Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)

1990-10-11 / 144. szám

1990. október 11., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP —TÉKA 7 Nagy József újságíró, dokumentumok alapján feldolgozta a húsz évvel ezelőtti, miskolci ápoló­nő-gyilkosságot, az azt követő nyomozást. A könyvből részleteket közlünk. A helyszín NAGY JÓZSEF MIÉRT ÖLTEK MEG LABANC ANNÁT? Süket csönd ült a hosszú fo­lyosón, csak az ügyeleti szoba ajtajánál szűrődött ki valami kevéske fény. Az ablakok mo­gorva udvarra néztek, ahol nap­közben ugyancsak nagy a nyüzsgés, túráztatják az agyonhajszolt rendőrkocsikat, szerelők hangoskodnak. Jó ideje nem csörrentek meg a telefonok, és az ügyeletes az ilyen üres órákban mindig vala­milyen olcsóbb könyv társasá­gában múlatta az elfutó órákat. Olykor összeszaladtak fáradt szemei előtt a sorok, ilyenkor visszament a bekezdés elejére. A késő esti kávé sem segítet­te már az ébrenlétet, így aztán az olvasmányból alig maradt meg valami a fejében, épphogy a cselekmény fonalát tudta kö­vetni. Megvillant egy jelzőlámpa a pulton, felberregett a készülék. Hasra fordította a könyvet és beleszólt a kagylóba. — Rendőrség, megyei ügye­let. — Rutinszerűen az órára nézett és a tolla után nyúlt. — Dr. László István sebész­orvos vagyok, egy bejelenté­sem lenne. — Tessék, hallgatom. — Kérem, a hajnali órákban a Szentpéteri kapui kórház nő­vérszállójáról az osztályunkra szállítottak egy fiatal nőt, aki több késszúrástól vérzett. Itt, az osztályon életmentő műtétet hajtottunk végre rajta, de nem tudtunk segíteni, négy óra negyven perckor meghalt. — Öt óra — regisztrálta az ügyeletes, és nyomban a másik telefon után nyúlt, tárcsázott. A helyszíni szemlére érkező bizottságot vasárnap reggel 7 óra 10 perckor különös látvány fogadta a nővérszálló hármas számú szobájában. Kitört ab­laküveg szilánkjai a parkettán és vérnyomok mindenütt; a pár­kányon, a falon, a bútorszöve­ten, a villanykapcsolón, az ab­lakhoz közeli ágy lepedőjén, a kilincsen, az elsötétítő függö­nyön, az előszobát a hálótól elválasztó függönyszárnyon, a vállfára akasztott szép csipke­blúzon. (Az elcseppenő, elma­szatolódó vérnyomokról a szakmai vizsgálatok kiderítet­ték, hogy a felsorolt tárgyakon mindenütt az áldozat vére talál­ható.) A szerény bútorzaté szobá­ban, Labanc Anna ágyán, egyetlen ruhadarab és egy tás­ka. Kincstári fehér vaságy, sza­kasztott olyan, mint a kórter­mekben a betegeké. A táská­ban bérlet a 12-es buszra, egy neszesszer, benne ebédje­gyek, fekete gépselyemcérna tűvel, fehér csipke harisnyatar­tó, szemöldökceruza, szemfes­ték. És egy notesz. A noteszban bejegyzések, címek, telefon­számok. Ezek a bejegyzések évekig izgalomban tartották a gyilkosságról sokféle mende­mondát összehordó, jól tájéko­zottakat. (Hosszú évek tetemes új információi is bizonyították, hogy ezek nem vitték közelebb a megoldáshoz a rendőröket. Ami pedig a rémtörténet éhsé­Hírek keletkeztek az utóbbi hetekben arról, hogy megtalál­ták a húsz évvel ezelőtt történt miskolci ápolónő-gyilkosság tettesét. Sőt voltak, akik ennek kapcsán mindjárt vérfagyasztó történeteket is kerítettek hozzá. Olyanokat, amelyek részleteik­ben a legvelőtrázóbb krimi bor­zalmait is túlszárnyalták. Vol­tak, akik állították, hogy ismerik a gyanúsítottat. Némelyek meg gét illeti, nos ennyi idő eltelte után sem kerekedik ki valamire­való sztori az adatok, címek, nevek halmazából. Jó és ke­vésbé jó ismerősök, barátnők és barátok tüzetes meghallga­tását tették lehetővé e bejegy­zések.) A bizottság nemcsak a szo­bában vizsgálódott centiméter­ről centiméterre haladva, ha­nem a betört ablakon kívül is. Nyomokat kerestek és találtak is. Például egy lábnyomtöredé­ket, egy törött gombot, majd a menekülő gyilkos vélhető útjá­nak irányában még két egyfor­ma gombot. Az ablakpárkányon kívül is vérfoltok, nyomok a járda mel­letti virágágyban. Jószerivel ennyit gyűjtöttek be a helyszínen a nyomozók. Valószínű azt mondhatták ma­gukban, hogy ez nem sok. Az­tán minden szóba jöhető tárgy­ról mintát vettek. (Ezek a mai napig rendelkezésre állnak és az újabb tudományos, krimina­lisztikai vizsgálódási módsze­rek segítségével szóra bírha­tok, beszédesebbek, mint an­nak idején.) Valójában mi is történhetett 1970. április 19-én három óra után a nővérszállón, a hármas szobában, illetve az újabb felté­telezések szerint annak ablaká­ban? Aki hitelesen elmondhatná, már nem él, aki viszont elkövet­te, húsz éve hallgat. Tanúk és szakemberek, kór­házi munkatársak, szobatársak százainak meghallgatása után, a különböző speciális bűnügyi szakmák legkiemelkedőbb képviselőinek véleménye alap­ján azonban összeáll a kép a közvéleményt évtizedek eltelte után is élénken foglalkoztató gyilkosságról és valamennyire a tettesről is. A gyilkos a késő éjszakai órá­kat választotta tettének elköve­téséhez, amikor már az éjsza­kázást jól viselők is elvesztik éberségüket, ellankadnak. Ak­kor jött éles pengét rejtegetve, viseltes pongyolába csavarva. A szoba sötét volt, amikor az ablakhoz ért. Az első feltevések szerint betörte az ablakot és nagy lendülettel rontott rá az alvó, az alvásból felriadó fiatal ápolónőre. Ütött és szúrt. Dula­kodtak. A szerencsétlen nő mentette magát, az életét. Ke­zét arca elé kapva többször is szúrás érte. Szeme fölött és alatt, a nyakánál is több helyen a testébe hatolt az éles penge, homlokcsontot, bordát met­szett. Aztán a tettes pániksze­rűen menekült, mert tisztában volt vele, hogy az üvegcsöröm­pölésre, a zajokra felébredhet valaki és felismerhetik. Vajon felismerhették a gyen­ge utcai világításnál? Kint egyetlen kandeláber, a szobák­ban sötétség. Vajon Labanc Anna látta-e, felismerte e gyil­kosát? A történtek után hama­rosan bekövetkezett haláláig erre nem válaszolhatott. Hamar elvesztette az eszméletét, ám amíg magánál volt, szavai az élethez való kétségbeesett ka­paszkodás töredékes megnyil­vánulásai voltak. egyedülálló nyomozói bravúrról suttognak. De azt is hallani: az elkövető egy hajszálon bukott le, felderíthetetlenségének biz­tos tudatában. Tegyük mindjárt hozzá, hogy az egyszerűen csak ápolónő­gyilkosságként emlegetett bűn­ügyben nem most röppentek fel először ilyen „jól értesült forrá­sokból” származó hírek. Lehet, hogy a legfrissebbek mégis kü­lönböznek az előbbiektől, mégpedig éppen abban, hogy ezeknek csakugyan van kéz­zelfogható alapja. Húsz év telt el Labanc Anna halála óta. Hazánkban százak, ezrek vesztették el életüket erőszakos halál következté­ben. Gyermekek, öregek, java­korabeliek. Rejtélyesebbnél rejtélyesebb ügyekre tett pontot a nyomozás. Labanc Anna ha­lála miért maradt kiderítetlen mindmáig? Még évekkel ezelőtt is miért az volt a soproni, a zalai ismerősök harmadik, negyedik kérdése a borsodiakhoz, hogy mikor találják meg Miskolcon a szép ápolónő gyilkosát a nyo­mozók? Labanc Anna szépségéről legendákat lehetett hallani, így nem csodálkozhatunk azon, ha nevét, halálának körülményeit a legtöbben feltevéseik igazolá­saként ezzel összefüggésben szerették volna olvasni. A szép, fiatal ápolónőt sokan ismerték, többen szerettek volna a köze­lébe férkőzni. A jól értesültek tudni vélték, hogy a meggyilkolt lány noteszában fontos embe­rek telefonszámaira bukkantak, így aztán kapcsolatainak ku­szaságát is emlegették. Egye­sek a húsz évvel ezelőtti nyo­mozást nehezítő, úgynevezett magasabb körökkel tartott kapcsolatokról is beszéltek. No meg orvos-ápolónő viszonyról, féltékeny, elszánt feleségekről. S ki tudja még, miről nem szólt a fáma a gyilkosság után évekig. Dr. Tergalecz Ferenc rendőr alezredessel, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főka­pitányság bűnüldözési osztá­lyának vezetőjével és Daragó László rendőr őrnaggyal, az életvédelmi alosztály vezetőjé­vel arról beszélgettünk, hogy két évtized eltelte után hogyan jutott Labanc Anna gyilkossági ügyének nyomozati munkája olyan szakaszba, hogy arról most újra érdemes a nyilvános­ság előtt szólni. Az alezredes is, az őrnagy is fiatal, mindketten olyan rendő­rök, akik szakmai felkészültsé­gükből fakadóan is óvatosan, meggondoltan fogalmaznak. A legelső kérdésre, dr. Terga­lecz Ferenc válaszol: — A hír igaz: nyomozást foly­tatunk egy büntetését töltő férfi ellen, aki alaposan gyanúsítha­tó Labanc Anna meggyilkolásá­val. — Alezredes úr, hadd idéz­Évek múltával nehezebben rekonstruálhatók a történtek. Mi igaz a találgatásokból, valójá­ban mi vezette most biztató nyomra a rendőröket? Dr. Tergalecz Ferenc rendőr alezredes válaszol: — Ki kell ábrándítanom min­den hangzatos, látványos meg­oldásból. Gyanúsítottunk nem egyetlen hajszálon csúszott el, és ami a munkánkat illeti, itt sem adhatok számot Sherlock Hol- mes-i bravúrról. Egyszerűen arról van szó, hogy ameddig ma eljutottunk, az nagyon össze­tett, kollektív munka eredmé­nye, szívós, kitartó szakmai te­vékenység kellett hozzá. Tény, hogy az eltelt évtizedek alatt sokat fejlődött a munkánkat segítő kriminológiai tudomány, a rendőri technika. Minden le­záratlan ügyben, mint amilyen ez is, ha apránként is, de folyta­tódott az adatok, bizonyítékok gyűjtése. zem a korabeli újságok szűk­szavú híradását, s kérem mondja el, mi az, amit ma már másként értékelnek? — „Bestiális gyilkosság tör­tént április 19-én, vasárnap haj­nalban Miskolcon, a Szentpéte­ri kapui nővérotthonban. Isme­retlen tettes, eddig még tisztá­zatlan körülmények között több késszúrással halálosan meg­sebesítette Labanc Anna 24 éves ápolónő, miskolci lakost. A haldokló leányt a kórházban megműtötték, de a gyilkos kés olyan létfontosságú belső szer­veket roncsolt, hogy a gyors beavatkozás sem menthette meg az áldozat életét. A gyilkos személye ismeretlen, tettének előzményei, indítékai s körül­ményei egyaránt tisztázatla­nok. A rendőrség nagy appará­tussal nyömoz a bűntett felderí­tése és az aljas gyilkosság elkö­vetőjének kézrekerítése érde­kében.” — Nos, a hír minden lénye­ges eleme ma is igaznak, iga­zoltnak látszik, és ha vannak itt- ott eltérések, azok a részletek­ben bújnak meg. Hangsúlyozni szeretném, hogy mindent még most sem tudunk, jóllehet, a húsz évvel korábbihoz képest most lényegesen több bizonyí­ték van a kezünkben. Annyit elöljáróban, százszázalékos biztonsággal elmondhatok: az orvos-ápolónői szerelmi kap­csolat, a messzire, mit ne mondjak, magas hivatalokhoz vezető szálak a semmibe ve­zetnek. Nem ez volt az oka, hogy nem fogták el a tettest. — Önök már egy új rendőr- nyomozói generáció vonulatát képviselik, ebből fakadóan bi­zonyos mértékig másként látják ugyanazokat a bizonyítékokat. Ez is segített? Vagy arról van szó, hogy az előző nyomozói gárda valamilyen alapvető szakmai hibát vétett, és így ju­tott tévútra a felderítés? — A megtisztelő feltételezést hadd pontosítsam — így Dara­gó őrnagy. — Én már abban a nyomozó gárdában is részt vet­tem, igaz, őrmesterként. Emlékszem, és tanúsítom, hogy túl nagy volt az akarásba tettes kézrekerítésében. És abból, ami ma igazolódni lát­szik, az derül ki, hogy más irányba indultak el, mint ami eredményt hozhatott volna. Ezzel együtt a nyomozás régi és új szálait most hasznosan össze lehet kötni. — Most nyilván felgyorsult a nyomozás? — Igen, az egykori tanúk ma is készségesen rendelkezésre állnak, érezhető a segíteni aka­rás, a szándék, hogy kiderüljön végre az igazság ebben a sötét ügyben. — Labanc Anna hozzátarto­zói hogyan fogadták a rendőrök újabb faggatózását? — A szülők Sajópetriben már nem élnek. De az áldozat test­vérei igen. Ők fotóanyaggal, további információkkal könnyí­tették a munkánkat. A régi tanúk is valamennyien szívesen álltak rendelkezésünkre. Jó hír, hogy valamennyien életben vannak, ám akadt köztük olyan, aki azó­ta külföldön él. Szerencse, hogy a tervezett meghallgatása ide­jén éppen itthon tartózkodott — mondja Daragó őrnagy. — Térjünk még vissza egy pillanatra a technika fejlődésé­hez kapcsolható új vizsgálatok­ra. — A gyanúsítotton műszeres pszichológiai vizsgálatot vé­geztettünk. Ehhez szükség volt az illető beleegyezésére is. A vizsgálatot azonban csak olyan emberen érdemes elvégezni, aki az adott ügyben konkrét élményekkel rendelkezik. Amennyiben ez hiányzik, a vizsgálat nem hozhat felszínre semmilyen hasznosítható több­letismeretet. — Ez a gép, a poligráf, ame­lyet amerikai filmekből a nagy- közönség hazugságvizsgáló gépnek ismer, nem éppen a legújabb műszaki kutatások ter­méke. — Nem, de annak idején a bűnügy ilyeneket még nem ve­hetett igénybe. A mikronyomok felderítésében, értékelésében viszont sokat változott, ponto­sabban fejlődött a bűnüldözés­be bevonható technika — fedi fel a részleteket dr. Tergalecz Ferenc. — Az akkor rögzített Labanc Anna gyilkossági ügyében sok tanút hallgattak meg. Jóllehet, a bűncselek­mény időpontja, a hajnali órák csendje kedvezett az elkövető­nek, ám így is meglepően sok szemtanúja akadt egy fiatal férfi meneküléséhez hasonlítható futásának. Sőt a késői műszak­ból a szállóba vagy hazafelé tartó nővérek, ápolónők az esti órákban láttak egy embert órá­kig ácsorogni a hármas szoba ablaka alatt. Negyedórával a tragikus esemény előtt az ügye­letes gépkocsivezető is hallotta a szálló irányába lépkedni a magányos alakot, akit egy pil­lantással felmért. Menekülés közben látták az erkélyről, utcán és gyalogjárón, futását a sportolók gyakorlott mozgásához hasonlították. Lát­ták a szórakozóhelyről hazafelé tartó fiatalok. Ezen a szakaszon szinte párhuzamosan haladtak a teljes erőből futó fiatal férfival. Többeknek éppen az tűnt fel, hogy bár senki sincs a nyomá­ban, nem üldözik, a tempóból nem enged. A járdát söprő por­tás, a hazafelé tartó párok a ruházatát, a mozgását, alakját, hajszínét megheletősen nagy hasonlósággal írták le. A meghallgatások során ta­láltak valakit Sajópetriben, La­banc Anna szülőfalujában, aki elmondta, hogy Anna beszélt egy fiatal férfiról, aki közeledni szeretne hozzá; sportoló, ám túl fiatal, így nem fogadhatja köze­ledését. Az összeállított fantomkép alapján a meghallgatott tanúk az úgynevezett tablóból bizony­talankodás nélkül választották ki a szőkésbarna vagy világos- barna hajú, sötét árnyalatú za­kót és világosabb színű nadrá­got viselő férfit, akit azon a haj­nalon menekülni láttak. A gyilkosságot követő évek­ben sorra járták a nyomozók a korábban meghallgatottakat és fokról fokra többet tudhattak meg a tettesről. Egy időben bör­tönlakók körében is terjedtek különböző hírek a miskolci bűncselekményről. Az a hír jár­ta többek közt, hogy a gyilkos­ságot hárman követték el. Bu­dapestről jöttek taxival és dol­guk végeztével feltűnés nélkül távoztak. E feljegyzés dátuma: 1974 október. Ekkortájt „be­szélt” egy testvérpár is valame­lyik börtönben az esetről, még­pedig úgy, mint akik birtokában vannak több fontos információ­nak. nyomok ma is rendelkezésre állnak, teljes körű bizonyíték­ként felhasználhatók. — A gyilkossággal alaposan gyanúsítható férfi indítékai kö­zött szerepeltek-e szexuális indítékok, olyanok, amelyek a régi találgatásokra utalnának? — Az adatokból az áll össze, hogy a gyilkosság, a gyilkos tet­te egy sikertelen udvarlási kö­zeledéssel hozható összefüg­gésbe. — Az eltelt húsz év a jog megfogalmazásában mentes­séget, elévülést biztosít a tet­tesnek. — Csakhogy a gyilkossággal alaposan gyanúsítható férfi ellen már március 26-án elren­deltük a nyomozás folytatását. Ez lehetővé tette az elévülés megszakítását. így a kihallga­tás folytatódik, rendelkezé­sünkre állnak egészen jó sze­mélyleírások, régi és új bizonyí­tékok. Minden az eddigiekhez képest egészen más megvilágí­tásba helyezi a kilátásainkat. Objektiven, elfogulatlanul kell dolgoznunk, a folytatáshoz is igen aprólékos, pontos munká- [a van szükség. Végső soron, ha az alaposan gyanúsítható férfiról kiderülne, hogy ártatlan, az is eredmény, és én ezt igen fontos kérdésnek tartom. A rendelkezésre álló adatok azonban nem erre utalnak, ha­nem arra, hogy hosszú, türel­mes munka árán ismertté válik és büntethető lesz Labanc Anna gyilkosa. Folyarrfatosan működött a fi­gyelőszolgálat, szemmel tartot­ták az orvosszállót, újból átfé­sülték a régi adatokat. A rostán olykor „ártalmatlan” kukkolókra bukkantak, tettest keresve. Évekig ellenőrizték, hogy a kór­házi dolgozók közül kik követ­tek el garázdaságot, erőszakos bűncselekményeket, ám so­káig nem sikerült olyan többlet- információhoz jutni, ami elveze­tett volna az indítóokhoz, illetve nyomra vezetett volna az ag­gasztóan öregedő ügy tettesé­hez. Átmenetileg felmerült még az is, hogy tévedésből ölték meg Annát, mert egy korábbi szoba­társának régi barátja, ha ritkán is, de visszajárt és agresszíven követelőzött az ablaknál, a be­járatnál. Felvetődött, hátha ez a férfi jelent meg esetleg italtól megtámogatott önérzettel az ablak alatt, és a sötétben nem tudta, kit talált meg a késével. Ha a rendőrök Annáról kér­dezték a tanúkat, szinte kizáró­lag kedvező kép rajzolódott ki a barátnők, ismerősök, ismeret­lenek szavai alapján a bájos, szép ápolónőről. Tiszta volt és barátságos, jószívű és ami fon­tos, semmivel sem élt másként, mint a vele egykorú lányok. Szerette a szép ruhákat — bár nem jutott neki bőven —, a'tán- cot és a vidámságot. Ha néha az esti, éjszakai szórakoztatás ellenében „engedetlen” volt, előfordult, hogy alaposan hely­benhagyták az indulataikat, vágyaikat fékezni nem tudó lo­vagok. Takarékos volt, száz fo­rintokat rakosgatott a betét­könyvébe, hogy aztán testvére gyermekére, édesanyjára költ­se ünnepek alkalmával. Sza­badságát csipp-csupp családi ügyekre pazarolta, üdülni egy­szer volt életében. Temetésén még a legkőszívűbb falusiak is sírtak, mert úgy érezték, méltat­lan volt a jóságához ez a ször­nyű vég. Még a halála napján is a szomszédos belgyógyászaton fekvő édesanyja betegágyánál háromszor időzött, kevéske pénzéből kórházba illő, rende­sebb pongyolát vásárolt neki. Ezeket az útjait és a késői műszakból való hazatérést ak­kor már figyelte valaki, aki a leg­utóbbi szembesítések alkalmá­val elveszítette közönnyössé- gét és kijelentette: csak az ügy­véd jelenlétében hajlandó megszólalni... Folytatódik a nyomozás Pszichológiai vizsgálat A tanúk sokfélék

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents