Somogyi Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-17 / 14. szám
1991. január 17., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — TÉKA 7 R. BRIDE Majdnem tökéletes forgatókönyv F orrest kiszállt a terepjáróból és a ház hátsó bejárata felé indult. Lovat látott kikötve, s ez vendéget jelentett. Amint azonban észrevette a ló gazdáját, elkomoro- dott. — Mit akarsz? — kérdezte barátságtalanul. — Üzletet ajánlok—válaszolta vigyorgóan Jeff Manning. — Veled nem üzletelek. — Várd ki a végét. A lányodról, Joyce-ról van szó. Összerezzent a lány nevének hallatára. A felesége halála óta életének egyetlen reménye a lánya és a fia, Larry jelentette. — A kezemben van a lányod — folytatta Manning. Nekiugrott az idős embernek. — Mit csináltál vele? — Még semmit — nevetett a látogató gonoszul. — Szemed fénye egy elhagyatott bányában csücsül egy platón, ami azonban este hatkor a levegőbe repül. És a lányod akkor egy bányatóba pottyan és megfullad. — Te vén disznó! — Igazi angyal a kicsi, és ha nem lennék ilyen öreg... — Fogd be azt a mocskos pofádat! Azt mondd, hogy mit akarsz. — Hirtelen arra gondolt, hogy csupán a közeli hegyekben öt elhagyott ezüstbánya van, a talajvíz mindegyikben feljött. Néhány óra alatt nem lehetne Joyce nyomára bukkanni. — Ugye a fiad a rendőrség helikopterét vezeti? És minden második pénteken kitérőt tesz, hogy meglátogasson benneteket. — Igen. — Na látod. Larry ma nem Meekerbe fog repülni, hanem Rock Springsbe. Két órakor leszáll a börtön udvarán és felvesz két fegyencet. Forrest mélyet lélegzett. — Szóval erről van szó. Nyilván az egyik fegyenc a fiad. — Hát persze. Csak nem gondolod, hogy hagyom villamosszékbe ültetni. — Teljesen megőrültél. Nincs esélyük onnan kijutni. — Meg kell próbálni. — Őrültség. Kész gyilkosság. És Larry sem fogja megtenni. — Majd te rábeszéled. És ajánlom, hogy beszéld rá, különben... Forrest megragadta a vállát és megrázta. Motorzúgás hallatszott a levegőben. — A helikopter! — A látogató kiszabadította magát. — Miért nem szállt le? — Majd visszafelé felelte Forrest, de ezt az öreg már nem hallotta, mert elrohant a bozótos felé. C. LEMON Kígyómarás Forrest utánanézett és látta, hogy egyszer csak felugrik és vonaglani kezd. Odaszaladt. — Megmartak a kígyók — rikácsolt az öreg. — Kettő vagy három is megharapott. — Kicsinyeik vannak és érzékenyek — mondta nyugodtan Forrest. — Nyilván kígyófészekbe léptél. — Honnan tudhattam volna, hogy kígyók vannak a birtokodon?! — Mindenütt vannak, jól tudod. Maradj nyugton, mert ha ugrálsz, gyorsabban ver a szíved, és a méreg is gyorsabban terjed benned. Az öreg eltorzult arccal ült a tornác lépcsőjén. Felhúzta a jobb oldali nadrágszárat, s a lábán két csípés nyoma látszott. A bal lábán négy volt. — Ezt nem élem túl — motyogta. — Azonnal orvoshoz kell mennem. — A doktor szabadságon van. — Hagyod, hogy meghaljak? — Azt akarom, hogy nyugton maradj. A legközelebbi segélyhely autóval is négy óra. — Addig nem bírom ki. — Tudom. De én segíthetek rajtad. Megmondod, hol a lányom és kapsz ellenmérget. Van a házban. Az öreg bizalmatlanul nézte. — Add ide. — Előbb elárulod, hogy hol a lány. A megmart ember nem felelt. — Ahogy gondolod. Végül is a te életedről van szó. — Forrest bement a házba. Amikor visszajött, a kígyómarás elleni szert tartotta a kezében. Az öreg mondani akart valamit, aztán hirtelen az égre nézett. Forrest is látta, hogy a helikopter közeledik. Elindult felé és a fiával jött vissza. A fiú odalépett az öreghez és megragadta a vállát. — Hol a húgom? — Add ide a gyógyszert! — Előbb a rejtekhelyen — Azt nem... -r És fáradtan lecsukta a szemét. — Akkor megkeressük, te meg itt pusztulsz el. — Várjatok, megmondom. — A homlokát törölgette. — A folyó melletti bányában, balra a második tárnában. A fiú azonnal a helikopterhez rohant. — Az ellenmérget! — követelte az öreg. — Megkapod, ha Larry rádión jelenti, hogy megtalálta a lányt — mondta fagyosan Forrest, és nyomatékül bement a házba. Talán húsz perc telt el, amikor megszólalt a rádió: „Minden rendben, Joyce él, kiszabadítottam és a robbanóanyagot is hatástalanítottam. A z öreg megkapta a hatóanyagot. Nemsokára szirénázó rendőrautó kanyarodott az udvarra. Az öreg csak azt látta, hogy a két rendőr és Forrest hangosan nevetnek a kígyófészeknél. — Ugyan, mi ezen a nevetséges? — kérdezte. — Az, hogy ezek nem mérgeskígyók voltak, de tény, hogy hasonlítanak rájuk. — És ezt miért nem mondtad előbb? — förmedt rá Forrestre. — Akkor talán megmondtad volna, hogy hova vitted a lányomat? — mondta gúnyosan, és magára hagyta a megmart embert. Az egyikük kezében dupla csövű puska volt, a másikéban pisztoly. Ezt a pénztár előtt álló asszony homlokának szegezte. — Ide a pénzt! — mondta nyersen. — De azonnal, különben vérfürdő lesz! A pénztáros nyugodtan nézte az álarcost, majd tölteni kezdte a nejlonzacskókat, amelyeket az egyik rabló beadott. — Mindent rakj bele. Azt is, ami a többi szekrényben van! — Röhögés hallatszott a kötött sapka alól, amelyen csak a szemnek hagytak keskeny nyílást. — Ha valakinek eszébe jutna hőst játszani, előbb nézze meg a puskámat! — mondta fenyegetően. Az asszonyon kívül még hatan voltak a teremben és mind feltartották a kezüket. Egy szakállas öregember szólt bátortalanul: — Nem hoz szerencsét maguknak... — Pofa be! — Álljatok le! így nem megy.— Egy negyven év körüli farmeres, bőrzakós férfi szólt közbe, aki nyakába akasztott láncon hordta a szemüvegét. —Többféléimét. A hangodnak a bátorság és a kétségbeesés érzését kell kifejeznie — mondta a szakállas öregembernek. — Végtére is két bandita dolgozik, akik ha bepörögnek, azonnal lőnek is. Az operatőrhöz fordult. — Még egyszer vesszük. Amikor megcsinálták a jelenetet, a farmerest a bank igazgatója kereste. — Nos, Fleets úr, elégedett? — Igen. Azt hiszem minden rendben van. Keveset ismételtünk, végtére is az idő pénz. Nem igaz, mister Selby? Még ma befejezzük a munkát. És nagyon köszönöm, hogy ön és az alkalmazottak hajlandók voltak játszani a krimiben. Külön köszönöm, hogy a szokásosnál több készpénzt helyezett a kasszába. Tudja, hogy van az, a tévénézők szeretik látni a pénzkötegeket. Az igazgató megértőén bólintott. — Hogyan alakul a további sztori? — kérdezte a rendezőt. Fleets belenézett a forgató- könyvbe. — A két főszereplő a pénzeszacskóval elhagyja a bankot, közben természetesen fegyverrel fenyegetőznek. Ezt vesszük most. A sarkon áll az autó a meneküléshez. Egyébként ez az utolsó jelenet. — Az igazgatóra mosolygott, majd összeütötte a tenyerét. — Csináljuk, fiúk! — Cliff — suttogta az operatőr — azt hiszem, nem bírom tovább. — Ne hülyéskedj. Látod, hogy minden úgy megy, ahogyan elképzeltem. Kérdezte valaki, hogy kinek dolgozunk? Csak az érdekli őket, hogy reklámot csináljunk a banknak. Mi most szépen kirámolunk, látod, a bankosok még segítenek is. — És azután? — Mindent előkészítettem. — Fleets arca ragyogott. — Mire az igazgató észreveszi a trükköt, már rég a búvóhelyen leszünk. Nem messze innen van egy telek, romházzal, Alatta találtam egy bunkert, melynek a kijáratát régen befalazták. Csak egy maradt járható, azt viszont én álcáztam. — Meddig maradunk ott? — Gondolom, egy hétig. Addigra alábbhagy a hajsza. — És ha kutyákat hoznak? — Arra is gondoltam. Az autóról kiderül, hogy lopott, de különben is a nyomokat befújjuk spray-vel. Azt hiszik, hogy egy másik autóval menekülünk tovább. Hank, az operatőr bizonytalanul nézett Fleetsre. Ekkor odalépett a bankigazgató, Fleets tehát hangot váltott. — Az operatőr és én egy másik kocsival követjük a jelenetet, és menet közben is dolgozunk. Igazgató úr, legyen szíves, álljon félre, hogy folytathassuk a munkát. Lesz idő beszélgetésre, amikor visszahozzuk a pénzt, akarom mondani a kelléket... Figyelem! Kamera indul. Minden úgy ment, ahogyan Fleets ígérte. A négy „filmes” észrevétlenül surrant a telekre és jutott be a bunkerba. Amint Fleets belülről elreteszelte az ajtót, örömében felkiáltott: — Sikerült, fiúk! Négy nap és négy éjjel voltak már a föld alatt, amikor Hank résnyire nyitotta a csapóajtót, hogy friss levegőt szívjanak. Dörgő motorzúgást hallottak. A sötétséget járművek fényszórói pásztázták. Kiabálás, utasítások hangja hallatszott. Hank bezárta az ajtót és ismét csend lett. — Mi van itt? — kérdezte rémülten. Fleets nem válaszolt. A felvonulást irányító mérnök egymás után adta az utasításokat a teherautó sofőröknek. Pontosan a bunker fölött állt, bár erről fogalma sem volt. Igyekezett túlkiabálni a motorzajt. — Ide — ordította és a lámpájával intett. A sofőr odavezette nehéz járművét. — Itt rakd le a síneket. Még az éjjel beállítjuk őket, mert reggel ötkor jön az emelődaru. Hat óra felé lettek készen a munkával. A sínek, melyekben a hatalmas daru mozgott, pontosan a csapóajtón feküdtek. — Meddig maradunk? — kérdezte a darukezelő. — A következő két évben biztosan lesz munkád, ne izgulj — nevetett a mérnök. Amikor a bunker mélyén lévők megértették, hogy mi történik fölöttük, mindent elkövettek, hogy felhívják az építők figyelmét magukra. Amikor rádöbbentek, hogy nincs menekvés, Hank agyát elöntötte a vér, Fleets torkának ugrott. — Legelőször te halsz meg — üvöltötte. — Még most is hallom a rohadt hangodat, hogy a beton egyetlen hangot sem enged át, s hogy nyugodtan vigadhatunk, senki sem fogja meghallani!... G.NIERS Trükkös szerelem — Kitűnő magándetektív maga, Macho úr. Elégedett vagyok a munkájával — mondta Gregor Winter és előhúzta a csekkkönyvet. — Olvassa el talán a jelentésemet is — jegyezte meg Macho. — Van benne néhány pikáns részlet... — Majd később. Amit tudni akartam, azt már elmondta. Tehát a feleségem megcsal. Macho bólintani akart, de megdermedt. Winter ugyanis váratlanul pisztolyt vett elő. — És ki az az alak? — Valami művészféle. Legalábbis úgy tűnik. Szakáll, szemüveg, kopott pulóver. Jansen a neve. A Hansa toronyházban lakik. — És Karin most éppen hol van? — Amikor eljöttem, .ott volt. — Napi 300 márkában egyeztünk meg? Macho bólintott. Winter jobb válla alatt pisztolytáska lapult, belecsúsztatta a fegyvert, kitöltötte a csekket és átadta a nyomozónak. Macho felállt, de habozott elindulni. — Mit akar a pisztollyá'" — kérdezte. — Az nem tartozik magára — mondta hűvösen Winter. — A megbízatása lejárt, jó éjszakát! S hogy nyomatékot is adjon a szavainak, a pisztolyt a nyomozóra szegezte. Macho eltűnt. Winter arcára elégedettség telepedett és eltette a revolvert. Talán fél óra múlva csengettek. Mintha Winter csak ezt várta volna. A látogató Reinhardt felügyelőként mutatkozott be. — Winter úr, önt feljelentették. — Feljelentettek? Tessék, jöjjön be. — Ön pisztollyal megfenyegette Macho urat, a nyomozót. — Ugyan, kérem... Hülyeség. — Macho nem így beszélt róla. — Akkor hazudott az illető úr. — Miért hazudna? — Azt nem tudom. Talán bosszút akar állni, mert nem fizettem többet, mint amennyiben megállapodtunk. A felügyelőt láthatóan nem elégítette ki a válasz. — Figyelmeztetem, az engedély nélküli fegyverviselés is büntetendő. — Nincs pisztoly. Győződjön meg róla. — Felemelte a karját, és a felügyelő megmotozta. — Most elégedett? — kérdezte cinikusan. — És most meg kell kérnem, hogy távozzon. Este ugyanis Münchenbe kell repülnöm. — Mi a foglalkozása? — Egy drágakövekkel kereskedő cég ügynöke vagyok. Küldeményt viszek Münchenbe. Tíz perccel később Winter autóba ült, és egy fekete bőrtáskát tett a hátsó ülésre. A benne lévő ékszerek értéke meghaladta az egymillió márkát. Észrevette, hogy valaki követi. Szerencsére a Hansa ház előtt talált parkolóhelyet. Kiszállt és a táskával a kezében gyalog indult a második emeletre. Lépéseket hallott maga mögött. Megállt. — Azt hittem, Münchenbe készül — szólította meg a felügyelő. — Oda — vágott vissza dühösen. — Előbb azonban el kell intéznem valamit. Engem senki sem csalhat meg büntetlenül — mondta és futni kezdett, majd beugrott egy ajtón és be is zárta maga mögött. A másik szobába vezető ajtót belökte és berontott. Az ütés a jobb füle mögött érte. Csillagokat látott, fájt a feje, és minden elsötétedett körülötte. Amikor magához tért, először a felügyelőt látta. Karin, a felesége egy fotelban ült, és zavartan nézett maga elé. — Mennyi volt az értékük? — kérdezte a felügyelő. — Mit beszél? — Winter értetlenül nézett rá. — Hát a drágakövek értéke. — Egymillió. — Óvatosan megmozdította a fejét. — Hol a táska? — Ott — mutatott a nyitva hagyott ablakra a felügyelő. — Jansen arra távozott a tűzlétrán, a drágakövekkel. Winter a fejét tapogatta. — Érdekes dolgokat mesélt a felesége, ebből összeállt a kép. Ez a Jansen megkörnyékezte a nejét és nem is diszkréten. Mintha magának meg kellett volna tudnia az ügyet. Ón tehát nyomozót fogadott.És ez beleillett Jansen tervébe. A feleségétől megtudta, hogy ma értékes küldeményt visz. Magához rendelte tehát az asszonyt és várt. Tudta, hogy a féltékenység dühe ide hozza magát. És minden bejött. Mivel az orrom előtt bezárta az ajtót, én késtem, így aztán el is menekülhetett a táskával. Winter szemrehányóan nézett a feleségére. — Szép kis játék, nem mondom. — Tudom, hogy nagy bajt okoztam, de kérlek, bocsáss meg! A felügyelő felsegítette Wintert. — Tud állni? — Igen. Köszönöm. Majd a feleségem hazavisz. Együtt hagyták el a lakást. A kapuban a felügyelő azt mondta: — Megkérem önöket, hogy reggel jöjjenek be a rendőrségre, fel kell venni a jegyzőkönyvet. És vigyázzon a fejére, Winter úr. Amikor már a kocsiban ültek, Karin megvárta, míg eltűnt a rendőrautó. — Nagyon nagyot ütöttem, kedves? — kérdezte aggódóan. Winter elmosolyodott. — Nem gondoltam, hogy ilyen kemény a kezed. De így kellett csinálni. Nem kockáztathatunk. A táskát az ágy alá csúsztattad? A nő bólintott. — Még az éjjel elhozom. — Légy óvatos. Ha túljutunk a rendőrségi formaságokon, te a kövekkel elrepülsz Dél-Ame- rikába és én majd követlek. És akkor miénk a világ! Egy óra múlva csengett a telefon. Winter vette fel és a torkán akadt a szó, amikor az ismert hangot meghallotta! — Ügyes játék volt, Winter! Először pisztollyal fenyeget, hogy szaladjak a rendőrségre. Aztán ráveszi a felügyelőt, hogy kövesse az állítólagos szerelmi fészekig. Tény, hogy jobb tanút nem is kereshetett volna. — Mit fecseg, Macho? — Az álarcosbálról beszélek, Winter. Vagy inkább szólítsam Jansennek? Hát tudja, át is vert volna, ha nem bal kézzel írja a csekket, és nem a bal kezével fogja rám a fegyvert. Merthogy Jansen is balkezes, így ismertem fel a trükköt. A drágaköves táskát egyébként Reinhardt felügyelő már elvitte, és magát meg a vonzó feleségét is várja. De nem a kapitányságon, hanem lent a ház előtt!
