Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)

1990-07-14 / 69. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. július 14., szombat Wörner Moszkvában A szovjet kormány meghívására pénteken Moszkvába érkezett Manfred Wörner, a NATO főtitkára. Személyében először látogat a Szovjet­unióba az észak-atlanti szervezet hivatalban lévő legmagasabb rangú funkcionáriusa. Manfred Wörner láto­gatásának középpontjá­ban kiemelt helyen szere­pelnek mindazok a kér­dések, amelyekkel a NATO legutóbbi csúcsér­tekezletén elfogadott — és Moszkvában feltű­nően gyorsan, meleg kommentárokkal üdvör zölt — záróközlemény foglalkzott. Példás helytállásukért az 1956-os forradalomban, az azt követő megtorlások során elszenvedett sérelmeik elismeréseként katonákat léptettek elő július 13-án a Honvédelmi Minisztérium tiszti házában. A kinevezé­seket, előléptetéseket, tanúsító okiratokat Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök és Für Lajos honvé­delmi miniszter adta át. Az előléptetések átadásánál megjelent Antall József miniszterelnök és Vásárhelyi Miklós, a TIB elnöke is. A képen: Kemendi Béla nyugállományú vezérőrnagy az előléptetés után családjával Intézkedett a BM Leállították a megyei rendőrkapitányságok átszervezését Nincs semmiféle titkolniva- lóm, tételesen kérem a körül­mények kivizsgálását — Je­lentette ki rendkívüli állo­mánygyűlésén dr. Egyed La­jos Nógrád megyei megbízott rendőrfőkapitány. Az ügy előzménye, hogy a megyei kapitányság több tisztje pa­nasszal fordult Speidl Zoltán salgótarjáni országgyűlési képviselőhöz (MDF). A meg­bízott főkapitány ugyanis sze­rintük olyan átszervezéseket kíván végrehajtani, melyek a bűnüldözést gyengítik, meg­oldhatatlan nehézségek elé állítva ezzel az eljövendő pa­rancsnoki állományt. Létre akar hozni egy túlmérete­zett szervet, miközben jelen­tősen csökkentik a gazdaság- védelemben dolgozók szá­mát. Értesülése^ szerint a képvi­selői jelzés nyomán ország­szerte azonnali stopjelzést kapott a megyei kapitánysá­gok átszervezése. Dr. Várhe­lyi Péter, a BM parlamenti tit­kárságának vezetője azon­ban csupán annyit erősített meg, hpgy a továbbiakban a megbízott megyei főkapitá­nyok csak az országos ren­dőrfőkapitány engedélyével határozhatnak személyi kér­désekben. Volodimir Ivasko A Szovjetunióban mindig is vi­gyáztak arra, hogy a 40 milliós Ukrajna méltó képviseletet kap­jon a szövetségi állami és párt­szervekben. (Ugyanígy Sztálin óta mindig találhattunk grúzt vala­mely ik—néha több—legfelsőbb testületben. Most Volodimir Ivasko lett ádáz viták és választási svédcsavarok után Gorbacsov helyettese. Ki az a Volodimir Ivasko? A Lityeraturnaja Gazeta idei 24. számának első oldalán található a vele készült interjú a köztársa­sági legfelsőbb tanács elnökévé történt megválasztása alkalmá­ból, K. Grigorjev ukrajnai különtu­dósító tollából. Elolvasása után közelebb kerülünk a rejtély meg­fejtéséhez: miért épp Ivaskót vá­lasztatta meg a kongresszussal Gorbacsov? A beszélgetés elején leszögez­te: az a legfelsőbb tanács, amely­nek elnöke lett, egészen más, mint a megelőző. Híven tükrözi a köztársaságban kialakult helyze­tet, s ez esetben nem a rétegző­dést, hanem azt érti ez alatt, hogy a testületben is éppoly viták, ösz- szeütközések folynak, akár a nép soraiban, mert nephangulatból, a gazdasági helyzetből indulnak ki. — Szerintem az ukrán parla­mentnek a korábbi hibákat lehe­tőség szerint elkerülve a szaksze­rűség kiterjesztésének útját kell járnia — mondta az új ukrán ál­lamfő, majd az első valóban rázós kérdésre felelt. Olyan kérdésre, amelyet akár csak egy évvel ez­PestiüHirlap Ezt olvashatja a ma reggeli Pesti Hírlapban: Azok a régi reflexek. Né­hány telefonáló azt hitte, hogy személyes párbeszédbe ele­gyedhet a kormányfővel. — Lélektől lélekig. A St. Albon-i legenda. Franciaországban sok elmebeteg halt meg az el- hagyatottság és az éhezés miatt a II. világháború idején... A zárt osztályok gyakorlatilag megszűntek. — Az asszony a fiát védte. Balogh Tibor az asz- szony mellébe mártotta tőrét. (2. oldal.) Divatos az ausztrál árnyék­boksz. Hawke nem állta a sza­vát, saját ígéreteinek csapdá­jába esett. — A, Római Klub Carmorában. Új kulturális egyensúlyra van szükség, új kommunikációs rendszer kk alakítására. (5. oldal.) Kiből lesz nagykövet? Ho­gyan működik a szavazógépe­zet? Interjú Horn Gyulávak, az Országgyűlés külügyi bizottsá­ga elnökével. (3. oldal.) Horvátok Magyarországon. Rendezni keli a kisebbségek ügyét. A régi politikusok meg­buktak. Nem vagyunk másod­rendűéi (8. oldal) (X) Az úticsomag a fontos, nem az ajtó... előtt is életveszélyes lett volna ilyen magas rangú tisztviselőhöz intézni, aki ráadásul még a köz- társasági kommunista párt köz­ponti bizottságának is első titkára. — Nem gondolja, hogy a fris­sen megválasztott testület első munkahetei után máris olyan új, s kétségtelenül öntörvényű egyéni­ségnek tűntek föl mint a lembergi fizikus akadémikus, a kisebbségi ellenzék vezére, Igor Juhnovsz- kij, vagy mondjuk, a harkovi mű­szaki főiskola professzora, Volo­dimir Grinyev, akit egyébként az Ön helyettesévé is megválasztot­tak? Vagy itt van a fiatal kijevi jo­gász és lélektanos Alekszandr Jemec, aki az emberjogi parla­menti csoportot vezeti. — Igaza van — hangzott a vá­lasz azonnal, s éppígy nem tért ki a következő, igazán kellemetlen kérdés elől sem, s ebből kiderül, hogy messze nincs azonos néze­ten Gorbacsovval. A kérdés ugyanis azt firtatta, mit szól a két magas tisztség egyesítéséhez; a pártfőtitkárságról es az államfő- ségről van szó. Ugyanis a szövet­ségi példát alkalmazva Ivasko is mindkettő egy személyben. A kérdés azért hangzott el, mert Ivasko az ukrán legfelsőbb tanácsnak a beszéígetést meg­előző ülésén szükségtelennek tartotta ezt a megoldást, s kijelen­tette, hogy a kérdést a következő pártkongresszus elé terjeszti. — Hogyan tudja összeegyez­tetni itteni munká|át a szövetségi legfelsőbb tanácsban viselt tiszt­ségével? — szólt az újabb kér­dés. — Ebben is szilárd elhatáro­zásra jutottam, A legelső adódó alkalommal átadom helyemet egy ukrán küldöttnek — állította Ivas­ko, aki újabb (eddig kedélyborzo­ló) kérdést kapott az akkor követ-' kező ülésszak legfontosabb napi­rendjéről: a függetlenségi nyilat­kozatról. — Legfőbb feladatomnak az egyeséges, demokratikus, erős és szilárd Ukrajnáért folyó mun­kát tartom. S természetesen a szuverén Ukrajnáért, amelyben az ukrán nép es az ukrán állam földjének egyetlen gazdája. Ez szerintem az alaptétel. Ebből, mint gyökérből nő ki az a fa, amely ágaival átfogja a köztársasági élet minden rétegét — fejtegette Ivasko, majd kijelentette: a köz- társasági és a szövetségi kapcso­latokat is az eddigi.függőlegesről vízszintesre akarja átigazítani, mert enélkül nem létezik semmi­féle önállóság. Ezt követően az újfajta állam­szövetségről tárta az olvasók elé a nézeteit: a szovjet szövetség a őződéses híve ugyan, de nt képzeli el, mint amilyen a jelenlegi. Ennek két fontos ele­me van: a szövetségi szerepek egész sorának átadása a köztár­saságoknak, amelyek viszont közvetlen kapcsolatot fejleszte­nek ki egymással, mert gazdasá­gilag, politikailag, kulturálisan és a tudományos eletben ez a leg­jobb hatásfokú. Az ebben a szel­lemben fogant függetlenségi nyi­latkozat azóta elkészült, ismertté vált, s nem aratott osztatlan si­kert. Mint ahogy az sem, hogy az ukrán országgyűlésben Ivasko felszólalt a Rizskov-kormány ár­emelési szándéka ellen. Mintha ilyen eset ezelőtt még nem fordult volna elő —jegyezte meg a Litye­raturnaja Gazeta ukrajnai külön- tudósítója. — Bevallom, hogy el kellett ha­tároznom magam erre a lépésre, de kötelességemnek éreztem. Valóban: meghatározott módon jeleztek vissza felszólalásomra, számos köztársaságban és sok helyen támogatták. Nálunk meg nyomban mindenféle szóbeszéd kelt szárnyra, hogy „Ivasko piac­ellenes", Ukrajna piacellenes. Szó sincs róla — tiltakozott vála­szában az efféle vádak ellen Vo­lodimir Ivasko, s megerősítette: a jelenlegi válsághelyzetből nincs más kivezető út, csakis a szabá­lyozott piacgazdaság! Szerinte más piac nem is létezik, csakis a szabályozott, mert ami nem az, az nem piac, hanem bazár. Ab­ban is biztos, hogy előbb vagy utóbb, de feltétlenül át fog térni a jelenlegi szovjet gazdaság a sza­bályozott piacra, s ez, sajna, ár­emelkedéssel jár majd. De előbb át kell gondolni a dolgot: milyen alapon emelkedjék az ár, milyen mérvű legyen az emelkedés és mennyi időre, meddig tartson. Egészén különös — mintegy S iti típusú — kérdéssel feje­be a beszélgetés: az újság­író szerint Jelcin, az ellenzéki, a baloldali, Ivasko, a magas rangú pártmunkás a jobboldali ajtón lé­pett új beosztásába. A Szovjet­unió két meghatározó szövetségi állama első emberének előbb vagy utóbb tárgyalnia kell. Vajon megtalálják-e a közös nyelvet? „Ha helytelennek tartja a kérdést, kivesszük” — ajánlotta föl Grigor­jev, aki alighanem elámult a vá­lasz első mondatán, amely így hangzott: — Most én mondok olyat ma­gának, amit egészen biztosan ki Fog hagyni a szövegből. Tudja, ki ma a nyerő a különböző dolgok­ban, s nemcsak az állami, politikai küzdőtéren? Az, aki elsőként s?a- badul meg gondolati szabványok­tól, amelyeknek valamennyien a K ai vagyunk: én, ön és mások n is azt nézegeti, ki melyik ajtón jött be, de hát, őszintén szól­va, mi a különbség? A legfonto­sabb: hova jöttem és milyen úti- csomaggal—válaszolt Ivasko jú­nius közepén, s hozzátette: a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csában eddig is együtt dolgozott Borisz Jelcinnel, akivel a válasz szerint elszívelik egymást, tisztá­ban vannak a maguk és a "másik hibáival, erényeivel, tehát megta­lálják a közös nyelvet a közös gondok megoldásához, mert Oroszországnak és Ukrajnának untig elég közös gondja-baja van. Ferencz Győző Eseménynaptár SZOMBAT — Még pénteken este lemondott Petar Mladenov bolgár köztársasági élnök. — Moszkvában bejelentették, hogy visszatartanak hétmillió tonna kőolajat a KGST-tagor- szágokba irányuló szállítmány­ból. —Az albán parlament hatá­rozatban ígért-büntetlenséget azoknak, akik önként elhagyják a külföldi képviseleteket. — Mubarak egyiptomi elnök Je­menben tárgyalt Arafattal. — Szabadság Párt néven politikai szervezetet alakított az illegális Harcoló Szolidaritás; VASÁRNAP — Az ENSZ-fő- titkár Genfben Jasszer Arafattal tárgyalt; HÉTFŐ — Houstonban meg­kezdődött a „hetek” éves csúcstalálkozója. — Négy évi börtönbüntetésre ítélték Miros­lav Stapant, a CSKP prágai bi­zottságának volt első titkárát. — Addisz Abebában megnyílt az Afrikai Egységszervezet 26. csúcsértekezlete. — Stras- bourgban megkezdődött az Eu­rópai Parlament nyári üléssza­ka. — A német egyesülés vár­ható hatásairól tárgyalt Prágá­ban Markus Meckel NDK kül­ügyminiszter; KEDD — Az SZKP XXVIII. kongresszusa ismét Mihail Gor- bacsovot választotta főtitkárrá. — A „hetek” csúcstalálkozója Houstonban politikai nyilatko­zatot fogadott el. — Bécsben megkezdődött a helsinki folya­mat 35 országának párizsi csúcstalálkozóját előkészítő tanácskozás. — Markus Mek- kel NDK-külügyminiszter a NATO brüsszeli központjában tárgyalt; SZERDA — Záróközlemény­nyel ért véget a „Hetek” csúcs- találkozója. — Több százezer szovjet bányász tartott egyna­pos, politikai sztrájkot.—Volodi­mir Ivasko lemondott az ukrán parlament elnöki posztrjáról, majd megválasztották az SZKP főtitkárának helyettesévé. — Befejeződött az AESZ csúcsér­tekezlete. — A tüntető lengyel parasztok megbénították az ország közúti forgalmát. CSÜTÖRTÖK — EÍorisz Jel­cin és a Demokratikus Platform tagjai kiléptek az SZKP-ből. — Újabb kubai menekültek érkez­tek a havannai nagykövetsé­gekre. — Göncz Árpád ideigle­nes köztársasági elnök látoga­tást tett Prágában és Pozsony­ban. — Újabb, a korábbinál is keményebb hangú szovjet vá­dak a magyarországi csapat- kivonási vitában. — Ridley brit kereskedelmi és ipari miniszter német szélhámosságnak ne­vezte egy interjúban az európai pénzügyi unió tervét, a hatal­mas tiltakozás nyomására Rid­ley még aznap visszavonta sza­vait^ PÉNTEK — Baker amerikai külügyminiszter fogadta kelet­német és litván kollégáját. — Elhagyta Albániát a menekültek Olaszországba igyekvő 500 fős csoportja. — Moszkvában tár­gyalt Manfred Wörner NATO- főtitkár. Önre mosolyoghat a szerencse 1990-ben is! A Somogy Megyei Takarékszövetkezetek a nálunk 1990. január 1. és december 31. között elhelyezett betét minden 10 000forintja után sorsjegyet adnak, mellyel ér­3 db személygépkocsi és sok más értékes nyereménytárgy összesen 1,5 millió Ft értékben. Sorsolás: 1991. február A pénz önnek is számít! Magasabb betétkamatok — kedvezőbb hitelnyújtás Ez évben is önökkel, önökért a Somogy Megyei Takarékszövetkezetek ÚTBA ESIK JÖVET-MENET A TAKARÉKSZÖVETKEZET tékes tárgyakat nyerhet. Kisorsolásra kerül

Next

/
Thumbnails
Contents