Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-12 / 196. szám
— Tisztelt Szerkesztőség! November 2-án gyermekemmel Kaposváron az Arany János utcai üzletben voltam. A Léva közben leállított Trabantom tetejére raktam az irattáskámat, hogy a már alvó gyermekemet az autóba tegyem. Otthon vettem észre, hogy a táskámat a kocsi tetején felejtettem és azaz induláskor leesett. Hiába mentem vissza megkeresni, nem találtam Nagyon elkeseredtem mert az új okmányok beszerzése több napi utánjárást igényelt volna. A Petőfi Sándor Általános Iskola vezetőinek értesítése után szereztem tudomást arról, hogy irataimat az iskolában leadták, s a megtaláló nem kívántafelfedni a kilétét. Ezúton köszönöm meg becsületességét, fáradozását, valamint az iskola vezetőinek közbenjárását. Tisztelettel Borsos Attiláné Kaposmérö, Berzsenyi u. 11/b. HORGÁSZGONDOKRÓL, VÍZVÉDELEMRŐL — az elhagyott somogyi tavak ésszerű hasznosításáról, környezetének védelméről tanácskoztak a Mohosz megyei intézőbizottságának tagjai, s egy felmérés elkészítését is javasolták az IB-ülésén, dr. Kosa Ferenc elnökletével. Összegezték az őszi halasí- tás tapasztalatait, megtárgyalták a jövőre esedékes tisztújító közgyűlés előkészületeit, az intézőbizottság 1991. évi munkatervét és gazdálkodását — többek között a gyermek és ifjúsági horgászok táboroztatását, a szabályozóváltozás pénzügyi kihatásait. Elhangzott az is, hogy erősíteni fogják az új ön- kormányzatok és az egyesületek kapcsolatait. A Deseda környezet- és vízvédelméről elhangzott beszámoló kapcsán a halőrzés, ellenőrzés és a szabályszegések szankcionálása körül folyt éles vita. Az év utolsó IB-ülésén, amely késő este ért véget, a DRV (Siófok) HE vezetői számoltak be az egyesületi munkáról. (-kf-) Szolidaritási alapítvány A Szakszervezetek Megyei Képviselete „Szolidaritási Alapítvány a Munkanélküliekért" elnevezéssel alapot jegyeztetett be novemberben, abból kiindulva, hogy a szolidaritás minden fillérjére szükség van. Az alapítvány a megye összes munkavállalójáé. Bürokráciamentesen, gyorsan kívánja segíteni a rászorultakat, várhatóan már a jövő év második felében. Működése, elosztása nyilvános. A pénzbeli támogatáson túl célja az átképzés, valamint a munkaügyi Információáramoltatás gyorsítása. Az alap forrását egyéni és közösségi felajánlások képezik, s támogatják a különböző érdekvédelmi tömörülések (munkástanácsok, szakszervezetek stb.) is. A kezdeményezők remélik, hogy törekvésük széles körű támogatásra talál. Az alapítvány számlaszáma: OTP 790-4419-0. BŰNÜGYI KRÓNIKA Daciások, vigyázat! Viszonylag csendes volt a hétvége bűnügyi szempontból nézve. Hétfőn délig Siófokról jelentettek nagyobb — mintegy 317 ezer forintos kárt okozó betörést. A tolvajok a sportáru- és bőrdíszmü-szaküzletbe hatoltak be 9-én éjszaka és főként női, férfibőrkabátokat, teniszütőket, edzőcipőket, sportruhákat, „vesztern"-csizmákat vittek el. A betörők ismeretlenek. Ugyancsak ismeretlen autófosztogatók ellen indított eljárást a Kaposvári Városi Rendőrkapitányság. A tolvajok három Dacia csomagtartóját törték fel és pótkerekeket, emelőket, vontatóköteleket tulajdonítottak el. A rendőrség véleménye szerint valószínű, hogy a tettest, tetteseket olyan autótulajdonosok között kell keresni, akik a rossz idő beálltával fel akarják „öltöztetni” kocsijukat. A Dacia ehhez sajnos jó lehetőséget kínál nekik, hiszen csomagtartója szakértelem nélkül is könnyen nyitható. Vigyázzanak tehát a Dacia-tulajdonosok, s jól gondolják meg, mit hagynak a csomagtartóban. A rendőrség nagyobb óvatosságra inti a piacokon és áruházakban megfordulókat is. Az ünnepek közeledtével eljön ugyanis a zsebesek ideje. Ők a nagy tömegben a vásárlás közben gyakran figyelmetlen vásárlókra vadásznak. Legyen tehát mindig zárva a táska, különben igen kellemetlen meglepetésben lehet részük a vásárlóknak. Kevés az esély arra, hogy a gyorsan felszívódó zse- besektől visszaszerezhetők az értékek. Nem ilyen könnyű a pincéket megóvni a betöréstől. A hét végén is háromba hatoltak be ismeretlenek. Esélyt adhat a hegy levének megvédésére az, ha az ajtót nem könnyen leüthető, lefűrészelhető lakattal, hanem úgynevezett kívülről hozzá nem férhető zárral látják el, és az ablakokra vastag rácsokat szerelnek. Sz-N— Wiener Neustadt kiutazást nyert: december 18-ára: Papp Antal, Nagybajom, Vásártér út 34., Sipos Natália, Boglárlelle, Erzsébet út 26., Szigethy Árpád, Kaposvár, Marx Károly u. 26., Kovács Jenöné, Kaposvár, Zrínyi u. 2., Tóth Zoltán, Somogygeszti, Dózsa György u. 75. Ajándékcsomagot nyert: Zóka József- né, Nagyatád, Béke u. 27. Szidák László, Kaposfö, Dózsa .Gy. u. 6., Galba József, Kiskorpád, Vörösmarty u. 29/b., Jantek Imre, Kaposvár, Füredi út 49. 111/12., Gaál Tamásné, Kaposvár, Honvéd u. 28.1. lph.l/1. A nyereményekért jelentkezni lehet a SZIM-TOURS Utazási Irodánál Kaposvár, Kossuth L. u. 6. vagy telefonon érdeklődni: 82/13-833. (108969/a) — Januártól Induló nyelvtanfolyamaink: német—angol kezdő, középhaladó heti 2x2 órában és szombat délelőtt; német—angol Intenzív nyelvvizsga-előkészítő (nyelvvizsga májusban Kaposváron); német és angol nyelv alapfokon gyerekeknek (heti 2 alkalommal délután) és megfelelő számú jelentkező esetén olasz, francia, spanyol nyelv kezdőknek. Jelentkezni lehet TIT Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18. tel.: 20-621. (108911/a)------ Egyetemi és főiskolai felvételi v izsgákra előkészítő levelező tanfolyamok indulnak: magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, angol és német tárgyakból. (Angolból, németből államvizsga-előkészítő is.) Kérjen tájékoztatót! Cím: PALLAS Felvételi-előkészítő Munka- közösség 1364 Budapest 4. Pf. 126. (5025) Krónika — Értesítjük kedves vendégeinket, hogy az anyag- és energiaköltségek növekedése miatt fodrász- és kozmetikai szolgáltatásunk árait 1990. december 15-töl kénytelenek vagyunk átlagosan 20 százalékkal megemelni. Kérjük kedves vendégeink szíves megértését. Sió Ipari Kisszövetkezet vezetősége. (108925) — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy december 12-én és 13-án 7.30-tól 15.30 óráig a Vlkár Béla utcában, a Palóczl H. A. utcában, a Csalogány utcában, a Rigó utcában, a Lonkal utcában a Csalogány utcától a Klsrómahe- gyi utcáig, a Pacsirta utcában áramszünet lesz. (108904/a) 225 éve született Bécsben Esterházy Miklós (1765— 1833) herceg, tábornagy. Fiatalságát utazgatással töltötte, bejárta Angliát, Franciaországot és Olaszországot, s útja során örök életre beleszeretett a művészetekbe. Hazatérése után katonai pályára lépett, 1790-ben alezredes lett, s részt vett II. József török háborúiban. 1791-től a magyar nemesi testőrség kapitánya volt, 1794-ben ezredes, 1796-ban generális, 1803- ban altábornagy, 1817-ben táborszernagy lett. Számos fontos diplomáciai megbízást teljesített, igen alkalmas volt az ilyen feladatok ellátására, mert kifinomult érzéke volt a pompa és az etikett iránt. Napóleon öt jelölte a magyar királyi koronára, amikor 1809. május 15-én proklamációban hívta fel a nemzetet, hogy Rákos mezején válasszon nemzeti királyt. Legendásan bőkezű ember volt. Egyszer például megtudván, hogy a franciák fenyegetik a birodalom határait, ezer önkéntest állított ki jobbágyaiból és szerelt fel saját költségén. Támogatta a művészeteket is, újjáalakította a kismartoni zenekart, amelynek élén Joseph Haydn állt. Az ő megrendelésére komponálta Beethoven a C-dúr misét. Híres képtárát az állam vásárolta meg, s ez a gyűjtemény lett az alapja a Szépművészeti Múzeumnak. DECEMBER Szerda Gabriella A nap 7.22 órakor kél, és 15.53 órakor nyugszik; a hold 2.48 órakor kél, és 12.48 órakor nyugszik. Párás, ködös idő Változóan, gyakran erősen felhős lesz az ég, kisebb eső bárhol előfordulhat. A déli, délkeleti szél mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 2—7 fok között, a tartósan ködös területeken 0 fok körül alakul. Kényszerből született az ötlet BOLTOT NYITOTT A BauMix Másodszor rendezte meg a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet együttesen a megyei közlekedésbiztonsági tanáccsal az általános iskolák számára a közlekedéssel kapcsolatos gyermekrajz-kiállitást a Fegyveres Erők Klubjában. A pályázatra 300 alkotás érkezett, közülük 21 -et jutalmaztak. (Fotó: Király J. Béla) Lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a decemberi teletottó nyerőszámai: 8,9,73,75,79. Képviselői fogadóóra Dr. Gaál Antal, a 4. számú választókerület országgyűlési képviselője fogadóórát tart pénteken délután 4 órától Boglárlel- lén (Boglár) az Erzsébet út 11. szám alatti városházán. Minden érdeklődőt szeretettel vár. Tempó-sorsolás Koltaival A Tempó-taxival utazók sorsjegyeinek sorsolását tartják szombaton este 6 órakor a kaposvári Latinca Sándor Művelődési Központban. Kottái Róbert színművész, a Csiky Gergely Színház tagja is fellép a rendezvényen kabaréműsorával. A belépés díjtalan. — A Csiky Gergely Színház Állatfarm című előadásának — és az élő televíziós közvetítésének — pontos időpontja kimaradt tegnapi tudósításunkból. A közvetítést jövő szerdán este 7 órától láthatjuk. A kényszerhelyzetből kovácsolt erényt a BauMix Építőipari és Kereskedelmi Kft. akkor, amikor a tönkrement Bázistól (korábban SÁÉV) harminc munkással együtt átvette az asztalosüzemet. Az épületasztalosi termékeket, nyílászárókat, padlóburkolókat, lambériákat előállító üzem adta az ötletet, hogy boltot nyissanak Kaposváron az Ezredév utcában, hogy termékeik közvetlenül kerüljenek kapcsolatba a vevőkkel. És ha már bolt nyitására adták a fejüket, úgy döntöttek, hogy a faipari termékeken kívül építés-vegyi- anyagokat, csemperagasztót, festékeket, faanyagvédő szereket és rádiót, televíziót, videót is árusítanak. — A több lábon állás jegyében nyitottuk meg pár hete üzletünket — mondta Terlaky József főmérnök. — Eddig csak építőanyag-értékesítésével foglalkoztunk kint a telepen. A közelmúltban megnyitott boltunkkal hiányt szeretnénk pótolni. Olyan termékeket is kínálunk, ami a megyében máshol nem kapható. Vásárlóinkat ingyenes szaktanáccsal is ellátjuk. Alacsonyabb haszonkulccsal dolgozunk, ezért olcsóbban is árusítunk, mint a hasonló üzletek. A jövőben profilbővítést is tervezünk, ruhát, cipőt, játékokat kínálunk majd. Hunyadkürti CEMENTAKCIÓ! a BAUMIX® Kft. telephelyén Ara: 3200 Ft + áfa tonnánként. Címünk: Kaposvár, Kanizsai u. 56. BÁZIS-telep Kiszolgálás hétfő- péntek 7.30-tól 15 óráig. (108982) — Karácsonyi muzsika címmel hangversenyt ad pénteken délután 6 órakor a Munkácsy gimnázium kórusa a kaposvári Ipari Szakközépiskolában. Tarka sorok Időszerű példázat Ha negyven éven keresztül ahelyett, hogy a kapitalizmus sírját ástuk, inkább az országot építettük volna — akkor most nem tartanánk itt. Magyar konyha — Eddig mosogattam, most pedig szakáccsá léptettek elő! — Gratulálok, és mi történt a régi szakácscsal? — Az új főnök kirúgta. — Talán nem tudott főzni? — De tudott... csakhogy a régi főnök embere volt, a talpnyalója. — Hát te tudsz főzni? — Azt nem — én azonban az új főnök embere vagyok! Szaktudás — Nővér! Levette már a vért az ötöskéről? — Igen, doktor úr! De négy liternél többet sehogy sem tudtam kiszívni belőle... Értéknövelés — Mondja, maga dupla áron adja a Trabantot? — Hát persze: mert teletankoltam! Üzleti szellem Egy skót sírfelirata: Itt nyugszik John McTa- vish, akinek szomorú özvegye továbbra is bérbe adja a teniszpályát a High Streeten, naponta 9—19 óra között. Mai párbeszéd — Akkor most betörünk a pártházban, azután pedig az ABC-be, oké? — Ne kiabálj! Meghallja a sarki rendőr... — Hát aztán? Legfeljebb feljelentjük, hogy lehallgatta a beszélgetésünket. Memória — Ne felejtsd el, Gusztáv, hogy a múltkor 300 koronát adtam neked kölcsön! — Már hogy felejteném el? A legszebb emlékeim közé tartozik! SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Kiadja az AS-B Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesítöknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap- előfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII., Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyed évre 435 forint, fél évre 870 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.