Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-05 / 61. szám
Tisztelt Szerkesztőség! 1986-ban befizettem nyolcezer forintot szennyvíztársulásra. A szennyvízcsatornára azonban azóta sem tudok rácsatlakozni, mert az az utca másik oldalán van. A velem majdnem szemben lévő aknának az útburkolat alatt nincs kiépített csonkja, ilyen tőlem mindkét irányban kb. 40 méterre van. Ezekre azonban a nagy távolság és a sok keresztező vezeték (gáz, víz) miatt rákötni nem tudok. 1990 május elején felkerestük szomszédommal — aki szintén szeretne cssatlakozni a szennyvízcsatornára — dr. Sütő László tanácselnököt, akitől azt az ígéretet kaptuk, hogy két héten belül megoldódik a gondunk. Sajnos azóta sem történt semmi Az útburkolat alatti csonk nem épült meg, így a szennyvízcsatornára történő csatlakozásunk nem történhet meg. Kérem segítségüket. • Tisztelettel Galambos Tibor Marcali, Kaposvári u. 55. Tisztelt Szerkesztőség Szabó Ferencné, Bőszénfa, Fő u. 48. sz. alatti lakos panaszát kivizsgáltuk, és az alábbi tájékoztatást adjuk. A Böszénfán üzemelő 17. számú vegyesbolt nyitva tartását június 4-töl megváltoztattuk, így a sütőipari termékek átvétele nyitva tartási időben történik. A tej és a tejtermék szállítása nyitva tartás előtt történik, ezért biztosítottunk az üzlet részére egy zárható árufogadót. A boltvezetőt mulasztásaiért figyelmeztetésben részesítettük. A kellemetlenségekért elnézést kérünk és bízunk abban, hogy intézkedéseink a bejelentésben foglaltakat megszünteti Tisztelettel Háttá József kereskedelmi osztályvezető Takács József tér. ügyvezető Kaposvár és Vidéke ÁFÉSZ A Kapos tévé mai műsorából A városi televízió, a mai adásában többek között beszámol a múlt pénteki töröcskei falugyűlésről és a kaposvári Computer Tomográf Biológiai Központ átadásáról. A közelgő helyhatósági választásokkal kapcsolatos riport- sorozat első részében tanácsi szakemberekkel készült stúdióbeszélgetést láthatnak a nézők. Rövid hírek és aktualitások után egy új játékba is bekapcsolódhatnak az érdeklődők. Végül kiedrül, hogy kik lettek a múlt heti rejtvény megfejtői közül a szerencsés nyertesek. Az adás 18 órakor kezdődik. HAZAÉRKEZETT A VIKÁR KÓRUS OLASZORSZÁGBÓL Olaszország vendége volt a kaposvári Vikár Kórus. A Zákány/ Zsolt Liszt-díjas karnagy vezetésével Soave városában koncertező nagy múltú vegyes kar az olasz kisváros 20. alkalommal sorra kerülő jubileumi hangversenyén egyetlen külföldi kórusként lépett fel. A magyar együttes Soave legmagasabb pontján, egy vár gyönyörű kertjében nagy sikerrel adta elő az európai és magyar népi művek zeneművekből összeállított műsorát. Az öt nap alatt Veronában is koncerteztek, ahol egyházi dallamokat szólaltattak meg templomi hangversenyükön. A Vikár Kórus nem kis dicséretet kapott: bár ez nem verseny volt, a vendéglátók még meg is jegyezték, hogy az eddigi vendégkórusók közül a kaposváriak nyújtották a legszínvonalasabb művészi produkciót. Zákányi Zsolt elmondta: Az 1925-ben alakult Vikár Kórusnak vannak még idei külföldi meghívásai, de anyagi gondjaik egyre inkább nehezítik a fesztiválokon való részvételt. Ebben az évben van még fedezete a működésüknek, de a jövő bizonytalanná vált. Ezért is tartja nagyon fontosnak a Kórusok Országos Tanácsa felhívását, amelyben a zene barátaihoz és támogatóihoz fordulnak. A nyílt levélben a megalakítás előtt álló országos kórus- és zenekari szövetséghez való csatlakozásra, a zenei kultúra támogatására kér a KÓTA minden zenebarátot, akik velük együtt vallják: „A zene mindenkié.” V. Zs. ‘‘'■w Ház falának ütközött... Figyelmetlen vezetők Hétfőn Látrány belterületén Mihail Mozgin 21 éves sorkatona tehergépkocsival úgy közlekedett, hogy nem tartotta be a követési távolságot és az előtte balra kanyarodni szándékozó, már álló személygépkocsinak ütközött. A személygépkocsiban utasként tartózkodó Molnár Tamás 14 éves látrányi tanuló könnyű sérülést szenvedett. Szerdán Siófok belterületén figyelmetlen, gondatlan vezetés következtében személy- gépkocsijával egy ház falának ütközött Paksi Imre 25 éves siófoki gépkocsivezető. Paksi a helyszínen életét vesztette. A nap 4,53 órakor kél, és 20.44 órakor nyugszik, a hold 19.07 órakor kél, és 2.07 órakor nyugszik. Esős, szeles Újabb esők, zivatarok lesznek, majd délután nyugat felöl felszakadozik a felhőzet. Az északnyugati szél megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön 21, 26 fok között várható. Az elbocsátások megelőzése érdekében Kft.-t szerveznek a tabi Videotonban 50 éve hunyt el Budapesten Preisz Hugó (1860-1940) bakteriológus, egyetemi tanár, akadémikus. 1860. szeptember 21-én született Rumán. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, utána a budapesti Kórbonctani, majd a Törvény- széki Orvostani Intézetben dolgozott. 1891-1906 között az Állatorvosi Főiskola bakteriológiai intézetét vezette, majd a főiskolán, illetve később a budapesti egyetemen bakteriológiát, továbbá általános kór- és gyógytant tanított. A Magyar Tudományos Akadémiának 1912-ben lett levelező, 1923-ban pedig rendes tagja. Jelentős tudományos kutatómunkát végzett, évtizedekig ő irányította a diftéria elleni szérum termelését az általa megszervezett bakteriológiai intézetben. Leírta a rágcsálók pseudo- tuberculosisának kórokozóját, és eredményesek voltak az anthraxbaci- lusra és a bakteriofágiára vonatkozó kutatásai. Az I. világháború idején ö szervezte meg a kolera és a hastífusz elleni oltóanyagtermelést. Számos munkát írt. Legjelentősebb közülük a „Bakteriológia”, a „Vizsgálatok a lép- fenebacillus variálásáról és szelidülé- sének mibenlétéről”, „Az infectio és immunitás tanának elemei”, valamint „Az általános kórtan vázlata". Fontos műve jelent meg németül is. — Az MSZMP kaposvári szervezete közli, hogy a munkáspárt központi bizottsága Kádár János halálának első évfordulóján, július 6- án 18 órakor a Mező Imre úti temetőben elhelyezi a kegyelet és a megemlékezés koszorúját. Elhunyt Gyöngy Pál A Magyar Köztársaság Művészeti Alapja és a Magyar Zeneművészek Szövetsége megrendültén tudatja, hogy 1990. június 28-án, életének 88. évében elhunyt Gyöngy Pál zeneszerző, számos sikeres operett, zenés játék, filmzene és dal alkotója, a Művészeti Alap zenei szakosztályának nyugalmazott igazgatója, a Magyar Zeneművészek Szövetsége alapítótagja. Temetéséről később intézkednek. Sötét helyzetkép... Mint azt a kaposvári munkaerő-szolgálati iroda vezetőjétől megtudtuk, 1988 novemberétől hatályon kívül helyezték a vállalatoknak azt a kötelezettségét, hogy március 10-ig kötelesek bejelenteni, hány diákot szeretnének foglalkoztatni nyáron. Ezt az igényt eddig a tanácsok közoktatási irodájának kellett bejelenteni, most a munkaerő-szolgálati iroda foglalkozik ezzel. Illetve foglalkozna, de nincs a vállalatok részéről igény. így a dolgozni kívánó diákok a vállalatoknál kilincselhetnek. A munka- nélküliség növekedésével és az átképzésekkel egyre jobban csökken a diákoknak ez a pénzszerzési lehetősége. Akik persze ezen a nyáron dolgozni szeretnének, azok próbálkozhatnak a nagy szolgáltató vállalatoknál, mint például a Patyolat. A Balaton-part most is lehetőséget nyújt a nyári munkára, de a kínálat egyre csökken. Mint annak idején beszámoltunk róla, a Videoton vállalat- csoport elnök-vezérigazgatója és a tabi gyáregység szakszervezeti küldöttsége megállapodott, hogy a vállalat a 180 dolgozó elbocsájtását Tabon felfüggeszti. Ennek fejében a gyáregység létrehozhat egy jelentős létszámot foglalkoztató kft.-t és bérmunkával is segíthet a kieső embereken. Hogy mi a helyzet a megállapodás után hat hét elteltével, arról Horváth István, a tabi gyáregység főkönyvelője tegnap délelőtt tájékoztatta az érdeklődő dolgozókat, szakszervezeti tisztségviselőket. Mint elmondta, arra kapott megbízást, hogy készítse el egy dolgozói tulajdonból álló magánvállalkozás modelljét. A munka szervezése során lehetőség nyílott arra, hogy a negyedik negyedévtől havi 10 ezer darab transzformátort készítsen a vállalkozás, illetve a Videoton jelenlegi termékeit tovább gyártsa. Mivel a létrehozandó kft. 1991-től gyártmányait bővíteni kívánja, Nemrégiben nyílt meg Kaposváron a Feketefény videokazetta-kölcsönző. Az év elején néhány fiatal munka nélkül maradt, illetve változtatásra kényszerült. Lelkesedésüket nem adták föl, hanem elkezdték keresni, hogy miként tudnának újrakezdeni. így alapították meg a Bombajó Kft.-t, amely a Honvéd utcai üzlet üzemeltetője. Bogó Zoltán ügyvezető igazgató elmondta; nem volt könnyű az indulás, sok ismeretlen dologgal kellett szembenézniük. Keresgélésük során találtak a pécsi Feketepont 19.00: Műsorismertetés. 19.10: Mesék. 19.25: Reklám. 19.30: Filmelőzetes. 19.33: Klipek. 19.40: A nap vendége. 19.55: Horoszkóp. 20.00: A helybéliek fóruma. 20.10: Reklám. 20.13: Filmarchívum: Meztelen diplomata. 21.40: Rockkalapács. 23.00: Rockriport. 23.10: Komár László énekel. 24.00: Hírek. 00.05: Reklám. 00.10: Sexi. 00.15: Reklám. 00.17: Klip-klub. 01.00: Műsorzárás. ezért a napokban küldöttség utazik a Szovjetunióba a Kamaz gyárhoz, ugyanis lehetőség mutatkozik évi 25 ezer darab kábelköteg gyártására is. Ezek a munkák erre az évre 80—90 főnek, 1991-től pedig várhatóan 300—320 dolgozónak biztosítanak foglalkozást. — Javaslatunkat a kft. létrehozására a vállalat vezetőinek megküldtük, s kedden délután Tabon Kázsmér János elnökvezérigazgatóval megállapodtunk bizonyos alapfeltételekben — mondja Horváth István. — Kázsmér úr ígéretet tett arra, hogy a megalakuló kft. rendelkezésére bocsájtja a „belső” telephelyeken lévő berendezéseket és gépeket, melyekért öt évig bérleti díjat nem kér a Videoton. Ezen túl 15 millió forint hitelt nyújt a vállalkozás megindulásakor, illetve egy évig munkalehetőséget (megrendeléseket) biztosít a kft.-nek. A kezdeti időben a Videoton átvállalja a vállalkozás rezsiköltségeit is. Az alapítással kapcsolatos okiratot a hónap végéig kell elkészíteni a tabiaknak. K. J. kölcsönzőre, ahonnan az ötleteket is vették. Mindenképpen különbözni akartak a többiektől, így jött az ötlet, hogy nonstop tartanak nyitva. Számítógépes nyilvántartást vezetnek a kikölcsönzött kazettákról. A többi már jött magától. Ha már éjjelnappal nyitva vannak, akkor vállalják a taxirendelést, video- lapokat árulnak. Úgy tűnik sikeres a startjuk. Nemcsak akciófilmeket kínálnak, hanem értékes művészeti alkotások videokazettáit is. A gyerekeknek pedig mese- és ifjúsági filmeket. — Kedvezményes áron eladó Bala- ton-parti, vejencei-tavi, szegedi stb. strandokon azonnal indítható, 100 százalékos készültségü, jól jövedelmező vállalkozás egységenként, árengedménnyel 180—300 ezer forintért. Telefon: Budapest 142-6582, 131- 1066,131-6103. (111300) — Velencei kirándulás 8 személyes Mercedessel 2500 forintért. Lakos Tours, Siófok, 13-162-es telefon. (133005) — Angolnyelv-tanulóknak napközis tábor Siófokon. Napi 250 Ft. Beiratkozás, felvilágosítás: Siófok, Kálmán I. sétány 3., július 9-től 11-ig, 16-tól 18 óráig. Magyar—Amerikai Baráti Társaság. (133063) A Feketefény színeket kínál N.J. Sió Tv Tarka sorok r Anekdoták Mátyás királyról Mátyás király egyszer munkától fáradtan kikönyökölt szobája ablakán. Egyszer csak látja, hogy az udvari bolondja sietve kg/ zeledik. — Hová, hová, fickó, ilyen sebbel-lobbal? — kiáltott le neki a király. — Téged akarlak meglátogatni, komám! — Hadd el, nem lehet azt. — Nem? És miért nem? — Azért, mert bolondnak nem szabad ebbe a szobába bejönni. — Hát akkor te hogyan jutottál be? Amikor Mátyás király 1485-ben Bécs városát ostromolta, a seregei nyugtalankodni kezdtek. — Sose búsuljatok! Van nekem a várban két hű szövetségesem, aki nemsokára a kezünkre játssza Bécset — bíztatta őket a király. Amikor a katonák tudni akarták, kik lennének azok, Mátyás így folytatta: — Az egyiket Éhségnek hívják, a másikat Lázadásnak. Nem telt bele egy hét, s Bécs az övé lett. Szemenszedett igazság „Az, hogy olyan sokáig hatalmon maradtam, nem azért történt, mert én ezt akartam. A nép követelte, hogy maradjak.” Alfredo Stroessner; volt paraguayi diktátor „A főbelövés szintén az egyik lehetőség az eltávozásra abból a világból, amelyet nem szeretünk." Wang Duó, kínai politikus /,EI kell ismernem, valami csakugyan nincs rendjén a házasságommal, ha a legnagyobb ellenzéki szerepet a feleség játsz- sza." Carlos Menem, argentin elnök SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az AS-B Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős az irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesitö postahivatalnál, a hírlapkézbesitöknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap- előfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII., Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.