Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-25 / 104. szám
1990. augusztus 25., szombat SOMOGYI HÍRLAP 5 Mindig közérthetőségre törekedtem Szemlélődés fiatalságról, öregségről BESZÉLGETÉS FARKAS FERENCCEL E nyár derekán Boglár- lellén, a római katolikus templomban ősbemutatóval köszöntötte a város Farkas Ferenc zeneszerzőt. A tóparti nyári hónapok élménye ihlette a zeneszerzőt művének megírására. A Kossuth-díjas művésszel budai otthonában készült ez a beszélgetés. Nagy csönd övezi ezt a budai lakást. Villamosok, autóbuszok zaja alig hallatszik fel, s mintha a házigazda—sok-sok milliárdnyi hang, alig suttogó hangok és lávaomlásszerű hangzuhata- gok létrehozója — is csöndesebben lépne ebbe a szentélybe... Mindez talán csak képzelődés: úgy érzem a nyugalmas lakásban, mintha a nyolc és fél évtizedet megélt zeneszerző féltve, vigyázva óvná, dédelgetné ebben a csöndben minden korábbi teremtményét, hogy el ne illanjanak az időben... A zavarba ejtő vendégszeretetnél, amellyel Farkes Ferenc fogad, talán csak kissé riadt, befelé szemlélődő pillantása hozhat jobban zavarba; mintha azt kérdezné: közel évszázadnyi teherrel a vállán, életben, politikában és művészetben megélt fájdalmas hullámzások élményével a háta mögött mit mondhat nekem, a szemtelenül fiatalnak? Mit akarok hallani, tudni...? — Professzor úr! Ön az idén tölti be 85. évét és szerencsére — ahogy látom — jó egészségnek örvend. Zeneszerzőként és pedagógusként egyaránt tiszteli Önt zenei közéletünk. Elégedett embernek vallja magát? — Nagyrészt igen. Mindig arra törekedtem, hogy zenémmel örömöt szerezzek az embereknek, s úgy hiszem, ez javarészt sikerült is. Éppen ez a törekvés intett mindig mérsékletre, például a különböző, csábító avantgarde törekvések kipróbálásában. Soha nem akartam elrugaszkodni a valóságtól, nem akartam egy szűk réteg számára komponálni csupán, s ezzel esetleg elidegeníteni magamtól másokat. így aztán nem is számítottam soha a „kísérletező” alkotók közé. — A tiszteletre méltó életkor, amit betöltött, egyben ennek a viharos századnak is a krónikája. Miként élte ön meg—maradva csak a művészetnél — a közben lezajló nagy zenei változásokat? — Én még az igazi klasszikus hagyományokon nevelkedtem. A főiskolán Siklós Albert és Weiner Leó növendéke voltam; azé a Weineré, akitől első kézből vehettem át részben a közép-európai, másrészt a bartóki, kodályi örökséget. És diákkoromban találkoztam azokkal a népzenei ismeretekkel is, amelyek mentésére, őrzésére, ápolására éppen akkoriban indultak meg a nagy kezdeményezések. Mindeközben alkalmam volt—24—25 évesen—a kor nagy olasz komponistájánál. Ottorino Respighinél is tanulnom egy ideig, aki a század egyik nagy impresszionistája. Azután belekóstoltam a második bécsi iskola, Schönberg, Webern munkásságába, a do- dekafóniába is. Mindez olyan sajátos ötvözetet alkotott bennem, amely végül is kialakította a magam mérsékelten modern muzsikáját. Igen: kipróbáltam a dodekafóniát, de soha nem abban a szigorú értelemben, azzal a precíz skolasztikával, ahogyan azt Schönbergék alkalmazták. Én ettől mindig eltértem egy kissé, illetve olykor éppen csak nyomokban volt föllelhető egyik-másik kompozíciómban. Éppen mert jó értelemben vett közérthetőségre törekedtem. —Nem riadt vissza operettek komponálásától sem... — Egyáltalán nem. Igaz, ezeket még fiatalon írtam, de úgy érzem, nem kell restellkednem miattuk. A Csínom Palkóra, ami olyan népszerű lett, egyenesen büszke vagyok. Zeneszerzői munkásságom legnagyobb részét a dalok alkotják; sok-sok magyar költő versét, de természetesen külföldi poéták verseit is gyakran megzenésítettem. Zenekari és kamaraművek, egyházi kompozíciók, kórusművek, különböző összeállítású kiszenekarokra alkotott szerzemények mind-mind helyet kaptak életművemben. Nincs olyan műfaj, amit nem próbáltam ki. Színpadi műveim közül A bűvös szekrény című operám és a Furfangos diákok című táncjátékom vált különösen ismertté .-'És van egy operám a fiókban, tíz éve őrzöm, Márai Sándor egyik művére íródott. Egy úr Velencéből a címe. Jövőre bemutatja az Operaház. — Legújabb alkotásai? — Talán a Naplójegyzetek című zongoraciklusomat emelném ki. Ezek 1986—87-ben készültek. Csöndes, intim hangulatú kompozíciók. Szemlélődés, elmélkedés az élet hol örömtelibb, hol fájdalmasabb mozzanatairól, nappali, éjszakai hangulatokról, a szerelem örökkévalóságáról, öregségről, fiatalságról; mindarról, ami egy ilyen nagy kort megélt embert foglalkoztat... Szomory György MÜVÉSZTELEP-TERV MOSDÓSON Riba Márta festőművész hazatelepült A Kapos presszogalériában a minap nyílt meg Riba Márta festőművész kiállítása. A Kanadából hazatelepült, Tolna megyében született festő Mosdóson hatszáz négyszögöles telket vásárolt lakóépülettel a Medvecsárda utcában. Itt kerestük föl. — Állandó szabadtéri szoborkiállítás szerepel a tervemben. Munkahelyet is szeretnék teremteni azoknak a szobrászoknak, akik dolgozni akarnak itt. Egy-két faházat felépítünk, hogy a szobrászoknak és a festőknek legalábbis szerény feltételeket biztosíthassak munkájukhoz. Örököse az lesz a mosdósi művésztelepnek, aki meg kívánja őrizni annak szellemét. Ősszel hozzálátok a terep előkészítéséhez, hogy tavaszra már megnyílhasson a szabadtéri szoborpark és dolgozhassanak a vendégeim a telepen. — Tanítványokkal foglalkozik? — Szeretek együtt dolgozni fiatalokkal. A mosdósi általáArizonai táj Barackvirágzás nos iskola tanulói a rajztanáruk kíséretében rendszeresen meglátogatnak műtermemben, a lakásomon. Ha fölkérnek rá, szívesen vállalom, hogy az általános iskolában rajzszakkört vezessek. A tehetséggondozást szívügyemnek tartom. Riba Márta kiállítása a Kapos presszógalériában látványosságával sok nézőt vonz. Szokatlan stílusa, tájképei és csendéletei népszerűek. — A Bagatell Képző- és Iparművészeti Egyesület vízivárosi galériájának jóvoltából lehetőségem van művésztársaimmal együtt arra, hogy az országban és külföldön is bemutatkozhassak. Szívesen teszek eleget a felkéréseknek, s rendezek kiállításokat bárhol. Lehet az Amerika, ahol hosszabb-rövidebb ideig éltem, vagy a Tolna megyei Döbrököz, ahol születtem. Ecsettel a kezemben mindenhol otthon érzem magamat. Az az ötéves kori álmom, hogy festőművész leszek, úgy érzem, megvalósult. Igazi sikerem akkor van, ha a képeim szemlélése az embereknek örömet szerez. — A művésztelep létrehozása nem kis vállalkozásnak tűnik. Festői tervei? — Régóta foglalkoztat, hogy a Leányvásár című operettből egy részletet megjelenítsek a festővásznon. Úgy gondolom, ezt könnyen megvalósíthatom, ám a mosdósi művésztelepért többet kell tennem. Számítok azokra a lelkes falusiakra is, akik szintén szívügyüknek tekintik ennek a terveknek a fölkarolását. Számítok olyan mecénásokra, akik elsősorban a faépületek felhúzásában segítségemre lesznek. Riba Márta mosdósi mű- vésztelep-alapításán nem csodálkozom, csupán kezdeményező képességét, bátorságát dicsérhetem, hiszen a festőnő valódi műterme maga a természet. Onnan meríti élményét. A mosdósi, tervezett művésztelep is a természetben bújik majd meg, ahol úgy sétálhatunk majd a szobrok között, mint a réten a virágok, az erdőben a fák között. H. B. NÓTÁS KEDVŰ VOLT AZ APJA „Badacsonyi jó vörös bor” % mrt\H HP.LA *w«rki**tŐ » Kap» ||§| I vár, 19*. !»at«a«Wf> ra ff||| fogisífeítóik. ftálüwivi jír'i* oMwMlllvI pipi k ki. T"llk «I | .> m $*i»H»ai ÍH v. «orwjuiné<>>A. \i tj-vkwdrt «.V |^y| Um-iiMtii!* I»'»*« M.l, ixmrrvtL-M ||gj Munkásságát a lexikon is jegyezte * „Ifj. Pauer Béla »Badacsonyi jó vörös bor« című népdalát gramofonlemezen Is megörökítették, melynek zenéjét a rádió egyik kedvenc zeneszerzője, Szántó Ferenc szerzetté.” (Új-Virradat, 1932. decemberhó 1. szám) Hogy van-e igazán jó vörös bor is a kéknyelűről és a szürkebarátról méltán híres Badacsonyban — azt nehezen tudom megítélni. Azt viszont tudom, hogy alig van olyan ember e hazában, aki ne tudná, hogy mi volt apja nótája, ha csak nem mindenre elszánt „kultúrpuri- tán" az illető... A Kaposváron élő egykori mozdonyvezető, ma rokkant- nyugdíjas Pauer Béla azonban nemcsak az apja egyetlen kedves nótájáról tud, hanem nótáiról is — lévén ugyanis ama hajdani ifj. Pauer Béla dalszöveg- író, zeneszerző s lapszerkesztő is. Még a harmincas évek Kaposváréban, amikor csupán a nótából nem lehetett megélni, ezért több mesterség kipróbálása után a cukorkaárusítás jelentett a dálszerzés mellé biztos egzisztenciát. Egészen az államosításokig, amikor is elhallgattak a nóták; becsukták a boltot, s Pauer Béla a hivatalnoki pályát választotta, a járási, majd a városi tanácsnál kereste kenyerét. A halála előtti években a Petőfi téri lakás ablakából nyugdíjasként figyelte a mesz- szire induló vonatokat, és egyre sűrűbben idézte fel azon régi időket, amikor a szerkesztőbizottság lapot tervezni összegyűlt, nótaszövegek érkeztek Dél-Amerikából, Debrecenből és Miskolcról, sőt volt, aki háromszáz kilométert is gyalogolt kéziratával a redakcióba. Mindezt ma fiától tudjuk, aki elhatározta, hogy felméri, feltárja apja munkásságát, amelyben a nóta mellett a színműírás, sőt a műkedvelő színielőadások is helyet kaptak. — Nótás kedve mellett igen vallásos, családszerető ember volt az apám — mondja. — Elhatároztam, hogy felkutatok mindent, ami vele kapcsolatos, ami tőle való. A szellemi örökséget bejegyeztettem a szerzői jogvédőnél... Három kötetben tervezem kiadni újra. Még sok kutatómunka vár rám. Hiszen nemcsak a somogyi lapokat Kell átnézni, hanem a Színházi Életet is és mást is. Kortársakat keresek... Nehéz dolog ez. Találkoztam olyan asszonnyal, aki Az Új-Virradat számai évtizedekig élt együtt a férjével, s nem tudta róla, hogy hajdan zenét szerzett. Kérdezem én, milyen házasság az ilyen?! Másutt meg kíváncsiak sem voltak arra, mit akarok, kutyát uszítottak rám. Nagy szerencse, hogy sikerült találkoznom Szántó úrral, aki apám dalát megzenésítette. Aztán, sajnos, egy költözés miatt megszakadt a kapcsolat. A gramofonlemez után azóta is nyomozok; számomra felbecsülhetetlen a szellemi értéke. Pauer Béla tehát igen eltökélt Az egykor! kaposi színielőadás résztvevői ember benyomását kelti, kutatómunkáját szorgalmasan végzi. Ennek köszönhetően, mar sorakoznak asztalán az Új- Virradat egykon számai, amelyeknek a megyei kultúrtörténet szempontjából is van jelentőségük. Böngészve csupán a periodikákat kitetszik, hogy a harmincas évek elejének Kaposvárén voltak vállalkozó szellemű emberek, akik Uj-Virradat néven folyóiratot indítottak szépirodalmi, művészeti és kritikai tevékenységre elhivatottan. Először Csermely István jegyezte a lapot, mellette volt szerkesztő Meskula Ferenc és ifj. Pauer Béta. A gazdasági válság csillagzata viszont nem ,sok jót ígért, ezért később az Uj-Virra- aatból antológia lett, amely nótaszövegeket s, .dalos” ihletben fogant verseket közölt. Addig, amíg bírták pénzzel... Dore dolog lenne most ironizálva „csemegézni" e költemények, dalszövegek világában. Hogy miről szóltak? Hát arról, amiről a nóták, a dalok többséS e: szerelemről, boldogságról, űtlenségről, fájdalomról. Nótát írt a gamási parasztember és nótát írt a gyarfelügyelő... Van eredetibb hangütés, van utánérzés, sőt Ady szimbolizmusától ihletett költemény, meg Szép Ernő szomorú lírájában fogant „átirat” is. Mindenesetre mindez volt — amíg lehetett... A fiú pedig várja a kortársak jelentkezését, buzgón keres és kutat; érezve, hogy van és lesz mit felmutatnia apja és kora megénekelt szebb reményeiből... T.T.
