Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)

1990-10-06 / 140. szám

1990. október 6., szombat SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 7 GYENGE KÉPVISELET A lányok elégedetlenek, az szb-titkár bizakodó Milyen érdekképviseletük lehet manapság a fiataloknak a munkahelyükön? Erre a kér­désre kerestem a választ a Masterfil Pamutfonó-ipari Vál­lalat Kaposvári Gyárában. A helyszín azonban nem is lé­nyeges, hiszen bármelyik üzembe megyek, a kép minde­nütt hasonló, esetleg rósz- ■ szabb. — A KISZ akármilyen volt is, megszűnt — mondta Forróné Czar Erzsébet szb-titkár —, s utóda, a Demisz nem képes betölteni a helyét. Marad a szakszervezet, amely olyan, amilyen. S ez nem személye­ken múlik; mert ha így lenne, csak le kellene váltani a nem megfelelőket. A tehetetlenség azonban a körülményekből fa­kad: a beteg gazdaság, az ál­lam szegénysége... A kormány sem partner. Az is gond, hogy nekünk az összes dolgozót kell képviselnünk, pedig a különbö­ző korosztályok között sok az érdekellentét. Megalakítottunk a szakszervezeten belül egy if­júsági tagozatot, amely foglal­kozhat a fiatalok sajátos gond­jaival. Annak idejen a KISZ sokáig eléggé rossz szemmel nézte, mostanra mégis ez az ifjúsági tagozatunk az egyet­len, amely a harminc éven alu­liak gondjaival foglalkozik. Az elnöke tagja a szakszervezeti bizottságunknak. — Az itt dolgozók több mint egynegyede fiatal, és csak egy ember képviseli őket a szak- szervezeti bizottságban? — Egyrészt, mint fiatalokat, képviseli őket az ifjúsági tago­zat elnöke, másrészt az üzem­egységek megbízottjai is kiáll­nak érdekeikert. Egyébként a gyárban eléggé fiatalpártiak a döntések, hiszen a vezetésben is egyre nagyobb számban van ez a korosztály. Az szb-titkártól megtudtam, hogy a minimálbér szeptember 1-jetől 6000 forint. Lakásépí­tésre 100—150 ezer forint kamatmentes kölcsönt tudnak adni dolgozóiknak. A fiatalok munkásszálláson lakhatnak, a házasok külön garzonlakást kapnak. Működik a gyári óvo­da, bölcsőde, a nyári napközi. A sportlétesítmények (focipá­lya, teniszpálya) azonban ki­használatlanok. A könyvtár nyelvtanfolyamokat, video­kölcsönzőt működtet, utazáso­kat szervez. Különböző klubok alakultak, s rendszeres a film­vetítés is... A munkásszálló fiataljai mé­gis panaszkodnak: — Sokszor arra sincs időnk, hogy megebédeljünk. A gép nem vár, át kell vennünk az előző műszaktól. Az is gond, a ezeket az új gépeket ál­ján javítani kell, s közben persze elvárják tőlünk a maxi­mális termelést. — Három műszakban dolgo­zom — mondta egy fekete hajú lány —, de ugyanannyi a pén­zem, mint mikor kétműszakos voltam. A munkásszállón a szobánkba még napközben sem jöhet fel látogató, nem­hogy fiú, de lány sem... — Kérdésemre — miért nem mondják el mindezt olyannak is, aki talán valamit segíthetne? — nem tudtak válaszolni. Műszak után visszamennek a szobájukba, ahol egyébként öten laknak. S a következő munkakezdésig akár arról is álmodozhatnak, hogy majd egyszer, öregségükre talán saját lakásuk lesz, ahová azt visznek be, akit akarnak. Nagy László AZ UR ÚTJÁT JARVA FIATALOK A HITRŐL Nyugalom árad beszélgető- társaim szavaiból és szeméből a beszélgetés során. Nagy döntés az ember életében, amikor Jézus követése mellett dönt, kiváltképpen akkor, ha mindez már „érettebb” fővel, tizenéves korban következik el, hiszen akkor már megértik, megérthetik, hogy kívánják-e követni ezt az utat. Először a 16 éves kaposvári Nemes Kriszti­nát kérdeztem: — Mikor kezdtél a vallással foglalkozni? Volt valami alap­vető élményed ezzel kapcso­latban? — Nyolcadikos koromban kezdtem érdeklődni a vallás iránt. Már az első hittanóráról úgy mentem haza, hogy telje­sen megváltozott a gondolko­dásmódom. Amíg kicsi voltam, egyáltalán nem érdekelt a Próbálkozzatok, hiszen megéri: aki a legtöbb filmcímet eltalálja a műsorújságunk első oldalán közölt tízes toplistából, az attól a naptól egy hónapon kapcsolat Istennel; most azon­ban jó érzés, hogy állandó tá­maszként mindig velem van. Belső biztonságot kaptam álta­la. Nagyon jó érzés, hogy gon­dolhatok a létezésére. Ha mi­sére megyek, a nyugodtság érzése lesz rajtam úrrá, és utá­na is nagyon jól érzem magam. — Megváltozott az életed, amióta vallásos vagy? Megha­tároz ez számodra bizonyos erkölcsi tartást? — Eddig is ugyanúgy éltem, a tízparancsolat törvényeit megtartottam, csak Istennel nem kötötte össze az életemet semmi. A beszélgetés második résztvevője Szlavecz Sándor volt. Ő így beszélt az első élmé­nyéről: —A legjobb barátom, aki val­lásos, kezdett nekem beszélni belül háromszor ingyen kölcsö­nözhet filmet a Bombajó Kft. Fekete Fény videokazetta- kölcsönzőjéből (Kaposvár, Honvéd u. 17.) a hitről. Érdekelt a dolog. Aztán elhívott a Szent Kereszt temp­lom ifjúsági csoportjába. Ez­után teljesen megváltoztam. Addig elég lazán fogtam fel bi­zonyos dolgokat (lányok, bará­tok stb.), és itt rá kellett jönnöm, hogy teljesen komolytalan volt az az élet, amelyet addig éltem. Most már új barátokat találtam, és velük vagyok a legtöbbet. Például régebben ha vereke­dés volt az osztályban, biztos, hogy én is mindig részt vettem benne. Ma már inkább elme­gyek egy másik osztályba, aho­vá a barátom jár, és vele be­szélgetek, amíg vége a szünet­nek. — A környezeted hogy véle­kedett megváltozásodról? — Csak annyit szeretnék er­ről mondani, hogy mi nagyon is a földön járunk; ugyanúgy ját­szunk, szórakozunk, mint a többi fiatal. Legföljebb más szemmel nézzük a körülöttünk levő világot. Sárdi Nóra Rovatszerkesztő: Tamási Rita Varga Zsolt A Bombajó ajánlata továbbra is az! A divatról régen esett szó hasábjainkon. Hát íme! A képeken az új farmermódit láthatjátok: testre szabottan szűk, szuperszexis, virágmintás. Hogy az új szerelemhez új farmerszerelésre van szükség, azt nem állítjuk... (A100xSzépfotói) TALÁLUNK ÚJ ARCOKAT... Hogyan ismerkedjünk a sétálóutcán? Fiúk és férfiak fordulnak utá­na, diszkréten vagy látványo­san, ki-ki vérmérséklete, illetve bátorsága szerint. Látszik, szo­katlan az efféle elismerés, el is pirul szorgalmasan, vala­hányszor kissé harsányabb hó­dolattal találkozik. Ti, még pirulni tudó leánykák, és ti, gúvadó szemű ifjak! Talán nem is tudjátok, talán csak érzi- tek, de veletek teljes a belvá­ros. Azzal, hogy egymásban gyönyörködtök, felnőni készülő emberkék, meghatározói vagytok az utca hangulatának is. Egészségügyi szakiskolás lányokkal: Tamás Gabival, Búzás Gabival és Szécsi Móni­kával beszélgetek. — Oda-vissza többször is végigmegyünk a sétálóutcán, néhány fiú szinte mindig meg­nézi az embert, és ismerősök­kel is percenként összefutunk. — Mitől más ez, mint mond­juk az iskolai csevegés? — Más a hangulata. Talán attól, hogy rengeteg az idegen arc körülöttünk. Kora délután van, a sétálók zöme gimnazista, szakköze­pes, szakmunkástanuló. Maries Zsolt, Tóth Pál, Kiss Levente és Kozma Balázs épí­tőipari szakközépiskolások. — Jó ide kiülni, mert szép a környezet. Ez a város legszebb utcája, és rengeteg lányban gyönyörködhetünk. — Talán már ismerkedtetek is? — Még nem — mondják, s Pali azt is hozzáteszi: kollégis­taként nem akar komolyabb kapcsolatra vállalkozni. — Már csak egy év van hátra az iskolából,« haza kell men­nem Balatonföldvárra, ahol la­kom. A partnerkapcsolatot pe­dig tönkre teheti a távolság. — Mi hiányzik szerintetek a sétálóutcából? — Meg kellene hosszabbíta­ni. Erre a célra kiválóan alkal­mas lenne az Ady Endre és az Április 4. utca, s így még több­felé is ágazhatna a folytatás. A három másodikos mun- kácsys lányt, Szabó Juditot, Riskó Juditot és Orosházi Ivet­tet is arról kérdezem, miért vált diákok találkozóhelyévé az utca. — Mindenhez közel van — mondják —, és sokaknak útba esik hazafelé menet. Aztán idő­töltésnek is jó ide kiülni vagy kirakatokat nézegetni. — A fiúk? — Ha már így rákérdeztél, természetesen megnézzük a fiúkat is — válaszolnak nevet­ve. — Mindig találunk új arco­kat, s mindig van legalább egy­két helyes is köztük. — Ez tehát amolyan összné­pi mustra? — Igen. Sőt: a lányokat is megnézzük, persze őket kriti­kusabban, és ha látunk egy jó frizurát, ruhát, akkor „lekop- pintjuk”. — Lehet ismerkedni is a sé­tálóutcán? — Persze, hogy lehet. Ha van közös ismerős, akkor ugye könnyű; ha nincs, még mindig meg lehet kérdezni, mennyi az idő. Elmondják, hogy közöttük is van, aki annak idején itt „jött össze” a barátjával. — Este azonban már félek egyedül végigmenni a sétálóut­cán — mondja Szabó Judit. — Különösen a Kapos Hotel kör­nyéke olyan, hogy nem szíve­sen járok arra. Egyébként a hotel építészetileg is a belváros szégyene. Fiatalok, félig még gyerekek. Lelkesek, őszinték, tiszták... N. L. A NEOTON HÁZA TÁJÁRÓL Már készül a legújabb nagylemez Az év közepén szétvált a Neoton Família. Csepregi Éva, Végvári Ádám, Barancs János, Schaffer Edina, majd az idő­közben hozzájuk csatlakozott Rajcs Renáta, Herpai Sándor és Erdélyi Gáóormegalakította az Éva-Neoton együttest. Tő­lük a következő híreket kapta szerkesztőségünk. A nyáron tizenhárom sikeres koncertet tartottak a Balaton- parton és a nagyobb városok­ban. Ezeken az előadásokon mutatták be a Kalapot fel! című, immár az új felállásban készült nagylemezüket, amely azóta is a Popkorong első he­lyén szerepel. A sikeren felbuz­dulva az együttes ősszel újabb turnéra vállalkozik. Ezzel egy időben az énekesek már készí­tik újabb nagylemezüket a stú­dióban. Az Eva-Neoton újdon­ságaiból már az őszi turnén is hallhattunk. A „csapat” minden tagja az eddiginél nagyobb szólistasze­repet kap a megszokott Neo- ton-stílusban. Slágerlista s a Zselic Aruház ajándékával Külföldi előadók: 1. George Michael: Praying For Time 2. Cliff Richard: Silhouettes 3. Jon Bovi Jovi: Blaze Of Glory 4. New Kids On The Block: Tonight 5. UB 40: Kingston Town 6. Poison: Unskinny Bop 7. Sweet Sensation: If Wishes Came Thie 8. Roxette: Listen T Your Heart 9. The Time: Jerk Out 10. Janet Jackson: Come Back To Me Magyarelőadók: 1. Illés: Ne gondold... 2. Szörényi—Bródy: István, a király 3. Éva-Neoton: Visszatér Dániel 4. Bonanza Banzai: A jel 5. Edda: Best of Edda 6. Hungária: Aranyalbum 7. Lord: III. 8. Szandi: Kicsi lány 9. Beatrice: Gyermekkorom lexebb nyara 10. Éva-Neoton: Kalapot fel! Sokan kértétek, hogy lemezek helyett műsoros kazettákat sor­soljunk ki. Nos, a kaposvári Zselic Áruház segítségével megtehettük ezt, így most egy popkazettát kül­dünk el szerencsés olvasónknak: Pap Laura barcsi fiatalnak gratu­lálunk a nyereményhez!

Next

/
Thumbnails
Contents