Somogyi Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-31 / 26. szám

1991. január 31csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 5 Kultúrakesergő Ki nyitja ki az eldugult csatornákat? Csodálkozom és szomorú vagyok. Hogy miért? Azért, mert szabadon választott parla­mentünk — úgy tűnik -— hiába van tele jeles és jeltelen értelmi­ségiekkel; a pártcsatározások harci zajából ezidáig még sem­milyen, kultúrát védő, támogató program nem „szűrődött ki”. Tudom, nehéz helyzetben va­gyunk, s így az első feladat: a gazdaság működőképességé­nek megtartása és az égető szociális problémák kezelése. De vajon hogyan leszünk képe­sek minderre? A teljes rendszerváltáshoz nemcsak az intézményrend­szernek, a gazdasági-társadal­mi struktúrának kell átalakulnia, hanem a gondolkodásunknak is. És ez a legnagyobb akadály! Az emberek fejeben teljes a zűrzavar, még működnek — itt- ott igencsak jól — a régi beideg­ződések, az irracionális visel­kedésformák. A gazdasági kényszer, az új struktúrák létre­jötte nyilván segíti (illetve ki­kényszeríti) gondolkodásunk megváltozását. Ahhoz, hogy ez a változás könnyebb legyen, hogy tudjuk, milyen új viselke­désformákat, politikai és kör­nyezeti kultúrát kell elsajátíta­nunk, átfogó, felvilágosító prog­ramra van szükség. Tanuljuk többek közt a tole­ranciát; nézzünk önmagunkba, szabaduljunk meg előítéle­teinktől, fogadjuk el a mássá­got... De ki végezze el ezt a fel­világosítást, vajon ki nyitja ki az eldugult csatornákat? Igen, itt jutna igazán nagy szerep az úgynevezett „elit értelmisé­gieknek". Azoknak, akiknek egy része a parlamentben ül — néha felvetődik bennünk: ugyan miért? —, megfeledkez­ve a szellemi tőke erejéről, a kultúra primátusától. Hankiss Elemér, a Televízió elnöke az idei költségvetés megszavazása előtti napon kénytelen volt a képernyőn fel­hívni az ország és a honatyák figyelmét: a költségvetés-terve­zet nem biztosít elegendő pénzt a Tv 1991 -es működéséhez. Azon meditálok, vajon mikor­ra válnak láthatóvá — és egyál­talán elérkezik-e ez az időszak — a szellemi tőkét előtérbe he­lyező, a kiművelt emberfők so­kaságát „megcélzó” oktatás- és művelődéspolitika körvona­lai. Vajon mikor értesülünk olyan döntésekről, amelyek a magyar kultúrát, annak ezernyi színterével, egy kicsit maga­sabbra emelik majd e háborgó tengeren? Markos Zoltán Somogyi történészek előadásai A Magyar Történelmi Társu­lat dél-dunántúli csoportja 1986-ban kezdte meg Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyé­re kiterjedő rendezvénysoroza­tát. Ennek egyik része egy egy­hetes nyári tábor, ahol a részt­vevők előadásokat hallgathat­nak különböző témákról, és műhelyvitákon vehetnek részt. A regionális csoport másik rendezvénysorozatát télen tart­ják: kétnapos konferencián egy-egy téma szakértőjének előadását hallgatjákmeg plená­ris ülés keretében, majd a két plenáris ülés között szekciók­ban számolnak be kutatásaik­ról. A rendezvénysorozat min­denki számára nyitott. Ezúttal negyedszer rendezik meg a konferenciát. A plenáris ülések között öt szekcióban 45 kutatási eredményről vagy részeredményről számolnak be a résztvevők. Közöttük somo­gyi kutatók és A szabadágharc és a dualizmus kora szekcióban Szili Ferenc, a Somogy Megyei Levéltár .igazgatója Kivándor­lás Szlavóniába Somogyból 1860—1914 címmel és Já- vorszky Andrásné, a Pannon Agrártudományi Egyetem ad­junktusa A törvényes érdekkép­viselet gondolatának fejlődése a századforduló agrárius esz­merendszerében címmel tart előadást. A politikatörténeti szekcióban Tóth Antal, az egyetem adjunk­tusa Adalékok az ellenállási mozgalom történetéhez cím­mel és Szántó László, a So­mogy Megyei Levéltár levéltá­rosa A somogyi összegzés 1956. október 19. vitájának utó­rezgései egy tsz-elnök sorsá­nak tükrében címmel tart elő­adást. A művelődéstörténeti szek­cióban Bősze Sá/rctorlevéltáros számol be A babócsai alsó-já­rási népnevelési egylet történe­téről (1868—1918). A gazdaságtörténeti szek­cióban Tóth Ilonának, az egye­tem adjunktusának előadását hallgathatják meg az érdeklő­dők A Somogy vármegyei gaz­dasági egyesület története cím­mel. A településtörténeti szek­cióban Stamler Imre somogyjá- di iskolaigazgató Vastermelés és hatalom (IX—X. század) címmel, valamint Magyar Kál­mán régész, a Somogy Megyei Múzeum tudományos fpmun- katársa tart előadást Az Árpád- kori városok történeti és régé­szeti emlékei Somogybán cím­mel. A rendezvény Zalaegersze­gen lesz február 2—3-án. A dzsessz nagyjai Kaposváron Farsangi vigasság sok zenével Ritka alkalom, hogy a magyar dzsessz olyan kiváló képviselői látogassanak el városunkba, mint a kaposvári származású László Attila szólógitáros, és Szakcsi Lakatos Béla világhírű zongorista. László Attila építészmérnök, a Zeneművészeti Főiskola big- band szakának tanára Ameri­kától Japánig ismert művész. Akárcsak Szakcsi Lakatos Béla, akinek nagylemeze most jelenik meg az Uj Világ piacán. A két művész esténként Óbu­dán a Radeberger sörözőben szórakoztatja a kellemes pihe­nésre vágyó vendégeket. A farsang, no és a szülővá­roshoz való kötődés is közre­játszott abban, hogy a két dzsesszkiválóság Kaposváron is megpróbálja kellemessé ten­ni a Városi Művelődési Köz­pontban mulatozók estéjét. Pénteken este 8 órától Farsan­gi dzsessz kocsma címmel adnak műsort Egri János basz- szusgitáros és Jávori Vilmos dobos társaságában. Műsoruk­ban a dzsessz örökzöldjei szó­lalnak meg, kellemes kikapcso­lódást ígérve minden korosz­tálynak. (Várnai) Kétségek és remények Szerencsés helyzetű Lábod: általános iskolája, művelődési háza és könyvtára van. Ezeket az intézményeket igyekeztek mindig fejleszteni, bővítve ezál­tal a falu művelődési lehetősé­geit. Nem kis fejtörést okoz ma ez a lábodiaknak, hiszen egyre laposabb a pénztárca: a polgá­roké és önkormányzatoké egyaránt. Miből — és milyen mértékben — fordítsanak a közös kasszából az iskolára, a közművelődésre? Egyáltalán: sikerül-e legalább a szinten tar­tás? A lábodiak azt vallják: meg kell őrizni az értékeket, hiszen például a község hagyo­mányőrzése, honismereti mun­kája, az iskola tekintélyt vívott ki a falunak. Verseny a minőségért Lassú Istvánt független jelölt­ként választották meg Lábod polgármesterévé: korábban Nagyatádon dolgozott, most tért vissza szülőfalujába. — Már a választási kampány­ban nagy hangisúlyt kapott az oktatásügy. Nem mindegy, hogy a közeli falvak és Nagy­atád iskoláihoz képest nálunk milyen az oktatás színvonala. Szeretnénk, ha a működési fel­tételek és az iskola minősége kiállnák ezt a próbát. A község önkormányzata je­lenleg 38 millió forinttal gazdál­kodik. A polgármester számítá­sai szerint ha az infláció 30 szá­zalékos lesz, akkor az idén 3 Vajon visszatérnek-e a faluba? Palánki László, a művelődési ház igazgatója millió forint hiányzik még a költ­ségvetésből. A lábodi iskolá 30 ezer forint központi támogatást kap erre az évre tanulóként. Ezzel szemben a tényleges fejkvóta 1990-ben (!) 43 ezer forint volt — jóval több, mint a kormányzati támogatás mérté­ke. Tavaly ez összesen 13 millió forintot tett ki. Akkor még Rinya- besenyő és Nagykorpád iskolá­jának a fenntartását is ebből a pénzből fedezték. Az idén a két iskola önálló lett, de Lassú Ist­ván szerint a lábodi szint meg­őrzéséhez ekkora összegre lesz szükség az idén. Az önkor­mányzatnak tehát a tavalyihoz hasonló összeggel kell kiegé­szíteni a központi támogatást. Most az iskola nyújtja be igé­nyét az önkormányzathoz, ez lesz a költségvetési vita alapja. Korábban előkapták pénzügyi keretüket, így most ésszerűbb gazdálkodás várható. A lábodi művelődési intézmé­nyek szinten tartását már ko­Lassu István Labod polgármes­tere moly eredménynek könyvelhe­tik el. Remélik, hogy ehhez a la­kosság adóterheit sem kell túl­zott mértékben növelni. Alapítvány a tehetségekért A lábodi iskola megbízott igazgatója Ifi Gézáné. Nem látja kilátástalannak az intézmény helyzetét. Tény: afalusi iskolák­hoz képest jól felszerelt, hangu­latos iskolában tanulhat itt a 350 gyerek, akit 25 pedagógus ta­nít. Az igazgatónő szerint szélső­ségesek az igények iskolájuk­kal szemben. A tanulók 25 szá­zaléka cigány származású; őket az alapképességek elsajá­títására is nehezen készítik fel. Ugyanakkor nem maradhat el a tehetséggondozás sem. Erre az utóbbira bizonyíték, hogy sok lábodi kisdiák nyert már tanulmányi versenyt. A tehetséges gyerekekért összefogott a falu és az önkor­mányzat. Alapítvány révén tá­mogatják azokat a tanulókat, akiknek továbbtanulása csak így biztosítható. A falu nem tit­kolt szándéka, hogy ezek a diá­kok egykor majd visszatérjenek ide és gazdagítsák a falu szelle­mi értékeit. Takarékos közművelődést Míg az oktatásügyet az ön- kormányzat egyértelműen tá­mogatja, a közművelődéssel már korántsem ez a helyzet. Erről egyébként a településen Ifi Gézáné iskolaigazgató Fotó: Lang Róbert is megoszlanak a vélemények, bár a művelődési ház, a könyv­tár szükségességét nem kérdő­jelezi meg senki. A támogatás mértékét ki-ki másképpen gon­dolja. Eddig ez 600 ezer forint volt, ezt most csökkenteni sze­retnék. Palánki László igazga­tótól tudom, hogy tavaly 270 ezer forint bevételük volt ren­dezvényekből és bérleti díjak­ból. Ez csak a fenntartáshoz szükséges pénz harmada. Az idén tehát több szünnapot kell tartani, hiszen a fűtéssel és vil­lannyal rengeteget megspórol­hatnak. Az egyszemélyes in­tézmény tartalmi munkáját ez egyelőre nem veszélyezteti. Sikeres a fotó-, a képzőművé­szeti, a szőlész-borász és a gyermekszínjátszó szakköreik. Látogatottak — ha csökken is a számuk — a színházi előadá­sok. Palánki László mondja: erős gazdasági szemléletű népművelői munkára van szük­ség. Meg arra, hogy a közműve­lődési munka a faluban és ne a művelődési házban történjen. Ennek jegyében szerkesztik most falutörténeti kiadványu­kat. A tágas művelődési házban kapott helyet a könyvtár. Sok itt a friss folyóirat, az új könyv. Tavaly 30 ezer forintot költöttek erre. A14 ezer kötetes könyvtá­rat Vizi János vezeti. Megtu­dom, hogy 400 állandó olvasó­juk van, és sokan térnek be új­ságokat böngészni. Könyvtáros és olvasó egyaránt reményke­dik: ha már otthon kevesebb a pénz újságra és könyvre, leg­alább a könyvtár esélyei marad­janak meg. Varga Zsolt MÉGIS SZÍNHÁZAT A színház az utóbbi évtized­ben sok tekintetben hitelét vesztette. Rangja már nem a régi. S ne higgyük, a mozi, a te­levízió, majd a hirtelen jött videó okozza a vesztét. Ezek csak kényelmes okoskodások szülte okok. Nem először fordul elő, hogy a színháziak ahelyett, hogy magukba néznének, má­sutt keresik a problémák okát. A publicista Németh Antal sorai 1931-ből valók: „A hipokrita színházi élet régi jellemző je­gye: a bajokat másutt keresni. Jó, hogy kéznél van bűnbaknak a rádió és a hangosfilm. E két nóvum rövid időre magára terel­te ugyan a közönség anyagilag és esztétikailag egyformán kor­látozott érdeklődését, azonban szerintem ezt nem lehet a vál­ság okának tekinteni... Ha a rádió és a hangosfilm jobban csinálja azt, amit a legtöbb szín­ház rosszul, akkor baj van." Nos, mostanában is valóban erről volt szó. A színház elké- nyelmesedett, elfásult, a mű­sortervek, rutinszerűen „álltak össze”, s tisztelet a kevés kivé­telnek, a többség alig volt haj­landó a valóságos kérdésekkel foglalkozni, arról beszélni, ami az embereket igazából érdekel­te. S mégis, miközben a kritiku­sok, sőt a szakma jelesebbik része a színházi válságáról beszélt, művészi, esztétikai, gondolkodásbeli problémákról, a színházak zsúfolásig megtel­tek (vagy legalábbis minden jegy elkelti), nem lehetett szín­házjegyhez jutni, mindent elvit­tek a bérletek, a szervezők, a pénztárak előtt az elővétel első napján hosszú sorok gyűrűz­tek. Úgymond’ színházi kon­junktúra volt. S persze az is elő­fordult, hogy fantomnézők töl­tötték meg a nézőtereket. Mindez persze csak addig volt életképes, amíg a jegyárak alacsonyak voltak. Abban a pil­lanatban, amikor minden más­sal együtt elkezdtek egyre föl- jebb-följebb kúszni, a dolog ter­mészeténél fogva nem ment tovább. A potenciális néző két­szer is meggondolja, a kény- szerűség is ráviszi, miért ad pénzt, egyáltalán meg tudja-e fizetni a jegy árát. Az elmúlt, s a mostani évad a panaszkodások esztendeje. A színházaknak — talán először az utolsó négy évtizedben — szembe kellett nézniük a való­sággal: nem mindegy, hogy mit és hogyan játszanak. El kell gondolkodni azon, hogy mit kell és lehet tenni an­nak érdekében, hogy a színház visszaszerezze tekintélyét, s vele közönségét. Aligha létezik még egy művészet, amely annyira együtt élne, együtt léle­gezne közönségével, mint a színház. A színész az egyetlen művész, aki nem magányosan, műtermében, íróasztalánál al­kot, hanem közösen nézőjével. Legalábbis a létező színház, az igazi színész. S ez az a sponta­neitás, az együtt lélegzés, ami mégis magához vonzza a kö­zönséget. A színház örök és behozhatatlan elsőbbsége min­denfajta gépi vagy tárgyi mű­vészettel szemben. Talán ezzel magyarázható, hogy mostanában mégis újra növekszik a színház iránti igény. A magas helyárak elle­nére is — amelyek persze még mindig inkább megfizethetők, mint az éttermi árak, vagy egy gyönge, színvonaltalan, aluljá­rókban árusított álirodalom — újra kezdenek megtelni a szín­házak nézőterei. Az emberek szebbre, jobbra, értékesebbre vágynak, a napi hajszából meg­próbálják — ha csak rövid időre is — kiszakítani magukat. S ta­lán kezdik megérteni, hogy nem a horror, a gyilkosság, a krimi vagy az oly divatos akciófilm üdvözít. S itt van a színház igaz nagy felelőssége, és mindazo- ké, akik színházzal foglalkoz­nak, alkotói és irányítói szerep­ben. Hisz mindaz, amit csinál­nak, amiről beszélnek, amit megmutatnak, aligha térül meg azonnal. Majd csak idővel, a tudatban, de akkor megsokszo­rozva. S ez a színház igazi ha­talmai Róna Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents