Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)

1990-08-15 / 96. szám

1990. augusztus 15., szerda SOMOGYI HÍRLAP —SPORT 7 TENISZ A második helyezett Kamerda Károly Sikeres volt a Fáber-kupa Sikeresnek bizonyult az első alkalommal megrendezett Fá­ber-kupa veterán-teniszver­seny. A 45 év fölötti kategóriá­ban a múlt héten magyar baj­nokságot nyert miskolci Kádár Endre, valamint az akkori ver­seny két harmadik helyezettjé­nek részvétele emelte a kapos­vári teniszverseny színvonalát. A legeredményesebb verseny­zőnek a már előbb említett Ká­dár Endre bizonyult: három számban is az első helyen vég­zett. Jól szerepeltek azonban a somogyi versenyzők is. Eredmények: Férfi egyes, 35 év fölöttiek: 1. Salamon László (Pécs), 2. dr. Pandurics István (KVGY Va­sas). 45 év fölöttiek: 1. Kádár End­re (Miskolc), 2. Kamerda Károly (MOM), 3. Tóth István (Fáber, Kaposvár) és Harmath Frigyes (Fáber, Kaposvár). 55 év fölöttiek: 1. dr. Wébel József (Pécs), 2. Héra Gábor (Goldberg), 3. Bezák Gáspár (Vasas) és Korda László (OTP, Budapest). Férfi páros: 1. Kádár (Mis­kolc) — Kamerda (MOM), 2. Harmath Gyula (BBSC) — Har­math Frigyes (Fáber, Kapos­vár), 3. Dr. Wébel (Pécs) — Sótonyi (Budapest) és Szűcs— Pipicz (Cegléd). Női egyes, 40 év felettiek: 1. dr. Szentirmayné (BSE) 2. Gel- lén Mariann (Budapest), 3. Ma­rosi (Budapest) és dr. Durayné (BSE). Vegyespáros: 1. Kádár (Mis­kolc) — dr. Szentirmayné (BSE), 2. Szűcs — Toluniné (Cegléd), 3. Harmath Frigyes (Fáber, Kaposvár) — Marosi (Budapest) és Kamerda (MOM) — dr. Durayné (BSE). Vasas-vereség Akárcsak tavasszal, ezúttal is a Győri Vízügy került ki győzte­sen a KVGY Vasas elleni mér­kőzésből. A találkozó már az egyesek után eldőlt — a vendé­gek javára. Győri Vízügy— KVGY Vasas 7:2 Győz: Pandurics Anett és a Harmath Ágnes—Pandurics Anett páros. OB II, férfi-csb A hét végén másik OB ll-ben szereplő csapatunk, a Siófoki Spartacus is pályára lépett, és magabiztos győzelmet aratott a Soproni Sörgyár csapata ellen. Siófoki Spartacus— Soproni Sörgyár 6-3 Győz: Szikszai, Dallos, Rhein, Szabó, valamint a Szik­szai—Borsos és a Dallos— Rhein páros. Előkészületi mérkőzés Ma délután a Rákóczi FC elő­készületi mérkőzést vív a Nagyatáddal. A találkozó 17 órakor kezdő­dik. — A Kaposvári Nehézatlétika Klub és az NSZK-beli Burghau- sen birkózótalálkozóra csütör­tökön (16-án) kerül sor, a jelzett helyen és időben. Harmath Ágnes A MEGYEI CSOPORT 1990/91. ÉVI ŐSZI SORSOLÁSA I. forduló: augusztus 19.17.00 Somogybabod—Öreglak Balatonszárszó—Kéthely Balatonendréd—Zamárdi Táska—B. Vasas Balatonboglár—Sz.györök Mernye—K. Gazdász 09.12. Balatonszabadi—B.berény II. forduló: augusztus 26.17.00 Balatonberény—Mernye K. Gazdász—B.keresztúr 09.26. Szőllősgyörök—T áska B. Vasas—Balatonendréd Zamárdi—Balatonszárszó Kéthely—Somogybabod Öreglak—Balatonszabadi III. forduló: szeptember 2. 16.30 Somogybabod—Zamárdi Balatonszárszó—B. Vasas B.endréd—Szőllősgyörök Táska—K. Gazdász 09.10 B.keresztúr—B.berény Mernye—B.szabadi Öreglak—Kéthely IV. forduló: szeptember 9. 16.30 Mernye—Öreglak B.szabadi—B.keresztúr B.berény—Táska K. Gazdász—Balatonendréd Szőllősgyörök—B.szárszó B. Vasas—Somogybabod Zamárdi—Kéthely V. forduló: szeptember 16. 16.00 Somogybabod—Szőllős­györök B.szárszó—K. Gazdász B.endréd—B.berény Táska—B.szabadi B.keresztúr—Mernye Kéthely—B. Vasas Öreglak—Zamárdi VI. forduló: szeptember 23. 16.00 B.keresztúr—Öreglak Mernye—Táska B.szabadi—B.endréd B. berény—B. szárszó K. Gazdász—Somogybabod Sz.györök—Kéthely B. Vasas—Zamárdi VII. forduló: szeptember 30. 15.00 Somogybabod—B.berény B.szárszó—B.szabadi B.endréd—Mernye Táska—B.keresztúr Zamárdi—Sz.györök Kéthely—K. Gazdász Öreglak—B. Vasas Vili. forduló: október 7.14.00 Táska—Öreglak B. ke resztú r—B. endréd Mernye—B.szárszó B.szabadi—Somogybabod B.berény—Kéthely K. Gazdász—Zamárdi Sz.györök—B. Vasas IX. forduló: október 14.14.00 Somogybabod—Mernye B.szárszó—B.keresztúr B.endréd—Táska B. Vasas—K. Gazdász Zamárdi—B.berény Kéthely—B.szabadi Öreglak—Sz. györök X. forduló: október 21.13.30 B.endréd—Öreglak Táska—B.szárszó B.keresztúr—Somogybabod Mernye—Kéthely B.szabadi—Zamárdi B.berény—B. Vasas K. Gazdász—Sz.györök XI. forduló: október 28.13.30 Somogybabod—T áska B.szárszó—B.endréd Sz.györök—B.berény B. Vasas—B.szabadi Zamárdi—Mernye Kéthely—B.keresztúr Öreglak—K. Gazdász XII. forduló: november 4,. 13.00 B.szárszó—Öreglak B .endréd—Somogybabod Táska—Kéthely B.keresztúr—Zamárdi Mernye—B. Vasas B.szabadi—Sz.györök B.berény—K. Gazdász XIII. forduló: november 11. 13.00 Somogybabod—B.szárszó K. Gazdász—B.szabadi Sz.györök—Mernye B. Vasas—B.keresztúr Zamárdi—Táska Kéthely—B.endréd Öreglak—B.berény A K. Gazdász első három mér­kőzésének elhalasztását kérte. Sakkszimultán Boglárlellén Harmadik alkalommal kerül sor sakkszimultánra Boglárlel­lén a szüreti napok keretében. Augusztus 20-án a Platán strand melletti fedett tenisz­csarnokban találkozik majd Adorján András nemzetközi nagymester a jelentkezőkkel. Reggel kilenc órakor kezdődik az esemény. Akik vállalkoznak a játékra, a helyszínen jelezhe­tik részvételi szándékukat lllos- vay István főrendezőnél. Negy­ven személynek lesz alkalma arra, hogy megmérkőzzön a nagymesterrel, aki tiszteletdíját jótékony célra ajánlotta föl. Akik győztesen fejezik be a szimul­tánt, értékes díjazásban része­sülnek. Labdarúgó Magyar Kupa Öt somogyi a 128 között A hét végén a legjobb 128 közé jutásért szálltak harcba országszerte a labdarúgócsa­patok a Magyar Kupa kereté­ben. A somogyi együttesek nem igazán dicsekedhetnek, hiszen megyénk 15 érdekelt csapata közül csupán ötnek si­került a következő fordulóba verekednie magát. Eredmények: Szabadszent­király—Barcs 0-4, Csokonyavi- sonta—Bólyi Medosz 1-1, tizenegyesekkel a Boly jutott to­vább, Kaposfői Tsz SE—Dom­bóvári Vasas 1-6, Drávátok— Kaposvári Honvéd 0-5, Kapos­gép-Textiles—Somberek 1-3, Zalaszentgyörgy—Balaton- szentgyörgy 2-2, hosszabbítás után 4-3, Lenti TE—Csurgói Spartacus 2-1, Fonyód—Nagy­kanizsa Olajbányász 1-9, So- mogysárd—Mázaszászvár 3- 4, Karád—Lajoskomárom 0-5, Szajki Tsz—Marcali VSE1 -1, ti­zenegyesekkel a Marcali jutott tovább, Mohácsi TE—Kapos­vári Rákóczi FC 0-4, Somogy- vár—Tamási 0-6, Öreglak— Boglárlelle 4-5. A Pécsi Gáz­mű—Kaposvári Építők SC mér­kőzést augusztus 22-ére ha­lasztották. Mindenki tiszta lappal indul Ülésezett az MLSZ elnöksége A Magyar Labdarúgó-szö­vetség elnöksége keddi, több mint négyórás ülésen vala­mennyi — jelenleg hatályos — büntetést eltörölte, s a folya­matban lévő fegyelmi eljáráso­kat is beszüntette. Ez a határo­zat 48 játékost, három egyesü­letet, valamint egy-egy edzőt és játékvezetőt érint, azaz a hét végén kezdődő 1990/91-es bajnoki idényt kivétel nélkül mindenki tiszta lappal kezdheti. A felmentés, amelynek nincs köze az amnesztiához, hanem a szövetség alkalmazkodó­készségének a jele az egység érdekében, többek között vo­natkozik a csepeli Kőhalmi Gáborra, akit még 1983 júniu­sában tíz évre tiltottak el a vesztegetési ügyben való rész­vétel miatt; a Dél-Afrikában szerepelt játékosokra, akik 1991. június 5-ig nem folytat­hattak volna semilyen labdarú­gással kapcsolatos sporttevé­kenységet, valamint a Veszp­rém NB l-es csapatára, ame­lyet a Petres-ügy kapcsán 1990. december 31-ig kizárták az átigazolás lehetőségéből. Az elnökség a Hivatásos Labdarúgók Kamarájának ké­résére foglalkozott a bünteté­sek eltörlésével, s rövid vita után egy tartózkodás mellett 13:1 arányban igennel szavaz­tak a tagok. A testület több napirendi pontot tárgyalt meg: beszámol­tak a legutóbbi tanácskozás óta végzett munkáról, meghall­gatták Mészöly Kálmán szö­vetségi kapitány beszámolóját az olaszországi világbajnok­ságról, Ziegler János szövetsé­gi edző értékelését a Magyar- országon lebonyolított ifjúsági Európa-bajnokság döntőjéről, majd Berzi Sándor főtitkár elő­terjesztését a 2. labdarúgó­közgyűlés előkészítéséről. A főtitkár elmondta, hogy a szö­vetség legmagasabb rangú szervezetének, a közgyűlés­nek összehívását december 1- jére tervezik. A közgyűlés elő­készítésére ideiglenes bizott­ságot hoztak létre, ennek veze­tője Berzi Sándor lett. Az egyik napirendi pontot, az átigazolási szabályzat módosí­tására vonatkozó anyagot azonbar> nem vitatták meg. Az ülésen elfogadták azt is, hogy a szövetség fegyelmi sza­bályzatának kiegészítéseként bevezetik a pénzbüntetések személyre szóló kiszabását, vagyis a sportszerűtlen maga­tartást tanúsító játékosokat a jövőben nemcsak eltiltással, hanem ezzel együtt 5 ezertől 500 ezer forintig terjedő pénz- büntetéssel is lehet sújtani. TÁJFUTÁS Négy dobogós hely Csákberény térségében négyszázötven résztvevővel került sor a tájfutók nemzetközi Eötvös-kupájára. A volt K. Gaz- dász-versenyzők ezúttal már a Taszári Honvéd színeiben in­dultak. Közülük négyen értek el dobogós helyezést. N 45 B-ben Szabados Magdolna második­ként végzett. Az F 55 B-ben Huszár Endre a harmadik, az F 21 B-ben Pavlovics György a második, s mögötte Csizmadia Gyula a harmadik helyet csípte el. Az F 21 C-ben rajtoló Túr­osán János a negyedik helyen fejezte be a versenyt.

Next

/
Thumbnails
Contents