Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-15 / 199. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1990. december 15., szombat Egykori megyeközpontok, hajdani megyeházák Atapsonyit már lebontották A nemesi vármegyei önkormányzat kialakulásának kezdetén a nemesség a vármegye élén álló alispán hajlékában gyűlésezett, hiszen ez volt az alispán hivatali idejében az igazgatás központja. A XIV— XV. század körül azonban már időszerűnek mutatkozott a megyegyűlések számára állandó, központi helyet találni. Évszázadok alatt megsokasodott az adminisztráció, a gyarapodó okmányokat, okleveleket állandó helyen illett tárolni, az elítéltek számára börtön kellett, az egymást váltó alispánok kúriái, még ha kastélymére- tűek voltak is, idővel alkalmatlanná váltak a hivatalos ügyeiket az alispánnal megtárgyaló szolgabírák, a tisztújító és más megyegyűlésekre összesereg- lett nemesség kvártélyozására. így szülte a szükség kifejezetten a megyegyűlések megtartása, az igazgatás és bíráskodás számára a vármegye székhelyén felépítendő, s a A Balassagyarmaton álló hajdani vármegyeház oromzatos közép- rizalitja megye tulajdonában álló megyeházakat. A vármegyék tehát a jobbágyoktól befolyt házadóból, más jövedelmekből, anyagi erejüktől függően, előbb-utóbb felhúzták székházukat. Amikor azután a török elfoglalta az ország nagy részét, a megyei nemesség családostól elmenekült a megszállt vidékről, s valahol másutt folytatta megyei önkormányzati életét a régi szervezeti keretek között. A török kiűzése utáni idő sem kedvezett az új építkezéseknek. S csak a XVIII. század derekától, a viszonylagos jólét beköszöntésétől épültek fel sorban a megyeszékhelyeken azok a monumentális vármegyeházak, amelyek napjainkig meghatározzák a városok arculatát, jellegét. Ennek következtében ismerünk jó néhány megyeházat, amelyik nem megyeszékhelyeken áll. Van olyan, mint a Somogy megyei Tapsony falucskában, amelyet a közelmúltban sajnos már le is bontottak. Csupán példálódzva emlékezünk meg némelyik, azóta célját veszített épületről. így a Kemence községiről, amelyet 1710- ben építtetett Koháry András honti főispán, közösen Esterházy Imre egri érsekkel. A kemencei megyeházán 1751- ig gyűlésezett Hont vármegye, holott a megye székhelye Ság volt. A szegvári manzárdtetős megyeházán 1815-től forgolódott Csongrád nemessége, s még 1851 -ben megjelent könyvében is így írt Fényes Elek Szegvárról: ,,ltt van a megyének díszes, vármegyeháza..." SZOL A HARANG Giling-galang, giling-ga- lang. Szol a harang: Giling- galang... A kis ház előtt fonott, kerti székben ül az öregasszony. Kezében rózsafüzer. Hangtalanul mozog a szája. A diófa köré árnyak lopakodnak. A gyerek csodálkozik: mi ez? Szinte lábujjhegyen lép kettőt. Mit csinál az oregasz- szony? Még pillantani is elfelejt. es ahogy kiesett a játék a kezéből, kis ujjai úgy állnak, görbülnek. Szólni nem mer. Van abban valami csendet parancsoló, ahogy az öregasszony beszél — de hang nélkül. Szól a harang A gyerek áll és nézi. Mi Szól a harang: giling-ga- iang... Lélekharang... fekete autó áll a ház előtt. Rezzenéstelen, kimerevített arcú emberek szürke bádog—1 Hol van? — koppan a kerdés és máris ■ indulnak kukból hangosan kijött ez a kát szó. A gyere«, áll. Sírni már nem tud A bádogedényben elvi korábban még beszélgettek, megsimogatta a fejét, miközben ő betakarta. Mert ebéd után az apja mindig pihenni szokott. Most a kimerevített arcú emberek örökre elviszik. A gyerek áll. Nem is veszi észre, hogy az ujjai éppúgy mozdulatlanok, mint akkor, amikor a játék kiesett a kezéből. Csak utólag gondol rá: valami megint kiesett. Utólag arra is gondol, hogy ami kiesett. azt már sona többet nem lehet megtalálni. Pedig volt! De erre csak utólag gondol. Sok-sok évvel később. Giling-galang... Galang-gi- ling... van úgy, hogy a harangok összevissza vernek. De aztán rátalálnak a saját, természetes ritmusukra. A gyerek arra gondol, hogy a harang, meg az ember rokon. -Ha megvan a ritmus boldogok. Mindketten tudnak boldogok lenni. El tudják felej teni a ..félreverést".. Az em kot. Tud örülni — aztán egyre tudatosabban keresi az órö Egy mosolyban. egy neve tésben, egy kézfogásban, egy összehunyorításban, két leírt sorban, egy sarjadzó növényben, egy hóesésben. Mindenben! Ami körülveszi az embert. Egy idő után még rosszban is. Mert az is valamire jó... Giling-galang, giling-galang. Szói a harang. Hív csendessegre. Hív imára. Hív a szeretetre és tanácsadásra. A gyerek már rég érti, hogy az öregasszony mit tartott a kezében, mikor hangtalanul mozgott a szája, s az alkonyi csendben kiült a kerti székbe... A gyerek már visszafelé gondol. Ezt sem bánja, mert a dolgok rendje, hogy ez így legyen. Megbékélt vele. Megbékélt a hóeséssel, a mennydörgéssel, a szokottal és a szokatlannal, a fehérrel, a feketével, a pofonnal, a simo- gatással, a jó szóval és a szitokkal, a pecsenyével és a száraz kenyérmorzsával. Megbékélt. Giling-galang, giling-ga- iang. Szói a harang. A gyerek hallgatja. És minden eszébe jut... Vörös Márta Az 1750-ben épített szügyi vármegyeháznak ma már csak kiszolgáló épületei láthatóak magas kerítésével és egyik díszes kapujával 1651-től 1786-ig Nemeskér volt nemes Sopron vármegye igazgatási központja, ahol 1669-ben emeltek maguknak a korabeli háborús, törökvészes időknek megfelelő székházat a tekintetes karok és rendek. Várfallal körülvett udvarára várkapun át lehetett bejutni. Melléképületeit 1900-ban bontották le. A Nógrád megyei Szügyön éppen ellenkezőleg történt a bontás: itt az 1750- ben emelt központi épület állt útjába valakinek, holott „a vármegye ezelőtt itt tartotta közgyűléseit és törvényszékeit, 1790 után pedig csak a tör - vényszékeket" — írja Fényes Elek. A nagy körfalak a szép barokk melléképületekkel ma Szügy látványosságai közé tar toznak. Szügyről költöztek át a megyegyűlések a szomszédos Balassagyarmatra, a Kasselik Ferenc által 1834—35-ben épített új vármegyeházba. Csonkaréti Károly KELEMEN LAJOS DÉLI PART Lekuporodsz az öböl lépcsejére, várakozó szerető, most épp lábadnál, ahol a víz, majd annál is alább, híg sár: érzéseid sekélye — tükörnek is jó; látod benne, - a tisztes arc-utánzat mily híven mutat, ahogy elébb fennen ragyog, aztán visszaülepszik; csúszva, búcsú okán, mocsokba, maszatos résekbe — mind amit kaptál, a kívánható kevés; ott sodródik felkavart tavon — fodrozódó sérelemben, szokványban. RÓZSA ENDRE Ima minden asszonyomért Elmehetsz most már panaszkodni, kivel etetted föl ifjúságod. Csókjaim benned kagylók lepik, halak fürkészik körbe ágyad. Futhatsz a siket Nagymedvéhez, a lepecsételt forrásokhoz, ahol megállsz, pőre szobor vagy, tűzrepkény kúszik combjaidhoz. Fekhetsz a földbe, a tenger alá — öledből éger nő az égnek, két melledből két hamvas gyertyán. Körükbe zárnak. Bennük élek. Szvatopluk a hibás? Kelet-Közép-Európa életének legutóbbi 45 esztendeje, bizony, csak néhány mondatnyi terjedelmet foglal el majd az emberiség történelméről tudósítóvaskoskönyvben. Megemlítik majd, hogy a második világégést követően érdekes kísérletbe kezdtek a térség országai (ezt szocializmusnak nevezték el), s ez azonban kudarcba fulladt. Ennyit érdemiünk az utókortól; az Amerikai Egyesült Államok nemcsak hamburgerevésben. Dél- Korea nemcsak autógyártásban. s Dánia sem csak a labdarúgás terén előzött meg bennünket. Szvatopluk még egy lóért adta el őseinknek hazánk földjét, aztán évszázadokig — több esetben — királylányok keze volt a vételár. Láthatjuk hát: egyre kevesebbért kótyavetyélték el gazdái a jelenleg 93 ezer négyzetkilométernyi földdarabkát így nem csoda, hogy az utóbbi 45 évben ígéretek árán próbálták megszerezni különféle érdekcsoportok. Erre tellett — még tehetséggel sem fizettek. Hirtelenjében nem jut eszembe olyan magyar uralkodó, aki nem vett maga mellé „kegyenceket”, amikor az ország élére állt. De a huszadik századot megelőző korokban a rádió és az újságok nem röpítették el minden portára egyi- kük-másikuk döntéshozatalra való alkalmatlanságának a hírét, alig néhány óra alatt. S az emberek, akik ritkán lépték át településük határát, arra sem csodálkozhattak rá nap nap után a televízióban, a főid más tájain (ki tudja, miért?) náluk sokkal jobb körülmények között élnek kortársaik. Persze, én már nem mernék megesküdni, pontosan úgy veszítettünk Muhinál, Mohácsnál vagy az utóbbi évszázadok harcaiban, ahogyan azt a „jólértesül- tek" lejegyezték. Ha jól élnénk, a fene bánná, hogy mit firkálnak majd rólunk az annalesük- ben, s az is teljesen mindegy volna: a szocializmus vagy a kapitalizmus eszméjének zászlaja alatt menetelünk-e diadalmasan. Csak most, amikor már lovat sem ajánlhatunk fel cserébe az életünkön segíteni szándékozóknak (mert gebévé soványodott), s királylány kezét sem kínálhatjuk, szóval most vált csak fontossá a történelem a 11 millió állampolgár számára. Ma egyre többen szeretnének részt venni környezetük alakítgatásában, s ezért politizálnak, vagy mert úgy vélik: eljött végre az idő, amikor megmutathatják kiváló képességeiket a köz javára, vagy azt gondolják, hogy jobb sodródni az árral, s lehetőleg az élre kerülni, mert a végén még lemaradnak vélt vagy valós jússukról. Hej, Szvatopluk, te huncut fiú! Fogadni mernék, hogy neked mar ezer éve megjósolta egy táltos: szocializmus fog végigsöpörni e tájon, s azért adtad el egy lóért. De jól vigyázz, mert tegnap egy befolyásos minisztériumi vezető kiszivárogtatta: a következő áremelésekért téged fognak felelőssé tenni! A lovat pedig visszakövetelik tőled, mert ők, ugye. nem felelősek ezekért a szamukra hátrányos üzletekért. amelyeket az előző kormányok kötöttek. Sőt, vannak, akik traktort akarnak helyette vagy legalább hintót mögéje, de akkor a ló négyéves, hereit, lipicai legyen! Persze, ha még sokáig vitat- kozgatunk, akkor a következő 45 esztendőről is csak néhány mondat kerül majd a történelemkönyvekbe. Czene Attila Bernáth Csaba: Kolozsvári utcarészlet
