Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-01 / 187. szám

EZÜSTFENYŐ HÉTSZÁZÉRT A legújabb sorsjegy árusai állták el az utat a tegnapi kapos­vári hetipiacon. Sokadika lévén azért maradt még némi pénz az erszényben, hiszen a vevők menet közben megálltak egyet vakarni. Aki viszont rápillantott a tojás 4,80—5 forintos árára, az jobbára csak vakarózhatott. Igazán szép paprikát már csak darabonként vehettünk 18—30 forint között. A paradicsomot 100—130-ért mérték. Hagymát 30-ért, krumplit 14-ért öntöttek szatyrunkba. A zöldség kilója 45-ért, a sárgarépa fele ennyi­ért fogyott. A karfiolért 30-at, a káposztáért 18-at kellett leszur­kolnunk kilónként. A sóska és a spenót csomója egyaránt 5 fo­rint volt. Egy kis fej salátáért háromszor ennyit fizettünk. Az alma fajtától és mérettől függően 20—40 forint között várt gazdára. A téli körte 50—80 között kellette magát. De aki beérte az apró szemű naspo­lyával, az csak 30 forintot ha­gyott ott. Akinek pedig az illatos birskörtére fájt a foga, az kény­telen volt 80 forintot leszámolni. Egy kiló mák 120-ért várta, hogy a mákosgubára kerüljön. A dió- bélgazdák viszont 260-ról 300- ra emelték portékájuk árát. Úgy tűnik, az idén kettő helyett csak egy diósbeigli lesz majd a ka­rácsonyi asztalon. Elég szegényes volt a gom­bapiac. A sampinyon 200-at kóstált, a laska 110-ért kelt el. Lila pereszkét 80-ért láttunk. Egy több mint 4 kilós konyha­kész kakasra 380 forintért te­hettünk szert. Egy termetes kacsára 400-ért alkudhattunk. A színevesztett virágpiacon 30-ért fogyott a szegfű, 40-ért a gerbera. Ennyiért juthattunk hozzá egy-egy szép szárazvi­rág-csokorhoz is. Itt-ott már megjelent a fenyő. Egy másfél méteres gyökeres ezüstfenyő 700-ért, kisebb társa 500-ért, egy egyméteres gyökeres luc 200-ért szerette volna, ha ő lesz karácsony főszereplője. (Lőrincz) Gyermek­könyvhét '90 Idén is megrendezik me­gyénkben december elején a gyermekkönyvhetet. Kása Csa­ba ifjúsági író a marcali városi könyvtárban december 4-én 13 órakor, a nagyatádi gyermek- könyvtárban 15 órakor találko­zik a fiatalokkal. A felnőtt olva­sók 17 órakor beszélgethetnek vele a marcali városi könyvtár­ban. Békés Pál Kaposvár vendége lesz december 6-án. Délelőtt a Berzsenyi általános iskolába látogat, délután fél háromkor pedig a megyei könyvtárban várja a gyerekeket a meseíró. E rendezvényhez kapcsoló­dik Zombori Ottó csillagász Mi közünk a csillagokhoz című előadása, amelyre december 10-én 14 órakor kerül sor a megyei könyvtár gyermekrész­legén. L. S. A Mosdóson ápolt gyerekekért Jótékonysági estet rendez ma délután 5 órakor a kaposvári Latinca Sándor Művelődési Központ. A műsorban fellépő két kaposvári színész, négy táncegyüttes és kísérőzeneka­rai az est teljes bevételét a mosdóson gyógykezelendő, öröklött anyagcserezavarban szenvedő gyermekek javára ajánlják fel. Vezetés közben elaludt Feltehetően elaludt vezetés közben Dobó István, 22 éves szegedi villanyszerelő, és Da­ciájával fának ütközött tegnap hajnalban Balatonszemes kül­területén. A gépkocsi vezetője a helyszínen meghalt, utasai kö­zül Márton István 23 éves sze­gedi lakos a kórházba szállítás után vesztette életét. Szente László 24 éves és Vékony Attila Sándor 23 éves szegedi lako­sok súlyos sérüléseket szen­vedtek. Bolti eladókat és pénztárosokat keresünk, Kaposváron, közeljö­vőben nyíló áruhá­zunkba. Jelentkezés személyesen december 3-án, 15—18 óráig és decem­ber 5-én 8—12 óráig: Kaposvár, Kanizsai u. 63. sz. alatt. (8006/G) NAGYATÁDON új magánszolgáltatásként megnyílt az UTÁNFUTÓ­KÖLCSÖNZŐ Olcsóbb, mintha fuvaroztat! i Nagyatádon a Volán teleppel szemben — Szabadság u. 16. Telefon: 83/11-762 Kaposvár: 82/11-170 (4941)1 Krónika 70 éve született Kassán, Ráksi Sándor (1920—1977) református püspök. Sárospatakon tanulta a teológiát, ott szerzett lelkészi oklevelet 1945-ben, s ott is végezte el tanulmányait 1949-ben. Lelkészi hiva­tását szülővárosában, Kassán és Sá­rospatakon kezdte, mindkét helyen segédlelkészként tevékenykedett. 1948-tól a sárospataki Református Tanítóképző vallásoktatója volt, majd Miskolcra került. Előbb segédlelkész, majd pöspöki másodlelkész, 1950-töí pedig a miskolc-belvárosi egyházköz­ség lelkésze volt. 1959-től a borsodi egyházmegye espereseként és a ti- szán inneni egyházkerület lelkészi fő­jegyzőiéként dolgozott. 1964-ben megválasztották a tiszán inneni egy­házkerület püspökévé, s ezt a tisztet töltötte be haláláig. 1973-tól elnöke volt az Országos Re­formátus Diakóniai Tanácsnak ésalel- nöke a Magyarországi Egyházak Öku­menikus Tanácsának. Számos cikket írt az egyházi lapokba. Bekapcsoló­dottá nemzetközi egyházi élet munká­jába is, részt vett a Keresztyén Béke- konferencia és az Európai Egyházak Konferenciája munkájában. Éppen egy ausztriai konferencián képviselte egyházát, amikor Bécsben szívroham következtében elhunyt. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottóigaz- gatósag közlése szerint a 48. já­tékheti lottónyeremények a nye­reményilleték levonása után a következők: Az 5 találatosokra egyenként 4 397 317 forintot; a 4-esekre 97 787, a 3-asokra 1498 forintot fi­zetnek. A 2-esek 49 forintot ér­nek. DECEMBER A nap 7.10 órakor kél, és 15.56 órakor nyugszik; a hold 14.48 órakor kél, és 6.11 órakor nyugszik. CD Szombat Elza Egyre hidegebb idő Észak felöl többször megnövek­szik a felhőzet, kevés napsütés ennek ellenére mindenütt valószí­nű. Csapadék már a sík vidékeken is csak hózápor lehet. Az északi, északkeleti szél tovább erősödik, néhol viharosan fokozódik. A leg­magasabb nappali hőmérséklet kevéssel fagypont fölött lesz. Világkezdeményezés Magyarországról Kertészek a mozgássérült gyermekekért December van, karácsony jön. A szeretet szellemében a karitatív szervezetek, az alapít­ványok a szokásosnál is többet igyekeznek tenni az elesette­kért, az élet, az egészség peri­fériáján élőkért. Ez a tény, ez a körülmény ad fokozott jelentőséget annak, hogy éppen most fordult felhí­vással a budapesti Kertészeti- és Élelmiszer-ipari Egyetem a világ összes kertészéhez. Szándékuk lényege: „Fogjunk össze a mozgássérült gyerme­kek érdekében.” Felhívásukban sokirányú cé­lokat fogalmaznak meg. Kérik a kertészeket, hogy a mozgássé­rült gyermekek nemzetközi éve során fordítsanak megkülön­böztetett figyelmet a szakma szépségeinek megismerteté­sére, ha tehetik, fogadják a mozgássérült gyermekeket gazdaságukba, mutassák be az ott folyó munkákat. A kertészeti iskolák, intéze­tek, kutatóközpontok keressék a kapcsolatot azokkal az intéze­tekkel, intézményekkel, ahol mozgássérült gyermekekkel foglalkoznak, próbáljanak kö­zösen oktatási programot kidol­gozni, oktatási segédanyago­kat készíteni. Ebben a munká­ban igen fontos szerepe van — és lehet!—a tervezőmérnökök­nek. Akik — ha hozzá kíván­nak járulni a nemes akció sike­réhez — tervezhetnek olyan kertészeti létesítményeket, ker­teket, parkokat, üvegházakat, ahol a mozgáskorlátozottak is értéket teremtő munkát végez­hetnek. A felhívás Magyarországról indult — a terveket, a javaslato­kat, az elgondolásokat a helyi szerveződések, szervezetek várják. A kertész fantáziáját egy új növény megmozgatja. Ez a le­hetőség több! Emberekről, sé­rült emberpalántákról van szó! (Vörös) Gyalogátkelőhelyen gázolt Csütörtök délután Kaposváron, a kijelölt gyalogátkelőhelyen Gombos László, 51 éves so- mogyaszalói lakos személygép­kocsijával elütötte Harceg Lajos, 42 éves, kaposvári targoncave­zetőt, aki emiatt súlyos, életve­szélyes sérülést szenvedett. Piros vagy tilos? E kérdés megfogalmazása nem tévedés, olvasóink tették fel így. Toponáron, az Őrei úton járó­kelő emberek már nem hisznek a fénysorompó jelzéseinek. Történik ugyanis, hogy a pirosat jelző lámpa előtt—annak rend­je és módja szerint — szépen megáll autós és gyalogos. Az-: tán vár. Vár öt percet, tízet, de vonat sehol. így aztán bátorta­lanul, de elindul a síneken át. „Jól tette, nem is jött semmi” ! — gondolja. Aztán, a sokadik alkalommal már automatikusan áthajt... Hónapok óta tart ez az állapot. Mi lesz, ha egyszer va-! lóban vonatot jelez a fény? : Persze, csak úgy találomra, vé­letlenül. Mire várnak az illetéke­sek? Baleset kell ahhoz, hogy rádöbbenjenek: mégiscsak meg kellene javítani ezt a fény-; ' sorompót és elhitetni azután a ’ gyanakvóvá tett közlekedőkkel: í a piros fény valóban tilosat je- í lez? (Varga) ; A Skála — Coop Zselic áruházban video KOMPUTERES * ÖNARCKÉP­MÁSOLÁS! Bárkinek az arcképét pólóra, párnára, poszterek­re másoljuk élőben vagy fényképről 3 perc alatt. CSAK KARÁCSONYIG (4980) Közelebb a xeroxhoz E címmel rendezett bemutatót és vásárt csürtörtökön és pénte­ken a Kapossystem Kft. A Techni­ka Házában másolók, faxok, szá­mítógépek, telefonok, írógépek; a modern irodaberendezés szinte minden kelléke megtalálható volt. A Volán Elektronika Budapest Kft. ügyviteli programjait is megismer­hették az érdeklődők; csakúgy, mint a Kiváló Áruk Fórumával ki­tüntetett főkönyvi és pénzügyi programokat. A kiállításon üze­netrögzítős telefonnal, Carry AT- típusu miniszámítógéppel és a már kereskedelmi forgalomba került két legújabb Rubik-játékkal is találkozhattunk. A legnagyobb meglepetés azonban az a 100 ezer forintos kedvezmény volt, amellyel a középkategóriába so­rolható xeroxokat kínálták a ren­dezők. L. S. — Akar Ön egy Isztambuli ajándékuta­zást nyerni? A Mikulás meghozhatja ezt a szép ajándékot, ha jelentkezik a VIKTÓRIA TURS utazási iroda 5 na­pos, december 6-án induló luxusbusz űtjára. A busz utasai közt kisorsolunk 2 személyt, akinek útját a VIKTÓRIA TURS iroda fizeti. Díj: 3000 Ft + 850 Ft vízum + 50 DM. Jelentkezni lehet: 82/18-860-as telefonon XII. 4-éig 18 óráig. (5003) — Könnyedén németül! Könnyedén angolul! Az Alfárium Szuggesztopéd Nyelvstúdió megjelentette hatrészes, otthoni tanulásra szerkesztett ma­gyar—német, magyar—angol tan­S sorozatát. Egy rész ára azettákkal együtt 1320 Ft. Meg­rendelhető levélben és telefonon utánvétellel, 1027 Budapest, Mártírok útja 50—52. fszt. 3. Telefon: 116-8442 (számváltozás után: 201-6158) (5130) — Utazás Bécsbe december 14-én és december 15-én. Részvételi díj: 550 Ft. Jelentkezés: COOPTOURIST Kapos­vár, Kossuth L. u. 8. Telefon: 12-038. (108817) — MINARET divat- és bőráru, új üzlet Kaposváron a belvárosban, az Ady Endre u. 12. sz. alatt. Nézzen be hoz­zánk! (108802) Pénztári munkában jártas, nagy szakmai gyakorlattal rendelkező dolgozót foglalkoztatnánk ■ pénztárosi munkára Jelentkezés: az MHB Rt. 3. sz. fiókjánál Kaposvár, Széchenyi tér 7., vagy: a 17-555 telefonon. (108822) HA ELŐFIZET 53 forintért ebédelhet a Béke sörözőben Kaposvár, Füredi u. 24. (113) Tarka sorok SZEMENSZEDETT IGAZSÁG „Van olyan ország, amelytől hatszáz mér- földnyire kell lennünk, hogy az igazságot meg­mondhassuk róla.” Voltaire (1694—1778L „A keveseknek ahhoz, hogy ehessenek, győz­hessenek, alhassanak, s hogy megzavarják má­sok álmát, sokaságra van szüksége.” Niccolo Tommaseo (1802— 1874) „A politikát többnyire minden igazságot nélkü­löző ostobaságok jellem­zik.” Bertrand Russell (1872—1970) „Ne várjátok az Utolsó ítéletet; mindennap zaj­lik.” Albert Camus (1913—1960) „Olyan korban élünk, amely bővelkedikafölös- leges eszmékben, de hí­jával van a szükségesek­nek.” Joseph Joubert (1754—1824) „A tömeges állampol­gári engedetlenség a tár­sadalmi változásnak olyan stratégiája, mely­nek ugyanaz a jelentősé­ge, mint a szirénázva rohanó mentőautónak.” Martin Luther King (1929— 1968) Sovány vigasz A horgász ül a Duna mellett, és vár-vár türe­lemmel. De mindhiába, zsákmány nem akad. Már-már esteledik, ami­kor elunja a várakozást, föltekeri a damilt, leveszi a horogról a gilisztát, és vigasztalóan mondja neki: — Nem baj, Zsiga, le­galább te fürödtél... Parancs — Jean, esik az eső! — Látom, uram. — Akkor vigye ki a ha­lakat sétálni... SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az AS-B Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap­előfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII., Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyed évre 435 forint, fél évre 870 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents