ki, mégpedig Palesztinában. Először a Törvény, Mózes öt könyve nyert kánoni tekintélyt, azaz számított a hit zsinórmértékének (Kr. e. V., de legkésőbb a IV. század). Később a prófétai könyvek gyűjteményét (Kr. e. III. sz.), majd az „írásokat” is elismerték Isten szavának. Azt azonban, hogy mely könyvek tartoznak az írások csoportjához, csak későn, Kr. u. az I. század végén, a II. század elején zárták le véglegesen. Ez akkor történt, amikor a zsidóság hivatalos tekintéllyel végérvényesen meghatározta és rögzítette a szent könyvek egész gyűjteményét.. Az ószövetségi kánon története a keresztény egyházban még folytatódott. Az Ószövetség a keresztények körében is Isten szavának tekintélyével rendelkezett, de a könyvek számának tekintetében eltértek a héber nyelvű kánontól. Héber és görög kulonbozoseg A kereszténység ugyanis a görög nyelven beszélő világban terjedt el, ezért az egyház az Ószövetség görög fordítását, a Szeptuagintát vette át használatába. A Szeptuaginta az Egyiptomban élő, görög 'nyelven beszélő zsidók között Alexandriában készült Kr. e. a III. századtól, legkésőbb Kr. e. 150 körűiig. A görög fordítás a szent könyvek gyűjteményébe a héber nyelvű kánonban található írásokon kívül még más műveket is bevett. Amikor a kereszténység használni kezdte a Szeptuagintát, ebből a többletből válogatva átvett és szent könyvként olvasott hét könyvet (Tóbiás, Judit, Makkabeusok 1-2, Bölcsésség,.Jézus Sirák fia és Báruk könyvét). Később a reformáció egyházai csak a héber Bibliában tartalmazott írásokat fogadták el kánoninak, míg a katolikus és ortodox egyházak továbbra is az ószövetségi kánonhoz sorolják, szent könyvnek tekintve a felsorolt írásokat is. A zsidóság az ószövetségi kánont Kr. u. 1Ö0 körül zárta le végérvényesen. Nagyjából ugyanebben az időben keletkeztek az időrendben utolsó újszövetségi írások is. A keresztény közösség Izrael jogörökösének tekintette magát, s egyben feljogosítottnak, hogy saját írásait mint „újakat” a régiek, azaz Izrael népe körében keletkezett szent könyvek mellé állítsa.. Mikor zárták le a Bibliát? A könyvek két csoportjának Ó- és Újszövetség elnevezése egyúttal kifejezésre juttatja a két udvtörténeti korszak egységét, de különbözőségét is. Az újiszövetségi könyvek gyűjteményének végérvényes lezárása szintén hosszabb foMózes átveszi a kőtáblákat. Miniatúra. 1450. The Jewish World. Thomes and Hudson Ltd. London, 1979. lyamat eredménye. A Jézus földi életétől és az apostolok tevékenységétől való időbeli eltávolodás szükségessé tette azoknak az írásoknak kiválasztását és összegyűjtését, amelyeket a Jézusról szóló apostoli hagyomány alapján a hit mércéjének tekintettek. A kánoninak elismert könyvek gondos elkülönítését mind a zsidóságban, mind a keresztényeknél közkézen forgó egyéb vallásos iratok tették szükségessé. Ezek között — csodákat halmozó legendák, téves tanokat hirdető eszme- futtatások mellett — találhatunk komoly, részleteiben gyakran idézett műveket is, melyek azonban nem feleltek meg minden szempontból a kánoni követelményeknek. Indokolt volt Jehát a hosszabban elhúzódó megfontolás és mérlegelés a hit tisztaságát és az erkölcsi életet meghatározó könyvek kiválasztásánál. Rózsa Huba a hittudományok professzora / Yehudi Menuhin: Eletreceptek Ahány koncert, annyi város Elmondhatom, hogy életem során igencsak furcsa helyeken kellett bemelegítenem az ujjaimat. Emlékszem, egyszer New Yorkból Washingtonba utaztam a reggeli vonattal a délutáni koncertre. Akkoriban ez ötórás út volt. Mind rendesen, a pullmankocsi végén lévő egyik luxus különfülkét kaptam meg, és ott cincogtam. (Akkoriban még nem fedeztem föl a hangfogó értékeit.) A többi utas, emlékszem, némileg bosszankodott, egymás után dühödten bekopogtak az ajtón — ami zárva volt. En csak gyakoroltam tovább, de aggasztott, hogy ha majd megáll a vonat, elő kell bújnom mindazoknak az ellenséges pillantásától kísérve, akik elszenvedték a muzsikálásomat. A pullmankocsi tiszteletre méltó utasai föltehetően olyan úriemberek voltak, akik dohányozni, beszélgetni vagy olvasni szerettek. Biztosan nem vágytak arra, hogy. végighallgassák egy hegedűművész gyakorlását. De gyakorolnom kellett, és megtaláltam a módját, hogyan lágyítsam meg az ellenséges szíveket. Mivel gyakran utaztam ezen az útvonalon, tudtam, mikpr közeledünk Washingtonhoz. Amikor már közel voltunk az állomáshoz, még fülkém biztonságában eljátszottam az Ave Mariát, amilyen érzéssel csak tudtam. Ez érezhetően lecsillapította az utasokat, és amikor a vonat megállt, és előjöttem a fülkémből, a jól megtermett úriembereknek immár jóindulatú pillantása kisért. Nem akartak megkövezni többé. A zene elillan, tovatűnik. A zenekar keményen dolgozik, hogy létrehozzon valamit, ami szinte születése pillanatában már nincs is. Minden muzsikus legjobb bírája a zenekar. A zenekar közös véleménye csaknem tévedhetetlen. Őket nem lehet becsapni. Én mindig azt az elvet követem, hogy azonnal elismerem, ha hibázom... Igen sokat nyújt nekem az a hullámzás, amely a karmester és a zenekar vagy a szólista és a zenekar között van. A zene tolmácsolása alkotómunka, de ez az alkotás a zenekar esetében megértéssel párosul. A próbák pusztán fizikai természete, az erőfeszítés, a hangulat, a derű, melyet egy ilyen közösségi feladat nyújt, semmiképpen sem kisebbíti az erőfeszítés komolyságát; valójában mindez e komolyság alapvetően fontos része. Ha meggondoljuk, abban is van valami megdöbbentő, hogy egész lelkünket, egész lényünket beleadjuk jelen nem lévő zeneszerzők műveinek az előadásába. Amikor zenekarral dolgozom, gyakran az az érzésem, hogy valami látszólag teljesen lényegtelen dolgot csinálok, amely csodálatos módon mégis mindennél fontosabb. Mozgásreceptek Festés Festésnek egy olyan gyakorlatot nevezek, amely közelebb visz bennünket a hegedülés mozdulatához. Amikor hegedülünk, úgy kell tartanunk mindkét karunkat, mintha súlytalanok volnának. Azt hiszem, sokan nem is gondolnák, lényegesen több művészet és ügyesség kell ahhoz, hogy halkan játsszunk, mint ahhoz, hogy hangosan. Tulajdonképpen a fiatal hegedűs számára a lehető legjobb gyakorlat az, ha megtanul planissimo játszani úgy, hogy ne nyomja meg a vonót. Ha megnyomjuk a vonót, nem élvezhetjük a finomságot, a hangzás tökéletességét, az árnyalatok és a hangszín végtelen fokozatait, amelyet a hegedű nyújtani tud. A festést úgy kezdjük, hogy karunkat magunk elé nyújtjuk, kézfejünket lazán lógatjuk. Kissé előredőlünk, és hagyjuk, hogy a kezünk természetes módon körözni kezdjen — ellenkező irányokba mozdulva. A körök lehetnek kicsik vagy nagyok, ahogyan akarjuk, egyszerűen építsünk a már meglévő mozgásra. Hagyjuk, hogy a kezünk szabadon, csuklóból • mozogjon. Most kezdjünk fölegyenesedni, csigoláyról csigoláyra, folytassuk a kézkörzést, és emeljük a karunkat fölfelé. Ahogy a karunk mozdul, a fejünk is fölemelkedik, egészen addig, amíg olyan testhelyzetbe jutunk, mintha a meny- nyezetet festenénk — kezünket felnyútjuk, fejünket kissé hátravetjük. Még a testünk is egy kissé hátradől. A mellkas kitágul, és karunk máris leereszkedik. Folytassuk a körző mozgást. Néhány pillanat után álljunk le, és kezünket zárjuk az oldalunkhoz. A golflendítSs Ez a gyakorlat a könnyed mozgást, az egyensúlyt és a rugalmasságot segíti elő. Álljunk kényelmesen szétvetett lábbal, testsúlyunkat osszuk el egyenletesen. Egyik karunkat nyújtsuk ki oldalra, testünktől körülbelül 45 fokos szögben, kézfejünket tartsuk lazán. A másik karunkban tartsunk egy elképzelt hegedűt. Helyezzük testsúlyunkat a kinyújtott kar oldalán lévő' lábra, aztán tegyük át a másikra úgy, hogy a kinyújtott kart körbelendítjük, miközben a másikban még mindig tartjuk a képze'etbeli hegedűt. Ismételjük meg a gyakorlatot ellenkező irányba, és végezzük el mindkét oldalon annyiszor, ahányszor csak akarjuk. Munkálkodás a hátunk mögött Ez a gyakorlat azt segíti elő, hogy vállunk, hátunk és csuklónk hajlékonyabb - legyen. Nem könnyű, de kellő elhatározással — vagy természetes hajlékonyságunk segítségével — elvégezhető. Emeljük jobb karunkat a fülünkhöz nyomva a fejünk fölé. Aztán hajlítsuk be úgy, hogy kezübnk a hátunk mögött a lehető legmélyebbre érjen. Meghajlított bal karunkat nyújtsuk fölfelé a hátunk mögött, amíg csak ujjaink össze nem kapaszkodnak. A hegedűs imája Illesszük össze a hátunk mögött két kezünk ujjbegyeit, és fordítsuk kezünket fölfelé úgy, hogy a kéz külső éle a hátunkat érje. Ekkor zárjuk össze az ujjainkat, szorítsuk össze a tenyerünket. Nyomjuk föl a kezünket a hátunk mögött, amilyen magasra csak tudjuk. Árnyékhegedülés Fontos dolog, hogy lássuk magunkat hegedülés közben, és érezzük a teret, amelyben mozgunk. Az eddigi gyakorlatok elvégzése után teljesen laza állapotba kell kerülnünk, készen arra, hogy kézbe vegyük a vonót — először egy képzeletbelit, aztán a valódit. (Könnyebb tudatosítani a mozgásunkat, ha nem terhel bennünket azjgazi hegedű). Álljunk kényelmesen szétvetett lábbal, egyenletesen elosztott testsúllyal, és tegyünk úgy, mintha fölvennénk a hegedűt. A lapockánkat lazítsuk ki. Kezdjünk játszani a képzeletbeli hegedűn. Érzékelésünk legyen rendkívül finom, és legyünk tudatában a lapockák közötti távolság fokozatos növekedésének. Mind elöl, mind hátul legyünk érzékenyek és elevenek—az ember az egész testével játszik. Karunkat tárjuk ölelésre. Vegyük kézbe a vonót. Két karunk közt fogjuk át a lehető legnagyobb teret. A vállunk közt lévő teret próbáljuk elmélyíteni. Egyensúlyozzuk a vonót a hüvelyk- és mutatóujjak között, és húzzuk meg. Ahogy magunk felé húzzuk a vonót, éreznünk kell, hogyan nő és mélyül a tér két lapockánk között. Ahogy lazán vezetjük a vonót lefelé, a vállak lejjebb ereszkednek, és megszűnik a feszültség. Ellenőrizzük a vonót tartó ujjakat — a lehető legnagyobb helyet kell hagyni közöttük. (Folytatjuk.)
