Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-31 / 109. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. augusztus 31., péntek Megnyílt a helsinki demokrata értekezlet Antall J ózsef találkozói Az északeurópai országban tartózkodó Antall József miniszterelnök augusztus 30-án találkozott Mauno Koivisto finn köztársasági elnökkel Döntés a bányászatról és az energiakoncepcióról Ülésezett a kormány Kivizsgálják a régi vezetők felelősségét Jereván, Örmény SZSZK, SZU: A belügyi erők egyik harckocsija tart járőrszolgálatot az örmény főváros utcáin aug. 29-én, miután az örmény nemzeti mozgalom fegyveresei több órán át tartó tüzpárbajt vívtak egymással. Az örmény parlament rendkívüli állapotot hirdetett ki, és elrendelte az örmény nemzeti hadsereg önfeloszlatását ír azúr a magyar uránbányákban (Folytatás az 1. oldalról) A Nyugat-európai Unióhoz hasonló katonai szövetségként egy közép-kelet-európai unió létrehozását javasolta Antall József az EDU konferenciáján. Ez a VSZ katonai szervezetének megszűnése, illetve egyes tagjainak kiválása után válhatna szükségessé. A magyar miniszterelnök a tanácskozás első témája, az európai biztonság, az új európai békerend kapcsán fejtette ki javaslatát. Az európai biztonsági rendszer alapja — mondta— egy átfogó megállapodás lehet az európai országok között, de biztosítva az amerikai jelenlétet kontinensünkön. Fontos szerepük lehet a régióknak, de mindennek alapja a modernizált NATO, a szélesebben értelmezett atlanti gondolat. Mindebbe bele kell kapcsolni a Földközi-tenger térségét, mivel a Közel-Kelet Európa számára is létfontosságú térség. A magyar kormányfő megfontolásra javasolta, hogy a Nyugat-európai Unió mellett jöjjön létre egy kelet-közép-euró- pai unió, amely a Szovjetunió és a NATO közötti térségben együttműködést biztosít olyan országoknak, mint például Magyarország, Lengyelország, a Cseh- és Szlovák Köztársaság. Szorosan együtt tudunk működni a Nyugat-európai Unióval addig is, amíg a nemzetek és a nemzetiségek szabad társulásaként kialakul az új Európa, mutatott rá Antall József. Mauno Koivisto elnök délután az elnöki palotában fogadta Antall Józsefet. A miniszterelnök átadta Göncz Árpád köztársasági elnök üzdvözletét. A megbeszélésen kölcsönösen megállapították, hogy a hagyományosan jó magyar—finn kapcsolatokat folytatni kell — lehetőleg még jobb alapokon. Ennek érdekében felvetették a kontaktus valamennyi területét felülvizsgáló vegyesbizottság létrehozásának szükségességét. Az EDU tanácskozás szünetében Antall József találkozott Ján Carnogursky szlovák mi- niszterelenök-helyettessel. A szívélyes légkörű, elsősorban a kapcsolatfelvételt szolgáló megbeszélésen megállapodtak magyar—szlovák kormányfői találkozó előkészítésében. A két ország kapcsolatában rendezésre váró kérdésként a bősi erőmű és a nemzetiségek ügyét jelölték meg: a tervezett magas szintű eszmecsere napirendjén is e témák szerepelnek majd. A Kormányszóvivői Iroda csütörtök este az alábbi közleményt juttatta el az MTI-hez: A kormány csütörtöki ülését a miniszterelnök távollétében dr. Horváth Balázs belügyminiszter vezette. A kormány megvitatta az ország energiapolitikai koncepcióját, valamint a szénbányászat szerkezetátalakítási programját; a tervezeteket az Országgyűlés elé terjeszti. Az energiapolitikai koncepció szerint korszerűsíteni kell a tulajdoni, szervezeti és működési formákat, lehetővé kell tenni a decentralizációt, a magán- és külföldi működő tőke bevonását, a költségeknek és a világpiaci értékítéletnek megfelelő árrendszer kialakítását, a környezet védelmét. A kormány döntött a szénbányászati szerkezetátalakítási központ létrehozásáról és állást foglalt a bányászati hűségjutalom költségvetésből történő ez évi kifizetéséről. A kormány megtárgyalta a jogszabályokon alapuló államosítások, közérdekű igénybevételek, továbbá egyéb jogszabályi kötelezettség alapján az államot terhelő kötelezettségekről szóló előterjesztést. A kormány indokoltnak tartja, hogy az Országgyűlés a földtörvény benyújtása előtt, vagy azzal egyidejűleg kapjon írásos Nyugalom van a határon Az előzetes híresztelések ellenére a magyar—román határszakaszon semmi jelét sem lehetett észlelni a bécsi döntés 50. évfordulója alkalmából meghirdetett tömegdemonstrációnak. Zubek János, a BM Határőrség szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy csütörtökön 16 óráig 44 ezer román állampolgár lépte át a magyar—román határszakaszt, s ez megfelel a szokásos hétköznapi forgalomnak. tájékoztatást az államosításokkal összefüggő, rendezésre váró kérdésekről. A kormány javasolja a parlamentnek a politikai felelősséget vizsgáló bizottság létrehozását, amely a múlt rendszer vezető állami, párt- és gazdasági tisztségviselőinek felelősségét vizsgálja. A javaslat szerint a bizottság tagjait és elnökét az országgyűlési képviselők közül választják. A testület hatásköre kiterjedne az egykori vezetők vagyoni vizsgálatára is. A kormány a Belügyminisztérium „polgáriasítása”, a fegyveres szolgálati jelleg megszüntetése, a szolgálati beosztás polgári munkakörré történő átminősítése érdekében törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé. Az új jogszabály lehetővé tenné a pályázati rendszer bevezetését a rendőrfőkapitá- nyi és -kapitányi szolgálati beosztások elnyerésére. A kormány ismételten áttekintette a volt munkásőrség ingatlanjainak hasznosítását és megerősítette, hogy az ingatlanokat pályázat útján kell értékesíteni. A kormány dr. Barát Gábort az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság helyettes vezetőjévé 1990. szeptember 1-jei hatállyal kinevezte. Keserves árat kellett fizetnünk azokért a területekért, amelyeket a németek nekünk juttattak. Teleki Pál miniszterelnök már Bócsből hazatérve ezt mondta az Észak-Erdély visz- szacsatolásán örvendező tömegnek: ,,Most minden egyes ember cselekedeteitől függ, hogy megtarthassuk és felvirágoztassuk azt, amit kaptunk" Miért yglt Teleki ilyen visszafogott, amikor szerte az egész országban zúgott-zen- gett az ,,Edes Erdély, itt vagyunk...” kezdetű nóta? Teleki tudta az okot: Béqsben — a területnyeresóg mellett — egy másik szerződést is aláírattak a magyar küldöttséggel. Ez arról rendelkezett, hogy a fasiszta Volksbundot ismerjék el a magyarországi németek egyedüli szervezetének. A közhiedelemmel ellentétben ez nem azt jelentette, hogy a Volksbund Magyarország függetlenségét sértő előjogokat kapott- Inkább a többi — nem náci — szervezethez tartozó németeket érintette hátrányosan. (Ilyen okmányt egyébként a románoknak is alá kellett írniuk Bécsben.) A baj tulajdonképpen nem is ez volt. Sokkal fontosabb, hogy a magyar szélső jobboldali szervezetek is teret kaplak. Kiengedték a börtönből Szálasi Ferencet, és eltörölték a 3800/ 1938. számú rendeletet, amely megtiltotta, hogy a köztisztviselők és -hivatalnokok a nyilasír cég tőkéjének bevonásával folytatódhat a termelés a mecseki uránbányákban, miután az ír Giencar Exploration Plc. igazgatótanácsának jóváhagyásával csütörtökön a Glencar elnöke, B. Hynes is aláírta a vegyes vállalat megalakításának feltételét jelentő szindikátusi szerződést. A mecseki uránbányákban megkezdik a folyamatostermeléshez szükséges feltárási munkákat. A korábbi kormány által alig egy éve még felszámolásra ítélt vállalat tehát nem szűnik meg, hanem folytatja a hazai uránérckincs kitermelését és feldolgozását. Bár a magyar—szovjet uránegyezártok tagjai lehessenek... zenkívül Magyarország kénytelen volt átengedni területén azokat a német csapatokat, amelyek Románia biztonságát garantálták. Végül, de korántsem utolsósorban: november 20-án hazánk — semlegessé- ét feladva — csatlakozott a áromhatalmi egyezményhez. Román Igények A bécsi döntés másnapján, vagyis 31-én reggel fél kilenckor Crucescu követ kihallgatásra jelentkezett Vörnle János külügyminiszter-helyettesnél, A román diplomata az Eszak-Erdély átadásával kapcsolatos tárgyalások helyszínéül Nagyváradot javasolta; ezt Vörnle vita nélkül elfogadta. Qrueescu ez után igyekezett rávenni partnerét, hogy annak a 14 napnak a számítása, amit Bécsben a területátadás gyakorlati lebonyolítására szántak, csak a megegyezés utántól kezdődjön, A magyar külügyminiszterhelyettes ebbe természetesen nem ment bele, hiszen az időhúzó szándék nyilvánvaló volt: a megegyezést román részről jól elnyújtják — ezalatt meg hátha történik valami... Vörnle a román követ értésére adta, hogy a kérésnek már csak azért sem tehet eleget, mert a bécsi döntés egyértelmű, és ezt Magyarország — legnagyobb sajnálatára — nem bírálhatja felül. .. A románoknak nem volt mény keretében a korábbi mennyiségnek csak a 60 százalékát szállítják a jövőben feldolgozás céljából a Szovjetunióba (ennyi elég ugyanis a Paksi Atomerőmű fűtőelemeinek előállításához), a mecseki uránbányák a tervek szerint mágsem termelnek kevesebbet. A fennmaradó hányadot más külföldi piacokon értékesítik majd. Az ír Köztársaság-beli partnercég 10 hónapos előkészítés után kötött megállapodást a magyar vállalattal. A megállapodással a magyar állam is nagy tehertől szabadulhat, mert a bányabezárás költségei 15 milliárd forint körüli összeget emésztettek volna föl. más választásuk, mint tárgyalni. Szeptember 1 -jén Nagyváradon asztalhoz is ültek, és — mivel időhúzásra nem volt mód — hamar meg is állapodtak a katonai kérdésekben. Vita csupán egyetlen ügyből adódott: Románia igényt tartott mintegy 7 millió tonna aranyérc-kon- centrácumra, és ezt el akarta szállítani. Ebbe a magyar küldöttség természetesen nem egyezett bele. Atrocitások Erdély északi részének katonai megszállása nem ment simán. Gondoskodott erről luliu Maniu román parasztpárti politikus, akinek Szilágy megyei kastélya volt az elegedetlenség fészke. Zilahon több halottat Követelő elégedetlenség fészke. Zilahon több halottat követelő pokolgépes merényletet követtek el a bevonuló honvédség ellen, Ordögkúton pedig a pánikba esett magyar katonaság kezdett eszeveszett lövöldözésbe. (Mintegy nyolcvanan haltak meg,) Ipp községben két magyar katonát megölték a partizánok, mire a honvédek 154 helybeli románt mészároltak le. A bűnösöket katonai bíróság vonta felelősségre. Ezek után nem meglepő, hogy a kölcsönös vádaskodások napirenden voltak: Budapest és Bukarest hol egymást szidta, hol a németeknél és az olaszoknál jelentgette föl a másikat. Megkezdődött a versenyfutás, hogy ki tud jobban Hitler kegyeibe férkőzni — annak reményében, hogy a tovább vitatott Erdély sorsa a két fél valamenyike számára kedvezően dőljön el. Egymást licitálták túl, és észre sem vették, hogy egy újabb, soha nem látott méretű katasztrófa elébe rohannak: a második világháború felé.,, Tóth Béla Dél-afrikai rohemrendörök söróttel és gumilövedékekkel akadályozzak meg, hogy a Western Cape Egyetem tüntető diákjai elhagyják az egyetem területét aug. 29-én. Az összecsapások során több diák megsérült. Két újságírót is söréttalálat ért Levelezés — gombnyomásra Magyarország is bekapcsolódik a TeleBox nemzetközi elektronikus hálózatába A TeleBox elektronikus postafiók-rendszer magyarországi forgalmazásáról írtak alá szerződést Bécsben a.. KSH Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat (SZÜV) és a Rádió Ausztria Távközlési Rt. képviselői. Ezzel a magas technikai színvonalú szolgáltatással lehetőség nyílik, hogy a telefonnal és a megfelelő személyi számítógéppel, programokkal rendelkező magyar előfizetők — vállalatok, intézmények, társaságok stb, — elektronikus postafiókot nyissanak Bécsben, Az elektronikus postafiók korszerű számítógépes, telexes, telefaxos és teletexes kapcsolat révén a képernyőn megszerkesztett „elektronikus levelet” a TeleBox-rendszer bármelyik előfizetőjéhez, a világ bármely pontjára eljuttatja, képes továbbá mások elektronikus küldeményeinek tárolására, lehetővé teszik ezek utólagos lehívását. A levél egy gombnyomásra megjelenik a képernyőn, (MTI) (MTI) ÖTVENÉVES A MÁSODIK BÉCSI DÖNTÉS Édes Erdély... A második bécsi döntéssel ismét Magyarországhoz került Erdély területének negyven százaléka. A kapott 43 ezer négyzetkilométerrel mindkét érintett fél — Magyarország is, romániai is — elégedetlen volt: az egyik kevesellte, a másik sokallta. Csak a németek dörzsölhették elégedetten a markukat: ők személyes érdekeiket is ki tudták elégíteni. S még ez sem volt elég nekik... A számla