Somogyi Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 58-83. szám)
1990-07-12 / 67. szám
1990. július 12., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 5 DUNÁNTÚLI TARLAT — HETEDSZER Kevesebb a résztvevő, több a díj Velencei Biennálé Tűsarkú gondola---------* I-----/ ff aw » Ff e s kepcsofeju múmia Kazinczy Ferencemlékbélyeg A magyar nyelv megújítója, Kazinczy Ferenc tiszteletére a Magyar Posta július 18-án 8,— Ft névértékű bélyeget bocsát forgalomba. A bélyeg Kass János grafikusművész terve alapján többszínű ofszetnyomással a Pénzjegynyomdában készült 901 300 fogazott és 4600 fogazatlan példányban. A bélyeg július 18-tól használható fel bérmentesítésre, árusítását 1992. december 31 -ével szüntetik meg. Napóleon halotti maszkja Napóleon francia császár halotti maszkja, amit 1821. május 5-én készített Szent llona-szigetén Francis Burton francia orvos. A halotti maszkot pár napja árverezték el a Drouot cég szervezésében, 3,5 millió francia frankért. (Telefoto — MTI Külföldi Képszerkesztőség) Száztizenhat alkotótól mintegy háromszáznegyven képző- és iparművészeti alkotás érkezett a VII. dunántúli tárlat pályázatára. A kaposvári Somogyi Képtárban tegnap délelőtt megkezdte munkáját a zsűri az őszi kiállítás előkészületeként. A seregszemlére az idén kevesebben jelentkeztek; elsősorban a fiatal és az idősebb nemzedék alkotásaival találkozhatunk majd a tárlaton. Többségében festményekkel és grafikai alkotásokkal jelentkeztek a dunántúli alkotók; a változatossághoz hozzájárulnak a kisplasztikák, szobrok, kerámiák is. Tizennégy somogyi képző- és iparművész vett részt a pályázaton: Bátai Sándor, Czinko- tay Frigyes, Csiszár Elek, Gárdonyi Tibor, Gáspár András, Harangozó Ferenc, Horváth János, Honty Márta, Kertész Sándor, Szirmayné Bayer Erzsébet, Ungvári Károly, a Marcaliban letelepedett — szovjetunióbeli Uszanov Jurij, Vörös András és Papp S. Gábor műveit bírálta el tegnap a zsűri, aminek tagjai; Ágota Margit grafikusművész, Kilmo Károly festőművész, Gáti Gábor szobrászművész, Thenk László festőművész, dr. Romvári Ferenc és dr. Pogány Gábor művészettörténész, Nagy Klára, a megyei közművelődési iroda, Dárdai Nikolett a Képző- és Iparművészeti Lektorátus képviseletében. Kevesebb a pályamű, több a díj. A Somogy Megyei Tanács huszonötezer forintról harmincra emelte föl a fődíjat. A kiállítás rendezésének támogatására félmillió forintot szánt. A Művelődési Minisztérium százhetvenötezer forintot ad a VII. Dunántúli Tárlat kivitelezésére, ebből díjra huszonötezer forintot szánt. Először ajánlott föl díjat a Magyar Honvédség — ezúttal húszezer forinttal kívánja elismerni a zsűri által díjra javasolt művész alkotását. A Magyar Képző- és Iparművészek Dél-dunántúli Területi Szervezete szintén húszezer forint értékben ajánlott föl díjat, a művészek elismerését támogatja a Magyar Képző- és Iparművészeti Lektorátus, a Képző- művészeti Alap, valamint nyolc megye, Győr, és Kaposvár városa. H.B. Fotó: Király J. Béla Velence szívéből, a Szent Márk térről az 1 -es és a 32-es vaporetókkal (helyi járatú kis vízibuszokkal) lehet megközelíteni a Lídó egyik kikötőjét, a Giardinit, a művészetek kertjét, ahol immár 44. alkalommal rendezik meg a világ legjelentősebb képzőművészeti seregszemléjét, a biennálét. A csatornával kettészelt ősparkban apró paloták és modern pavilonok sokasága ad otthont a kiállító nemzeteknek. A futballpálya nagyságú teremben mindössze egy téglatest alakú akváriumot és egy hosz- szan elnyúló ládatákolmányt helyeztek a gazdaságtalan „helykihasználáson” szörnyül- ködő német turisták épülésére. Az angol Anish Kapoor labirintusából egy olyan szoba nyílik, amelynek egyetlen „látványossága” a hófehér falból ránk kacsintó harminc centiméteres hasadék. Ennek az ötletnek ad absurdum továbbgondolása: a földtől a plafonig megbontott falú szoba, ahonnan a csatornára látni. Az elidegenedett lepusztult- ságot sugallta örökmozgó és mindig ugyanazt szajkózó fényreklám-szövegeivel az amerikai Jenny Holzens, aki szlogenjeit kihangsúlyozandó, még a műmárvány burkolatba és padokba is belevéste azokat. Az oroszok egyfajta teljességre törekedve több alkotó kompozícióit vonultatták fel, az agitatív politikai avantgarde jegyében, a szocreál sematizmusát kifigurázva. Az ausztrálok légkondicionált, ultramodern pavilonjába két autodidakta naiv kapott helyet. Egyikőjük a barna legkülönbözőbb árnyalataiból álmodott sajátos világot, még másikuk pazar színorgiában tobzódva, hús-vér figurákat teremtve mesélte el az ősi Ausztrália mítoszait. Az ausztrálokról nyomban az egyiptomiak jutnak eszünkbe. Faruk Wahba és Samir Nasheda fáraók korának jelképrendszerét fogalmazza újjá. Wahba képcsőfejű múmiája és Nashed puha anyagból készült, hieroglifákat és isteneket ábrázoló reliefjei a múlt és jelen folyamatosságát fogalmazzák meg. A hazánkat egyedül képviselő Fehér László a fekete és sárga színek kontrasztjára épülő képei az ötvenes évek léleknyomorító szocializmusának sajátos eszköztárát jelenítik meg. Fekete Pobeda, felgyűrt galléros, bőrkabátos ávós, riasztóan élettelen családi kép, az egyetlen fehér vonallal megrajzolt, elárvult és kiszolgáltatott gyerekalakra szinte rádőlő, fenyegető sötét (élet) tér: az orwelli metafizika megannyi rekvizítu- ma. Ez a nekünk rendelt szép, új világ, a hétköznapi szocializmus perspektívátlanságának ijesztő látomása. A sorok írójára a biennálén a legmegdöbbendőbb hatást a lengyel díszlettervező-rendező, Józef Szajna „Drang nach Osten” című életműkiállítása tette. Művégtagok, páncélsisakok, antantszíjak, gázálarcok és másfél méter magas, mindenen áttaposó hétmérföldes katonacsizmák. Ezekből ösz- szeeszkábált embertorzók között, militáns szemetet kerülgetve, az ember-szörnyeteg lényegével szembesülve halad a látogató, már aki bírja gyomorral és lelkiismerettel. Bársonyos plüssökkel bélelt teremnyi üvegkalitkába rejtve selyemhullámokon ring a tüsar- kú női cipőnek álcázott gondola. A spanyolok buján burjánzó szürrealista Velence-installá- ciója olyan, mintha maga Dali mester találta volna ki. Tódor János Farkas Ferenc szerzői estje // Ősbemutató Boglárlellén Szergej Hruscsov: Összeesküvés apám ellen Zeneszerzőink doyenjeként tisztelhető Farkas Ferenc Kos- suth-díjas komponista, minden napját alkotó tevékenység tölti ki. Szombaton is egyenesen a debreceni kórusfesztiválról érkezik majd Lellére. Farkas Ferenc évtizedek óta az év jelentős részét Lellén tölti, sok műve keletkezett a tóparti szomorúfűzek árnyékában. Szerzői estjének műsora szinte teljes egészében irodalmi fogantatású, és Farkas történelmi vonzódását, européer mivoltát tükrözi. Az est nyitányaként a Janus Pannonius verseire komponált Vitéz János dicsérete című ciklus hangzik fel az esztergomi Monteverdi kamarakórus előadásában, Hunyadi Zoltán irányításával. Jannisz Ritszosz a költője a Chartina Papírszeletek című dalciklusnak — fordítója a kaposvári Papp Árpád — So- morjai Paula énekli, a klarinétszólókat Balogh József szólaltatja meg. Az énekesnő ezután Dsida Jenő által inspirált gitárdalokat szólaltat meg Fodor Ferenc közreműködésével, majd egy orgonakíséretes, bibliai tárgyú ének következik. 1989. augusztus 25-én fejezte be Farkas Ferenc Boglárlellén az Organoadia Pelsonia (Balatoni orgona-óda) című művét, melyet a BB-kombinát és a városi tanács felkérésére alkotott. Az előadás ősbemutató lesz, a szólista Sebestyén János. A kórusra és orgonára komponált Propriur Tergestinum című alkotás (ősi liturgikus énekek) zárja a szerzői estet, e mű bemutatója tavaly volt a trieszti Szent Giusto bazilikában, hazánkban ez lesz az első előadása. A Farkas Ferenc jelenlétében zajló ünnepi hangversenyre szombaton este 8 órakor kerül sor a leilei római katolikus templomban. A BB Kombinát által szponzorált kulturális eseménnyel a városi tanács és a BB együttesen fejezi ki tiszteletét a kiváló muzsikus előtt. Gergely Imréné KÖNYVESPOLC Akik a hatvanas évek közepe után születtek, bizonyára alig emlékeznek az egykori szovjet miniszterelnökre, pártfőtitkárra, Nyikita Hruscsovra. Fia könyvének olvastán nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen az egykori diktatúrák mindent megtettek a kényelmetlenné vált előd diszkreditálása érdekében. A Sztálin halála utáni több mint egy évtized korlátlan ura 1964 után oly kínos csendben élte le a még hátralevő hét szűk esztendőt, mint akármelyik ágrólszakadt csavargó. Hruscsov felejtésre ítélt hét éve és temetése valósággal kórisméje lehetne a Brezsnyev-éra mentalitásának, és mélyebb tapasztalatokat szűrhetünk le belőle, mint azt első pillantásra gondolnánk. Szergej Hruscsov természetesen elfogult könyvet írt — ám ezen senki sem csodálkozha- tik, hiszen az apjáról volt szó. A gyermeki tisztelet mellett azonban igyekezett objektív lenni, s ez többnyire sikerült is neki. Nem vesztegetett túl sok szót apja érdemeire — ám a lényeg nem is ez. Fura módon ugyanis a leváltás módja akkor is méltán keltene felháborodást, ha Hruscsov nem az lett volna, aki. Legfeljebb egy véres kezű zsarnokot lehet úgy megdönteni, ahogy elvtársai elbántak vele. „Megmérgezzük?’—tette fel a hátborzongató kérdést Brezs- nyev, és az olvasó akaratlanul is a Borgiák korában érezheti magát... Szergej Hruscsov könyve — nem túlzás ezt állítani — izgalmas olvasmány. A cselekmény szálát maga az élet bonyolította, és a szereplők is olyan személyek, akiknek nevével évtizedeken keresztül találkoztunk. Leonyid Brezsnyev, Anasztáz Mikojan, Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij, Andrej Gro- miko, Dmitrij Usztyinov — igazán parádés „szereposztás”. Csupán az a sajnálatos, hogy ezek az ismert politikusok, akiket tisztelni illett (nálunk is), a valóságban inkább negatív hősök voltak. Emberi gyengéik, a mindent átfonó bürokrácia lélekmérgező hatása csak úgy sugárzik a könyv lapjairól. Mert Szergej Hruscsov könyve nem is az írott betűk miatt izgalmas olvasmány, hanem elsősorban a szavak mögöttes tartalma miatt. Makroszinten tetten érhetjük itt mindazt, amivel mi is találkoztunk a magunk kis életében, méghozzá gyöt- relmesen hosszú időn át. Az apparatcsik-lélektan valóságos katekizmusa lehetne e mű. A volt főtitkár temetése után az emlékműállítás kálváriája olyannyira ismerős, hogy szinte mindenki tudna hasonló példát hozni a saját életéből, amikor újabb és újabb pecsétek után kellett rohangálnia. A gerincessége miatt „kicsinált” és kivándorolni kényszerített szobrász helyébe pedig különösebb empatikus késztetés nélkül is ki-ki behelyettesítheti önmagát. A művésznek ugyanis egyesek értésére adták, hogy „csak azért se” lesz egyetlen szobra sem Moszkvában... Ezért húzódott négy teljes évig Hruscsov síremlékének felállítása. „Megmérgezzük?” — kérdezte Brezsnyev, ám még ennél is „jobb" megoldást sikerült találnia. Hruscsov megölése ugyanis együtt járt volna egy mártírmítosz születésével, és ez roppant kellemetlen lett volna a követőknek. Az ítélet „humánusabb”, de alaposabb lett: ítélje halálra Hruscsovot az idő — Brezsnyevék „csupán” annyiban segítettek be a sorsnak, hogy minden eszközzel igyekeztek hermetizálni a nyugdíjba kényszerített egykori hatalmasságot. Aggódó szemek vigyázták, hogy dácsájába hajtat-e, vagy esetleg a Kremlbe veszi az útját? Még a detronizált HruscsovtóJ is rettegtek. Az agyonhallgatás — sokáig úgy tűnt — meg is hozza a Brezsnyev által kívánt eredményt. Hiszen lélekben senki sem hal meg addig, amíg beszélnek róla. Hruscsovot ezért kicsinyes módon megalázták és agyonhallgatták. A hallgatás falán semmi nem hatolhatott át, hiszen az egy totalitárius rendszerben lehetetlen... Hruscsov halálának jövőre lesz a huszadik évfordulója. Roy Medvegyev Hruscsov című könyve és fiának most megjelent munkája arra késztet mindenkit, aki érdeklődik az ilyesmi iránt, hogy újraértékelje a „kukoricás ember”-ről kialakított képét. Az általánosabb tanulságok levonása pedig annak garanciája lehetne, hogy soha többé olyan aljasságok ne születhessenek, mint a Brezsnyev-éra két hosszú évtizedében. Tóth Béla
