Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)

1990-08-22 / 101. szám

1990. augusztus 22., szerda SOMOGYI HÍRLAP 3 Megkezdődtek Keszthelyen a georgikon tudományos napok A Pannon Agrártudományi Egyetem keszthelyi georgikon mezőgazdaságtudományi ka­rának szervezésében tegnap megkezdődtek a georgikon tu­dományos napok. A nemzetkö­zi érdeklődésre is számot tartó négynapos tanácskozásra — amely ezúttal a számítástechni­ka és az operációkutatás mező- gazdaságban való alkalmazá­sának témakörét öleli föl — immár 32. alkalommal kerül sor. A konferenciára számos tudo­mányos és oktatási intézmény, valamint gazdaság képvisele­tében közel 150 résztvevő érke­zett, a hazaiakon kívül szovjet, lengyel, német és olasz mező- gazdasági szakemberek is. A házigazda intézmény dísz­termében Horn Péter akadémi­kus, a Pannon Agrártudományi Egyetem rektora nyitotta meg a tradicionális rendezvényt, ame­lyet a mai egyétem őse, az 17‘97-ben alapított Georgikon emlékére szerveznek évente az alapítók iránti hála és a me­zőgazdasági tudományok ápo­lása jegyében. A megnyitót követően Láng István akadémi­kus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára tartott beve­zető előadást: mezőgazdaság, környezet és alkalmazkodás címmel. A továbbiakban a re­gionális és ágazati tervezést támogató számítórendszerek témakörében hangzott el 16 előadás. Ma a számítógéppel támoga­tott termelésirányítás kerül a tanácskozás napirendjére 14 előadásban. Ezt követően a számítógépes elemzési, dön­téselőkészítési, modellezési, és optimalizálási módszerekről tanácskoznak a résztvevők, majd pedig a szakértői rendsze­rek és az oktatási tapasztalatok megvitatása lesz a konferencia témája. A négynapos programot szakmai kiállítás is színesíti, amelyen az egyetem informati­kai és számítástechnikai köz­pontja szemlélteti széles körű tevékenységét, továbbá több hazai számítástechnikával fog­lalkozó cég mutatja be az álta­luk forgalmazott gépeket s aján­lott programjaikat, szolgáltatá­saikat. A georgikon tudományos na­pok vendégei szakmai kirándu­láson is részt vesznek, ennek keretében csütörtökön a Bala- tonfenyvesi Állami Gazdaság­ba és a Balatonboglári Mező­gazdasági Kombinátba látogat­nak, majd a konferencia pénte­ken délelőtt zárul. (Horányi) Vad­hús­bőség Az idén már nekünk is jut Ha a vendéglős egy kicsit is ad magára, nem hiányozhatnak az étlapról a vadételek. Eddig inkább több, mint kevesebb gonddal járt az ínyencfalatnak számító alapanyag be­szerzése, ám az idén fordult a kocka: annyi a vadhús az öreg­laki Vadfeldolgozó Kft. hűtői­ben, hogy vásárt hirdettek ter­mékeikből. Ott ugyan még nem tartanak, hogy üzletet is nyissa­nak, vagyis a háziasszonyok­nak még várniuk kell, hogy saját vásárlású húsból maguk készít­sék el, mondjuk, a vaddisznó­pörköltet. De ki tudja? Lehet, hogy jövőre már ezt is megér­jük... Könnyű volna most azt mon­dani, ennek a megváltozott üz­letpolitikának az az oka, hogy önállóak lettek az öreglakiak. Csak emlékeztetnék rá, hogy korábban, pontosabban a múlt év elejéig a Nagybereki Állami Gazdaság fennhatósága alá tartoztak, s bizony, nekünk sem volt egyszerű információhozjut- ni, nemhogy vadhúshoz. Szó­val, mondom, egyszerű volna az önállóságra hivatkozni, de nem egészen erről van szó. Péter Istvánné főkönyvelőtől megtudtam: az idén 200 tonná­val több vadat szállítottak be eddig a feldolgozóba, mint amennyit vártak. Az 1982-ben átadott vadfeldolgozóba négy megyéből érkezik a becses áru. Ezenkívül Vecsésen van még nagyvadfeldolgozó az ország­ban, s még egy, ahol az apróva­dat gyűjtik be és készítik elő az értékesítésre. Az 1200 tonna vad befogadá­sára készült feldolgozóban ez évben várhatóan 1500 szar­vast, vaddisznót és őzet hoznak be a felvásárlóhelyekről. Nyá­ron főként a vaddisznó érkezik. Összességében azonban szar­vasból van a legtöbb. — Szerencse, hogy még ta­vasszal megkötöttük a szerző­dést a partnereinkkel, mert hiá­ba jobb minőségű a magyar vad, ha egyszer a szomszédos országokból jóval olcsóbban kínálják — mondta a főkönyve­lőnő. — Mivel nincs önálló ex­portjogunk, az értékesítést a Mavad intézi, ezért az ő felada­ta lesz, hogy újabb piacok után nézzen. Nyitni kell, az biztos. — Mennyire vannak tele a hűtőkamrák? —Jócskán, de a hirdetésünk­re sokan jelentkeztek. Kereske­delmi és vendéglátóegységek­nek szállítunk, vagyis változat­lanul csak nagykereskedelmi tevékenységet folytatunk. — Változtak-e az igények? Milyen terméket kíván önöktől a piac? — Korábban szőrben-bőrben is adtunk el vaddisznót, ma erre már nincs igény. Teljes egészé­ben feldolgozzuk a vadat. A kft.- nek van egy NSZK-beli tagja is, az ő révén lehetőségünk volt korszerű csomagológép vásár­lására, így mélyhűtés nélkül szállíthatjuk az árut. Most erre van inkább igény. — Várható, hogy jövőre is lesz hasonló akciójuk? — Minden bizonnyal. Elsza­porodtak a vadak, sok lesz a ki­lövés. Nos, kedves háziasszonyok, talán mégis van remény. Nagy Zsóka Miniszteri bizonyítványmagyarázat KAPOSVÁRI KILENC PÁRT VÁLASZTÁSI CÉLJAI (Folytatás az 1. oldalról) A kritikusok azt mondják, hogy az időpont, mármint a vál­lalati tanácsok újraválasztásá­nak határideje, megelőzi a hely­hatósági-önkormányzati vá­lasztásokat. Legalább azt kel­lett volna megvárni. A Szabad Európa Rádió tudósítója a mun­kástanácsok kihagyását kifogá­solta: a legutóbbi tanácskozá­sukon még a miniszter sem volt ott. Bőd Péter Ákos válaszából megtudtuk, hogy azért, mert Az eddiginél hatásosabban kívánja megismertetni az SZDP tevékenységével, elképzelé­seivel a Magyarországi Szociál­demokrata Párt megyei szerve­zete a somogyiakat. Kiss Lea Gyöngyi titkár erről a követke­zőket mondta: Parlamenten kívül — A párt belső viszályai, a külső beavatkozások alapve­tően és meghatározóan juttat­tak bennünket a parlamenten kívüli kizárólagos tevékenység­re. Ugyanakkor az is tény, hogy a munkások milliói ezért politi­kai szempontból magukra ma­radtak az országban. A Magyar Köztársaság parlamentjében szinte nincs munkásképviselő, ezért a parlamenti pártok ke­vésbé képviselhetik a munka- vállalókat. Ezt tudva és látva, pártunknak kell kész progra­mokkal megkeresnie a munká­sokat. Szerintünk a munkások későn kapta meg a meghívót. Egyik „párbajsegédje” viszont visszakérdezett: melyik mun­kástanácsról van szó, mert hogy háromféle is létezik. Örül­nünk kellene annak, hogy végre eljutottunk odáig, hogy az MSZMP-nek, a KISZ-nek a SZOT-nak a privilegizált jogát, a vállalati tanácsba való dele­gálást s\kerü\\ megszüntetni. Igaz, ezek a szervezetek immár nem léteznek! Viszont egy újabb párt mindenképpen képviseltetni akarja magát. Ez érdekvédelme késlekedik, csaknem megbénult. A baj te­hát nem kicsi. Hallgattunk, de dolgozott a lelkiismeretünk és rendeztük Somogy megyében is a sorainkat. Taglétszámunk nap nap után gyarapodik, s egyre többen rokonszenveznek a szociáldemokrata párttal, a programunkkal. — Változás következett be az SZDP megítélésében? Együttműködési készség — Ma már elmondhatjuk, hogy a parlamenten kívül sike­rült komoly politikai erővé válnia pártunknak. Képesek vagyunk a pártot elhelyezni az új politikai rendszerben. Ezért nyitottunk! Szélesre tártuk pártunk „kapu­ját” és készek vagyunk — a föl­tételek esetén — Somogybán együttműködni a helyhatósági választások alkalmával az MDF-el, az SZDSZ-szel, a Füg­getlen kisgazdapárttal, a Ke­reszténydemokrata Néppárttal, pedig a kormánypárt, az MDF. Juszt László, a tévéhíradó ri­portere nem véletlenül kérde­zett közbe, hogyan képzeli a miniszter az állami képviselő jelenlétét az állami vállalatok vállalati tanácsaiban. A kijelölt személy csak az évi 4—5 válla­lati tanácsi ülésen vesz részt, avagy kap egy irodát, s afféle komisszárként irányítja a mun­kát? Mert egyiknek sincs értel­me. A száznapos bizalmi határidő még korántsem járt le. A kor­a Fideszszel és a Zöld Párttal. A helyhatósági választásokat mi szintén a politikai rendszervál­tás befejezésének tartjuk. — Milyen tervek foglalkoztat­ják a pártot? — Szót emelünk a többszöri átfogó áremelés, a tömeges munkanélküliség, az infláció és a létbizonytalanság ellen. A parlamentben most is többnyire a voksokért folyik a harc, pedig a szociálpolitikának mindenkit át kell fognia, jogszerűen kell működnie és tisztes munkabér­re kell épülnie. Mindenkinek — munkásoknak, alkalmazottak­nak — köztünk van a helye, aki két kezével, szellemi erejével keresi kenyerét. Együtt leszünk még erősebbek. Mi szavatoljuk a munkások politikai védelmét! —Hallottuk, hogy fontos dön­téseket hozott a megyei vá­lasztmány. A választmány — Igen, a pénteki választmá­nyi ülésen megalakítottuk a há­mányt és az ipari (no meg a töb­bi) tárcát azonban egyre többet támadják. Nem lenne jobb ki­várni aszázadik napot? Dr. Bőd Péter Ákos válaszai alapján az a vélemény lehet mérvadó, noha volt, amire a miniszter nem tudott válaszolni, s bár „tudatlanságát" beismerte nem hiszem, hogy egy miniszternek a legapróbb részleteket is is­mernie kellene. Fontosabb, hogy legyenek tervek és érvek. Megjegyezte, hogy az állami vagyont, a gazdaságot nem hagyják az ebek harmincadjára jutni. Addig is, amíg nem tisztá­zódnak a tulajdonviszonyok, dolgozni kell. Különben csak inflálódunk, szegényedünk, tönkremegyünk... N. J. romtagú ellenőrző bizottságot. Elnökének Péntek Lajost vá­lasztották, tagja lett Szavári József, Szabó Géza. A választ­mány szervező titkárnak Pé- cseli Péter tabi elnököt válasz­totta meg. A testület Dergez László országos választmányi tagot minden tisztségéből visz- szahívta, s javasolta tagsági viszonyának felülvizsgálatát, ezt az újonnan alakult ellenőrző bizottság elé utalva. Országos választmányi taggá titkos sza­vazással engem választottak meg. A seniorátus elnöke Hor­váth Gyula somogyfajszi elnök lett. A megyei választmány tu­domásul vette a nagyatádi szer­vezet újjáalakulását, azt, hogy a tagok sorából kizárták Dergez Lászlót és Bakos József volt elnököt. Örültünk, hogy az ülé­sünkön részt vevő Lugossy László, az SZDP elnöki irodájá­nak vezetője, Czakó Ignác, a munkásvédelmi bizottság szer­vezője annyi segítséget adott a választmány munkájához. Lajos Géza (Folytatás az 1. oldalról) Szigetvári György egyébként a sajtótájékoztató céljaként fo­galmazta meg, hogy a közvélemény hiteles tájékozta­tást kapjon törekvéseikről, s az összefogást megalapozó fonto­sabb kérdésekről. Ezt követően szólt arról, hogy Kaposváron gondot okoz az MDF széttagolt­sága. Létezik az egyesek által illegitimnek, de a kaposvári pár­tok szerint egyedül legitimnek tekintett MDF belvárosi szerve­zete is. E szervezet képviselői vesznek részt a többpárti koalí­cióban. Mintegy megelőzve a várható kérdéseket, Szigetvári György kijelentette: — Amikor kiléptek az MDF kaposvári szervezeté­ből, és megalakították a belvá­rosi szervezetet — akkor nem az elvekkel, hanem a 40 éves pártdiktatúrától örökölt mód­szerekkel nem értettek egyet! A koalíciós összefogás lé­nyegének azt nevezte, hogy az önkormányzatokba olyan em­berek kerüljenek, akik szakmai hozzáértésük és emberi tisz­tességük alapján erre a legal­kalmasabbak.— Amikorjelölte- ket állítunk, nem pártszempon­tok vezérelnek bennünket — hangsúlyozta. — Tisztességes és becsületes összefogással szeretnénk eredményt elérni, s így akarjuk átvenni a hatalmat Kaposváron. Égy, a kaposvári MDF gond­jait firtató kérdésre válaszolva Szigetvári György elmondta, hogy a belvárosi szervezet má­jus 23-án vált ki 23 taggal. A párt Bem téri központja többször is kísérletet tett arra, hogy rendez­ze a sorokat, de ez nem vezetett eredményre. Nem tartaná sze­rencsésnek — fejtegette —, hogy ha a legitimitás kérdésé­ben — csakúgy mint 40 éven keresztül — most is egy buda­pesti központ döntene. Egy másik kérdésre válaszol­va elmondta: — Ha a várlasztó- polgárok MSZP-s jelölteket is választanak a 33 tagú kaposvá­ri önkormányzati testületbe, akkor azt természetesen tudo­másul vesszük. Hangsúlyozta: mindent meg­tesznek azért, hogy minél!<eve- sebb /WSZP-s kommunista jelölt kerüljön be a testületekbe, még akkor is, ha szakmai hozzáér­tés és az emberi tisztesség az egyedüli mérce. Á sajtótájékoztató alkalmat kínált arra is, hogy a Nemzeti Bizottságba tömörült pártok tisztázzák a sajtóhoz való vi­szonyukat. Többen is szóltak arról, hogy a régebbi keletű sé­relmek tisztázását követően a tisztességes, korrekt együttmű­ködés szándéka lehet a jövő­ben a meghatározó. Megtudtuk, hogy a koalíciós pártok a teendőket illetően 85 százalékban egyetértenek. Ez jó alap a szilárd, következetes együttműködéshez. A jelöltállí­tással kapcsolatos kérdésre válaszolva a sajtótájékoztató szóvivője kijelentette, hogy a pártok természetesen szemé­lyekre tesznek javaslatot, s ezt egyeztetve kérik majd fel a jelöl­teket. Abban is egyetértés mu­tatkozik, hogy a polgármester Kaposváron az MDF, helyette­sei pedig a KNDP és az SZDSZ jelöltje. Közös nevezőre lehet jutni abban is, hogy a városi lis­tavezetőt az SZDSZ adja, hi­szen e párt nyerte meg az or­szággyűlési választásokat a városban. Mind a 33 helyre tudnak kö­zös jelölteket állítani. — állította Szigetvári György. Végül hoz­záfűzte: — Ez a koalíció együtt­marad, bármilyen ostorcsapás éri is. Lengyel János Tisztújítások után Somogybán Munkásvédelemre vállalkozik az SZDP

Next

/
Thumbnails
Contents