Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-16 / 40. szám
1991. február 16., szombat SOMOGYI HÍRLAP — GYEREKEKNEK 7 Megvalósult álom Andris meghallotta, hogy megbeszéltem egy látogatási időpontot. — Az ősszel, amikor az idős bácsikkal és nénikkel kirándultatok a bárdudvarnoki arborétumokat megnézni, engem nem vittél el, papi, most engedd meg, hogy elmehessek veled, mondta az unokám. Kérésének nem tudtam ellenállni. A kaposdadai autóbusz-megállóig sima, de onnét bizony döcögős úton haladtunk a lakott és elhagyott tanyák mellett a bekerített arborétumig, melynek nincs kapuja, ezért bárki bemehet. Andris nagyon szereti a fenyőket és az örökzöldeket; el is halmozta kérdésekkel az arborétum tulajdonosát, akit el sem lehet képzelni füstölgő pipa nélkül. — Laci bácsi, mikor és miért kezdte el ezeknek az örökzöldeknek a telepítését? — A kérdésedet ketté kell választani — felelte Forintos László, s kezébe vette a pipáját. — Én is erdész szerettem volna lenni, mint a nagyapád. Sajnos nem vettek föl az erdésztechnikumba, így egyetemre sem kerülhettem. Más képesítést szereztem, de a természet iránti szeretetem megmaradt bennem. 1975-ben a nagyapám meghalt, aki ebben a szép, de elhanyagolt házban lakott — mutatott a villaszerű épületre. — Örökségül hagyta reám ezt a területet, melynek meredek részén az erdeifenyők már álltak. A laposabb részt a Botroc-patak kettéosztja, így a művelésre csak kis terület lett volna alkalmas. 1976- ban ültettem az első fenyőket és a nyírfákat ide a patak mellé. Gátat építettem a sekély vizű patak vízfolyásába, így alakult ki a kis halastó. Sűrűn meglátogattam Kaposdadán Somogyi János bácsit; megcsodáltam a szebbnél szebb tuja- és fenyőgyűjteményét. Szenvedélyemmé vált nekem is a ritkán előforduló egyedek gyűjtése. Külföldről is hoztam néhány ritka példányt. Szorgalmasan látogattam az értékes fákban gazdag arborétumokat. Kapcsolatba kerültem a híres ká- moni arborétum vezetőjével, ahonnét néhány igen ritka tuját és fenyőt vettem. Somogyi János bácsitól igen sok segítséget kaptam, hálás is vagyok érte. Az ő útmutatása alapján alakítottam ki a sziklakertet, melybe néhány különlegességet telepítettem. Ezekre büszke vagyok! — Hányféle fafaj lehet itt, Laci bácsi? — szakította félbe Andris a beszámolót. Laci barátom meggyújtotta a kialudt pipáját, néhány szippantás után folytatta: .— Pontosan nem tudom, Andris, kétszázötven körül lehet, köztük néhány egészen ritka, különleges egyed is található. Itt van a sziklakertben a himalájai törpeboróka és a szürke luc törpe növésű fajtája, melynek az alapfaja Észak- Amerikában honos; ez a változat a század elején Kanadában keletkezett. Itt van az ezüstfenyő törpe növésű fajtája, ennek az alapfaja is Észak-Ameriká- ból származik. Itt láthatod a rózsaszínű és fehér virágú ERICA CARNEA-kat, azaz az alpesi hangákat. A rododendronoknak több fajtáját a kámoni arborétumból hoztam. Tavaszszal virágzanak, akkor is gyere el! A kínai mamutfenyőnek az érdekessége, hogy az első magvakat 1947-ben küldték el Kínából a világ minden tájára. Az eredmény meglepő; hirtelen növő, kitűnően alkalmazkodó, a szárazföldi klímában is télálló fenyőfajnak bizonyult. Ez a fa mindössze tízéves — mutatott a szép alakú, csaknem ötméteres fára. — A kaliforniai mamutfenyő a múlt század közepén került Európába. Fiatal korában kissé fagyérzékeny. Telepítés után néhány télen betakartam, most már nem kell; tűri a hideget. Talán a legkedvesebb fáim közé sorolhatom az andalúziai jegenyefenyőt. Itt van az óriás tobozú, nemes jegenyefenyő, mely szintén Észak-Amerikából származik. Tobozai 25 cm-re is megnőnek. Hazájában hatalmasra, nálunk csak 20 méteresre nő. Ez a fa tizenöt éves, még nem volt toboza, ezért nem tudom megmutatni. A tiszafáknak, a lucoknak, jegenyefenyőknek, a kúszó törpefenyőknek több változatát is meghonosítottam. A lombhullató fák közül nagyon szeretem a piros kérgű és piros levelű nyírfát. Ezek pedig a bambuszok — mutatott a sűrűn nőtt, zöld levelű, ujjnyi vastag, négyméteres nádakra, mikor a karfás fahí- don átkopogtunk, és a betongát mellett megálltunk, hogy elbúcsúzzunk. Andris megköszönte, hogy Laci bácsi végigvezette a ritka fákból álló, alig egyhektáros minierdőn, és hozzátette: —A tavasszal, ha majd jó idő lesz, megkérem a tanár nénit, hozza el az egész osztályt, hogy megláthassák a tanulótársaim Laci bácsinak a megvalósult álmát, melyet gyermekkorában álmodott... Tóth Ferenc Zolika egy százast kapott Születésnapjára. Nagyon szépen megköszönte S lement az utcára. — Mit vehetnék? — kérdezte és Fürgén körülnézett: Árulnak-e nyalánkságot. Fügét, törökmézet? Markolja a száz forintját, s már Alig bír magával. Mit vegyen? Tán marcipánt két Tele skatulyával? Vagy gyümölcsöt, datolyát vaqu Szilvát dióbéllel? Ananászt is vehetne vagy Négy-öt szeleikével. De íme, vak anyókajön, Öreg, hetvenéves. Alamizsnát kér, mert mondja: Elájul, oly éhes. S Zoli eszmél: — Volna lelked Nyalánkságot venni. Ennek a vén néninek meg Nem volt ma mit enni! — Jöjjön, lelkem — mondja neki S beviszi egy boltba. Sajtot vesz és sonkát vágat Kettészelt cipóba. — A magáé... egyék, néném — Jó lélekkel mondja És a visszajáró pénzt is A kezébe nyomja... TERMÉSZETTUDÓS írjátok be az alább felsorolt neveket az ábra vízszintes soraiba úgy, hogy a körökkel megjelölt átlóba kerülő betűk felülről lefelé olvasva egy világhírű, francia természettudós — a védőoltás kidolgozója — nevét adják eredményül. Erazmus, Gertrúd, Norbert, Orsolya, Pongrác, Sarolta, Tivadar. Élt egyszer egy szegény parasztember, akinek volt három fia. A legidősebb, Janne kövér volt, mint egy hordó. A középső, Pelle ösztövér, mint a pisz- kafa. A legkisebb pedig olyan apró volt, hogy elbújhatott az apja csizmájában. Ezért Tökmagnak nevezték, s rajta is maradt ez a név. Azt mondja egyszer az apjuk: — Nem élet ez, gyermekeim! Kerekedjetek fel, nagy a világ, keressétek meg a szerencséteket! Fel is kerekedett a két legidősebb testvér. De a kis Tökmag sem maradt el tőlük. Mentek, mendegéltek szerencsét keresve. Éppen egy erdei ösvényen ballagnak. Elöl Janne, aztán Pelle, végül egy hatalmas zsákkal a vállán Tökmag. A zsák nagyobb volt a kis emberkénél. De csitt! Valami surrog és suttog. Hát igen! A zsákból szűrődik ki a beszélgetés zaja. Egy balta, egy ásó és egy mogyoróvessző suttog a zsákban. Persze mindhárom varázserejű. Mentek, mendegéltek, míg a királyi udvarba értek. Nagy volt ám a szomorúság. — Mi a baj, uram, királyom? — kérdezték a fiúk. — Haj, nagy itt a szomorúság! Az éjjel egy hatalmas tölgyfa nőtt az udvaron, s minden fényt elvesz. Kiszáradtak a kutak egész birodalmamban. Szomjan vesz a nép. Tökmag (Népmese) — Adj egy zsák aranyat, kivágom a fát—ajánlotta Janne. —Add nekem a fele királyságodat, kutat ások — mondta Pelle. — Legyen mind a tiétek — siránkozott a király —, de ha balul jártok, a fejetek lesz az ára. Fogta Janne a baltát, odacsapott teljes erejéből a tölgyre. Levágott egy ágat, de a helyébe kettő nőtt. Ásta, ásta Pelle a kutat, de mindhiába. Nem fakadt víz a mélyből. — Hol vagy, strázsa? — kiabált a király. — Ne fejeztesd le a bátyáimat, uram, királyom — esde- kelt Tökmag—, hadd próbáljak én is szerencsét. — Ha-haha! — nevetett a király. — Te, apróság?! No, nem bánom! Tökmag kinyitotta a zsákot. — Gyere elő, varázsbaltám! Van már munkád, vágd csak, vágd a tölgyet! Egy szempillantás alatt ledőlt a hatalmas tölgy. Világosság támadt az udvarban. , — Gyere elő, varázsásóm! Ásd a kutat, ásd hamar! Mikor már mérhetetlen mély gödör tátongott előttük, Tökmag ismét a zsákhoz szólt: — Most te következel, varázsvesszőm! Fakassz vizet iziben! Mikor fel fakadt az édes, tiszta víz, így szólt a király: — Jól van, Tökmag! Itt van a zsák arany, tiéd a fele királyságom! — Én a boldogságot keresem. Nem kell nekem arany, nem kell nekem a királyság. De hogy hol találom a boldogságot, azt magam sem tudom. — Szívem szerint beszélsz, Tökmag! — örvendezett a király. — Tudod mit? Neked adom, ami számomra a legdrágább a világon: a saját lányomat. — Óh, ha megszeretne... — ábrándozott Tökmag. — Megszeret, hogyne szeretne meg. Nekem meg ideje megpihenni. Átadom neked a birodalmam kormányzását. Élj csak ésszel meg értelemmel! Ne rettenj meg senkitől! A gonoszt meg a lustát ne tűrd meg magad körül! — Hát velünk mi lesz? — aggódott Janne meg Pelle. — Te, Janne, szeretsz enni — mondta a király —, te szakács leszel a konyhámban. Te, Pelle, a lovakhoz kerülsz. Legalább megtudod, milyen hálás lények. A lakodalmat még aznap este megtartották. Tökmag még sok jót cselekedett. A varázsbalta, a varázsásó és a varázsvessző pedig örökre vele maradt. Óvodássarok Keressétek meg, hogy a három gyerek közül ki mit ivott szilveszterkor!
