Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-30 / 57. szám
1990. június 30., szombat SOMOGYI HÍRLAP 5 Történetírás és átalakulás Beszélgetés Hanák Péter történésszel ,, Amikor a lámpák belét lecsavarják, jaj annak, amelyik égni mer!” \ (Ancsel Éva) Humanista, demokratikus szellemű, kulturális irodalmi tevékenységért ítélik oda két évenként az Erasmus-díjat. Május végén Konrád György- gyel, Hankiss Elemérrel, Haraszti Miklóssal—és több cseh, lengyel szaktekintéllyel — együtt Hanák Péter, a Történet- tudományi Intézet főosztályvezetője, az MTI levelező tagja is megkapta Amszterdamban, a XVI. század leghíresebb humanistájának emlékét őrző nemzetközi elismerést. A Közép- Európai Klub elnöke előadásaival, tanulmányaival, könyveivel amolyan országos katedrát épített ki magának, (tanítványainak zöme — köztük a pécsi Szita László, a kaposvári Szili Ferenc, a nyíregyházi Takács Péter, vagy a budapesti Jeszenszky Géza és Varga László — tudományosan minősített ember), s az osztrák televízió ke- rekasztal-beszélgetésein is gyakran feltűnik alakja, ha a monarchiáról és korunk Európájáról folyik a diskurzus. A kaposvári Somssich Pál Gimnáziumban érettségizett történész professzort Balatonalmádiban kerestük föl. — Professzor úr, az ön nevéhez is fűződik a vitaszellem bevezetése a magyar történettudományba. Miként vélekedik e tudomány „többpártrendszeréről?” — 1956 előtt a történettudományra kötelezően marxista szellemű szemléletet erőltettek rá. Marx- vagy Lenin-idézet nélkül szinte meg sem jelenhetett tanulmány. A marxista történet- írás logikus, racionális és egységes elmélet volt: hosszú idő múlva derült ki, hogy az igazságok csupán részigazságok, s azok is csak a XIX. század második harmadára adaptálhatók. A marxista történészek mellett akadtak olyanok is, akik visszahúzódva, politikamentesen dolgoztak; s külön irányzatot nem alkottak. A vita kezdetben a marxista ideológia keretein belül folyt; az élesen ortodox szemléletű történészektől elkülönültek a progresszió hívei. A történetírás ön által említett „többpártrendszere” formálisan a 70-es évek végére alakult ki. A vita afölött folyt: hány régiója van Európának. Akik azt mondták, hogy kettő: kelet és nyugat, azok a Szovjetunióhoz való tartozásunkat történelmileg szükségszerűnek ítélték. Mi — Szűcs Jenővel egyetemben — azt vallottuk, hogy Kelet- és Nyugat-Európa között volt egy közbülső régió, ami gazdaságitársadalmi struktúrájában, tulajdonviszonyaiban és a hatalom jellegében mindkettőtől különbözött. Érték, hagyomány — Ön 10 évvel ezelőtt ezt nyilatkozta: „Ha a tényeket és a tények összefüggéseit az alapvető marxista értékesz- meny alapján igaznak is tartust vet fel napjainkban, a történelem is más arcát mutatja, s azzal is tisztában kell lennünk, hogy korábban nem mindent mondhattunk el... — Mindez nem rejti magában azt a veszélyt, hogy a történészt pálfordulással, lojalitással vádolják meg? — Nekem nincs mitől tartanom. 40 évvel ezelőtt egyetemistaként írtam az első tanulmányi, A Habsburg monarchia népei és a magyar ‘48 címmel. Azóta sok oldalról körüljártam e témakört, s az idő azt igazolta: kutatásaim fontosnak bizonyultak Magyarország múltja és jelene tekintetében is. Azt vizsgáltam: sikerül-e egy jól működő, civil társadalmat kialakítani, megerősíteni és konszolidálni? Sikerül-e az európai humanista liberalizmus értékeszményét megalkotni? Tudom, hogy az európai humánus demokratikus eszmékkel és egy polgári-népi nemzettudattal akarták megújítani. Tragédiához vezetné, ha a mai — demokratikus — Európát jellemző liberális-humanista értékeszmény és a népi nemzeti értékeszmény elszakadna egymástól. Magyarország európai akar lenni; Európa pedig meg akarja őrizni nemzeti sokszínűségét. — A szavazás eredményeként a mai magyar parlamentben sok történész található. Szívesen hallanám erről a véleményét. — Bizonyára történetírásunk egésze hozzájárult a jelenlegi átalakuláshoz. Ez tükröződik a közéletben résztvevő történészek nagyobb aktivitásában is. Mégis úgy gondolom, hogy az Országházban helyet foglaló kollégáim nem történészi minőségük, hanem politikai-közéleti tevékenységük alapján kerültek jelenlegi pozíciójukba. Kaposvár — gimnázium — Az egykori kaposvári diák milyen szívvel gondol a Nyár utcai házra, a gimnáziumi évekre? — Ez a város meghatározta egész pályafutásomat, hiszen jó öreg alma materünkben olyan pedagógusokkal — akik embereszmények is voltak — találkoztunk, mint Páti Ferenc történelemtanár, Szente László angoltanár. Tanított Pintér Lajos is, a latin és a klasszikus műveltség prófétája. A diákévekben ért élmények mélyen belémivódtak, hiszen ekkor a legfogékonyabb az ember. Kaposvár kedves város volt — ahol jól megfért egymással a dzsentri szellem és a kisvárosi liberalizmus — amely egyik szemét behunyta a csendes szocialista mozgalmak előtt. Nagyon szeretem most is, és ha hívnak, mindig örömmel megyek. Mégha a megyei tanácstól 10 éve kaptam is egy alkotói díjat, kisebb bosszúságok előfordultak. Két éve a fiatal történészek konferenciáján tartottam egy előadást A zsidó kereskedők szerepe Magyarország polgárosodásában címmel. A rendezvényről beszámolt a helyi lap is, s a nyilatkozó megyei kultúrpolitikus nemcsak, hogy nem említette meg a nevemet — hogy félreérthetetlenné tegye véleményét —, azt az óhaját is kifejezte, hogy jó lenne, ha a jövőben egy kultúrtörténész is tartana előadást egy ilyen jelentős konferencián. Még szerencse, hogy a közvélemény másképpen minősítette személyemet... Egyetemi katedrán — A somogyi megyeszékhelyről hova vezetett az út? — A budapesti egytemen a kommunista oktatási rendszer malmába kerültem, s e tanokat elfogadva, magam is azokat vittem tovább. 1953-tól kezdődően egyre inkább beláttam, hogy ezek az eszmék nemcsak tudományosan nem állják meg helyüket, de társadalmat és embert is pusztítanak. 1957- ben ki is tettek egyetemi docensi állásomból. 23 tanítás nélküli esztendő következett ezután. A Történettudományi Intézet adott menedéket; hosszabb ideig nem publikálhattam. Ez az állapot lassan oldódott csak. 1980-ban kaptam újra katedrát az ELTÉ-n. Nem tudom, hogy ezt a változás jeleként könyvelhetem-e el, avagy annak köszönhetem, hogy ebben az időben néhány reformer barátom fontos pozícióba került az egyetemen... — Min dolgozik jelenleg? — Folytatom megkezdett kutatásaimat, s az alakulóban lévő Európai Utas című képes, tudományos, kulturális folyóirat szerkesztőbizottságának elnökeként tevékenykedem. Monarchiái kultúrtörténet címmel írom legújabb könyvemet, s szeretném feldolgozni a magyarországi korai kapitalizmust. Terveim között szerepel még a századforduló történelméről szóló sok-sok szétszórt tanulmány összegyűjtése és egy kötetben való megjelentetése. Ha legalább ezekre futja még erőmből — igazán elégedett lehetek. — Köszönöm a beszélgetést. Lőrincz Sándor Fotó: Kovács Tibor tóm, alárendelni másnak — politikai vagy taktikai megfontolásoknak — semmiképpen sem szabad. Csak így lehet az eredmény: valódi tudomány”. Egy évtized múltán tenne-e valamit hozzá a kijelentéséhez? — Tisztában kell lennünk azzal, hogy amit a történész elmond vagy leír, sohasem lehet végérvényes. A tények, események, összefüggések újragondolása nemcsak jogunk, kötelességünk is! A történész konzekvenciája nem erény, hiszen ez konzervatizmushoz vezethet. Ma az alapvető marxista értékeszmény kérdőjeleződik meg, nem a metodikával van baj; annak számos eleme jelenleg is használható. Az újragondolás azért lényeges, mert a történelemkutatás több új aspekértékeszmények a kereszténységgel vannak összefonódva, mégsem használom a keresztény jelzőt. Nemcsak ezért, mert divatos és hivalkodó, hanem azért, mert kizár más európai értékeket, amelyek a görög antikvitáshoz, a reneszánszhoz, Erasmushoz, a felvilágosodáshoz, vagy akár a múlt századi demokratikus szocip- lizmushoz kapcsolódtak. És ezek is eszmei értékek... — Ady, Jászi Oszkár és Bibó áll legmagasabban az ön értékhierarchiáján... — Azért tartom őket példaképnek, mert mindhármukat az européer gondolkodás jellemezte, s egy liberális társadalmi reformot össze tudtak kapcsolni egy megújított magyar nemzettudattal. Ez azt jelenti, hogy a kiürülő nemesi liberalizmust és nemesi nemzettudatot Darab a darabból Amatőr rendezők, hivatásos színészek LUKÁTS ANDOR FOGLALKOZÁST VEZETETT Amatőr színjátszó-rendezőknek szervezett tíznapos és vizsgával záruló felkészítő tábort a Somogy Megyei Művelődési Központ Kaposváron. A pedagógusokból álló csoport tagjai —akik óvodákban, általános és középiskolákban vezetnek színjátszó csoportokat — sok fontos szakmai programon vehettek részt. Foglalkoztak pantomimmai, mozgáskultúával, drámaelmélettel és műelemzésekkel is, bízván abban, hogy megszerzett ismereteiknek diákjaik látják majd hasznát. Gyakorlati foglalkozásoknak sem voltak híján. Lukáts Andor a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze például Brecht Szecsuáni jólélek című darabjának egy részletét — azt önálló és egesz darabként kezelve — állította színpadra a csoporttal. így az amatőr rendezők is belekóstolhattak a nagyszínpad szerteágazó rendezői munkájába. A színpadra állítandó darabbal fogalmat alkothattak a profi színházakban folyó munkáról, a rendező szerteágazó feladatairól. Nem kis gondot okozott a darab színpadi képének megkomponálása, de ennél is keményebb dió volt a szereplők irányítása. Lukáts Andor is amatőrként kezdte pályáját, a budapesti Ifjúsági Pinceszínházban. Akkori élményei most is élnek benne. Elmondta, hogy a 60-as években virágzott az amatőrmozgalom, most is van esélye, hiszen „szívből" jön. Lukáts Andor azt is megjegyezte: az amatörmoz- galom mindig akkor volt erős és kezdett el „burjánzani”, amikor elnyomták. LeTiet, hogy újra virágkorát éli majd? V. Zs. Fotó: Kovács Tibor Barna Boglár A század, elejijotók bar- j naságán is átüt a parti ház fehérsége. Egy-két kerti szék (70—80 évvel ezelőtti nyaralások tanúi) | hever anyám otthoni lomtárában, immár össze- \ roskadva, elfeketedve. Valamikor az egyiket ide állították a terasz elé és ráültették a kisfiút, hogy lefényképezzék. Csíkos trikó, fehér vászonsapka,! derűs tekintet. A platánok — ma már vastag törzsüek, díszei a parknak — csemetekorúak a' barna képen, s most szerencsés sorsukon tűnődöm. Ők megélhették az öregkort, nem úgy, mint a század eleji balatoni nyarak vakációzó kisdiákja. A villa ma a legkissebb az üdülő épületegyüttesében, s elég rozogának hat már a korszerű, kényelmes házak között. De zöldre festett gerendái még épek, s patinás főlépcsőjén nagyszüleim lépteit vélem hallani. A század első éveitől a ti- zennégyes világháború végéig jártak ide nyaralni s egy egész albumra váló barna kép idézi ma is a hajdani kellemes napokat. Miközben az új épületek belsejét nézem, arra gondolok, vajon az udvar melyik pontján ült rajztábla elé a kisfiú, hogy megalkossa első vízfestményét a Balatonról és „imádott" Bogiáljáról. Mert a későbbi Rudnay- tanítvány itt, a tó bűvöletében kezdett festeni (sok hangulatos akvarell- jét őrzöm a tízes évekből), pedig akkor még — nagyanyám elmondása szerint — gépész- vagy építészmérnök szeretett volna lenni Az ötvenes évek szalmasárga nyarain sokszor álmodoztam Boglárról Nagyanyám — a barna képekkel teli albummal az ölében — ki tudja hányadszor mesélt a régi nyaralásokról, apámról, aki a képeken csíkos trikóban, fehér vászonsapkával a fején, nevetett a csemetepíatánok között, vagy a vitorlás árbocá- \ nál Nekem akkoriban j Boglár volt a legszebb | helységnév, s valamikor J elérhetetlen csoda... —Amikor a trónörököst \ megölték, cikkor is Bogláron voltunk — mesélte nagyanyám. — A hadüzenet után kiültünk a villa elé, és néztük a katonavonatokat. Jaj, hogy örültem akkor, hogy még csak 14 éves a fiam! Ki gondolta volna, hogy a háború öt is megvárja... Kávét iszom az üdülő szívélyes dolgozói körében, s felvillan előttem a barna képek közül az utolsó. Kölyök arcú zászlós, karddal az oldalán. Háta mögött az utolsó balatoni nyár, előtte Isonzó, Piavé... Ha mindent előre láthatott volna akkor a nagymama... Hogy az első háborút (melynek poklából hazatért a fia) követi majd egy második: hogy eljön az idő, amikor a boldog balatoni nyaralók közül már csak o emlékezhet... Ugyanazon a kőpadon ülök, s vonat jön Fonyód Jelöl. Jó érzés látnom, hogy az ablakokban könyöklők fejéről eltűntek a katonasapkák. Szapudi András
