Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-21 / 153. szám
1990. október 21., vasárnap SOMOGYI HÍRLAP 5 A kiváló művész, a kivételes tehetség és az év muzsikusa Kamarahangverseny a zeneiskolában A kaposvári zeneiskola hangversenytermének előterében vékonyka szöszi kamaszlány ül a széken. Fejét félig lehajtja, kezét összekulcsolja, s lábával megállás nélkül „harangozik". Senki nem figyel rá. Majd váratlanul egy magas, barna fiatal- asszony, ecjy szakállas férfi és az öltözőből előbújó Tátrai Vilmos veszi körül. A megkülönböztetett figyelem annak szól, hogy ez a kislány az est főszereplője: Harsányi Elina, a Zeneakadémia kivételes tehetségeket gondozó osztályának tanulója. Mestere és partnere a pódiumon Vili bácsi — azaz Tátrai Vilmos —, a 78. évében járó, egyenes tartású, s korát meghazudtolóan szép arcvonásé, kiváló hegedűművész. A másik férfi akinek szeretetteljes pillantása időnként végigsiklik a szorongó kislányon, Harsányi István, Elina édesapja, az MRT szimfonikus zenekarának nagybőgőse. Az „év muzsikusa”; a kitüntető címet a kollégák idén neki szavazták meg. A pódiumra lépés előtt pár szót váltok Tátrai Vilmossal az öltözőben.— Te most menj ki, Elinal — szól kedves szigorral a kislányra, hogy ne hallja a véleményei. — Ebben a gyerekben minden benne van, ami csak egy zenészben benne kell legyen— mondja. — Egészen kivaló személyiség és a világ valamennyi pódiumán ott lesz a helye. A csöngő színre szólít. Elina lapos sarkú topánkájában, tekintetét lába elé szegezve becsúszik a pódiumra; a zongoránál Kardos Kálmán kíséri. Bach g-moll Adapiójának lírai motívumai szólalnak meg. Eliná- ban semmi teatralitás. Felsőteste szinte rezzenéstelen, lába csak időnként bipcen aprót a ritmus- váltásnál. Am a muzsika, amit előcsalogat a hegedűből, egy érett érzelem- és gondolatvilá- gú felnőtt produkciójára vall. Mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy alig tizenhárom évesen Bachot játszik hegedűn. Ez tudvalévőén a felnőtt mestereknek is nagy erőpróba. (Mozartjut eszembe, a minden tekintélyt és előítéletet laza könnyedséggel félre- söprő, életvidám bohém zseni. Akinek láttán Salieri megtagadja Istenét, mondván: — merő képtelenség, hogy az Úr egy „bohóc” leikébe plántálta a felülmúlhatatlan tehetséget.) A közönség kissé megillető- dött. Nem tud mit kezdeni ezzel a nyilvánvalóvá vált kettősséggel. Nem úgy Tátrai Vilmos, aki Corelli g-moll templomi szonátáját szólaltatta meg Elinával. Sarate Andalúziái románca ismét magára ytalta az ifjú művészjelöltet. Ám itt már az „oroszlánkörmök" is élesebbek voltak. Kristálytiszta hangzással, a forték és piánók bravúrosan szép váltásával csendült föl a fülledt, mediterrán éjszakák dallama. S most már forró volt a taps is, amely Bach g-moll fúgájánál, majd Lato Spanyol szimfóniájának első tétele után tetőzött. A produkcióért járó szép csokrot azonban csak rfémi csalogatás után vehette át a kislány, mert önmagát nem meghazudtolva, s a közönséggel való tekintetváltást kerülve „korcsolyázott” ki szélsebesen az öltözőbe. Fotó: Jakab Judit Az est fénypontját Händel g- moll szonátájának megszólaltatása jelentette. A mester és tanítványa egy valóságos kis zenei mikrokozmoszt idézett meg e hallatlanul nehéz mű tolmácsolásával. A hegedűjáték mellett különlegesen szép élményt jelentett Harsányi István színre lépése. A robosztus, mély hangú nagybőgő, megszelídült az ölelő karjaiban és a gordonkára emlékeztető puha, lírai hangzással csendült fel Massenet Thais Meditationja, majd ugyancsak Massenet valamint Bottesini Elégiája. Harsányi István és Kardos Kálmán 25 év szünet után ismét együtt lépett a publikum elé. Várnai Ágnes „Helyzet” — a diáktüntetés után MIT HOZOTT A DEMONSTRÁCIÓ? Diáktüntetésről adott hírt a sajtó szeptember végén. A magyar felsőoktatási intézmények hallgatói ösztöndíjemelésük mértéke ellen tiltakoztak. Nem volt ez másképp a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán sem. Csakhogy másról is szó volt e demonstráción. Afősikolások a tanítóképzés megújításáért is szót emeltek. Kéréseik, követeléseik csak látszatra afőiskolabelügyei. Mert miről is fogalmazták meg gondolataikat a diákok? A négyéves tanítóképzés bevezetéséről, a választható pedagógiák tanulásának lehetőségeiről, a gyakorlati képzés rangossá tételéről, a felsőfokú történelemtanulás hiányáról. A szabad tanárválasztás éppúgy szerepelt a főigazgatóságnak címzett listán, mint a tantárgypedagógiákat tanító oktatók bemutató óráinak alacsony száma. Tehát ezek csak látszatra „csokonais" ügyek. A hallgatók ezen követeléseikkel „valamit érő" tanítói oklevélért küzdöttek, és azért, hogy jól felkészült szakemberekként álljanak leendő kisdiákjaik elé. Bartha Tamástól, a szervezőtől tudom, hogy 300 hallgató támogatta jelenlétével a tüntetést. Elmondta: oktató alig-alig volt kíváncsi erre. Ugyanígy a város és a megye vezetői sem álltak ki mellettük. Pedig — Bartha Tamás szerint—fontos lett volna jelenlétük, mert a tanítóképző teljesen elszakadt Kaposvártól. A demonstráció szerinte mégis eredményes volt: diákok tömegét mozgatta meg és megkezdődtek a tárgyalások a főiskola tanszékeivel a követelésekről. Valami tehát elindult. A nagy kérdés most az, hogy a mindennapi főiskolai életben egyre érdektelenebbé váló hallgatókat miképpen lehetne aktivizálni. Mert régi gond: a tanítójelöltek töredéke kíváncsi csak a kulturális és tudományos rendezvényekre. A passzivitásnak egyik oka lehet csak, hogy a fiataloknak — az intézménybeli klubhelyiség megszüntetése miatt — nincs alkalmas helyük. A nagyobb baj az, hogy az egyetemeken és más típusú főiskolákon jelenlevő szellemiség hiányzik itt. Ez pedig már nem hárítható a főiskola vezetésére és tanáraira. A tünetés követeléseinek néhány pontja évek óta kívánalma a diákoknak és a progresszív oktatóknak. Ma még kevés az előrelépés az alapkérdésekben. Noha hihetjük: az égetően fontos tartalmi reform immár közös érdeke hallgatóknak, oktatóknak és a minisztériumnak. Azért is, mert ez nem csupán pénz, hanem szemlélet és szakértelem dolga. Varga Zsolt Nyolcvanadik évében is fiatalos Beleg könyvtárosa Egy év óta nemcsak Kutason keresztül, hanem Ötvöskónyin át is jó minőségű, szilárd úton érhetünk Be- legbe, ebbe a hatszáz lelket számláló, hangulatos kis faluba. Itt él és dolgozik a nyolcvanadik évében járó Horváth Sándor, a község hajdani tanítója, népművelője és még mindig aktív könyvtárosa. A templom szomszédságában levő takaros, kertes ház gondos gazdáról árulkodik. A kaputól a lakás bejáratáig vezető járda mellett embermagasságú, üde zöldlevelü banánfák díszlenek. Mellettük az ősz virágai: sötétpiros, sárga és fehér krizantémok. A családi irattár A házigazda a lakásba invitál. Az őszi nap sugarai bearanyozzák a kis dolgozószobáját. Az íróasztalon a napi újságok, hetilapok mellett néhány újfedelű könyv. Beszélgetésünk alatt előkerül a szekrényből egy jókora ládikó, benne megsárgutt újságkivágások, levelek, iratok. — Ez a családi irattár — mondja, miközben dokumentumok után kutat. — Itt születtem Belegben és munkáséveim zömét is itt töltöttem el. A csurgói diákévek még mindig elevenen élnek emlékezetemben. így, a nyolcvanadikban már egyre többször idézem föl ifjúságomat, ami bizony hamar elszaladt. Az érettségi után a Somogy megyei Szarvasmarha Tenyésztő Egyesületnél, mint tejgazdasági ellenőr dolgoztam, jártam a megyét Balatonkeresztúrtól egészen Szigetvárig. Aztán az adóhivatal kötelékébe kerültem és csak 1952-ben kezdtem el tanítani, miután a dombóvári tanítóképző intézetben levelező úton végeztem. Ez volt a vágyam, tanító szerettem volna lenni. Egy-egy évet Somogyszobon, illetve Kutason dolgoztam, majd 1954-től itt Belegben egészen 1973-as nyugdíjazásomig. De még utána sem hagytam abba, öt éven át a kütasi kisegítő iskolában tanítottam. Négyezer kötet között Horváth Sándor a népműveléssel is 1952-ben jegyezte el magát, ő volt a községi művelődési otthon igazgatója, a színjátszócsoport vezetője. A könyvtárosi feladatokat 1960-tól látja el. — Ez talán a síromig is elkísér — mondja az alacsony termetű, szikár tanító. — Hála Istennek, jó egészségnek örvendek, semmiféle gyógyszert sem szedek és kitűnő a közérzetem. Sokat vagyok a friss levegőn, teszek- veszek a kertben. A lakásról elsétálunk a könyvtárba is. A polcokon négyezer kötetnyi könyv sorakozik, példás rendben. Az olvasók könyvébe az idén 152 név került be eddig. — Korábban mindig kétszáz fölött voltak. De azért nem panaszkodom: az idejárok kétharmada felnőtt, a többi iskolás. Éves átlagban egy beiratkozott 25—26 kötet könyvet kölcsönöz, s ez szép teljesítmény a mostani rohanó világunkban, amikor inkább a tévét nézik az emberek szabadidejükben, mintsem olvasnának. Hetente kétszer tartok nyitva 2—2 órát, de a könyvek beszerzése, katalogizálása, rendezése ennél jóval több munkát ad. Nem unatkozom! Ha kilépek az utcára, elmegyek a boltba, mindenütt akad beszélgetőpartner, csak az a kár, hogy most már a régi pajtások kikoptak, elfogytak. Esténként pedig feleségemmel, Magduskával — aki (bár mar túl van a nyugdíjkorhatáron) még heti 3-szor 3 órás munkát vállalt a községházán — tévét nézünk, meghányjuk- vetjük a dolgokat. Azt hiszem, az teljesen természetes, hogy egy könyvtáros sokat olvas, igyekszik az új müvekkel is megismerkedni. Mivel jól olvasok németül, sokszor ilyen nyelvű könyveket lapozgatok. Kitüntetés nélkül Horváth Sándor nyugdíjas tanító urat, a falu „kulturmindenesét” eddig még sohasem tüntették ki, nem ismerték el a lakosság körében végzett önfeláldozó munkáját. Ahogy ő mondja: — Nem voltam bent a pikszisben, így aztán sohasem kaptam semmit, sokszor még egy jó szót sem. Pedig az igazán még csak pénzbe sem került volna. Dorcsi Sándor ERZSÉBET-DÍJRA JELÖLTEK VÉLEMÉNYE " ■ ■' ■ ; ' • . ' ' - , ' i’:,' > '• . c < V* --Ü Pogány Judit és Nagy-Kálózy Eszter Öt kaposvári színészt javasoltak az Erzsébet-díjra. Pogány Juditot, az idei évadban meghívott vendégként, a társulat tagjaként játszó Nagy-Kálózy Esztert, Ascher Tamás rendezőt, Be- zerédi Zoltánt és Eörsi Istán írót-dra- maturgot. Közülük Pogány Judittal és Nagy- Kálózy Eszterrel beszélgettünk jelölésük fogadtatásáról. Pogány Juditot, a filmkategóriában jelölték az idei Erzsébet-díjra.’ A díj alapítójáról mondja: — Fölösleges belekötni egy emberbe, megkérdőjelezni a jóindulatát. Szerintem, ha valaki olyan helyzetbe kerül, hogy módja van jó célú adományozásra, a művészetek támogatására — és nem akárhányadik villáját veszi meg —, ott a jószándék megkérdőjelezhetetlen. S hogy közben Spéter Erzsébet szerepel, avagy többet sze- repel-e a kelleténél? Nos, az ő joga, megbocsátóan kell tudomásul venni. Fölösleges elemezni ezt. — Mit szól újbóli jelöléséhez? — Mindenképpen jólesik, azzal együtt, hogy tárgyilagosan gondolok rá. Vagyis számomra elképzelhetetlen, hogy a közönségszavazatok alapján nyerjek, mert a játékstílusom és az egyéniségem nem egyezik a közízléssel. A magamfajta személyiséget a közönség kevésbé fogadja el. Az egész pályám a velem kapcsolatos szélsőséges vélemények között telt. A szakmában több jelentős sikerem volt, mint a közönség előtt. így is kezdtem a pályát, és tudomásul vettem ezt a helyNagy-Kálózy Eszter Fotó: Kovács Tibor zetet. Az Erzsébet-díj várományosa Nagy-Kálózy Eszter is, a Kaposvári Csiky Gergely Színház meghívott művésze, aki Csehov, Sirály című színjátékában Nyinát alakítja. Főszerepek sorát játszotta el Kaposváron a fiatal művésznő a kaposvári kurta színipályáján. Shakespeare Othello című drámájában Desdemonát alakította. — Hogyan fogadta jelölését az Er- zsébet-díjra? — A szakmai zsűri értékelése, javaslata jólesett. A díj alapítása szintén örömmel töltött el. Sokaknak, így nekem is, visszatetsző a díjátadással járó ceremónia. Pogány Judit Fotó: Gyertyás László —A fiatal színésznőnek, úgy gondolom, mindenképpen hízelgő a szakma elismerése, amit az Erzsébet-díjra való jelölésével fejeztek ki. Volt-e már hasonló sikerben része? — Veszprémben a televíziós filmek fesztiválján kaptam az első díjat a Csinszka című filmben nyújtott alakításomért. Erre azért is emlékezem visz- sza szívesen, mert tudtam, milyen teljesítményt honorált a zsűri. Ezt nem érzem az Erzsébet-díjra javasolás mögött, lehet, hogy nem is tartozik rám. Nem tudom, minek alapján lettem jelölt... (Horányi—Varga)
