Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-02 / 58. szám
SOMOGYI HÍRLAP 5 1990. július 2., hétfő KUPAVÁRI EMLÉKNAP (Folytatás az 1. oldalról) Szemes József, Somogyvár apátja és Kiss István helybeli plébános gondolatai ugyancsak a Szent László-i örökség és az általa képviselt keresztény-lovagi erények példáját állította a hívők elé, majd az ima és az Isten hazánkat című egyházi ének elhangzása után dr. Szendi József veszprémi megyéspüspök celebrált misét. ! Történeti áttekintést adott a Szent István-i, Szent László-i korszakról, kiemelve azt a keresztény erkölcsi tartást, amelyet a két király képviselt, s amely megvédte hazánkat a külső, pogány támadásoktól éppúgy, mint a belső, erkölcsi bomlástól. A múltból a jelen, ma már ugyancsak történelemnek tudható eseményeihez kanyarodva, az ateista és a keresztény erkölcs rontó, illetve felemelő momentumait taglalta. Hangsúlyozta, hogy az önzés, a hará- csolás és a hatalommal való visszaélés terjedésének megfékezése érdekében az eredeti keresztény erkölcsi tradíciókat kell felelveníteni. A várhatóan bekövetkező tömeges elszegényedés türelmes elviseléséhez Krisztust állította példaképül. —Isten ajándéka feladat is— mondta — becsületes, tisztességes élettel szegődjünk a nyomába. A szentmise elhangzása után a résztvevők a templomkertbe vonultak, ahol a Himnusz elhangzása ~ után Szentpáli György tanácselnök-helyettes emlékezett meg a II. világháború áldozatairól. Ezt követően dr. Szendi József veszprémi megyéspüspök felszentelte a Gáts András által felajánlásképpen tervezett emlékművet. A II. világháború 82 áldozata között 18 polgári zsidó lakos nevét is megőrizte az emléktábla. A helybeli tanács építőbrigádja által felállított kegyhely felszentelése után a fonyódi általános iskola tanulói elénekelték a Szózatot és ezzel ért véget a délelőtti ünnepség. Délután térzene, valamint különböző szórakoztató programok várták a résztvevőket. (Várnai) Fotó: Kovács Tibor Talán egy ablak is felsejlik... Gáspár András kiállítása Gyermekkoromban gyakorta megálltam egy alagsori kis festőműhely bejáratánál. A nyitott ajtón át hatalmas méretű festett tablókban gyönyörködtem. A romos épületmaradvá- nyokát, szobabelsőt, fákat ecsetjével elővarázsoló fiatalember a kaposvári Csiky Gergely Színház akkori díszletfestője Gáspár András volt. Jegyessége aThália templomával azóta már a harmincadik évébe lépett és mint ahogy azt a Kaposvári Galériában megnyílt kiállítás bizonyítja, e kapcsolat ma is élő alkotások forrása. A tárlaton látható képek azt a kettősséget reprezentálják, melyet az alkotó művész és a díszletfestő-tervező magában hordoz. Gáspár András a világot, mintegy a megalkotásra váró díszletek forrását szemléli. Számára egy vízparti fatörzs, egy eldobott cigarettacsikk, egy reklám, vagy az ablakon át beszűrődő fény, nemcsak mint esztétikai élmény, hanem mint életünk funkcionális része is megjelenik. A dohos, fülledt levegőjű kispolgári szobabelső aprólékos részletessége megfestve, láthatatlanul is elénk varázsolja sápadtarcú, hipo- chonder lakóját. Kontrasztként egy nagyvárosi utcarészlet, sivártűzfalaival, megcsillanó reklámjaival a fogyasztói társadalmat idézi. Ami azonban gondolatilag mégis összekapcsolja a két képpé formált díszlettervet, az a művész lelkivilágának ve- tülete. A lesötétített szobába tolakodóan szűrődik be az éltető napsugár, míg a tűzfal oldalán, elmosódva bár, de felsejlik egy hajdanvolt ablak képe... Róma — olvasom egy másik kép alatt a feliratot. A narancs- és okkersárgák, vörösek egységes egészbe foglalt tónusai meglepő módon közvetítik a város hangulatát. Róma itt csak élt. Egy letűnt kultúra maradványait láthatjuk a képen. Gáspár András vonzódik a romantikához. Gondolkodásban és kifejezésmódban egyaránt jelzi az elvágyódást. Elvágyódás... Kontrasztként, a realisztikusan megkomponált szobabelsők, városrészletek mellett, lágy tónussal festi meg a természetet. A zselici dombokat, a vízpartot, a csörgedező patakot. Sokaknak tán konzervatívnak is tűnhetnek a művész alkotásai. Ám, ha figyelmesebben szemléljük a képeket, megpillanthatjuk azokat a formai elemeket is, melyek nem idegenek korunk képzőművészete által leegyszerűsített világtól. Weöres Sándor Holdbéli csónakos című színművének díszletei utalnak talán legpregnán- sabban erre a készségre. S bár az alkotások egyértelműen egy kolorista művészt láttatnak, Gáspár András nem zárkózik el a monokrómia izgalmas „egy- szólamúságától” sem. S ha már a színekről beszélünk, hadd említsem meg, hogy azakvarelltechnika—mely tudvalévőén az egyik legnehezebb képzőművészeti kifejezőeszköz — lágy szépsége átütő erővel jelenik meg a festő olajképein is. Csak a nagyon éles látású szemlélő fedezheti fel e technikát a matt felületeken. Gáspár András 30 éve fest, és kisebb-nagyobb megszakításokkal tervezi is a díszleteket. Utoljára, tíz éve állított ki Kaposváron. Ám díszleteivel Balaton- földváron, Szegeden és Novi- Sadban egyaránt találkozhatott a színház és képzőművészet iránt érdeklődő ember. Várnai Ágnes Fotó: Kovács Tibor [Siker Sinsheimben Testvérvárosunk vendégszeretét élvezte az elmúlt napokban Köcsky Péter. Az ifjú barcsi zongorista a városi nagycsarnokban (az NSZK—holland mérkőzéssel egyidőben) tartott hangversenyén — telt ház előtt — nagy sikerrel szólaltatta meg Beethoven, Mendelssohn, Liszt, Bartók ésPro- kofjev műveit. A közönség szűnni nem akaró tapsát több ráadással viszonozta. Külön jutalma volt a repülőút, melyben a hangverseny sikere érdekében már előre részesítették. Pár napos pihenő után Péter Svédországba utazik, ahol egy kulturális küldöttség tagjaként nyolc hangversenyen fog fellépni. A nemzetközi terrorizmus kevesebb, mint negyed százada lépett látványos módon a világpolitika színpadára, s alig egy évtized múlva Magyarország is bázisa e gengsztereknek. A híradások szerint nem akármilyen szinten: az ország korabeli első számú vezetőinek szintién annak ellenére, hogy a BTK 261. §-a szerint a terror- cselekményt elkövető tetteshez hasonlóan büntetendő a bűnsegéd. Az elmúlt napok híradásai bőségesen foglalkoztak az egyik legveszélyesebb és legkeresettebb bűnöző, Carlos tevékenységével (1979. és 1986. közötti években) és—sajnálatos—magyarországi kapcsolataival. De ki volt ez a Kádár Jánossal levelező forradalmár? Az alábbiakban röviden idézünk Benke József: Fényes Ösvény, Szürke Farkasok, Fekete Szeptember című, a Magvető Kiadónál megjelent könyvéből. Benke József----------------------------------------------------------------------------------------- « ____ C ARLOS AKCIÓI Dr. Jose Ramirez Navas, a mélyen vallásos milliomos venezuelai ügyvéd (a szegények hiénája — ahogy ismerői nevezték) három fiának keresztnevéül Vlagyimir lljics Lenin nevét választotta, s így lett 1949-ben született legidősebb fia lljics Ramirez Sánchez, jóllehet az apa, aki kezdetben szimpatizált a Szovjetunióval, ekkorra már nem találta azt elég forradalminak, és — más „baloldali struktúrák felé fordult.” A kis lljics — testvéreivel, Lenin Ramirezzel és Vlagyimir Rami- rezzel, valamint természetesen szüleivel — nagyon sokat utazott, majd a caracasi egyetemen megkezdte tanulmányait, amelyeket hamarosan Londonban, majd Moszkvában (Lumumba Egyetem) folytatott. Miután a Szovjetunióból 1969-ben kiutasították, Londonban telepedett le. Innen 1969. és 1973. között több utat tett a közel-keleti arab országokba, ahol Habas Népi Frontja eszméinek és főleg tetteinek csodálójává vált. itt ismerkedett meg az 1958-ban alapított, ekkorra már 6000 tagot számláló Forradalmi Kommunisták Ligájából (Kakkiódóból) éppen ekkor kivált Japán Vörös Hadsereg (Szekigun) több harcosával, akiknek 1972-ben Londonban véghezvitt tette mélységes tiszteletet ébresztett benne. Az imperializmus elleni harc jogosságába vetett hitét a Fekete Szeptember ugyanez évben Münchenben végrehajtott akciója csak tovább mélyítette. Habas doktor és Abú Nidal lesznek példaképei. És hősei útjára lép. Minden-, képpen gyilkolni akar. A fegyver biztosította hatalmat akarja. Mások félelme nyugtatja... Első akciója — példaképei inspirálására—az angol cionista társaság alelnöke ellen irányul. Becsenget lakásába, több golyót ereszt az öregemberbe. De akkor még nemigen érti szakmáját. Áldozata életben marad. Pár nap múlva egy izraeli bank londoni fiókjába dob bombát. Ez is amatőr munka. Egy sebesült. Kénytelen továbbképezni magát. De Londonból távoznia kell. Párizsba menekül 1974 elején. Pénze bőven van és itt szabadon tevékenykedik. Nyolctagú terrorista bandát szervez, igazi, sokat próbált nemzetközi legénységgel (és leánysággal). Egy-egy venezuelai, libanoni, francia, palesztin, két-két japán és nyugatnémet. Neve akkor már Carlos. A Carlos-banda első nagy akciójának pillanata elérkezett: a francia titkosszolgálat letartóztatja Jutuka Furaja kisasz- szonyt, aki összekötő volt Carlos és a Japán Vörös Hadsereg közt. Kiszabadítására Carlos emberei és a Szekigun-tagok elfoglalják Franciaország hágai nagykövetségét. S hogy Carlos követelésük komolyságának súlyt adjon, egy nagy hatású amerikai gyártmányú kézigránátot dob Párizs egyik előkelő éttermébe. Francia állampolgárokból kettőt megöl, 34-et megsebesít. Közben az egyik „forradalmár”, Carlos jobb keze, a keresztény libanoni MichelMukar- bel visszatér Párizsba. A francia rendőrség mindenütt a nyomában. Elfogják, „megdolgozzák”. Elárulja Carlos címét. Három francia nyomzoó követi. A lakásban több szép nő és Carlos. Carlos világfi és gazdag. És udvarias. Sorra kínálja vendégeit. A rendőrségi csoport vezetője felszólítja: kövesse. Carlos előbb az árulóval végez, majd a három rendőrt lövi le (az egyik életben marad). Párizsból is menekül. De nem kapkod. Még nagyobb tettre készül. Ehhez azonban Bécsbe kell mennie. És kis csapatával elindul. Az OPEC-miniszterek értekezletén a 24 éves Gabriel eTiedermann kisasszony lelövi az értekezlet biztonságára felügyelő két osztrák rendőr egyikét, majd az iraki olajminiszter iraki testőrét, (előbbit jobb kézzel és karabéllyal — az arabot övéből előrántott pisztollyal, ballal). Carlos közben leteríti a líbiai delegáció egyik diplomatáját (a küzdelem hevében a banda egyik tagja, a nyugatnémet Klein is megsebesül). 70 személyt ejtenek fogságba, köztük 11 ország olajipari miniszterét. Kreisky minden kívánságukat teljesíti, de kéri: az osztrák illetékességű túszokat ne vigyék magukkal. Carlos, őrjöngve, a közvetítő iraki diplomatának azt mondja: ,,ltt én parancsolok. Én parancsolok Kreiskynek, és mindenki másnak!"— majd hozzátette: nem is volt szándékukban a minisztereken kívül másokat magukkal vinni. Algírban sajnálattal tapasztalják az Arab Forradalom Karja tagjai, hogy rendkívül hűvösen, sőt ellenségesen fogadták őket, az imperializmus és a cionizmus elleni harc „forradalmár” harcosait. De a szaúdi és az iráni olajipari miniszteren .kívül mindenkit szabadon engednek. Bagdadba akarnak repülni. Végül — mivel Algériában „nem volt” benzin — csak Tri- poliig jutottak (de lehet, hogy a „hosszú repülőút” veszélyeitől ijedtek meg). Tény, hogy itt szabadon engedték a két minisztert (Líbiának állítólag elég sok pénzébe került, s azt se felejtsük: a líbiai diplomatát Carlos lőtte le, mert megpróbált menekülni). Tripoliban aztán nyomuk veszett. Mindez 1975 karácsonya táján történt.
