Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-01 / 187. szám

1990. december 1., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 • „Igen tisztelt uram! Elnézést, hogy zavar­juk e levéllel, de amikor itt járt Limában, s N.-éknél talál­koztunk, Ön olyan derűsen beszélt Magyarországról, hogy azóta fontolgatjuk, esetleg ha­zamegyünk. Ennek két föltéte­le lenne. Egy: nem ér bántó- dás, hogy 56-ban eljöttünk. Kettő: megfelelő lakáshoz ju­tunk Budapesten. Bízva a megértésében, válaszoljon korrekt módon, ha ugyan ösz- szeegyeztethetőnek tartja, hogy levelet ír két disszidens- nek. Tisztelettel Z. és felesége. 1971. december 30.” Voltaképpen alig emlékez­tem rájuk. Úgy hiszem, a nagy ebédlőasztal alsó végén ültek, a háziaktól és a Budapestről jött vendégtől is távol. A leg­jobb, ha azt mondom: statisz­táltak csupán annál az alkalmi játéknál, amelyet hazai hírek címen szűk körben hirdetett meg a vendéglátó, az ő szavai­val, „egy negyvenhetes disszi- dens.” Z.-re és feleségére rit­kán osztottak végszót. A választ sietve megírtam, nyilván nem volt mentes a köz­helyektől: túlságosan is élt még bennem a létnek az a kalei­doszkópváltozata, melyet egy idegen földrész álomvilága és nyomasztó szegénysége kel­tett. „Kedves uram! Jólesett, hogy nem dobta félre a levelün­ket. Mint írtuk, erősen foglal­koztat a hazatérés gondolata, de mint Ön is tudja, olyan nagy a távolság Peru és Magyaror­szág között, hogy az ember mostmár többszörösen is meg­gondolja, hogy fölcserélje-e egzisztenciáját a bizonytalan­sággal csupán azért, mert erő­södni érzi a reményt, hogy utol­só éveit a szokott környezet­ben élheti le. A mi korunkban már nem könnyű a döntés ab­ban, hogy vállaljuk-e a fogadta­tás kockázatát. Jelzem, mi azért jöttünk el, mert érvénye­sülni akartunk, másképpen élni, mint amit a Rákosi-rend- szer engedélyezett. És azt is meg kell gondolni, hogy a pénzt mibe fektetjük. Lukrativ lesz-e az elhatározás, vagy csupán engedünk az érzelmeinknek és esetleg drágán fizetünk. Elné­zést a megánjellegű közlésért. Próbáljon megérteni bennün­ket. Baráti üdvözlettel, Z.-ék." Halogattam a választ. Vala­hányszor hozzáfogtam, aka­dozva álltak össze a mondatok. A levél sokkal inkább hasonlí­tott egy brosúra javított kiadású szövegéhez, mint ahhoz, amit a sorsfordítást latolgató idős házaspár „ innen” elvárhat ,,oda". Talán hónapok is eltel­tek, amikor feladtam a levelet, valami olyasfélét írva, hogy a honvágy gyógyíthatatlannak tűnő betegségét már jó néhány gazdag amerikai hazánkfia úgy kúrálja, hogy lakást vesz Budá­ba, mert naivul azt hittem, van Budapest térképük. Hát per­sze, hogy nincs. Ezeknek Európa Madridot jelenti, s nem tudhatják, hogy a Városliget májusban miért vonzza az embert, mint a mágnes. Én pél­dául a platánok foltjait is ma­gam előtt látom, s tudom, hogy a tó hídjáról ráláthat az ember az Andrássy út fényeire, ha tör­ténetesen estefelé veszi arra KIRÁLY ERNŐ Levelek a más világra pesten, mert mindennél erő­sebb pártfogót tudhat maga mögött: a pénzt. És ezt a ma­gyar rendszer hirdetett elveitől függetlenül messzemenően tiszteli. „Kedves fiatal barátom! Ag­gódtunk, hogy netán politikai kellemetlenséget okoztunk a levéllel. Meg aztán arra is gon­doltunk, hogy terhesnek érzi tolakodó kérdéseinket. Akár­hogy is áll a dolog, értse meg, kérem, nem hagytunk otthon senkit, csak a halottainkat. Tanácsot tehát senkitől sem kérhetünk. És mivel nekünk is számolnunk kell azzal, hogy teljesen magunkra maradunk, úgy határoztunk, hogy haza­megyünk. Amennyiben a buz­dító szép szavakon kívül a konkrét lehetőséget is megis­merjük. Ha önnek vannak kapcsolatai, kérem, informál­jon arról, hogy a város mely kerületeiben vehetünk lakást. Tartsa szem előtt, hogy mi már nem tudnánk zajos bérházban élni. Mi Budára gondoltunk. A legjobb lenne, ha a Dunára le­hetne látni az egyik ablakból, a másikból meg a hegyre. Ne nevessen ki, de nekem a jobb part mindig a virágzó geszte­nyefákat jelenti, a feleségem pedig a Hármashatár-hegy zöl­desbarna foltját részesíti előnyben.” A válasz az OTP precíz aján­latát vitte. „Kedves fiam! Maga olyan nagy örömet szerzett nekünk, hogy azonnal bementem a vá­ros legnagyobb könyvesboltjá­az útját. Látja, semmit sem fe­lejtettem el és az Ön segítsége fölidézte bennem a múltat. Ezért is ragadtattam el magam a megszólítást illetően. Kérem a megértését. Egyedül vagyok. A feleségem beteg, valószínű be fogják vinni egy magánklini­kára. Ami az OTP-listát illeti, fönntartásaim vannak. Nem jelzi, hogy garázs tartozik-e a házhoz, illetve a lakáshoz. Ne felejtse, kérem, mi más életmó­déin látunk magunk előtt! És mindjárt meg is kérdem, hol vehetünk autót? Ugyancsak az OTP-nél, vagy netán Bécsbe kell menni egy nekünk megfe­lelő kocsiért. Meg aztán az ajánlatok nem tüntetik föl, hogy a negyedben hol találunk fű­szerest, s van e házhoz szállí­tás? Látja, milyen terhet vett magára, amikor velünk szóba állt. Értékelni fogom a fárado­zását. Öreg barátja, Z.” Váltottunk néhány képesla­pot közben, a jókívánságok sablonszövegével. Éreztem, hátrányban vagyok, mert az egzotikus tájak, az inka biroda­lom különféle emlékeit ábrázo­ló művészfotók mellett én csak rutinképeket küldhettem a Ha­lászbástyáról, a Parlamentről és a Gellért-hegyi szovjet hősi emlékműről. „Édes fiam! Az ügyvédünk tanácsára kiegészítő informá­ciók kellenének az áttelepülés előtt. Nevezetesen milyen kamatfeltételekkel kezelné a pénzünket a takarékpénztár, s ha átutaltatjuk, ki lehet-e venni, például arra, ha rövid utazást y kívánunk tenni Itáliába, vagy máshová. Nekünk már nincse­nek nagy céljaink, de az ugye érthető, hogy az árfolyamválto­zások mindig naprakészen előttünk legyenek. Én a Finan­cial Times jegyzését tartom autentikusnak, de vajon hozzá­férhető-e? Itteni gazdasági szakértők szerint gondolnunk kell arra is, hogy a befektetési lehetőségek, a rendszer jelle­géből eredően szűkösek, s nem biztos, hogy az ottani bank a legalkalmasabb. Fölmerült Svájc, netán Ausztria is, de bevallom, tanácstalan vagyok. Amennyiben megfelelő pénz­ügyi emberrel tudna konzultál­ni, kérem, írja meg, ő mit java­sol. Nem tudom, írtam-e már, de arról beszéltünk a felesé­gemmel, hogy a Maga szíves­ségét maximálisan honoráljuk, amint ott leszünk. Szeretettel üdvözli Z.” Ez tűnt a legnehezebb fel­adatnak. A befektetések gya­korlati fogásai teljesen idege­nek voltak tőlem, hiszen az egyetemi előadások a politikai gazdaságtan oly fontos tudo­mányából elhanyagolhatónak tartották a tőzsdei műveletek alapfokú ismeretét is. Keríteni kellett tehát valakit, aki le is írt mindent, felvállalva ezzel Z.-ék gazdasági tanácsadójának szerepét is. Készültünk tehát arra, hogy az agyongyötört kor Philémón apója és Baucis anyója a monda jelenkori válto­zataként itt szülessen újjá. DEÁK MÓR „Tisztelt Cím! Hiva­talos kötelességem ér­tesíteni Önt arról, hogy Z. úr és neje 1975. május 14-én önként távozott az élők sorá­ból. Az igazságügyi orvosi szakvélemény szerint a halál oka gyógyszermérgezés. Mi­vel nincs tudomásunk magyar- országi rokonságról — bár ez ügyben eljártunk az itteni kép­viseletnél — egy irattartóban megtaláltuk az Ön leveleit, s ennek alapján közöljük a szo­morú tényt: Z. úr és felesége itteni viszonyok között is nagy nyomorban élt. Annyi pénzük sem volt, uram, hogy abból a város szélére villamossal ki­utazhattak volna! így aztán csendben eltemették őket a szegények temetőjében, állami költségen. Dr. P. ügyvéd.” Arra gondolok, hogy végül is szép volt az utolsó útjuk. Má­jusban már zöldbe vált a budai hegy és virággyertyát gyújta­nak a Dunaparton a gesztenye­fák. A napok és a hónapok, * a hetek és az évek. Már örülök, hogy meghalok. Már örülök, hogy élek. A szíven infarktus-ürgelyuk, abban gubbaszt a semmi. Idefut benne, odafut, el kéne innen menni. A telek és a tavaszok, a nyarak és az őszök. Életem őrzöm, s meghalok, Élek és halált őrzök. Kint semmi, belül a hideg. Kint hideg, belül semmi. Már örülök, hogy elmegyek. S jó volna nem elmenni. Farkas Vladimir: Nincs mentség Könyvespolc Az utóbbi évek gombamódra szaporodó emlékiratai között is megkülönböztetett figyelem il­leti meg Farkas Vladimir „Nincs mentség” című me­moárját. A magyar könyvpia­con ez az első könyv, arpely feltárja a méltán rettegett AVH kiépítését és terrorszervezeté­nek működését. A szerző maga is az ÁVH alezredese volt és ráadásul Farkas Mihály­nak, a „trojka” egyik leghírhed- tebb tagjának a fia. Játsszunk egy kicsit a szavakkal. Vajon csak „a báránybőrbe bújt farkas emlékezik, vagy „hall­gattassák meg a másik fél is” az oly sok „hős” memoárja után? Nyugodtan is-ist felelhe­tünk. Ezt jelzi a kiadó előszava is. Maga Farkas Vladimir így fogalmazza meg mondanivaló­jának a célját: „Választ adni az agyonhamisított és manipulált közelmúltunk véres történetét megismerni kívánók kérdései­re.” Olvassuk a vaskos kötetet— a szerző saját bevallása szerint több ezer oldalnyi kézirat van, ebből most 650 a „mienk”—és szinte fürdünk az új és már ismert, vagy félig ismert infor­mációk tengerében. Kétségkí­vül megkerülhetetlen alapmű Farkas Vladimir könyve a 40- es, 50-es, 60-as évek magyar történetének megismeréséhez — ugyanakkor számos hi­ányérzetünk is támad a me­moár elolvastán. Valahogy úgy érezzük, hogy „tpl szép a menyasszony”. Az AVH-s alez­redes vállalja a múltját, vállalja a bűnösségét, de csaknem mindig ott áll zárójelben: én nem tehettem róla, ?n nem vol­tam részes benne. Es szinte ál­landóan kicseng a kötet végén megfogalmazott konklúzió: „A köztudat manipulátorai újjá­élesztettek, mint az anonim ÁVH szinonimáját”. — A „Nincs mentség” tulajdonkép­pen kettős céllal íródott. Az egyik, hogy Farkas Vladimir — saját felelősségének bevallása mellett — számos megalapo­zatlan vád alól tisztázza magát. (Ezek közül a legsúlyosabb már évtizedek óta elterjedt: ő volt Kádár János kegyetlen megkínzója). A másik, hogy igazságot szolgáltasson apjá­nak, Farkas Mihálynak. Akivel nagyon rossz volt a kapcsolata egesz életében. Akit „rettene­tes bűnök” terhelnek a törvény­telenségek özönéért, de sem­mivel sem tpbb, mint Rákosit vagy Gerőt. És 1965-ben bekö­vetkezett hirtelen halála mind­máig több mint gyanús. Erősen szubjektív önvallomás teh,át Farkas Vladimir könyve. És mégis — vagy talán éppen ezért? — „lehetetlen”. Lehetet­len, mert közelmúltunk — mánk? — szinte minden jelen­tős politikusa ott van, lélegzik, cselekszik a kötet lapjain. És az olvasó megdöbbenve, és meg­lepődve figyelheti, hogyan sze­di ízekre ez a memoár a közel­múltról szóló számos emlékirat szerzőinek — Nógrádi Sándor, Vas Zoltán és mások — ellent­mondásait. Az életút célja: „Hűség a néphez, hűség a párthoz"— a családi „predesztináció” foly­tán — szinte kisgyerekkortól kezdve töretlen. A kassai gyer­mekévek után — „Keresztne­vemet Lenin tiszteletére kap­tam” — 14 évesen, 1939-ben került először Moszkvába, hogy apjával találkozzon. Az utazás végállomása a fiatal fiú számára nagy csalódás. Érzi, érzékeli a feszült, zaklatott lég­kört, az NKVD embertelen módszereit a hithű, nemzetközi hírű kommunisták ellen is. Rö­videsen megkapja élete első pártmegbízatását is: a kusna- renkovoi pártiskolán kell tanul­nia. (Ez a pártiskola magánéle­tében is fontos állomás: itt is­merkedik meg későbbi feleségével, Béréi Verával, Andics Erzsébet leányával). A háborús évek Moszkvában és Ufában telnek. És végül elérkezik 1945. május 10. „Egy gyönyörű tavaszi délelőttön” landolt a szovjet repülőgép Budapesten. Farkas Vladimír 1946 októberében került az Ál­lamrendőrség államvédelmi osztályára, amely Rajk László belügyminiszter közvetlen fel­ügyelete alá tartozott. És ott van a közvetlen főnök, Péter Gábor is. Akivel számtalan vi­tája volt Farkas Vladimirnek az eltelt évtizedek során és aki sajnos mindmáig hallgat a nyil­vánosság előtt... Az 1947-es év már „a népi demokratikus fejlődés felszámolásának első esztendeje volt”, amely előre­vetítette a totális pártdiktatúra kiépítését csakúgy, mint a tör­vénysértések első szakaszát. 1948 az ÁVH születésének éve. Farkas Vladimir meggyő­zően bizonyítja a felsorolt do­kumentumokkal, hogy a félel­metes szervezet igazi ura Rá­kosi — és természetesen a háttérből az MGB... Innentől kezdve az emlékirat pregnánsan állítja elénk Far­kas Vladimjr erkölcsi válságba kerülését. Ám az 1949-től egy­re inkább kibontakozó törvény­telenségek ellenére is megma­radt hite és meggyőződése a kommunizmus mellett — bár mindez csak fájdalmas önvívó­dások árán. Maga a „Rajk- ügy” a kötet egyik legterjedel­mesebbfejezete. Farkas Vladi­mir—saját bevallása szerint— az MGB megbízottjával Justus Pál kihallgatásában (nem meg- veretésében!) volt csak érde­kelt. A vádirat végleges szöve­gét Rákosi moszkvai kiutazása során magától Sztálintól kapta meg. A kivégzés drámai leírása ma is torokszorító. Az „Ártatla­nul halok meg!" és a,, Becsap­tatok7” kiáltások mindent el­árulnak — a háttérről is. Pergethetnénk még tovább a memoár szálait az idők rokká­ján, de talán álljunk meg itt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy „immár kész a leltár”. A totális pártdiktatúra kiépítése és a tör­vénytelenségek láncolata ma­gával hozza minden társadalmi mozgás alaptörvényét. Hiába falja föl a diktatúra „saját gyer­mekeit”, érlelődik az elsöprők ereje is. 1956-ban ez még nem sikerült. Ma egyik legnagyobb nemzeti ünnepünkként ünne­peljük 1956. október 23-át. (Farkas Vladimir ekkor már fogoly, apjával együtt.) Ma egy szemmel láthatóan megfáradt, sokat megélt, öre­gedő férfi néz ránk a kötet hát­só borítójáról. Mintha tekintete is mondaná: nincs mentség az elkövetett tettekre. Vállani kell a múltat, de mindenkinek! A „Nincs mentség” hibáival együtt, egy új kor nyitánya könyvkiadásunkban is. „Mert megtörtént a huszadik század­ban". És, sajnos, nálunk is... Dr. Sipos Csaba El kéne menni Öreg ház Torockón Bernáth Csaba rajza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents