Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-16 / 97. szám
SOMOGYI HÍRLAP I. évfolyam, 97. szám Ara: 4,30 Ft KÖZÉLETI NAPILAP KÖ//V, t£x. 199(01. augusztus 16., csütörtök Két hatalmas kazán hidegüzemű próbáját végzik a Kaposvári Cukorgyár erömütelepén. A munkát a hazai szakemberek mellett külföldi szerelők is segítik Fotó: Kovács Tibor ÁLLAMADÓSSÁGCSÖKKENTŐ Az államháztartás a bank- rendszerrel szemben már több mint 1300 milliárd forinttal tartozik. Az elmúlt években az állam- adósság viszonylag gyorsan nőtt; míg két évvel ezelőtt az államháztartás adóssága 950 milliárd forintot tett ki, tavaly az év végén már elérte az 1235 milliárd forintot. S a folyamat, úgy tetszik, megállíthatatlan. Ezért is keltett figyelmet Hagel- mayer Istvánnak, az Állami Számvevőszék elnökének az a javaslata, hogy a privatizáció során nyert bevételt lehetne az adóságcsökkentésre fordítani. Hagelmayer István az MTI munkatársának elmondta: véleménye szerint semmiképpen sem lehet megoldás, ha az adócsökkentés kiadásai a folyó költségvetést terhelik. Ráadásul nagymértékben megterhelné minden évben a költségvetést, amely jelenleg is meglehetősen feszített. Az államháztartás adósságának csökkentése azért fontos, mert évente a költségvetésnek 60—70 milliárd forintot kell fordítania kamatköltségek kifizetésére. Kézenfekvő, hogy az állam- adósság csökkentésében szerepet vállaljanak azok a vállalatok, amelyek hozzájárultak a nagymértékű tartozás kialakulásához. Ezeknek az állami vállalatoknak a vagyona az elmúlt 40 év során — a juttatott állami támogatások révén — jelentősen bővült. így amikor sor kerül privatizációjukra, indokolt, hogy az ebből származó állami bevétel egy részét a tartozások csökkentésére fordítsák. Az államháztartás adósságainak egy bizonyos hányadát már most föl lehetne osztani az érintett vállalatokra. Tény, hogy eddig még viszonylag kevés bevétele származott az államnak a privatizálásból. Ha azonban a folyamatok felgyorsulnak, és sor kerül a jól működő, jövedelmezően gazdálkodó cégek magántulajdonba adására is, várhatóan az állami bevételek növekedni fognak. (Folytatás a 3. oldalon) Európa-nap, augusztus 20-i ünnepségek Az augusztus 18-i Európa- nap programjairól, az augusztus 20-i koalíciós szervezésű ünnepségekről tájékoztatták az újságírókat az MDF vezető képviselői a párt szerdai sajtótájékoztatóján. E témákon kívül ez alkalommal kapott lehetőséget Roszik Gábor MDF-képviselő arra, hogy néhány információval szolgáljon a sajtónak a közelmúltban végzett tevékenységéről. Az Európa-nap nyolc helyszínen, a magyar határokmenti településeken zajlik majd prominens hazai és külföldi vendégek részvételével, politikai és kulturális programokkal. Az eseménnyel összefüggésben Furman Imre, az MDF alelnöke megjegyezte: a szlovák miniszterelnök Túrócszentmártonban elhangzott kijelentései csak arra voltak jók, hogy megkeserítsék a Szlovákiával határos helységekben tervezett programokon részt venni szándékozó magyar, szlovák, cseh, ruszin és lengyel emberek „szájaízét” és újabb „görcsöket okozzon”. Ez pedig éppen ellentétes az európaiság szellemével. (Folytatás a 2. oldalon) Tisztességes kereskedelmet, valódi versenyt! Bábolna fejlesztési központ marad (Tudósítónk telefaxjelentése) Május 1 -jétől új vezérigazgató, dr. Papócsi László irányítja a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát munkáját. Azóta jelentős változások történtek a nagyüzem életében, főként terveikkel kapcsolatban. Ezekről az elképzelésekről tartottak sajtótájékoztatói a kotnbinát vezetői augusztus 15-én Bábdlnán. A Bábolnán szokásos és úgy tetszik, elmaradhatatlan lovasbemutató után dr. Papócsi László vezérigazgató köszöntötte az újságírókat, majd bemutatta a nagyvállalat igazgatóit. Ezután mielőtt rátért volna a meghívóban jelzett témára, röviden szólt az egész magyar mezőgazdaságot sújtó aszályról. Drámainak nevezte a kialakult helyzetet, amelyet tetézhet még a közel-keleti olajválság, illetve a környező országok belpolitikai problémája is. Nincs tehát könnyű helyezetben egyetlen gazdálkodó szervezet sem. A kombinátról szólva elmondta: Bábolna továbbra is állami gazdaságként — a 200 éves hagyományoknak megfelelően — a magyar mezőgazdaság egyik fejlesztési központjaként kíván működni. Bábolnát tehát eaybéh kell iaHahl, de ez nem jelenti azt, hogy elutasítják a privatizáció lehetőségét. Sőt, a kombinát egyes tevékenységeit igenis szeretnék a jövőben külföldi tőke bevonásával fejleszteni. — Nem eladni akarunk, hanem külföldi működő tőkével társulni — foglalta össze a lényeget a vezérigazgató. Majd mindjárt konkrét példát is mondott: szeptember 7-én írják alá az első ilyen szerződést, a baromfitenyésztésben világhírű amerikai Arbor Acres vállalattal. (Folytatás a 3. oldalon) Tisztújítás az Agrárszövetségben Boda János a megyei választmány elnöke A földtörvénytervezettel kapcsolatos viták is felszínre hozták, hogy a hárompárti tervezet nem számol kellőképpen az aktív mezőgazdasági népes'- ség valóságos helyzetével, érdekeivel. Nincs érdekképviseleti, kamarai törvény és sok minden más, fontos feltétel is hiányzik. Pedig az agrárágazat dolgozóinak érdekeit ebben az átmeneti időszakban is érdemben kell képviselni. Az Agrárszövetség nem politikai párt. Alapelve, hogy magántulajdonon alapuló gazdálkodásra van szükség, s arra, hogy bárki önmaga eldönthesse: magánvállalkozóként vagy tulajdonosi alapon újjászervezett szövetkezetben kíván-e dolgozni. Mindezek szellemében tartott tisztújító gyűlést az Agrár- szövetség Somogybán. A megyei választmány elnökének újra Boda Jánost, a siófoki Siómente Tsz elnökét választották meg. Az Agrárszövetség Somogy Megyei Választmányának titkára pedig Müller János lett. Hild-érmet kap Kaposvár ' A Kaposvári Városi Tanács az elmúlt években szinte mindig eljutatta pályázatát a Magyar Urbanisztikai Társaságnak, hogy az ítélje oda a somogyi megyeszékhelynek a Hild János emlékérmet. A helyszíni szemlék során a fővárosból érkezett elnökség általában mindig talált valamilyen kifogásolnivalót; vagy a sétálóutcában lévő rendezetlen kapualjakat, vagy a lakótelepek állapotát „rótta föl". Fazekas Sándornétól, a Magyar Urbanisztikai Társaság vezetőségi tagjától, a Somogy Megyei Tanács építési irödájáhák vehetőjétől megtudtuk: az elnökség legutóbbi ülésén áltól döntött, hogy at 109Ö. évi Hild-érmet Kaposvár kapja. Urbanisztikai tevékenységéért Somogyból ugyanezt a díjat ítéli oda dr. Stadler Józsefnek, a Somogy- terv igazgatójának, aki majd október 6-án a Habitat világnap alkalmából veheti át az elismerést. A város a helyhatósági választások után, a leendő önkormányzat vezetőivel egyeztetett időpontban kapja meg a Hild-érmet. (Lörincz) Színes fantomkép a siófoki gyilkosság gyanúsítottjáról Elkészült a fantomkép a siófoki hotelportás egyik feltételezett gyilkosáról. A 33—34 éves, 170— 180 centiméter magas, 80 kg testsúlyú, szőkésbarna, középen elválasztott, szembelógó hajú férfi sárgászöld-lila, — rikítózöld jogging szabadidőruhát és fehér Puma sportcipőt viselt. A gyilkosság időpontjában a Napfény Szálló főbejáratától a Dimitrov park felé rohanó négy fős társaságra több szemtanú is felfigyelt; az ö személyleírásuk alapján készült el a fantomkép. Feléltük a tartalékot a Balatonon Vízhiány, pokoli hőség Száznyolcvanezer köbméteres csúcs — Törülközőnyi hely sincs a strandokon Még a kénköves ördög is fürdőruhára vetkezne a balatoni kánikulában. (Beszélik: a horgászok már főtt halat fognak a tóból...) Igaz, a hőmérők „csupán” 33 Celsius-fokot mutattak tegnap délután, de azt hiszem, csak azért, mert a higanynak sincs semmi kedve mozogni ebben a pokoli hőségben, mi több fölfelé mászni... Az idegeket zsibbasztó, verítéket patakokban csorgató verőfényt csak vízközeiben tűri jószándékkal üdülő és benszülött egyaránt. 180 ezer köbméter vizet fogyasztunk naponta a Balaton körzetében, a Dunántúli Regionális Vízművek számításai szerint. Napi 10 ezer köbméterrel többet, mint amennyit a megfeszített erővel dolgozó berendezések kapacitása biztosítani képes. A hiányt víztárolókból, mesterséges medencékből pótolják. A majdnem két hete ránk telepedett jó idő azonban felélte ezt a 82 ezer köbméternyi tartalék vízkészletet is, így a mai nap lesz az első, amikor a vállalat várhatóan nem tudja teljesíteni az igényeket. Szántó Imre igazgatóhelyettes arról tájékoztatott korlátozások bevezetését tervezik. Víz van temérdek. A tőlem alig néhány száz méterre, a 40—50 kilométeres sebességgel meg-megiramodó szellő egyetlen fuvallata orromig szállítja illatát. A Balaton hozzánk, a felhőtlenül nyaralókat kiszolgálókhoz mégis mintha elérhetetlenül távol lenne. Én itt az írógépemen most pont azt kopogom, hogy a vendéglátók, orvosok és rendőrök, buszsofőrök és masiniszták, bizony, nem sokat fü- rödhettekaz idén a Balatonban. Mert a nyár végére teljesen megtelt a tópart. Tegnap a szabadstrandokon törülközőnyi helyet sem találhatott a későn érkező. (Czene) A kaposvári mMßßf* KFT. legújabb fénye: Smaragd fény Video- kazetta- köícsönző 0—24 Marcali Széchenyi u.22 Kaposvár és Dombóvár után 1990. augusztus 17- én 9 órától Marcaliban is éjjel-nappal egész évben várja kedves ügyfeleit videokazettákkal. A nyitás napján meglepetés!