Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)

1990-10-26 / 156. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. október 26., péntek ,, A kapkodás nem vezet sehová! yy Siófok polgármestere: Molnár Árpád (Folytatás az 1. oldalról) A képviselő-testület először a leendő polgármester fizetésé­ről döntött, melynek szabályo­zott felső határa a miniszteri bér 80 százaléka. Mivel az első számú vezető a város évi közel egymilliárd forintos költségve­téséért lesz felelős, a maximu­mot, bruttó 51 999 forintot sza­vazták meg erre a célra. Ezt követően került sor a jelölésre; 16 szavazattal egyedül Molnár Árpád, a város főépítésze került fel a listára. Urnabontásnál pe­dig mindössze egyetlen ellen- szavazatot találtak. A megható­dott fiatal polgármester esküje után megeskette a képviselő- testületet, majd keresetlen sza­vakkal megköszönte a bizal­mat. — A kapkodás, a rendszerte­lenség nem vezet sehová — mondta. Számos törvény is hi­ányzik még, hogy pontosan kör­vonalazhassuk feladatainkat. Az időt jól ki kell használnunk, de nem szabad, hogy egyéni ambíciók vagy túlfűtött indula­tok döntsenek. Az önkormány­zati törvény szerint nem hívha­tóak vissza a testület tagjai. Nekünk dolgunk tehát észre­venni, ha elveszítjük a lakosság bizalmát. Az újdonsült polgármestert (aki egyébként a legnagyobb arányban győzedelmeskedett egyéni választókerületében és az SZDSZ listavezetőjeként is nyerésre vezette a szabadde­mokratákat) először Somogyi Gyula, volt megbízott-tanácsel­nök biztosította támogatásáról. Az együttműködésre szükség is lesz, hiszen Somogyi Gyulát választották a pénzügyi ellenőr­ző bizottság elnökéül. Tagjai még Barkóczy Gellért és Csiz­madia Tibor lettek. A képviselők a megyei testületbe Molnár Ár­pádot, Ármánkó Dávidot és Nagy Sándort delegálták. Czene Megtalálták a kínai fal újabb részét Hétezer kilométeres rom Kínai régészek megtalálták a nagy fal újabb részletét. A régé­szek Liaoning tartományban bukkantak rá a fal újabb részeire, 12 jelzőtornyot, kerámiatárgyakat, fegyvereket, és a XIV— XVII. századból származó írótáblákat is kiástak. A korábban hatezer kilométer hosszúnak hitt kínai nagy fal így 1040 kilométerrel meghosszabbodott, és eléri a kínai—észak— koreai határon fekvő Tantung városát. A helyreállított és turisták számára hozzáférhető részek kivételével azonban ma már a kí­nai nagy fal csak homok és törmelék... Éhínség még nem fenyeget Oroszország rendelkezik olyan élelmiszer-tartalékokkal, hogy ezen a télen ne kelljen éheznie a lakosságnak. Né­hány termék tekintetében még jobb is a helyzet a tavalyinál. Anatolij Uszlyuzsanyin orosz- országi mezőgazdasági mi­niszter elmondta a Novosztyi munkatársának, hogy ez idén a tavalyinál 12 millió tonnával több szemestermény került a magtárakba. Sokkal rosszabb azonban a helyzet a zöldség­készletek tekintetében. Az or­A Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Vállalat részéről szervezett és október-novemberben kezdődő képesítő tanfolyamokra még van jelentkezési lehetőség Kaposváron: felső- és középfokú idegenforgalmi tanfolyamra. Fonyódon: ABC-áruházi eladói, kihelyezett szakmai alapfokú német nyelvtanfolyamra. A tanfolyamokkal kapcsolatban részletes felvilágosítást adunk Kaposváron a 15-122/203-as telefonon, Fonyódon a 61 -510-es telefonon, Csősz István tanárnál. ___________________________(108372) I lii - Ilii <M)®5a mmwim? Gazdag áruválasztékot kínál a Somogy Áruház méteráruosztálya! — selyem- és kartonhuzatú paplanok — pehelypaplanok, tolipárnák, kispárnák — ágynemű-garnitúrák — rongyszőnyegek, több méretben Kaposvár, Irányi D. u. 2. (108435) Szovjet vadászgép a Bundeswehrben Az NDK hadseregének fegyverzetéhez tartozó 24 darab MÍG— 29-es vadászgép került át az egyesített német légierőhöz. A Bundeswehr csak ezt a géptípust vette át, a többi 250 repülőgépet beolvasztják. A szovjet tábornoki kar igen fegyelmezetten reagált a német hadsereg új szerzeményeire. Cheney az Öböl-válságról 310 ezer amerikai? Az amerikai védelmi minisz­ter szerint semmi jele annak, hogy Szaddám Húszéin iraki elnök kész lenne kivonni csapa­tait Kuvaitból. Richard Cheney James Baker külügyminiszter társaságában a törvényhozás tagjainak egy csoportjával foly­tatott megbeszélést az Öböl­válságról. Cheney szerint az iraki csa­patok egyre inkább megerősítik kuvaiti állásaikat. Ugyanakkor Szaddám Húszéin újabb kísér­leteket tesz arra, hogy megosz­sza az ellene felsorakozott álla­mok egységét. A védelmi mi­niszter nem válaszolt arra a kér­désre, hogy mennyi lehet az Öböl térségébe telepítendő amerikai csapatok létszámá­nak felső határa. A védelmi mi­nisztérium tisztviselői közölték, hogy az Öböl térségében állo­másozó amerikai katonai alaku­lat létszáma hamarosan elérhe­ti a negyedmilliót. Nincs kizárva újabb százezer katona Közép- Keletre küldése sem, a jelenlegi 210 ezer mellé. szág curépai részén a hosszan tartó esőzések következtében a tavalyi burgonyamennyiség­nek csupán a kétharmadát ta­karították be. Takarmányhiány miatt nem tudják etetni a barom­fiakat. Ez év utolsó negyedében je­lentősen nőtt a cukor, a hal, a tea és a vodka eladása, csök­kent viszont a dohányforgalom. Az oroszországi kormány most először fog élelmiszert vásárol­ni külföldön saját valutakészle­tei terhére. A BT HATÁROZATA IZRAELRŐL Egyöntetű elmarasztalás Az ENSZ Biztonsági Taná­csa szerdán este egyhangú ha­tározatban ítélte el Izraelt, amiért nem engedte be az ENSZ-főtitkár bizottságát az október 8-i jeruzsálemi esemé­nyek kivizsgálására. E napon az izraeli rendőrség megölt 21 palesztint, és több mint 150.-et megsebesített. Az ENSZ BT megbízta a vi­lágszervezet főtitkárát: me- nesszen küldöttséget Izraelbe, a történtek kivizsgálására, Iz­rael azonban megtagadta a de­legáció fogadását. Arra hivat­koztak: a megbízás egyoldalú, mivel a sortüzeket a kődobáló palesztinok provokálták. A BT korábbi határozata kompromisszum volt, mivel a testület számos tagja azt java­solta, hogy maga a BT küldjön vizsgálóbizottságot Izraelbe. A tompított élű döntést is nagy el­lenállás fogadta Izraelben. Kü­lönösen sérelmezték azt, hogy a határozatot az Egyesült Álla­mok, Izrael legszilárdabb szö­vetségese is támogatta. Moszkva: Mihail Gorbacsov szovjet és Carlos Menem argentin államfő október 25-én találkoztak a Kremlben Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke október 25-én a Parla­mentben fogadta Michael és Dourtney Kennedyt, a Bostoni Városi Energiaellátási Hivatal vezetőit Csehszlovákia — kis privatizáció A csehszlovák parlament teg­nap elfogadta az úgynevezett kisprivatizációs törvényt, amelynek keretében a kommu­nizmus 40 éve alatt kisajátított mintegy 100 ezer boltot és mű­helyt adják magánkézbe. A reprivatizálandó vállalko­zásokat árverésen ítélik oda a legtöbbet ígérőnek; a kikiáltási árat a kormány állapítja meg. Az első, kizárólag hazai licitálók számára fenntartott árverési forduló sikertelensége esetén másodikat tartanak, amelyen már külföldre szakadt csehszlo­vákok és egyéb külföldiek meg­határozott köre is részt vehet. Az első fordulóban csak akkor ítélik oda a boltot, ha a felaján­lott vételár eléri a kikiáltási ár legalább 50 százalékát. A má­sodik fordulóban azonban már akár az induló ár 20 százalé­káért is odaadják, ha a licitálók között csak csehszlovák állam­polgárok vannak. A december elején életbe lépő törvény alap­ján mintegy 200 milliárd korona értékű vállalkozás kerül kala­pács alá. A kormány által benyújtott tervezet vásárlási kedvez­ményt irányzott elő a boltok je­lenlegi alkalmazottai számára, a parlament által elfogadott végleges változat azonban nem kivételez a potenciális vevők egyetlen csoportjával sem. A nagy ipari üzemek és az agrárszektor privatizációját a jövő év elején kívánják megkez­deni Csehszlovákiában. Feszültség Moldáviában Robbanásveszélyessé vált a Szovjetunió Moldávia Köztár­saságának belső helyzete. Az itt élő románok önkéntes alaku­latokat állítanak fel, miközben a „Gagauz Köztársaság” török lakói a Moldáviától való elsza­kadásról tartanak -népszava­zást. A moldvai legfelsőbb ta­nács elnöke, Mosanu azt állítja, hogy a vezetés a kezében tartja az irányítást, de ez egyre ke­vésbé igaz. Az egymás ellen fenekedő népek fegyverkez­nek, és félő, hogy a konfliktus háborúvá dagadhat. Levél a köztársasági elnöknek Fideszesek Végvári őrnagyért A kaposvári Fidesz-csoport levelet írt Göncz Árpád köztársa­sági elnöknek. Másolatát eljuttatták szerkesztőségünkbe is. Levelük szerint felháborodva értesültek arról, hogy Végvári Jó­zsef volt belügyminisztériumi őrnagy ellen katonai törvényszéki eljárás folyik. Meggyőződésük, hogy Végvári úr emberi méltósá­gában sértve, méltánytalanul áll vádlói előtt, mivel pontosan ő az egyik olyan ember, aki sokat kockáztatott annak érdekében, hogy 1990 tavaszán szabad választások után Magyarországon demokrácia jöhetett létre. Hiszik, hogy a hírhedt ,,lll/lll-as ügyosztály” üzelmeinek leleplezéséért nem bírói ítélet, hanem a köztársaság elismerése jár. A kaposvári Fidesz-csoport levele végén arra kérte Göncz Ár­pádot, hogy köztársasági elnöki méltóságának teljes súlyával vegye pártfogásba Végvári őrnagyot. A Balatonboglári Mező- gazdasági Kgmbinát november 5-én megkezdi nagyüzemek, szakcsoportok, magánszemélyek részére kiváló minőségű szölöoltványainak értékesítését. Csemegeszőlő-, fehórbor- és vörösborszőlő-fajtáink kiónjai nagy választékban, kedvező áron, utánvéttel is. (108340) Pályázatot hirdetünk Fonyód forgalmas helyén lévő, kb. 52 m2 alapterületű, vendéglátás céljára berendezett üzlethelyiség bérbe adására Pályázatot: SZIGMA Építőipari Kisszövetkezet, 7101 Szekszárd, Pf. 97. címre kérjük november 16-ig. (193201) 1 I i 0 - 1110 4KD SWB sowes km? Az ELEKTRIKA szaküzlet új helyen: Kaposváron a Kossuth tér 5. sz. alatt ismét megkezdte az árusítást! Szeretettel várunk minden kedves vásárlót! Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30—17 óráig szombaton 8—12 óráig (108376)

Next

/
Thumbnails
Contents