Somogyi Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 84-109. szám)
1990-08-14 / 95. szám
1990. augusztus 14., kedd SOMOGYI HÍRLAP 3 Politikai sérelmek — anyagi kárpótlás Mennyit érnek az elvesztett évek? Beszélgetés Kiss Gyula tárca nélküli miniszterrel a Kárpótlási Hivatal megalakulásáról Dráva hőszigetelő téglából 400 ezer darabot gyártottak az év első felében a Modul Kft. barcsi mészhomoktágla-gyárában. A 700 fokig tűzálló másodlagos szigetelőanyagból az idén a százhalombattai hőerőmű rendelte a legtöbbet — kemencék bélésszigetelésére Fotó: Lang Róbert Kenyéráremelés az ünnep után (Folytatás az 1. oldalról) Azok sérelmeinek rehabilitálásáról van szó, akiket személyi szabadságukban jogtalanul korlátoztak, s emiatt anyagi hátrányt szenvedtek. Rendszerváltás és igazságtétel — Ennek szervezettebb formában történő kezelésére hivatott a Kárpótlási Hivatal? — Igen. A Kárpótlási Hivatalt a kormány hozta létre. Maga a név jogilag nem túl szakszerű, mert nem fedi pontosan azt a tevékenységet, amit felvállalt. Tulajdonképpen kártérítési vagy kártalanítási hivatalnak kellene nevezni, mégis a kárpótlás elnevezés mellett döntöttünk. Jelezvén azt, hogy itt nem valamiféle teljes kártalanításról van szó, inkább gesztus értékű, anyagi jellegű rehabilitációról. — Mi a rehabilitációs elöntés alapelve? — A személyes szabadságot sértői fogva tartás időtartama alatt kieső jövedelmet hivatott pótolni az egyszeri kárpótlási összeg. De ezen kívül más formában is megjelenik, például társadalmi biztosítási juttatás kiegészítéseként — gondolok itt arra a bizonyos ötszáz forintra, ami az eltöltött idő arányában nő 250, illetve 200 forinttal, meghatározott időhatáron túl. Ebbe az intézményrendszerbe illeszkedik a fogva tartás idejének szolgálati időként történő elismerése is. Ezeknek az intézkedéseknek egy része már az előző kormány nevéhez fűződik, azonban ebben a tevékenységében egyfajta állandó lépeskényszer volt a jellemző. Mindig csak egy részterületet szabályozott. Mi most úgy gondoljuk, hogy politikamentesen, egységes elvek alapján az egész kérdéskört kezelni kell. Egyéni kérelem alapján —A Kárpótlási Hivatal milyen módszer szerint végzi a munkát, hivatalból vagy döntően egyéni kérelmek alapján jár el? — Azt a kérdést, hogy milyen sérelmek után kik kaphatnak kárpótlást, a megalkotandó kárpótlási törvényben kell rendezni. Ehhez képest működik a Kárpótlási Hivatal, mint új, országos hatáskörű államigazgatási szerv; szervezetileg a tárca nélküli miniszter jelen esetben az én felügyeletem alatt. Ötven fős apparátussal működő szervezetről van szó, amelynek élén az elnök áll. A hivatal a Belügyminisztérium épületében van, a minisztérium technikáját használja a munka végzéséhez. Munkáját a sérelmet szenvedettek kérelmei alapján végzi, ezeket a kérelmeket bírálja el a Kárpótlási Hivatal. Tehát konkrét kérelemre indul meg az eljárás és megy végig azon a procedúrán, amelynek eredményeként megállapítható a kárpótlás összege. — Államigazgatási szervről lévén szó, kapnak-e valamiféle betekintést, netán beleszólási jogot a politikai rehabilitáció ügyét felkaroló különböző társadalmi szervek? — Ez valóban lényeges kérdés. A hivatal mellett, szándékaink szerint, föl kívánunk állítani egy társadalmi bizottságot. Ez a társadalmi bizottság a sérelmet szenvedetteket tömörítő szervezetek által delegált tagokból állna. Jelenleg konzultálnak, hogy milyen elvek alapján álljon föl ez a bizottság, hogy miként tudnánk bekapcsolni magukat a sérelmet szenvedetteket is. — Ez a párbeszéd, feltételezem, ma sem mentes a szenvedélyektől. Hiszen a kárpótlásra szánható költségvetési keret mindenképpen szűk ahhoz, hogy a sérelmet szenvedők teljes kártalanítást kapjanak. — A rehabilitáció korlátozza, hogy mit bír el jelenleg az állam- háztartás. Ez nyilván az összegeket is meghatározza, de ami természetesen a kérelmek számától is függ. — A Kárpótlási Hivatal majdani gyakorlatában mennyit ér egy elveszett év? Habár tudjuk, hogy ezt forintban aligha lehet kifejezni. Igazodik-e kárpótlás az egyéni kereseti lehetőségekhez vagy pedig egy társadalmi átlagot vesznek alapul? — Igyekszünk objektív módon meghatározni ezt, ellenkező esetben teljesen kezelhetetlenné válna a probléma. A jelen pillanatban komolytalan lenne konkrét összeget mondani. Az azonban biztos: amikor dönteni kell, alapvetően a kiesett jövedelmet igyekszünk kárpótlás címén nyújtani mindazoknak, akik meghatározott időtartamra elestek a jövedelemszerzéstől. Bizonyítékok kellenek — Kell-e dokumentálni, hogyan kell bizonyítani a kérelmezőnek az elszenvedett sérelmet? Be kell-e szerezni például az ítéletmásolatot? — A jogsérelmet bizonyítani kell. A bizonyítást a kérelmezőnek csatolnia kell a kérelméhez. Ebben az esetben nem lesz különösebb gondja a hivatalnak. Ellenkező esetben a magyar jogrendben ismert szabad bizonyítási rendszer szabályai szerint járnak el. Tehát az okiraton kívül bármely más módon is bizonyítható a kérelmező sérelme, jogosultsága. Azt hiszem, természetes dolog, hogy a döntéshez, a határozathoz bizonyítékra mindenképpen szükség van. — Kell-e várni a kérelem benyújtásával a hivatal formális megalakulásáig, szeptember 1- jéig? S mit tanácsol a miniszter a vidék lakosságának? Kaphatnak-e ügyükben lakóhelyükhöz közel is tanácsot? — Ne várjanak! Már azért sem mondhatnám ezt, mert jelen pillanatban is több mint 170 ezer kérelmet tartunk nyilván a Belügyminisztérium igazgatási osztályának rehabilitációs alosztályán. A jelen pillanatban is érkeznek ilyen kérelmek, amelyeket már iktatnak, rendszereznek, tehát előkészítenek a későbbi elbírálásra. Ami a vidéki lakosságot illeti, számukra is fontos, hogy a hivatalról tudjanak az országban. A jelen pillanatban azonban nem áll a szervezettségnek azon a szintjén, hogy vidéken is fogadhatná a kérelmezőket. Csak most történik meg a hivatal vezetőjének a kinevezése, s ezt követően épül ki szervezeti értelemben is a hivatal. Azt azonban indokoltnak tartom, hogy a Kárpótlási Hivatallal összefüggő információkhoz a politikai meggyőződésük miatt sérelmet szenvedett állampolgárok mind a fővárosban, mind vidéken, hozzá jussanak. Bodnár Lajos (Folytatás az 1. oldalról) — A fehér kenyér adja a napi termelésünk mintegy negyedét, s a rögzített ár folytán kilónként 20 százalék veszteséget „termel”. A zsemle és kifli esetében nullszaldósak vagyunk. — Hogyan minősíti a miniszter véleményét? — Politikailag kifogástalan, mondhatni rokonszenves megnyilatkozás. Sajnos, közgazda- sági realitásokat nem tartalmaz. Németh Bélának, a Független Kisgazdapárt főtitkárhelyettesének, az FKgP elnökének a véleményére is kíváncsiak voltunk. — A miniszteremmel is beszélgettem, akinek maximális véleménye, hogy a jelenlegi fel- vásárlási árak nem indokolják az áremelést. A szabadáras termékek árának alakulásába azonban nincs beleszólása a miniszternek. Hát, nem tudom... Lehetséges, hogy a kormány meg fogja vizsgálni a kialakult helyzetet, esetleg szociálpolitikai ellentételezést fog kezdeményezni. Mindenesetre jobb belátásra kellene bírni a sütőipart. — Van rá lehetőségük? — Valahogy nagyobb önmérsékletet kell tanúsítaniuk ezeknek a vállalatoknak. A szabadárképzés ugyan még önálló vállalati döntés, de ha nincs önmérséklet, akkor elszabadulhat az infláció. Addig is, amíg nem történik más intézkedés, augusztus 21- től egy kiló „Somogy” kenyér 22,80, egy kiló „Alföldi” kenyér 23, a kilencvendekás „Erzsébet” kenyér pedig 25,40 lesz. Mészáros Tamás IGALI ÚTKERESÉS Csikós Nagy Béla az IMF-megállapodásról A reálbérek csökkentése nem járható út A magyar gazdaság talpraállításának támogatásához nem elégségesek a pénzügyi eszközök — a Világbank meghívásának eleget téve erről tartott előadást a közelmúltban Washingtonban Csikós Nagy Béla akadémikus. Arra kértük, fejtse ki olvasóinknak is nézeteit e kérdésről. Állandó forrongás jellemezte az idén az igali termelőszövetkezet gazdálkodását. Januárban meglepetés volt a korábbi elnök kényszerű búcsúzása: nem választotta újjá a közgyűlés. A korábbi főagro- nómus, Fülöp Géza vette át a gazdaság irányítását. Az időjárás a kegyeibe fogadta az igali határt, reménykeltőtavasz után rekordmeny- nyiséggel fizettek a gabonatáblák. Szemet gyönyörködtető a kukorica és biztató a répa. Az igali vezetők a gazdasági váltás előkészítésén is fáradoznak. A korábban szinte rózsaszínű álomnak tetsző tervek mára szándéknyilatkozattá realizálódtak. Fülöp Géza mondta: — Terményeink, termékeink biztonságos értékesítése az alapja a jövő megélhetésének. Sajnos, túl sok a közvetítő csatorna, amelyen elcsordogál a haszon. A falu, a közösség felemelkedésének alapfeltétele, hogy a megtermelt javak a helyszínen kamatozzanak. Szerencsésen találkoztunk össze a nyugatnémet DG Agropartners Kft.-vei, s mára már készen áll az együttműködési szándéknyilatkozat. A termelőszövetkezetet jelenleg nem a tőkeszerzés vezérli, hanem az üzleti, szervezési tapasztalatok megszerzése. Az elgondolások megvalósításához olyan partnerre volt szüksége a tsz-nek, aki az alaptevékenység szakmai irányítást felelősen átvállalja. Augusztus elseje óta új főagronó- musa van az igali Aranykalász Termelőszövetkezetnek. Nagy György három évig dolgozott eredeti szakmájától távol: korábban a népi ellenőrzés gazdasági szakértője, később a megyei Kisosz előadója volt. — Mivel tért vissza Nagy György a mezőgazdasághoz? — Tudomásul kell venni végre, hogy ezt az országot helyzete, földrajzi fekvése, éghajlata évszázadok óta a mezőgazdaságból való megélhetésre készteti. Nem tudok olyan időszakot mondani történelmünkben, amikor biztosnak látszott más forrásból való megélhetésünk. Az újbóli csatasorba állásról Nagy György úgy vélekedett, hogy a szövetkezetek további létét csak meggondolatlan politikai döntés veszélyeztetheti. Attól viszont „padlóra kerül” az ország. Nem rövidtávra tervezi visszatérését tanult szakmájába. A népnek enni kell adni, a fölöslegre pedig igenis szükség van külföldön. Csak meg kell találni a megfelelő partnereket. Igáiban nemcsak a belső vezetés talált megfelelő partnerekre, a külföld felé történő nyitás is jó irányba indult. A majd 400 termelőszövetkezeti tag további megélhetésének biztonságát növelték. (Mészáros) — A washingtoni meghívást tavaly kaptam, miután az európai kooperációról és a keleteurópai eladósodásról rendezett budapesti nemzetközi konferencián elmondtam a véleményemet. Azt fejtettem ki, hogy Magyarország nem lesz képes évi egymilliárd dollár fölötti kamatterheinek elviselésére. Ráadásul a KGST-elszámolás dolláralapokra helyezésével az ország újfajta cserearányromlást lesz kénytelen elszenvedni, miközben a gazdaság struktúrájának átalakításához óriási befektetésekre is szüksége lenne. Álláspontom szerint Magyarországot — és általában azokat az országokat, amelyek az elmúlt évtizedekben egy zárt, egyoldalú KGST-rend- szerben működtek—nem lehet alapvetően monetáris eszközökkel „kezelni”. Ezeknek a gazdaságoknak a talpraállítá- sához alaposan végiggondolt, átfogó gazdasági programra van szükség. — Miért gondolja, hogy ez más, mint amire az Antall-kor- mány törekszik? — A Világbankkal szervezett konzultáció háttere az a március 14-én aláírt egyezmény volt, amelyet a Németh-kor- mány a Nemzetközi Valutaalappal kötött, és amely az új kormányra nézve is kötelező. Ha csak nem jutnak mihamarabb konszenzusra az egyezmény egyes pontjainak megváltoztatásában. Az IMF és Magyarország között aláírt megállapodás ugyanis egy igen szoros, negyedéves ellenőrzési rendszert tartalmaz. Számomra ez a régi tervutasításos rendszer rossz emlékét idézi fel. Persze megértem a Valutaalapot, hiszen Magyarország ismételten nem teljesítette azokat a vállalásokat, amelyekre az úgynevezett stand-by megállapodások — nem utolsósorban néhány magyar gazdaságpolitikus nem kellő közgazdasági fel- készültsége folytán — kezdettől hamis útra terelődtek. Az IMF- szakértőktől nem várható el, hogy otthonosan mozogjanak egy olyan gazdaságban, amelyik — gazdasági reform ide vagy oda — alapjában véve a szovjet típusú parancsuralmi rendszerben döntött a szervezetalakításától kezdve a jövedelemelosztásig mindenben. Ennek rendelte alá az egész pénzügyi mechanizmust. — Mire alapozza ezt a véleményét? Hiszen a költségvetési hiánnyal szemben támasztott elvárást kivéve teljesítménymutatóinkat elégedetten nyugtázzák mostanában külföldön is. — Nem az az érdekes, mi történik 1990-ben, hanem sokkal inkább az — hogy ha egyáltalában lehet — milyen áron vagyunk képesek eleget tenni az IMF elvárásainak, és főleg, hogy hozzájárul-e ez a gazdaság stabilizálásához, a középtávú kibontakozáshoz. Nekem e tekintetben vannak kételyeim. — Hallhatnánk e kételyekről konkrétabban? — Azt a kérdést emelném ki, amire most az Antall-kormány koncentrál, és ami az IMF-fel kötött megállapodás folyománya, hogy ugyanis a költségvetési deficit 1990-ben nem haladhatja meg a tízmilliárd forintot. Nem is értem, miképpen lehetett erre kötelezettséget vállalni, és hogy egyáltalán miért volt erre szükség. Ha már túl lennénk a költségvetési reformon, és piacgazdaság típusú állami költségvetéssel rendelkeznénk, akkor egy jól megalapozott szanálási program is kidolgozható lenne. Ma még azonban ez a költségvetés keresz- tül-kasul kapcsolódik a gazdaság működésének operatív kérdéseihez, amelyek közigazgatási úton egyszerűen kezelhe- tetlenek. Ezt próbáltam Washingtonban megvilágítani. — Az ön elképzelése szerint melyek lennének a súlypontjai az IMF és Magyarország kívánatos együttműködésének? — A mai helyzetben a kormány természetesen nem indulhat ki másból, mint hogy a fizetési kötelezettségeknek eleget kell tennie. Akkor is, ha ez súlyos teher az országnak. Mindemellett a legfontosabb teendő a gazdasági szerkezet átalakítása, hiszen csak ez adhat esélyt a talpraállásra. Ehhez nekem programom természetesen nincsen, de az nyilvánvaló, hogy a reálbérek állandó csökkentése nem járható út. Az a fajta költségvetési szanálás tehát, amelyik mindent a fogyasztói árak emelésével és a vállalati támogatások leépítésével akar megoldani, értelmetlen. Mert értékeket pusztít és érdektelenné teszi az embereket. A költségvetés reformja elkerülhetetlen lépés, de nem a mindenáron való egyensúly megteremtése. Minderről egyébként a nemzetközi pénzügyi intézmények szakértőinek nézetei közel sem egységesek. Többek vallják közülük is, hogy ezt a gazdaságot először a nyitottá válásban kell segíteni, s csak azután lehet nyitott gazdaságként megközelíteni. A Világbankot magam jó partnernek tartom ehhez, miután az elmúlt években Magyarországnak nyújtott szerkezetátalakítási kölcsönök révén megismerte gazdaságunkat. Ezért, úgy látom velük, akik nemcsak a hitel- képességet tartják szem előtt, hanem a mikroösszefüggése- ket is, könnyebb szót értenünk. .. — Lát-e esélyt arra, hogy az Ön által elképzelt módon alakulnak a további fejlemények? — Ez nem egyedül az én véleményem. Többen vannak, akik ugyancsak nem látják észszerűnek a magyar gazdaság bajainak sokkterápiával történő orvoslását. Hadd tegyem hozzá: az adósságprobléma már túllépett a kritikus határon, s ezzel tisztában vannak a hitelező országok is. Az ő érdekük is, hogy keressék az elfogadható megoldásokat. Meggyőződésem, hogy erre sor is kerül. Jó lenne persze a közbeeső időt minél kisebb veszteséggel átvészelni. R. E.
