Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)
1991-04-02 / 76. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP 1991. április 2., kedd Páncélosok vonultak a plitvicei körzetbe Tovább szorították a hurkot... — Kisebb nyilatkozat háború (Folytatás az 1. oldalról) Stipe Mesic szövetségi alel- nök, az államelnökség horvát tagja az államelnökség vasárnap este megtartott üléséről elmondta: szükségtelennek tartotta a hadsereg felvonultatását, mivel a rend már helyreállt. Ellene szavaztam — mondotta Mesic—, de mindez nem jelenti azt, hogy emiatt lemondanék tisztségemről. A horvát belügyminisztérium és az ötödik katonai körzet között kisebb nyilatkozatháború alakult ki: a Horvátországban és Szlovéniában levő körzet illetékesei előbb közölték, hogy a horvát rendőrség akciójáról nem volt tudomásuk, csak négy helikoptert bocsátottak az incidens idején az illetékesek rendelkezésére, hogy időben elszállíthassák a sebesülteket. A horvát belügyminisztérium korábban azt állította, hogy a hadsereg együttműködött a horvát belügyi alakulatokkal, különösképpen a sebesültek elszállításának megszervezésénél. Az ötödik katonai körzet ezt hevesen cáfolta, így a horvát belügyminisztérium újfent bejelentette, hogy Josip Boljkovac belügyminiszter igenis konzultált Konrad Kolsak tábornokkal, a körzet parancsnokával és munkatársaival. A Horvátországi Egyesült Szerbek Belgrádban felszólították Franjo Tudjman elnököt, hogy azonnal vessen véget a szerbek körében elkövetett vérfürdőnek és vonja ki a különleges alakulatokat Plitvicéről. Hasonlóképp nyilatkozott a szerb köztársasági kormány és több szerb ellenzéki párt is, bár Vük Draskovics, a Megújhodási Mozgalom vezetője kijelentette: egyelőre még nem mozgósítja híveit. A maribori Vecser című lap egyértelműen Horvátország pártját fogja az események megítélését illetően. Kifejti, hogy először szerbek lőttek. A Vecser emlékeztet Milosevics szerb elnök és Tudjman hétfői találkozójára, amelyen megállapodtak a hidegháborús állapotok rendezéséről. A lap megállapítja: néhány nappal a kibékülés után a háború most valóban megkezdődött, a két vezető ma már csak annyit mondhat, hogy íme, a harc most kezdetét vette, s már semmiképp sem beszélhetnek a horvát—szerb viszony békés rendezéséről. A zágrábi Vecsernji Liszt kifejti: az utolsó akció, a plitvicei nemzeti park horvát vezetőinek erőszakos leváltása tovább szorította Horvátország körül a hurkot, amely már eddig is nagyon szoros volt. A kniniek megpróbálták kipuhatolni, hogy meddig terjed Horvátország türelme, s megkísérelték kiterjeszteni a „saját” területüket erre a kifejezetten idegenforgalmi körzetre is, s így el akarták vágni Észak-Horvátor- szágot Dalmáciától. A horvát hatalomnak nem volt más választása — hangoztatja a Vecsernji Liszt —, szavakban már nem lett volna elég választ adni... Kínai—szovjet tárgyalások „Új típusú kapcsolat” alakult ki a Szovjetunió és Kína között, a (Gorbacsov két éve lezajlott kínai látogatásával megindult) normalizálódásban van életerő, s a Szovjetunió alig várja Csiang Cö-min kínai pártfőtitkár május közepén esedékes moszkvai látogatását — mondta hétfőn Pekingben Besszmertnih szovjet külügyminiszter, az Új Kína hírügynökség szerint. Hétfőn a két külügyminiszter magas rangú munkatársai a közös határ mentén állomásozó csapatok csökkentéséről és a határkérdésről is tárgyaltak. Szökő-ór Romániában április 1-jén mintegy 250 százalékkal emelkedett az alapvető élelmiszerek ára a kormány árliberalizációs programjának részeként. A több ellenzéki lapban „áprilisi tréfaként” emlegetett második árliberalizációs szakasz a szabadáras kategóriába utalta az élelmiszereket, az iparcikkeket és a szolgáltatásokat. Ez átlag 200—400 százalékos áremelkedést jelent. A pápa az elnyomott népekért (Folytatás az 1. oldalról) Az egyházfő felszólította a híveket, hogy örvendezzenek a „fénynek, az erőnek és a reménynek ezen a napján, amely visszavonulásra készteti a sötétséget — azt a sötétséget, amely nem is oly régen árnyékot vetett az egész emberi közösségre”. „A mindannyiunk által remélt társadalom csak olyan nemzetközi renden alapulhat, amelyben a törvény és a szabadság mindenki számára oszthatatlan” — hangoztatta üzenetében a pápa. Kérte, hogy hallgattassák meg az elnyomott népek hangja; azoké, akik régóta hasztalanul hangoztatják vágyukat a méltóságra, az igazságosságra és a szabadságra. A szenvedő, elnyomott népek közül külön is kiemelte a palesztinokat, a libanoniakat és a kurdokat. A világ nyújtson nagyobb támogatást a több szabadságért és demokráciáért küzdő afrikai, ázsiai és latin-amerikai népeknek. A pápa hajnalig tartó gyertyafényes virrasztáson vett részt, majd délelőtt a Szent Péter téri szabadtéri misét kellett celebrálnia. Változó vámszabályok A pénzügyminiszter és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere módosította a vámszabályokat. A ma hatályba lépett rendelet legfontosabb rendelkezései a következők: Meghosszabbították a mozgássérültek személygépkocsivámmentességének érvényesítésére vonatkozó határidőt, azok számára, akik 1991. január 1-jét megelőzően kelt igazolással bizonyítják, hogy a tavaly megszüntetett vámmentességre jogosultak voltak, és a gépkocsit a teljes vételárat belföldi pénzintézeten keresztül átutalva jangár 1 -je előtt megrendelték. Április 2-tól megszűnt a konvertibilis valutáért értékesítő boltok némely árucikkre vonatkozó vámmentessége. Ezután e boltok is vámot fizetnek valamennyi külföldről beszerzett áru után. Vatikánváros: A Szent Péter-bazilika erkélyéről II. János Pál pápa 55 nyelven mondta el húsvéti üzenetét 7~eief0fó I Jáwa 350 típusú motorkerékpárt most 20 000 Ft-tal olcsóbban ® vásárolhat — amíg a készlet tart Kaposváron az Ady E. utcai Járműboltban! Telefon: (82)21-731 I (112200/b) Pályázati felhívás! Babócsa község polgármestere pályázatot hirdet megüresedett KÖRZETI ORVOSI ÁLLÁSHELY betöltésére, az I. sz. orvosi körzetbe. Pályázati feltételek: — általános orvosi diploma, előnyös: egyéb szakorvosi diploma — legalább 5 év gyakorlati idő. 3 szobás, gázfűtéses szolgálati lakás az orvosi rendelővel egy épületben, garázs biztosított. A pályázat beküldésének határideje: április 30. Fizetés: megegyezés szerint. Az álláshely június 1-jével tölthető be. A pályázatot az alábbi címre kell beküldeni: Babócsa község polgármestere, 7584 BABÓCSA. Rákóczi u. 12. (112157) Kereskedők, viszonteladók, figyelem! A TRIÁLTOYS Játékkereskedelmi Rt. dunántúli vevőinek, a jobb, gyorsabb kiszolgálás érdekében megnyitja raktárüzletét Balatonszárszón a Kossuth Lajos u. 15. sz. alatt. Ön választhat ki minden árut. Az áru értékét a helyszínen, készpénzben fizetheti. A nagykereskedelmi árainkból minden árura 4 százalék engedményt adunk, amit a számla értékéből azonnal levonunk, készpénzfizetés illetve garanciamegváltás címén. Várjuk kedves vásárlóinkat a leggazdagabb játék- választékkal a legkedvezőbb áron. Kis és nagy tételekben gyorsan, akár hetente. Nyitás: április 2-án. (112170) LEE COOPER szuperfehérített, gombos farmernadrág (kishibás) most 2200,— Ft helyett 1260,— Ft, női ballonkabát 4960,— Ft helyett 2050,— Ft a Somogy konfekció osztályán! (112200/a) r I I I I I I I I I I I I I I ENGEDMÉNYES VÁSÁR A KAPOSVÁRI VASBOLTBAN! ROBI 55 kapálógép 23 200,— Ft helyett 20 600,— Ft ROBI 56 kapálógép 4 Ütemű motorral 30 600,— Ft helyett 28 200,— Ft KF 04 kapálógép 32 400,— Ft helyett 29 500,— Ft OTP-ügyintézés a boltban! KAPOSVÁR, Ady E. u. 7. Telefon: (82)21-707 (112200) Felhívjuk fogyasztóink figyelmét, hogy Csurgón a kertvárosi lakások villamQs betáp kábelei, a „SPARTACUS” Sporttelep öltözőjének betáp kábele, valamint a Vízmű vastalanítóhoz épített erőátviteli hálózat 1991. 04. 03-án véglegesen feszültség alá kerül DÉDÁSZ Üzemigazgatóság, Nagykanizsa, HSZO (112187) — Dömötör vállalkozás hivatalos gyári képviselet — értesíti Ford- tulajdonos ügyfeleit, hogy a következő szolgáltatásokkal áll rendelkezésükre: — szerviz — kis- és nagyjavítás — karosszériajavítás eredeti gyári alkatrészekkel. Kaposvár-Kaposfüred, Kaposfüredi út 168. Telefon: (82)12-538 (8604) r —— — — — — — — — — — — — — — — — — i | A szentesi Árpád Zöldségtermelő Szövetkezet versenytárgyalás útján értékesíti Siófokon a Fő u. 138. sz. alatti Sarok bisztrót. Kikiáltási ár: 13 millió Ft ! Az ingatlan munkaidőben a helyszínen bármikor I megtekinthető. | A versenytárgyalás április 18-án délelőtt 9 órakor a szentesi ■ Árpád Zöldségtermelő Szövetkezetnél lesz: J SZENTES, Marx tér 20. alatt. (179600) I Lábod Község Önkormányzati Képviselőtestülete pályázatot hirdet ÁLTALÁNOS ISKOLAI IGAZGATÓI ÁLLÁS betöltésére. A pályázat benyújtásához tanárképző főiskolai végzettség és ötéves szakmai gyakorlat szükséges. Szolgálati lakást megegyezés szerint biztosítunk. Pályázati határidő: április 30. Cím: Lábod Község Polgármesteri Hivatala (112189)