Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-12 / 196. szám

1990. december 12., szerda SOMOGYI HÍRLAP —SPORT 15 Ritmikus sportgimnasztika Újra bajnok a Kapos RSG SC csapata December 9-én Budapes­ten, a Nemzeti Sportcsarnok­ban rendezték meg az együt­tes kéziszercsapatok orszá­gos bajnokságát. Az ifjúsági korosztályban összesen 4 csapat versengett egymás­sal. A mezőnyben ott volt a Kapos RSG SC együttese is, amely tavaly bajnoki címet szerzett, az idén pedig meg­nyerte a Magyar Kupát. A fel­készülést nehezítette, hogy az országos bajnokság előtt három héttel az egyik csapat­tag abbahagyta a verseny­zést. Helyette a serdülő ma­gyar bajnok Szalay Andrea került a csapatba. Szerencsé­re a többi versenyzőt nem zavarta meg a személycsere, és az országos bajnokságon két hibátlanul végrehajtott gyakorlattal megvédték baj­noki címüket. Az aranyérmes csapat tagjai: Holjevicz Esz­ter, Kriszbacher Júlia, Merkei Mónika, Rajna Eszter, Szabó Anikó, Szalay Andrea. Ezdő: Boldizsár Péterné. A gyermek korosztályban 8 csapat versengett egymás­sal. Érdekesség, hogy itt a mezőny fele kaposvári volt, ugyanis a Kaposvári Építők SC három, a Kapós RSG SC pedig egy csapatot indított. A gyermekeknél a Kaposvári Építők ,,B” csapata szerepelt Az országos bajnoki címet szerzett Kapos RSG SC ifjúsági csapata „Uszó­fesztivál” Mosdóson Még a kiskacsák is megiri­gyelték volna, ha éppen arra tévednek Tahy Ábel alsóta­gozatos diák úszástudását, aki meg is nyert minden szá­mot a korosztályában. A zord időjárás és a bizonytalan út­viszonyok miatt csak négy ál­talános iskola vett részt Mos­dóson a szombati úszófeszti­válon. A „Darnyi-kupáért” a felnőt­tek versengtek, és — a tava­lyihoz hasonlóan — ismét a 4- es osztály orvosai nyerték ezt el. A gyerekek egyéni, váltó és ügyességi számokban mér­ték össze erejüket. A fiúk közül 50 m gyorson Kaner Krisztián (Gölle) nyert, az 50 m mellúszásban Bóna Péter (Nagyberki) csapott be elsőnek a célba, az 50 m hát­úszásban pedig Posza Nor­bert (Nagyberki) diadalmas­kodott. A lányoknál Papp Edit (Nagyberki) nyert 50 m gyor­son és háton, 50 m mellen pedig a taszári Fehér Beáta. Az iskolák közötti gyors­váltóknál (egy tanárral erősí­tették vagy „gyengítették” a csapatokat) a sorrend a kö­vetkezőképpen alakult: 1. Nagyberki, 2. Kaposmérő, 3. Gölle. Az ügyességi számok után a mosdósi vegyescsapat áll­hatott a dobogó legmagasabb fokára, második a Nagyberki, a harmadik pedig a Kaposmé­rő csapata lett. Or. Sz. L.-né Thompson Tokióra készül DaleyThompson, a brit atléti­ka elnyűhetetlen bajnoka a leg­utóbbi jelentések szerint kihe­verte térdsérülését, és 32 éve­sen visszatérésre készül. A tíz­próba klasszisa a nyolcvanas évek elején szinte verhetetlen volt, s minden elképzelhető címet elhódított: 1980-ban és 1984-ben olimpiai, 1983-ban világbajnok lett. Kitűnő soroza­ta azonban megszakadt, s 1986 óta egyetlen világversenyen sem tudott az élre kerülni. Ak­kor, négy esztendővel ezelőtt még megszerezte az Európa- bajnoki címet és a Nemzetkö­zösségi Játékok aranyérmét, de az utóbbi időben már hiába próbálkozott a nagy visszaté­réssel. Edzője, Frank Dick szerint 1991 szenzációja az atlétiká­ban Thompson szereplése lesz: — Daley jobb formában van, mint az utóbbi négy évben bár­mikor, s úgy vélem, Tokióban az augusztusi világbajnokságon akár meglepetést is okozhat. Ő az olyan versenyzők közé tarto­zik, akiket sohasem lehet leírni, még 32 évesen sem. ■ A s hhhhébbí Őszi végeredmények ifjúságiak NB III, Dráva-csoport 1. K. Rákóczi I. 2. Pécsi VSK 3. Marcali 4. Barcs 5. K. Építők 6. Csurgó 7. Paksi SE 8. K. Rákóczi II. 9. Bóly 10. Nagykanizsa 11. Mázaszászvár 12. Kisdorog 13. Somberek 14. Boglárlelle 15. Siklós 16. Dombóvár 15 15 - 1510 3 15 9 4 1510 1 15 7 4 6 4 6 2 5 4 6 6 1 8 4 4 7 3 6 6 5 2 8 5 2 8 4 2 9 4 110 1 -14 82-2 30 43-20 23 50-21 22 26-19 21 31-20 18 21-19 16 18- 17 14 14-24 14 26-39 13 25-24 12 20-26 12 23-41 12 20- 39 12 21- 40 10 19- 43 9 7-52 2 Megyei bajnokság 1. Nagyatád 12 11 1 _ 71-9 23 2. Somogysárd12 11­1 46-8 22 3. B.-szentgy. 12 6 3 3 32-19 15 4. K.-Textiles 12 6 3 3 38-31 15 5. Tab 12 5 3 4 22-22 13 6. Cs.-visonta 12 5 2 5 36-17 12 7. Lengyeltóti 12 4 4 4 35-27 12 8. Fonyód 12 4 3 5 26-27 11 9. Gyékényes 12 4 2 6 29-37 10 10. B.-földvár 12 4 1 7 23-38 9 11. Nagybajom 12 2 2 8 26-35 6 12. H.-szentgy. 12 1 3 8 16-43 5 13. S.-szob 12 1 110 10-97 3 Ma 17 órakor: Kaposcukor—Paksi Atomerőmű Nagy érdeklődésre számot tartó mérkőzés lesz ma Kapos­váron a városi sportcsarnok­ban, 17 órai kezdettel. A Kapos­cukor azt a Paksi Atomerőmű­vet fogadja, amely legutóbbi három mérkőzését megnyerte — most vasárnap a Körmendet győzte le 19 ponttal —, és a baj­noki táblázaton a negyedik he­lyet foglalja el. Hosszú idő után végre megtört az „átok”, hiszen a kaposvári kosarasok győzni tudtak Szegeden. Éppen ezért bizakodva várjuk a mai találko­zót. Az ifjúsági csapatok mérkő­zése a nagyok után, 18.30 óra­kor kezdődik. Az állás: 1. Tungsram 11 3 1055-899 25 2. Körmend 11 3 1184-1089 25 3. ZTE-H. 9 5 1261-1136 23 4. Atomerőmű 8 6 1157-1162 22 5. Szolnok 8 5 1137-1048 21 6. Videoton 8 5 1063-1064 21 7. Bp. Honvéd 8 5 1055-1017 21 8. Baja 6 8 1270-1300 20 9. Dombóvár 4 10 1180-1309 18 10. Kaposcukor 4 9 1041-1105 17 11. Csepel 4 9 1143-1208 17 12. Szeged - 13 1068-1277 13 I Egy második és egy harmadik hely a Savaria-kupán A hét végén Szombathely adott otthont a Savaria-kupa fiú mini röplabdatornának, ame­lyen öt csapat vett részt. A Ka­posvári Sportiskola két csapat­tal képviselte Somogy megyét az erőpróbán. A KASI elsőszá­mú csapata a második helyen végzett a Zalaegerszegi TE mögött, miután a döntőben drá­mai küzdelemben 2-1 arányban kikapott. A másik kaposvári gár­da a harmadik helyet szerezte meg; sikerült legyőzniük a házi­gazda szombathelyi együttest. A legjobb játékosoknak járó kü- löndíjak közül az egyik — Led- niczky Róbert jóvoltából — Kaposvárra került. Sakk Marcaliban Az utóbbi évek legnépesebb és legszínvonalasabb sakkver­senyére került sor az elmúlt napokban a Marcali VSE klub- helyiségében, amelyet a pol­gármesteri önkormányzati hi­vatal hívott életre. A hazai ver­senyzőkön kívül még fonyódi, nagyatádi, kaposvári, puszta- kovácsi és mesztegnyői sakko­zók ültek a táblák mögé, még­pedig összesen 22-en. A 2x15 perces játékidejű, hét­fordulós svájci rendszerben le­bonyolított villámversenyt végül Heinrich Ferenc kaposvári sak­kozó nyerte meg veretlenül, hat ponttal. A további helyezése­kért is nagy volt a küzdelem; hárman is öt pontot szereztek, és csak a jobb Buchholz-féle mezőnyérték-számítás döntött köztük. Végül így a mesztegnyői Rázsits Géza lett a második, a fonyódi Dégi Já­nos a harmadik, és a nagyatádi Fekete Lajos pedig a negyedik. A verseny külön érdekessé­ge volt, hogy a legfiatalabb és a legidősebb résztvevő között 74 év(!) volt a korkülönbség, ugyanis Rázsits Tamás 12 éves, míg Bolla Ferenc86 éves versenyző-egyébként mindket­ten mesztegnyői sakkozók. Úszás KILENC EREM A ZALA-KUPÁN Mikulás-verseny Kaposváron A hét végén nemzetközi ver­senyen vettek részt Zalaeger­szegen a KASI úszói. Két jugo­szláv egyesület mellett a hazai­akon kívül Nagykanizsa és Szombathely úszói is rajtkőre álltak. A100 m-es delfin számot kivéve csak felnőtt versenyeket rendeztek, ezért is értékesnek ítélhető néhány fiatalunk ered­ménye. A még serdülő korú Hegedűs J. a 100 és 200 méte­res gyorsúszásban (59,7, 2:10,6), valamint a 100 és 200 méteres mellúszásban (1:13,5, 2:38,5) egyaránt ezüstérmes lett. A gyermek korosztályú Szemző bronzot nyert 100 m-es és a 200 m-es mellúszásban (1:15,3,2:39,6), valamint 100 m háton (1:09,9). 100 m delfin gyorson Beck 1:10,0 idővel lett második. Harmadik helyen vég­zett a KASI (Terestyéni, Szem­ző, Budavári, Hegedűs) gyors­váltója is. * * * A KASI, a Könnyűbúvár klub és a megyei szakszövetség közösen rendezte meg az idén a hagyományos Mikulás úszó­versenyét, melyen az 1980-as születésű amatőrök, és kezdők és haladói közül az 1981—84 között születettek indulhattak. A hozzátartozók által élénk érdeklődéssel kísért esemé­nyen gyors, hát és mellúszás szerepelt a programban. Az alábbiak léphettek a dobogó legfelső fokára. Fiúk. KASI: Benda (három­szor), Hegedűs L. (kétszer), Jakó, Horváth Sz., Pavlovics R„ Báti, Peti, Kozáry, Németh L. és Tóth N. Könnyűbúvárok: Hegedűs Cs„ Vinkler, Zsivicsár, Kisvár- dai. Lányok. KASI: Kopácsi (két­szer), Weisz, Jüngling, Takács A., Szántó, Bognár, Gecse, Vörös B„ Varga E. Könnyűbúvárok: Ortó (há­romszor), Oláh Z. (kétszer), Mátrai Tiszperger, Molnár E. A legeredményesebb fiú úszónk a Benda Tibor(KASI), a legeredményesebb lánynak Ortó Renáta (Könnyűbúvár klub) bizonyult. Ők mindhárom úszásnemben elsőként úsztak be acélba. GYŐRBE KERÜLT AZ EÖTVÖS-KUPA Az első igazi téli napon, da­colva a hóakadályokkal, a ne­vezett 12 csapat közül 11 meg­érkezett Csurgóra — egyedül csak a Pécsi TÁSI maradt távol — a Vili. Eötvös-kupa fiú — kézilabdatornára, amelyet az utánpótlás-korúak számára rendeztek. A somogyi csapatok közül a hazaiak szerepeltek a legjobban, akik csak nagy csa­tában maradtak alul a harmadik helyért vívott találkozón a nagy- kanizsaiakkal szemben. A bog- lárlellei, kutasi, marcali és bala- tonföldvári csapatoknál erősen kiütközött a versenyzési lehető­ségek hiánya, annak ellenére, hogy több tehetséges fiatalt vonultattak fel. A torna döntőjé­ben az NB l-es férficsapatok „alá” dolgozó együttesek mér­kőzésén megérdemelt győri si­ker született. Eredmények: Csoportmérkőzések,, A” cso­port: Csurgó—Marcali 17-8, Szombathely—Komló 19-19, Komló—Marcali 15-11, Szom­bathely—Marcali 17-13, Csur­gó—Komló 13-12, Csurgó- Szombathely 11-9. „B"-csoport: Nagykanizsa— Boglárlelle 19-17, Nagykani­zsa—Kutas 17-9, Boglárlelle— Kutas 20—17. ,,C”-csoport: Balatonföld­vár—Balatonfüred 11-11, Győr—Dunaferr 13-12, Duna- ferr—Balatonfüred 19—3, Győr—Balatonföldvár 18-12, Dunaferr—Balatonföldvár 18- 6, Győr—Balatonföldvár 27-5. Középdöntők: Dunaferr— Csurgó 15-11, Győr—Nagyka­nizsa 12-8. A 3. helyért: Nagykanizsa— Csurgó 12-11. Az 1. helyért: Győr—Duna­ferr 14-12. Év végi zárás — kupagyőzelemmel Kupagyőzelemmel zárta az évet a Siófoki Városi SE NB II- es női kézlabdacsapata. A Szekszárdon hét csapat rész­vételével megrendezett tornán jó játékkal, négy győzelemmel végzett az első helyen a csapa­ta és nyerte el a Karácsony Kupát, s hódította meg a helyi közönséget. A döntőben a Szekszárd NB ll-es csapatát biztosan győzte el 15-10-re. A különdíjak közül kettő is Siófokra került. A „Legjobb ka­pus” Meszlényiné Krausz And­rea, a „Legjobb mezőny- játékos” Görömbeiné Deák Eri­ka lett. Jolánta, az ugrópalánta Az első magyar atlétalány, akinek az eredményét ismerjük, Jolánta volt. Nem kisebb ellen­felet győzött le, mint egy király­lányt — méghozzá futásban és ugrásban. A versenyt — egy 1263-ban keltezett oklevél sze­rint — V. István király csepeli vadászkastélyában rendezték. Az eset után hosszú százado­kig kellett várni az újabb hazai atlétikai hírre. A Vadász és Ver­senylap 1874. április 22-i szá­ma gróf Esterházy Miksa cikkét közli, amelyben a szerző az at­létika magyarországi megho­nosítását szorgalmazza. Fára­dozása nyomán 1875. április 8- án a fővárosban alakul meg az európai kontinens első atlétikai klubja, a MAC. Alig egy hónap múlva — Fuss, vagy fizessljel­szóval — megrendezik a fővá­ros első atlétikai viadalát. a legjobban, amely végül a második helyet szerezte meg. A további sorrend:.. 5. Kapos RSG SC, 6. Kaposvári Építők ,,C"csapata, 8. Kaposvár Épí­tők ,,A” csapata.

Next

/
Thumbnails
Contents