Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)
1990-11-10 / 169. szám
1990. november 10., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 Ujkéry Csaba HELY A FALON H fák színes levelei megremegtek a szélfuvallatra, aztán peregni kezdtek a ködszitált, nedves talajra. Csuda világ... Az erdő felett a felhők hasasan, szürkén gomolyogtak, és néha előbukkant a nap. Fénye bágyadtan törte át a párás levegőt, és megcsillant az őszi tájon. Ézsiás megállt. Kezét hátra tette és úgy nézett felfelé, kutatva a rozsdabarna-sárgásvö- rös koronák között. Tán megleli a koszorús angyalt, amiként reppen, s kötényéből kihullik egy, az elmúlás virágai közül. De hiába meresztette szemét, s várt türelemmel, az angyal nem mutatkozott. Helyette varjak serege szállt a szántóföldek felé. Rekedt károgásuk bántón hatott, a békés őszi tájban. Legyintett. Hogy is várhatja a nyitnikék szavát, rigó dalát most, amikor a könnyes mindenszentek közeleg. Tovasuhant a kakukkos tavasz, a perzselő nyár, s ki tudja, lesz-e számára még új kikelet? Ifjúkorában nem értette, miért keserű az öregek arca ilyen időben. Hisz gyönyörű a táj, s nem kevésbé lesz az a hókucsmás tél araszos jégcsapjaival, áh itatós karácsonyával s vigadó szilveszterével... Már érti, érzi is. Mert ilyenkor belül megszólal valami, és bongása nem vidámítja a szívét. Oly távolinak tűnik, hogy újra kék legyen az ég és madárdalra ébredjen az erdő, hogy az éledő föld szagát hozza szélúrfi, miközben összeborzolja a hajakat és szakáinkat, huncutul bebújik a szoknyák alá. Elindult a kacskaringós úton. Mellette kökénybokor kéklett, arrébb galagonya piroslott, vetekedve a vadrózsa termésével. Pillantása a bokor aljára esett. A sárgás avarból valami feketéllett. Odalépett és lábával elkotorta a leveleket. Egy régi női táska feküdt ott. Kicsi volt, kapcsos, oldalán a hímzés megfakult, szakadozott. Valamikor tán egy hölgy hordta benne látcsövét, a színházban elegánsan karján hintáztatva. Diszkréten kattant amikor kinyitotta, s a gukkert szeméhez illesztve nézte a színpadot, majd megállapodott a szembeni páholyon. S ott egy brillanti- nos úr megigazította gyémánttűs csokornyakkendőjét, és alig láthatóan bólintott... Lehajolt, felemelte a táskát, szétnyitotta a rozsdás kapcsot. Első látásra üres volt, s már azon gondolkodott, hogy elhajítja amikor észrevette, hogy belül az oldalán egy kis zseb található. Belekotort és érezte, hogy valami papírféle van ott. Egy megsárgult levéltöredék került elő. kalligrafikus, elmosódott zöld tintával írt sorok, még most is olvashatók voltak. „... higgye el, nem tehettem másként. Sok nehéz napomba és álmatlan éjszakámba került, míg elhatározásra jutottam. Kiskegyed majd elfelejt, csak akkor jutok eszébe tán, ha egy halk futam a zongorán...” Ézsiás forgatta, de nem árult el többet a kis papírdarab. A táskát elhajította, s indult tovább a kései üzenettel kezében. Ugyan, hol lehet már címzettje, s egyáltalán, hogy került ide ez a táska, pont az ő útjába. Miért emlékezteti minden arra a megveszekedett percre... Kiért az erdőből, patak csörgedezett a réten át a távoli város szürke tetői felé. Tudta, ez itt még tiszta víz. Amikor elhalad a házak mellett, úgy válik hasonlatossá a tetők színéhez, s mocskolódik el. Partján lyukas lábosok és patkánytetemek, s mindenféle rondasá- gok. Tán igaz sem volt, hogy gyermekkorában megmártóztak benne, s gombostűből görbített horoggal is halakat fogtak. A víz úgy romlott meg a város mellett, miként az ő élete ment tönkre a falai között... A fiúcska tán négyéves volt, sovány testalkatú. Szénfekete haját és szemét nagyapjától örökölte, bőre barnaságát anyjától, akit nem ismerhetett. Ka- ronülő voll, amikor lecsapott a kegyetlen halál, s elvitte hetek alatt. etegsége megfázásként jelentkezett, és az orvosok tehetetlenül tárták szét karjaikat; vérrák... Apja újra nősült, s mindjárt egy nővére is lett. Anyját elfelejtették. Csak nagyapjáéknál nem, mert a szoba falán a kis kerek asztal fölött, ott a mosolygós fényképe, s alatta az év minden szakában virág. Sokszor megállt előtte és bámulta. A kedves arc, mintha megmozdult volna. Amikor az óvodában anyák napjára készültek, és a többiek nagy igyekezettel rajzoltak és suttogtak, ő nem tudott mit kezdeni. — Hát te? — hangzott a kérdés, aztán az óvónéni elhallgatott. Ölébe vonta és megkérdezte, meséljen-e. De ő megrázta a fejét és gyurmát kért, aztán leült az asztalhoz. A rudakat egymás mellé tette és nézegette. Majd vastag palacsintát csinált belőlük. Az ösz- szekeveredett színek tarkaságába belenyomta tenyerét úgy, hogy ujjai is belemélyedtek. Aztán, hogy kivonta, ott maradt a levonata. — Szeretném hazavinni — mondta. Ági néni egy kis tálkát hozott, aztán gipszet és vizet. Összekeverte sűrű péppé. — Gyere, nyomd bele a kezed... Engedelmeskedett. Érezte, hogy az a valami lassan melegszik, és akkor ki kellett venni a kezét. Jobban ott maradt nyoma, mint a gyurmában. Aztán az óvónéni a megkeményedett öntvényt kivette a műanyag tálkából, megfaragta oldalát. Odaadta, és csak akkor kérdezte. — Mit kezdesz vele? — Elviszem nagyapáék- nak... Azóta tenyerének nyoma ott függ a falon, anyja fényképe mellett. S ha nagyapáéknál van, belepróbálja a kezét a nyomatba. Pár pillanat múlva olyan meleg lesz, minthavalaki megfogta volna... zsiás a ritkás bozótos mellett egy tonzurás alakot pillantott meg, barna avítt ruháját kötél fogta át derekánál. Egy tüskön ült és térdén könyökölve nézte a vizet. Ézsiás látásból ismerte. Furcsa alakja volt. Senki nem tudta honnan jött, miből él, s lakik-e valahol. De úgy hozzátartozott a városhoz, mint a kettőstornyú templom a főtéren. — Jó napot — köszönt rá Ézsiás. — Adjon az Úr — felelte az reszelős hangján, aztán látva, hogy Ézsiás tovább akar menni, folytatta. — Telepedjen le, van itt hely — húzódott arrább. Ézsiás, kezében a levéltöredékkel, mellé ült. — Borkövi Dániel, ha meg nem sértem — mutatkozott be az emberke. — Örvendek — felelte Ézsiás. — Napjában megyünk el a másik mellett, s nem tudjuk, hogy kicsoda. S egyszerre csak ráfeledkezünk, s nem értjük, hogy nem vettük észre idáig. — A hétköznapi gondok — toldotta meg Ézsiás. — Pedig nekem uram, elhiheti, hogy minden ember — titoktudója! Ézsiás hajtogatni kezdte a kis levelet. Borkövi úr cigarettát kotort elő feneketlen oldalzsebéből. Görbe volt, egyszerű filter nélküli. Majd a másikból egy kupakos rézgyújtót. Felpattintotta fedelét, megdörzsölte a kis kereket, és benzines láng lobbant orra előtt. Pöfékelni kezdett, a feltámadt szél elkapta a kékes füstöt. — Szabad? — nyúlt Borkövi úr a levéldarabka után. Arca rezzenéstelen volt amikor végigolvasta a sorokat, csak repedezett körmű ujjai közt remegett a gerincevesztett cigaretta. — Az életünk rejtélyét ki fejtheti meg — mondta maga elé Ézsiás. — íme, itt is ezek a sorok... — Uram, ezek bizony régen íródtak. Én mondhatok magának egy történetet — felelte Borkövi. Ézsiás hitetlenkedve nézett rá. — Hajdanán — folytatta Borkövi úr messze fújva a füstöt maga előtt — egy férfi úgy szeretett egy nőt, hogy lemondott róla. A hölgyet Jankának hívták, az urat pedig de, hagyjuk ezt. A holtak nyugodjanak békében. — Látja, barátom, ez az! — mondta Ézsiás. — Vannak mondatok, amiket nem lehet befejezni. S vannak életek, amiket nem lehet újra kezdeni. De én tudok egy helyet a falon, ha odateszem a kezem, mindig É et érzek.. elállt és elindult. Amikor hátra nézett egy pillanatra, látta, hogy Borkövi a levélből hajtogatott kis hajót a vízre teszi, s az hintázva úszik a város felé. EURÓPAI UTÓN INDULTAK Patikák a história mérlegén Dr. Sziliné Dr. Decsi Márta GYÓGYSZERÉSZET SOMOGY MEGYÉBEN 1760-1950 Dr. Sziliné dr. Decsi Márta közelmúltban megjelenő kiadványával nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy az 1760 és 1950 között eltelt 190 esztendőt tekintette át, az első Somogy megyei gyógyszertár megalapításától a magyarországi gyógyszertárak államosításáig. Somogy megye gyógyszerészeiének történetét fontos stúdiumnak tekintjük e táj mindenkori fejlődése és az általános viszonyok megítélése szempontjából egyaránt— írja a szerző előszavában. Az elmúlt évtizedekben az ország különböző városainak és megyéinek gyógyszerészetét elemezve számos helyi és regionális gyógyszerészettörténeti kiadvány, tanulmány jelent meg. Az ezekben fellelhető kutatási eredményeket a szerző figyelembe Vette, a feldolgozás módszerét pedig tovább fejlesztette. Kiadványában felvázolja többek között az általános egészségügyi viszonyok és a mindenkori gyógyszerészet között kimutatható összefüggéseket is. Amint írja, Somogy gyógy- szerészete az „európai” úton Mária Terézia uralkodásától kezdődően indult el. A XIX. század általános fellendülése e területen azonban látványos eredményeket nem hozott, ám az évszázad utolsó évtizedétől a gyógyszerészet intenzív fejlődése összefügg az egészségügyi törvény és a magyar gyógyszerkönyv megjelenésével. A kiadvány három fő részre tagozódik. Nevezetesen: Somogy megye fejlődésének főbb tényezői, a gyógyszertári hálózat kialakulása és fejlődése, valamint a gyógyszertári hálózat fejlődésének vizsgálata című fejezetek adnak érdekes információkat megyénk gyógy- szerészet-történetéről. Mivel ezen írásnak nem lehet célja átfogóan elemezni a kiadványt, rendkívül nehéz a számos különleges, bizonyára sokunknak új információból válogatni. Lám, gondot okozhat ez — a bőség zavara — is. De ez csak egy körültekintően, gondosan szerkesztett tanulmánynál jelentkezhet. Már pedig dr. Sziliné dr. Decsi Márta dolgozata igen színvonalas tanulmányok füzére. Munkáját levéltári dokumentumokkal és szakirodalommal illusztrálja. A Gyógyszertári hálózat kialakulása és fejlődése című fejezet a XVIII. században a szerzetesrendi gyógyszertárak megjelenése című cikkel kezdődik, majd a fejlődést végigkíséri Kaposvár, a járási székhelyek és jelentősebb mezővárosok, a Balaton-part, valamint a megye különböző területein működő gyógyszertárakban. Összesen mintegy 68 gyógyszertárról tesz említést a szerző természetesen többek között az alapítás évével, helyével és nevével együtt. Valamennyiről rövid leírást is olvashatunk. Érdekes az a statisztikai tábla is, amely a 100 négyzetkilométer területre és 100 ezer lakosra eső gyógyszertárak számát mutatja. 1760-ban 100 ezer lakosra 0,8, míg 1950-ben 17,3 gyógyszertár jutott. A hálózat fejlődési szakaszait tekintve a gyógyszerészet megjelenési szakasza 1760—1850 közötti időszakra tehető, 1890-ig lassú, majd 1940-ig dinamikusan fejlődő szakasz volt jellemző, amely a következő évtizedben lelassult. A szerző külön ecseteli az intézménytörténet-kutatás egyik fontos kérdését: azt, hogy a vizsgált intézmények a kor színvonalához viszonyítva milyen szakmai — tárgyi és személyi — feltételek mellett működtek. A szerző munkájában a közegészségügyet is érinti, mégis úgy véli, hogy a kép csak akkor lehet teljes, ha a megye egészségügyi történetét monográfia igénnyel feltárják majd a kutatók. Tamási Rita
