Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-23 / 206. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP 1990. december 23., szombat KARÁCSONY Visszapillantó Németalföldi metszetek a XIX. századi karácsonyokról Parányi csengő csüngött a gyertyaöntő mester boltja előtt, s ahogy belépett valaki az aj­tón, csilingelt. Rózsaszín gyer- tyácskák, nevető mézeska­lácsszívek mind néma csodá­lattal pislogtak a legfelső polc felé. Még a gyertyaöntő mester is áhítatosan tekintgetett legú­jabb művére, élete legszebb al­kotására: az ezüst gyertyára. Mint már mondottam, a legfel­ső polcon állt, fenn a magas­ban, sudár teste volt, vakító ezüstös, mintha nem is viasz­ból, színezüstből volna. Lágy vonalakban csavarodott a for­mája, tündöklő arany a kanóca, könny szökött a szemébe, aki csak látta. Nem is adom ám el én ezt — gyönyörködött alkotásában a jó öreg mester—, hisz nincs a vi­lágnak annyi pénze, amivel meg lehetne fizetni ezt az én szépséges, imádatos munká­mat. De a kis bolt mögött volt még egy kisebb szobácska, ahol nyolc apró poronty szorongott, meg egy beteg asszony, a gyertyaöntő felesége. Sok pénz kellett kenyérre, még több orvosságra. így esett, hogy meg kellett mégis válnia az ezüst gyertyától. Gazdag ember vette meg, aki prémes bundában jött a boltba, mézes­kalácsért. Aztán megakadt a szeme a remeken és száz tal­lért adott érte. A szegény gyer­tyaöntő sűrű sóhajtozások kö­zepette csomagolta, a gazdag ember meg hazavitte. Otthon éppen nagy lakomára készül­tek, csipkés térítőkön finom sültek, cifra torták sorakoztak. Odaállította hát a faragott asz­tal közepére, porcelán tányér­ra, hogy majd a vendégek gyö­nyörködhessenek lobogó láng­jában és irigyeljék a gazdag vendéglátót. Igenám, de mást határozott a gyertya. Büszkén és fagyo­san állt a díszhelyen, hidegen csillogott az ezüst ruhája. De meggyulladni nem akart. Hiába pazaroltak el három doboz gyufát, a kanóc meg sem pör- kölődött. Végre megdühödött a gazdag ember, szégyellte magát a vendégsereg előtt, fitymálva szólt hát inasanak: — Vidd ki ezt a vacakot, meguntam már! Boldogan vitte ki a konyhába az inas a könnyen szerzett jó­szágot. Pipázgatni szokott rá­érő perceiben; most arra gon­dolt, milyen jó lesz majd ez a fo- lytonégo gyertya, azon bármi­kor meggyújthatja hűséges pi­páját. Ennek is csak bosszúság meg harag lett a vége. A gyer­tya bizony most sem fogott tü­zet, és az inas csúnya, károm­kodások között dühösen kidob­ta az ablakon. Repült az ezüst gyertya, repült, míg csak le nem pottyant egy szemétdob kellős közepébe. Rothadt gyü­mölcsök, törött bögrék közé esett, éppen egy mezítlábas fiúcska elé. —Jé, milyen gyönyörűséges gyertya! — kiáltott fel boldo­gan, és arra gondolt, milyen sötét van az ő nyomorúságos otthonában. Magához ölelte hát az ezüst gyertyát §s megin­dult vele hazafelé. Es ahogy ment az úton, egy templom elé ért. Nem tudta, mi súgja neki, hogy álljon meg. — Ha eddig jó volt otthon a sötétség, ezután is jó lesz — mondta a lelkében egy hang, és mezítelen lábacskái megin­dultak a templom lépcsőin. Benntemérdek ember imádko­zott. És mind felfigyelt, ahogy a rongyos fiúcska bátor léptekkel végigment a padsorok között, egyenesen az oltár felé. Meg­állt az Úr asztala előtt, elhe­lyezte az ezüst gyertyát a köze­pére. Az meg hirtelen lángra- kapott. Aranyos lánggal lobo­gott a kanóca és égi fényesség támadt a templomban. A kisfiú szeméből pedig boldog köny- nyek potyogtak. Mert minden csak a maga helyén ragyog igazi fényével. o V o D A S s A R O K 6 (í»ú p 0 unj 9ü> © <£ JÜ> <n> Karikázd be, ami párosán fordul elő! Játékok szobában Nyílt levél Cím: Kaposvár, Kossuth L. u. 47. Fotó: Jakab Judit Keressük meg! Ezt a játékot minden gyerek szereti, különösen a kisebbek. Valamit eldugtok, és ezt kell megkeresni. Többféle változa­ta ismert. Keresés közben se­gítettek a megjegyzésekkel, például ha közeledik hozzá tü­zet, ha távolodik, vizet mond- tok, de lehet hideget, meleget is. A másik változata, hogy az elrejtett tárgy fellelhető helyét ki kell kérdésekkel barkoch- bázni. Úgy is lehet, keresni, hogy bizonyos jelzések útját kell követni, s ezek alapján az elrejtett tárgy megtalálható. Társasjátékok Vannak készen vett játékok, amelyeket a hozzá mellékelt szabályok szerint kell játszani. De ti is készíthettek társasjáté­kokat: a malom, a sakk megraj­zolása és bábuinak elkészítése agyagból, papírból, műanyag­ból szintén jó időtöltés. A gombfociról Ezt a játékot kezdik újra fölfe­dezni. Vehetők kész csapatok, és készíthettek gombokból ti is. Az én gyerekkoromban a „játé­kosokat” csakis gombokból le­hetett csinálni. Játszható asztalon, de mi furnérlapból külön pályát készí­tettünk. Szabályosan, a méret­hez arányosan igazodva rajzol­tuk (festettük) az alap- és oldal­vonalakat, az ötöst, és tizenha­tost, valamint a tizenegyes pontot. Keskeny lécből készül­tek a kapuk, melyet gézzel fed­tünk be. A kapusokat gyufás- dobozból készítettük. A szabá­lyok hasonlóak az igazi focihoz, azzal a különbséggel, hogy előbb az egyik, majd a másik játékos következik lépésre. A gombok irányíthatók kézzel vagy valami tárggyal, mondjuk fésűvel. PÁKOLITZ ISTVÁN: Jó éjszakát Pillog az esti csillag szunnyad a fény, az illat; szellő piheg a gally on, neszét se igen hallom; nem ciirrög a kabóca: holnapra is kell nóta; mesém halk-permetezve száll pilleszárny-szemedre; végére érve, látom, karján ringat az álom. Mottó: „Lehet, hogy igen, Lehet, hogy nem, De én képzelem, Hogy beszélsz velem." Kedves Család! Elnézést a megs­zólításért, nem isme­rem Önöket, de mé­gis írnom kell. Ma, szerdán hét tanítási óra és egy szakkör után meglehetősen elfáradtam, bágyad­tan, és rosszkedvűen indultam hazafelé. Útam, az önök háza előtt vezetett, és ami­kor kertjükben me­gláttam az égőkkel díszített fenyőfát, meg kellett állnom. Egy pillanat alatt felváltotta bennem a fáradtságot, a rossz­kedvet valami nagyszerű, fels­zabadult öröm és boldogság. Lehet, hogy csak holnapig tart ez? Lehet! De abban biztos vagyok, hogy valahol, belül meg fogom őrizni örökre azo­kat az eddig ismeretlen vagy félig ismerős érzéseket, ame­lyek a fa láttán eltöltöttek. Há­lás vagyok Önöknek ezért, és nem tudtam volna ma lefeküdni addig, amíg nem mondok kös­zönetét azoknak, akik ilyenné tették a napomat! Óriási dolog szerintem, hogy az apró figyelmességgel mi­lyen érzéseket tudnak kiváltani a másik emberből. Boldoggá tenni másokat anélkül, hogy ismernék, tudnának egymásról — valami nagyszerű! Szá­momra az önök figyelmessége azt mutatja, hogy minden járó­kelőnek — legyen az bárki — őszintén, tiszta szívből kíván­nak boldog ünnepeket. A sza­bad ég alatt álló fa eszembe juttatta azt is, hogy még mindig van és mindig lesz olyan, ami szép, és ha az ember szívében szeretet, körülötte béke van, minden megoldható, az elfe- ledhetetlennek hitt rossz dolgo­kat is el lehet felejteni. Ez a fa a szeretet, a békét, a boldogságot jelentette nekem. Levelemmel azt akartam kifej­teni, hogy mennyire hálás va­gyok, mennyire tisztelem Önö­ket ezért! És most én is őszinte örömmel kívánok a Családnak békés, meghitt, boldog karác­sonyi ünnepeket! Tisztelettel: Egy „Munkácsy”-s diáklány KÖLTŐ Ha az ábra betűit futó­lépésben és helyes sor­rendben ol- vassátok össze, egy magyar köl­tő nevét kapjátok eredmé­nyül. Ki a költő?

Next

/
Thumbnails
Contents