Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)

1990-08-25 / 104. szám

1990. augusztus 25., szombat SOMOGYI HÍRLAP 7 A Zsiguli hátsó ülésén éppen elbóbiskolt dr. Imreh Ajtony, amikor egy félelmetesen iszo­nyatos „vigyázz!” kiáltás ébresztette föl. Föltekintve, az agya éppen csak befogadta az impulzust: hatalmas teherautót látott alig tíz méterre maga előtt. S az óriási csattanást néhány másodperces borzasz­tó csönd követte. Testét a tehe­tetlenségi erő bepréselte a két első ülés közé, a szélvédő ki­robbant, elöl ülő két társa — Feigli Ferenc és dr. Solti Pál— a műszerfalnak csapódott. A hangok embertelen fájdalomról tanúskodtak. Az előzményekről A román forradalom után Barcs elhatározta, hogy test­vérvárosi kapcsolatot épít ki Székelyudvarhellyel. A június 9-én útnak induló küldöttség már egy udvarhelyi gazdász- küldöttség látogatását viszo­nozta. Hogy kik utaztak, arról a vb-testület döntött. így esett a választás a szerencsétlenül járt autó utasaira: Feigli Ferenc barcsi tanácselnökre, dr. Imreh Ajtonyra, a barcsi rendelőinté­zet igazgató főorvosára és dr. Solti Pál körzeti orvosra. (A másik autóban a gépkocsive­zetőn kívül a Keresztényde­mokrata Néppárt és a Fidesz képviselője, valamint egy ta­nácstag utazott.) Dr. Imreh Ajtony A látogatás arra is alkalmat adott, hogy a rendelőintézet­ben a „kampány” idején össze­gyűjtött 10 ezer forintot, illetve ezen az összegen — vérnyo­másmérőtől as, egyszer hasz­nálatos fecskendőig — felsze­relt orvosi táskát eljuttassák Erdélybe. A határon probléma nélkül jutottak át, majd Kolozs­vár—Marosvásárhely érinté­sével megérkeztek Székely­udvarhelyre. Dr. Ferenczy Fe­rencnek, az ottani főpolgár­mesternek köszönhetően igen tartalmas két napot töltöttek a leendő testvérvárosban, köl­csönösen bemutatták a két vá­ros életét a politikai folyama­toktól az egészségügyig. A tar­talmas, ám fárasztó napok után ugyanazon az útvonalon indultak haza. Marosváráshely forgalmát egy mellékúton akar­ták kikerülni. S ekkor jött a te­herautó. Nem vette észre az autót A teherautó a Zsigulival szemből jött. Nem vette észre a személygépkocsit és balra egy bekötőútra befordult előttük. Az autó a hatalmas bal első keréknek ütközött. Ha becsú­szik a plató alá, akkor megskal­polja a Zsigulit és az utasait is... Mint az később kiderült, a vét­A Máltai Szeretetszolgálat segített KARAMBOL BARCSIAK BALESETE ERDÉLYBEN kés sofőrt aznap túlhajszolták, elcsigázottan vezetett azon az útvonalon, amelyet úgy ismert már, mint a tenyerét. A fájdalom órái A baleset után az emberek azonnal körülvették az autót, megpróbálták kivenni az utaso­kat az eldeformált ülésekből. Csak dr. Imreh Ajtony nem vesztette el az eszméletét, mindvégig erősen küzdött az ájulás ellen. A mentő egy óra múlva érkezett és beszállította a sérülteket a marosvásárhelyi kórházba. Először a két súlyo­san sérültet, Feigli Ferencet és dr. Solti Pált, majd dr. Imreh Ajtonyt röntgenezték meg. — Szörnyű volt a társaim jaj­gatása — emlékszik vissza a felejthetetlen órákra Imreh főorvos. — Megnéztem a felvé­teleket és ekkor tudtam meg, milyen sérüléseink vannak. A tanácselnöknek bal oldali csí­pőficama és fejsérülése, Solti kollégámnak sorozat-bordatö­rése és szintén fejsérülése volt, nekem pedig kulcscsont- és felkartörés, valamint több he­lyen felrepedt az arcom. Leg­Az autóroncs rosszabb állapotban Pali volt. Ketten az intenzív osztályra kerültek, engem az ambulan­ciára vitte. Az arcomat egy vé­letlenül — a gyermeke kéztöré­se miatt — ott-tartózkodó száj­sebész varrta össze. Az álla­mat ugyanis teljesen átszakí­totta — valószínűleg — a biz­tonsági öv fémrésze. S miköz­ben varrogattak, valaki bejött a szobába és megfogta a ke­zem... Nem akartam hinni a szememnek: atelevízióból már jól ismert Kozma Imre volt, a Máltai Szeretetszolgálat ma­gyarországi vezetője. Segítés a bajban Amennyire a véletlen zilálta össze a három ember sorsát, úgy segítette is őket a bajban. Kozma Imre ugyanis abba a fa­luba vitt egy f iatalaszony újszü­lött babájának kelengyét, ahol a baleset történt. Azonnal meg­kereste a három magyart a kór­házban és megígérte, hogy a legrövidebb időn belül repülő­vel, vagy helikopterrel haza­szállíttatja a sérülteket. Ekkor már dr. Ferenczy Ferenc is segített intézkedni, felvették a kapcsolatot a bukaresti ma­gyar nagykövetséggel. Megérkezett a repülő Másnap dr. Imreh Ajtony többször is megnézte társait, akik az intenzíven az ágyhoz kikötve, elkeserítő állapotban feküdtek. Kontaktust nem lehe­tett velük teremteni, fájdalmuk szinte az elviselhetőség hatá­rait súrolta, ám szállítható álla­potban voltak. A repülőgépet délutánra várták. — Én azt hittem, hogy a kór­ház mellett fog leszállni a heli­kopter — mondja a főorvos —, minden apró zajra rohantam az ablakhoz. Rohantam?! Szóval, odavonszoltam magam. Ha­marosan kiderült — telefonon tudtam meg —, hogy a magyar mentőszolgálat repülőgépe megérkezett a nagyváradi re­pülőtérre, s egy óra múlva vár­nak minket a marosvásárhelyi reptéren. Azt hiszem, sírva fa­kadtam... Megyünk haza...! Ez volt az első repülőutam, nem így — összetört csontok­kal — képzeltem el. A magyar sérülteket Pécsre várták. Már elő volt készítve az is, hogy melyik klinika fogadja őket, ám sötétben a gép csak Ferihegyen landolhatott. Egy Mercedes mentőautó szállítot­ta őket az ügyeletes kórházba. — Mind a repülőgép, mind pedig a mentő személyzetéről csak egy jut eszébe: profik vol­tak. Emberségük, szakmai tu­dásuk, mint a nagykönyvben. Már itthon — Szerencsére, már mind­hárman itthon vagyunk Bar­cson — oldódik a feszültség Imreh főorvos szavaiban. — A vétkes sofőr meglátogatott itt­hon, egy szép faragott szobrot hozott ajándékba. Kérte, hogy igazoljuk: nem voltunk kórház­ban hatvan napnál tovább. Hi­vatalosan, közjegyzőnél telje­sítettük a kérését, hogy segít­sünk a háromgyermekes sze­Az ajándék rencsétlen emberen. Két hétre rá azonban már olyan igazolást kért, hogy hatvan napon belül meggyógyultunk. Ezt azonban már nem tudtuk megtenni, hi­szen mindhárman folyamato­san kapjuk még — és még néhány hétig biztosan — a táp­pénzt. Utószó A főorvos úr határozottan kérte, oszlassunk el mindenfé­le hamis mendemondát. A bal­esetet nem szándékosság okozta, nem volt távirányítású autó, s még szekus „közremű­ködés” sem! — A kórházban — az adott körülményekhez mérten — szakszerűen és embersége­sen kezeltek bennünket. „Pe­dig” én a Vatra Romaneasca helyi vezetőjének, a kórház igazgató főorvosának az osz­tályán feküdtem. Az intenzíven Deák doktornő segített bará­taim állapotán. — Természetesen szemé­lyesen is szeretnénk a közeljö­vőben megköszönni Kozma Imre plébános úrnak, s a Málta Szeretetszolgálatnak mindazt, amit értünk tett. A köszönet és a hála szavai talán nem is feje­zik ki pontosan iránta táplált érzéseinket — mondta végül dr. Imreh Ajtony. Tamási Rita Fotó: Lang Róbert így látja a Kék Szalag Bizottság Hogyan lakjunk ezután ? Abban minden szakértő egyetért, hogy a magyar költ­ségvetés egyik legveszélye­sebb csapdája évről évre a la­káscélú támogatások rémisztő ütemben növekvő összege. Abban sincs eltérés a vélemé­nyek között, hogy a hazai la­káspiac torz, az állandósult hiány elsősorban nem a meny- nyiségi lakáshiányból adódik, sokkal inkább az évtizedeken át folytatott hibás lakás- és gazdaságpolitika következmé­nye. Konkrétabban annak a torzulásnak az eredménye, hogy a lakosság nemzedéke­ken át nem tudta termelőberu­házásokba fektetni megtakarí­tásait, így a vagyon megőrzé­sének, az inflációtól való mene­külésnek az ingatlanszerzés lett szinte az egyetlen legális csatornája. Jórészt ennek kö­vetkezménye az a helyzet, hogy az ingatlanárak immár másfél évtizede az inflációt meghaladó ütemben nőnek. Ebből az igen mély társadal­mi gazdasági kátyúból keresik a kiutat a különféle nézeteket valló szakértők. Az egyik legte­kintélyesebb gazdasági szak­értői csoport, a Kék Szalag Bi­zottság neves magyar és ma­gyar származású tagjai nagy formátumú tervet dolgoztak ki az új kormány számára, hogy ezzel segítsék a csődbe jutott tervgazdaságból a piacgazda­ságba való átmenetet. A bizott­ság programja természetesen nem csupán a kormány szá­mára tartalmaz ajánlásokat. A Magyarországon befektetni kí­vánó üzletembereknek, a ke­let-európai átalakulás iránt ér­deklődőknek egyaránt tanulsá­gos a nagy szakmai felkészült­séggel és ugyanakkor viszony­lagos tárgyilagossággal megírt program, amelynek most a la­káskérdéssel foglalkozó feje­zetét ismertetjük. Mi legyen a lakáskölcsönökkel? A családiház- és magánla­kás-építkezés jelenleg többféle támogatásban részesül. A fia­tal házaspárok, gyermekekkel, meghatározott összegű ked­vezményt kapnak. 1988-ig kedvezményes kamatozású kölcsönhöz is hozzájuthattak (5 százalékos kamat mellett 35 évre). Ezeknek a kölcsönöknek és kamataiknak az államilag támogatott visszafizetése még évtizedekig tart. A költségvetés lakásügyi ki­adásai (beleértve a kamattá­mogatást) az utóbbi években megnövekedtek; 1989-ben a költségvetési kifizetések 15 százalékát költötték a lakásügy finanszírozására. A torzuláso­kat csak tovább növeli, hogy a támogatások kétharmadát ma olyanok kapják, akiknek már van lakásuk, te ki ntet-n é I kü I az illetők jövedelmi helyzetére. Elengedhetetlen a lakásügy finanszírozásának gyökeres megújítása. Az állam nélkülöz­hetetlen szerepet játszik a je­lenlegi torzulások es feszültsé­gek megszüntetésében, a la­káskiadások terhének igazsá­gosabb elosztásában, a költ­ségvetés lakásügyi kiadásai­nak mérsékletében és a lakás- állomány hatékonyabb fenn­tartásában. A gazdasági átala­kulás idején az egyes háztartá­sokra rótt terhek jelentős mér­tékben növekedni fognak. A kis jövedelmű családok költségei­nek egy részét az államnak kell fedeznie, a pontos összegek megállapításának esetről eset­re környezettanulányon kell alapulnia. A családok terhei nőni fognak A jelenlegi lakásbérleti rendszert öt év alatt piaci bérle­ti rendszerré kell átalakítani. Három éven belül az állami tulajdonú lakásszektornak lé­nyegében önfinanszírozóvá kell válnia. A lakbérek tükröz­zék a lakás tényleges jellegze­tességeit (elhelyezkedés, mé­ret, minőség). El kell érni, hogy a legjobb minőségű állami la­kásokért is szabadpiaci bére­ket fizessenek. A városok eddig elhanyagolt lakásproblémájának a megol­dását egyéb forrásokból kell finanszírozni. Az állami lakások magántu­lajdonba adását tovább kell folytatni, s ehhez olyan eljárást kell kidolgozni, amely az eladá­si árakat a valóságos piaci ér­tékhez közelíti. A korábban kihelyezett la- káskölcsönöknek a korábbi kölcsönszerződésekben rögzí­tett feltételeit mindenképpen meg kell változtatni. Meg kell szüntetni a kölcsönfelvevők indokolatlan, véletlenszerű nyereségét, melyet a szerző­déskötés után megindult jelen­tős infláció okoz, valamint az államháztartásnak az ebből eredő hatalmas veszteségeit. A visszafizetési feltételek kiiga­zítására többféle lehetőség kínálkozik, beleértve a tartozá­soknak az inflációs ráta szerin­ti indexálását, a kamattámoga­tások személyi jövedelemként kezelését és az egyes adósok személyi jövedelemkulcsa sze­rinti megadóztatását vagy az egyes hitelfelvevők törlesztési és kamatterheinek a bekövet­kezett inflációt tekintetbe vevő jelentős felemelését. A lakbérek tükrözzék a valódi költségeket Igen fontos, hogy az állam többé ne kössön olyan hitel- szerződést, mely kamattámo­gatást is tartalmaz. Az új hitel- szerződéseket a szabad hitel­piac elvei szerint kell megkötni. Általánosságban a támogatást azért kell adni, mert valaki sze­gény, nem pedig azért, mert bizonyos fajta lakásban lakik. Amikor viszont a szegények lakástámogatásáról van szó, ennek a támogatásnak a piac befolyásától és torzító hatásai­tól mentesnek és jól ellenőríz- hetőnek kell lennie, mint ami­lyen a nyílt készpénzsegély. Az imént leírt változtatások­kal egy időben a lakbérek és a lakásfenntartás megnöveke­dett költségei a bérekben és a nyugdíjakban is meg fognak jelenni. A kormánynak meg kell talál­nia annak a módját, hogyan segítse elő a lakásállomány növelését, különösen a váro­sokban. Mindez megköveteli, hogy egyrészt a hatalmas, ke­véssé hatékony, monopoljelle- gű ingatlankezelő szervezete­ket szabadpiaci feltételek kö­zött működő, kisméretű, füg­getlen rugalmas lakásgazdál­kodási szervezetek váltsák fel. Ugyanakkor a helyi közigazga­tást is segíteni kellene a ma­gánlakás-építés támogatásá­ban, hogy ezáltal is bővüljön a lakáskínálat és visszaszoruljon az ingatlanspekuláció, amely maga is hozzájárul a legtöbb fiatal számára immár megfizet­hetetlen lakásárak kialakulásá­hoz. Ne habozzon a kormány! A kormánynak haladéktala­nul be kell jelentenie, hogy vég­re kívánja hajtani a fenti válto­zásokat, az elképzeléseit vitára kell bocsátania és ezzel lehe­tővé kell tennie a társadalom különböző érdekű csoportjai­nak, hogy az elkövetkező né­hány évben felkészülhessenek az elkerülhetetlen változások­hoz való alkalmazkodásra. Az alapszolgáltatások támo­gatását — mint amilyen a viz­es az energiaszolgáltatás tá­mogatása — három év alatt meg kell szüntetni. A lakáskérdés megoldására tett javaslatok bevezetése — tekintettel a progléma pénz­ügyi, morális és szociális ösz- szefüggéseire a Kék Szalag Bi­zottság akcióprogramjának egyik legfontosabb mozzana­ta. Ajelenlegi rendszer fenntar­tása lehetetlenné teszi az állam és a piac hatókörének lényegi megváltoztatását, akadályoz­za az adómértékek csökkenté­sét és aláássa a gazdaság sta­bilizálását. A kormány iránti bizalmat is nagymértékben csökkenti, ha az egyenlőtlen teherelosztás ezen a téren vál­tozatlan marad.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents