Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-27 / 207. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP 1990. december 27., csütörtök BEKÖSZÖNTÖTT A TÉL Hókristályok, METEOROLÓGIAI ELŐREJELZÉS Az előrejelzett értékközök A várható időjárás jellemzése hőmérséklet (°C) csapadék (mm) JANUÁR-2,6—2,6 30—50 Mind a középhőmérséklet, mind pedig a csapadékösszeg az átlag fölött várható. FEBRUÁR-1,1—3,1 20-40 Az átlagosnál kissé melegebb és száraz februárra számítunk. MÁRCIUS 3,5—8,4 40—55 Kissé az átlagosnál melegebb és csapadékosabb időjárás valószínű. 15, a januári 13, a februári 14 Celsius. A turisták 18—8 fok hőmérsékleteket várhatnak nappal illetve éjjel. A mediterrán éghajlati övezetben csapadékos, havi 120—150 milliméter csapadékokkal számolhatnak. Róma (Olaszország). A város magassága 91 méteren van. Itt a középhőmérsékletek 7 és 9 fok között vannak a három téli hónapban; nappal természetesen 20 fok is lehet. A csapadék havi átlaga 50, 70 milliméter körül volt az elmúlt ötven évben. Igen kis százalék valószínűséggel hózápor lehet mindkét városban, de órákon belül elolvad a hó. Graz (Ausztria). A mérések a 377 méter magasan levő repülőtér adatai. A havas napok átlagos száma a három téli hónapban 6—15. Az északi féltekén, így hazánkban is, telet mutat a naptár: december 21 -tői március 21 -ig. Gergely pápa óta van ez így, s ezzel foglalkoznak is a csillagászok. A nappalok ugyanis december 21-e után már hosz- szabodnak, a tél azonban marad. Unokáink, gyermekeink hó nélkül üresnek találják a telet. Mi is így vagyunk vele. A régmúlt idők hajnali miséire járok csizmáinak csikorgása és a viharlámpák imbolygó fényének emlékét idézgettem a napokban a Gödör és a Gányás fenyveseit bújva, a simonyi erdőkben, amikor hullani kezdett a hó. A finomra szőtt csipkék — szeretek fényképezni — befedték kalapomat. Néhány nappal korábban kérdezgették az időjóst, mikor lesz már hó. E sorok megjelenésekor már beköszönt a tél, és szívesen adjuk közre a' téli távelőrejelzést is. Beválását majd Önök és a tavaszt hozó langyos szellők igazolják. Addig maradjunk a télnél, amely véleményem szerint kemény lesz. A tél ajándéka a hó, a szilárd halmazállapotú csapadék. Úgy alakul ki, hogy a magasabb légrétegekben mindig vannak jelen úgynevezett kicsapódási magvak, porszemek, tengeri sókristályok, más szilárd anyagok. Ezek nagysága szemmel nem látható, mert igen finom szemcsék. A levegőben mindig van nedvesség, s ezekre kicsapódik, így a 20—40 fok Celsius hőmérsékleten kristályosodás indul meg, hó képződik. A folyamat hasonlít iskolás éveink kísérletezéseihez, amikor vízben timsót oldottunk és egy madzagot lógattunk bele, néhány hét múlva csodálatos kristálylánc alakult ki. A hóképződés folyamata azonban igen gyors és változatosabb. A lebegő kristály a nehézségi erő következtében és súlyánál fogva megindul a Föld felé, hogy erdeinkben, földjeinken takarót és sípályáinkon lesiklóhavat adjon. A kristályformája függ a külső hőmérséklettől, az esési sebességtől és a nedvességtől. Ha egy kemény, fekete posztót vagy lapot kihelyezünk, közönséges nagyítóval is csodálatos látványban lehet részünk. Amerikai és japán meteorológusok már valóságos lexikonokat állítottak össze a hófajtákról, én azonban a simonyi kristályokat tartom a világ legszebb havának. Télen a tehetősebb emberek síelni járnak, mások esetleg Rómába mennek vagy a Szentföldre így ajándéknak szánjuk olvasóinknak a következő ösz- szeállítást. A szerző egyik külföldi útján megvette A klímaadatok Európából és a Földközi-tenger vidékéről című német könyv három kötetét, s ebből ad közre adatokat. Tel Aviv. Az izraeli város 30 méterre van a tengerszint fölött. Decemberi középhőmérséklete Automata meteorológiai állomás, tetején a napelemekkel, jobboldalt az elektromos hőmérőkkel, bal oldalon a szélmérővel. Olasz gyártmány A hókristályok a természet csipkéi Krederika (Jugoszlávia, Szlovén Köztársaság). Az adatokat 2514 méteren mérték. A havi középhőmérsékletek mínusz 7 és mínusz 9 fok Celsius körül várhatók, de mínusz 28 fokos, mínusz 35 fokos hőmérséklet is lehet a csúcson. A napfénytartam bőséges, síelésre novembertől áprilisig számíthatunk. Magas Tátra, Lomnitz-csúcs. A mérések 2633 méteren történtek. Novembertől májusig lehet síelésre alkalmas hó. Mind Jugoszláviában, mind Csehszlovákiában is januártól a biztos. A Tátrában az átlagos hó vastagság 12—18 cm, de méteres vastagságok is lehetnek. Itt a háromhavi középhőmérséklet mínusz 9 és mínusz 12 fok, tehát hidegebb mint a délebbi pályák. A havi napsütéses órák száma 120—130. Lavinaveszélyes. Sorolhatnánk tovább is a helységeket, de az író és. a lap lehetősége is korlátot szab. A szerző szakértő és szaktanács- adó, így ennyit vett ki a kirakatból. Más forrást is tudok ajánlani: a Magyar Televízió Ablak műsorát, a Magyar Rádiót, az Országos Meteorológiai Szolgálatot: a külföldre utazók itt kérhetnek felvilágosítást. Az osztrák rádiók pedig németül, például reggel 8 órakor, körzeti jelentést adnak. A téli hegyvidék azonban veszélyt is rejt. A lavinaveszélyt általában táblákkal is jelzik, s a helyi meteorológiai szolgálatok kitűnően előre- jelzik. Osztrák ösztöndíjas koromban személyesen is láttam, és a mellékelt fényképen, egy napelemekkel működő automata meteorológiai állomást mutatunk be az olasz Alpokban használják. A lavina úgy alakul ki, hogy a magasban megindul a fölmelegedés, és a hó megcsúszik, majd a sziklákkal, zúzalékokkal a völgyek felé robog iszonyatos sebességgel és erővel. Egy, a hideg következtében szétmálló szikladarab is kezdetben hólab- dányi, majd több méter széles és tonna súlyú havat sodor magával. Egy szirti sas kaparása is elindíthat lavinát. Jó tanács: csak a kijelölt pályákat használjuk. Közöljük a vendéglátóval, hogy hol es mikor síelünk. De engedjenek meg egy kis humort! Lavinaveszély nem lovas nemzetnek való: annyit vállaljunk egy pályán, amennyire van tudásunk. A hegyi emberek óriás előnyben vannak, mert gyermekkoruk óta síelnek. Or. Böjti Béla meteorológus, szakértő Történelem — börtönnézetböl — Szolgálatba október 24-én léptem. A kitört forradalom megbénította a közlekedést, ezért a Kaposvárhoz közeli faluból biciklin érkeztem, de később már hazamenni ezzel sem tudtam, így egészen november 4- ig, természetesen pihenő-, szolgálati helyemen maradtam. Az eseményekről csak a rádiót hallgatva értesültünk, ezekről a rabokat is tájékoztattuk, egyébként ők csendesen, nyugodtan viselkedtek. Állítom, október 30-ig a napok viszonylagos nyugalomban teltek. Annyi történt, hogy a nemzetőrök a politikai bebörtönzötteket kikérték és mi ki is adtuk őket. 1 Október 30-án délután három óra tájban azonban tömeg jelent meg a kapu előtt és azt kiabálta: „Kinyitni, kinyitni!” Horváth László, akkori főparancsnok meg is tette ezt: benyomultak és vállukon hozták a börtön egykori igazgatóját, Miladono- vics Pétert, aki nyugdíjasként akkor a Nemzeti Bank fűtője volt. Koszos, kormos volt az öltözete: a kazán mellől hozták el. Ezen az estén hozták be a kommunista megyei vezetőket, a pártbizottság tagjait. Elegánsan öltözött emberek voltak, a folyosón beszélgettek. Még nem tudtam, kik is ők. Hamarosan megjelent egy tiszt és azt ordította: „Ezeketaszemeteket állítsák a falhoz!” Nekik pedig ezt: „Ne pofázzanak!” Behozták Losonczi Pált is, akit én a hírekből jól ismertem. Meg is kérdeztem tőle, hogyan kerül ide, hiszen mint ország- gyűlési képviselőnek, mentelmi joga van. Azt válaszolta: „Ezek ezzel nem törődnek!". Én pedig azt, hogy jelenteni fogom az esetet az igazgatónak. Meg is tettem. A válasza így hangzott: „Maga ezzel nevtörődjön, ez nem a maga dolga! És ha így folytatja, garantálom, hogy két kiló sót sem fog megenni itt, ha ennek az egésznek vége!” (Losonczi Pált másnap reggel 7-kor kiengedték.) 2 Paccai Kálmán visszaemlékezését hallgatom. Róla azt kell tudni, hogy 1952—1957 között volt börtönőr. A kaposvári börtönben 1955 decemberétől dolgozott. A Somogyi Hírlap szerkesztőségét egy cikksorozat kapcsán kereste meg, hogy elmondja élményeit. A cikksorozat Petőcz Sándor írása volt. A címe: Emlékeim 1956 őszéről. Paccai Kálmán soha nem volt egyetlen pártnak sem a tagja, 1956 őszének történelmi eseményeit sajátos helyről, a kaposvári börtönből figyelte végig. — Petőcz Sándor azt írja, hogy a kommunisták úri elhelyezést kaptak. Hát... ha a 24 ágyas, egyküblis zárkákat annak lehet nevezni... Azt is olvastam, hogy a börtönőrök féltek ezektől a vezetőktől. Ugyan már! Igaz, nem voltunk AVÓ-sok: mi börtönőrök voltunk és nem az volt a feladatunk, hogy a letartóztatottakat üssük-verjük. Az ítélkezés is a bíróságra tartozott. Egyik este több honvédtisztet hoztak be. Nagyhangon követelőztek: teljesíthetetlen kérésekkel álltak elő, hangjuk egyre nagyobb lett: gyanítom, némelyiküknek köze volt ahhoz, hogy nekem és jó néhány társamnak még 1957-ben véget ért börtönőri pályafutása... 3 Nem voltunk mi megbízhatók a forradalmárok szemében sem: az egyre növekvő létszámú nemzetőrség tagjai velünk együtt adtak szolgálatot és figyelték minden lépésünket. Az új rabok között egyre nőtt az elégedetlenség. Ezt jelentettük az igazgatónak, aki azt felelte erre: aki hőzöng azt kössük gúzsba. Mondtuk, mutassa meg, hogyan kell, mivel ezt nem tanították velünk. Nevetve így válaszolt: „Hamarosan volt csendőrök fogják ezt maguknak megmutatni!” November 3-án egész éjjel és nappal zúgtak a harangok: ám már hallottuk az orosz csapatok jövetelét és negyedikén meg is érkeztek. Parancsnokunk egy golyószóróval akarta feltartóztatni őket, mondván: „Lőjjék csak az oroszokat, úgyis maguké a győzelem. Én pedig elmegyek és imádkozok magukért!” (Á börtönben golyószóró nem volt, de ha lett volna, akkor sem tudtuk volna használni.) Kora reggel a kapuőr rémülten rohant be a pihenőbe: azt kiáltotta, hogy „itt vannak az oroszok!” és félelmében az ágy alá bújt. Zörgés, kiabálás, majd egy tank benyomta a főkaput. Egy magyar katonatiszt rohant be, mögötte 15—20 orosz katona volt. Velem akadt össze, hát nekem mondta: „Az anyátok hétszentségit, bezártátok az elvtársainkat!’’ „Ne kiabáljon velem, én egyikért sem mentem el!” — feleltem. „Fogd be a pofádat, mert keresztüllőlek! Ahelyett, hogy ugatsz, ereszd ki őket!” — A hátamba nyomta pisztolyát és tolt maga előtt. Az ajtók kinyitása és az ölelkezések után a volt foglyok minket kezdtek szidni. Amikor Hidas Mihály kaposvári ÁVH-s főparancsnok kilépett a folyosóra, azonnal géppisztolyt kért (és kapott). Ezt mondta: „Most elindulunk rendet csinálni.” Este hét óra felé járt, amikor elmentek. A szabadulást látva kiabáltak a köztörvényesek: el akarnak menni ők is. Tolmács segítségével magyaráztuk el, hogy kik is ők. A rácson benyomott géppisztolyok csöve aztán csendet teremtett. Nyolc óra után egy addig még nem látott orosz tiszt érkezett. Később megtudtuk: őt nevezték ki parancsnoknak és december 31 -ig maradt. Amikor szemlét tartott, ismét kiabáltak a rabok, hogy ki akarnak menni. Utasított, hogy nyissak ajtót. Nem volt tolmács, hát kézzel- lábbal mutogattam: ezek csalók, rablók, gyilkosok. Nem értette, pisztolyt fogott rám, és én — mit tehettem volna — kinyitottam az ajtókat. Már másodszor engedtem ki pisztollyal a hátamban a rabokat. Ebben az esetben 8 évtől, életfogytiglanig elítélt köztörvényeseket. Fontos, hogy megjegyezzem, sem az előbb, sem most nem viseltem fegyvert, nem is tehettem, mert ezt a szolgálati szabályzat tiltotta. Végül is a kapunál megállították a rohanó bűnözőket és visszaterelték őket a celláikba. Tisztázódott a tiszt tévedése és vállveregetés volt a jutalmam. 5 Másnap a börtönőröket gyűjtötték össze az egyik irodába. Ötös csoportokba indultunk az udvarra: féltünk, hogy most kivégeznek bennünket, de csak zárkát kaptunk. Az orosz katonákkal együtt láttunk el szolgálatot is. Haza a családomhoz csak november 7-én mehettem. A sors úgy hozta, hogy a nyugalom helyett akkor életem kálváriája kezdődött meg. Lejegyezte: Kovács Tibor
