Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-28 / 55. szám
1990. június 28., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP —TÉKA .7 Negyedóra múlva, egy-egy kisebb bőrönddel, - óvatosan lementek az utcára. Már sötétedett. Felgyúltak a kirakatok fényei, az utcai lámpák. Laura most megint reszketni kezdett. Peternek az a rengeteg krimifilm jutott eszébe, amelyet kora ifjúságától eddig látott. Nem véletlenül. Elhatározta, felhasználja összes ott „szerzett" tapasztalatát. — Hová megyünk? — kérdezte Laura. — Sehová. Itt még biztonságban vagyunk. Addig állunk, míg jön egy szabad taxi, és majd figyelünk, nem követ-e valaki. Egészen olyan, mint egy filmben, gondolta Laura is rémülten. Emberek jártak-keltek körülöttük. Az asszony félve tapadt férjéhez. De alig ötperces várakozás után feltűnt egy taxi, intettek neki. Mikor beültek, Laura azonnal megfordult, hogy lássa, elindul-e mögöttük egy másik autó is? Hát bizony... elindult mögöttük egy fekete kocsi. Vagy az csak véletlen volt. Laura némán mutatta Peternek. A férfi bemondta a címet a sofőrnek, és maga is hátranézett. Észrevette: nem is egy, hanem két autó jár a nyomukban! — Ez már kicsit sok — mormolta. Taxijuk többször kanyarodott jobbra, balra, de a két reflektorpár mögöttük maradt. Aztán a hátsó kocsi egy sarkon lemaradt. A következő sarkon egy másik autó csatlakozott a menethez. Laura megköny- nyebbülten fellélegzett. Persze, túl korai volt az öröme. Hiszen az üldözők nem maradtak el mögülük. A férfi magához vonta a feleségét és a fülébe súgta: — Cselezni fogunk. A bőrönd nálam marad. Megállunk a Aznap este Peternek sikerült félrevezetnie üldözőit — legalábbis azt hitte —, és Laurával baj nélkül érkezett vissza a nagynénihez. Grácia néni kezdetben semmit sem értett a dologból. Miért költöztek be hozzá a „gyerekek”? A késői időpontra hivatkozva, Peter másnapra halasztotta a magyarázatot. De mire Grácia néni felébredt, a fiatalok elmentek dolgozni. A néni töprengve nézte a másik szoba bevetett ágyait, majd elment bevásárolni. Nem vette észre, hogy egész úton — még az áruház konfekciórészlegében is — követi egy alacsony, jelentéktelen külsejű, bőrzakós férfi. Az asszony csak a „gyerekekre" gondolt egész idő alatt. „Majd délután beszélek a fejükkel!” — fogad- kozott Grácia hazatérve. Hatvan évének minden fürgeségével tett-vett a lakásban. De tervét nem valósíthatta meg, mert ebédszünetben Peter hirtelen ötlettel felhívta a feleségét: — Figyelj rám, drágám. Tudod, mit találtam ki? Elintézem a főnökömmel, hogy elengedjen egy órával előbb. A jó öreg Mark biztosan megteszi ezt a szívességet nekem. Bérelek egy kocsit, hogy szabadon mozoghassunk a városban, ne legyünk kénytelenek taxikra várni bizonyos... hm... kellemetlen és zavaros helyzetekben. Mire végzel a hivatalban, érted megyek, és elviszlek a közjegyzőhöz. — Gondolod, hogy tud valamit, amit nem mondott el nekünk? nagynéni utcája sarkán, te gyorsan kiugrasz, és eltűnsz a nagyáruházban. Ott várj rám, jó? — És te hová mégy? — Ne kérdezz semmit. A taxi fékezett a sarkon, megtorpant egy pillanatra, Laura kilépett. — Egyenesen tovább! — mondta Peter. A taxis gázt adott. — A hölgy férje üldöz bennünket? — érdeklődött jókedvűen. Hosszas magyarázkodás helyett Peter inkább ráhagyta a dolgot. A sofőr a bajusza alatt somolygott. Peternek viszont egy csöppet sem volt jó kedve. Látta, ahogy az üldözők autója lemaradt egy piros lámpánál. Peter az elkészített pénzt gyorsan a taxisnak adta: — Most álljon meg egy pillanatra, amíg kiugróm, aztán hajtson gyorsan tovább! Peter kiugrott a bőrönddel és beszaladt a kapu alá. Nem nézett hátra, hallotta, hogy a taxi elszáguldott. A férfi felrohant a nagynéni ajtajához, csöngetett. Az ősz hajú, idős hölgy bizalmatlanul, lassan nyitotta ki: — Te vagy az, Peter? — csi- vitelte madárhangon. — Gyere! — Hamarosan jövök Laurával! Fogd ezt! — és a bőröndöt a küszöbre téve, lerohant a lépcsőn. A nagynéni békapislogással, döbbenten nézett utána: — De Peter, micsoda viselkedés ez...? A fiatalember máris az utcán volt. Az áruház felé sietett. Bármennyire óvatos volt is, nem vette észre azt a nyurga, széles vállú, fiatal férfit, aki hanyag testtartással, de jobb kezét állandóan a zsebében tartva, követte őt. — Azt hiszem, igen. Legalábbis feltehetek neki néhány jól célzott kérdést. — Rendben van, Peter. * * * Peter egy csöppet sem feltűnő, sötétzöld kisautóval érkezett Laura hivatala elé. A felesége alig ült be a kocsiba, a férfi azonnal indított. Laura is úgy viselkedett, mint egy vérbeli összeesküvő, legalábbis ezt hitte magáról — útközben gyakran nézegetett hátra és oldalt, gyanús autókat keresve. De senki sem követte őket. A közjegyző háza előtt szerencsére találtak parkolóhelyet. A lépcsőn Laura Peterhez bújt: — Félek. — Itt is? Nincs mitől. Ez egy hivatal. A közjegyző már ismert irodájának előszobájában, a fa- borításos falak között a vénlány titkárnő furcsa arckifejezéssel fogadta őket. — A közjegyző úrral szeretnénk beszélni. — Hát nem tudják, mi történt? — nézett rájuk amaz szigorú, ugyanakkor kétségbeesettpillantással. — Nem tudjuk — Laura torkát már-már ismerős rettegés szorította el. — Ebéd után egy ügyfél volt nála, utána rosszul lett. Szegény, alig kapott levegőt... Azonnal kihívtam az orvosát. Egy órával ezelőtt vitték kórházba — a nő arcán annyi aggódás tükröződött, hogy a fiatalok nem akartak tovább kérdezősködni. Szótlanul kimentek az irodából. A lépcsőn Laura csak ennyit mondott: — Ez a titkárnő szerelmes a főnökébe. — Ezt is azok tették — vágta rá a férje. — Tessék? A nő a banditák miatt szeretett bele a közjegyzőbe? — kerekedtek el Laura szemei. Peter türelmetlenül legyintett: — A közjegyzőről beszélek. Nem kétséges, amazok sejtették, hogy az öreg talán többet is tud az ügyről, és megpróbálták eltenni láb alól. Az az „ügyfél”, aki itt járt nála ebéd után, szintén szeretett volna megtudni néhány részletet, de mert a közjegyző nem beszélt, hát valamilyen gázzal vagy mással megmérgezték... — Ha igazad van, akkor magunknak sem jósolok hosz- szú életet — közölte a fiatal- asszony rosszkedvűen. Éppen kiléptek a járdára. Laura a napfényes utcát nézte, beszívta a meleg levegőt. Meghalni...? Éppen most, szinte az élet kezdetén? — Bár ne lenne igazam — mondta a férje. Beültek a kocsiba, Peter indított. Éppen arra gondolt, maradt még annyi idejük, hogy sétakocsikázzanak egyet. Melyik parkba menjenek? Laura a már megszokott mozdulattal fordult hátra; az utcát kémlelte. Hirtelen megragadta férje vállát: — Itt vannak! Peter már nem is csodálkozott különösebben. Viszont önkéntelenül gázt adott. De elég nagy volt a délutáni forgalom, nem menekülhettek. Laura most egy nagy, fekete autót látott. Két férfi ült benne. A sötétített üvegen át nem láthatta az arcukat. „Talán nincs is arcuk”, futott át fején a kétségbeesettgondolat. — Maradjak a forgalmas utcákon, vagy próbáljak elszakadni tőlük valamelyik külvárosban? — kérdezte a férje idegesen. Laura ennek láttán, meglepő módon, visszanyerte hidegvérét. Már egy cseppet sem volt ideges. Az apja jutott eszébe. Biztosan ő is átélt ilyen feszült perceket! Vagy tán... Ilyen volt az egész élete?,,Ha ő kibírta, én is kibírom! Elvégre az apám lánya vagyok, még ha nem is ismertem őt.” — Maradj a belvárosban! — utasította Pétért. És a férje szokatlan módon engedelmeskedett. A National sugárúton robogtak. A fekete kocsi vezetője igyekezett a közelükbe kerülni, de az autók három oszlopban haladtak, nem törhetett ki. Peter egy alkalmas pillanatban sávot váltott jobbra. — A következő sarkon elfordulunk. — És ha ők is...? — A középső sávból nem egykönnyen vergődnek ki. így is lett. Ám ezzel nem nyertek egérutat — a fekete autó megint feltűnt mögöttük. A következő sugárúton is a nyomukba szegődött. Peter hiába próbált menekülni. Fél óra alatt bármit is tett, a fekete autó nem tágított. — Addig jönnek mögöttünk, míg találnak egy megfelelő pillanatot. — Mire? — Hogy megöljenek bennünket — mondta Peter tárgyilagosan. A mondat olyan egyszerűen hangzott, mégis mennyi veszélyt sugallt...! Laura nyelt egyet, és tovább figyelt hátrafelé. A fekete kocsi ismét közelebb nyomult. Már majdnem elérte őket. Peter próbálta megőrizni nyugalmát, de az alig-alig sikerült. Hol erre, hol arra szeretett volna kitörni az autósorból. Ha néha sikerült is, üldözőik is ugyanezt tették. Laura lelki szemeivel már látta, hogy amazok leeresztik a kocsi ablakait, és pisztolyt emelnek rájuk... Mint egy gengszterfilmben! Ekkor furcsa dolog történt. Óriási csattanást hallottak. Egy autó a belső sávból hirtelen a fekete kocsi elé vágott, a járművek összeütköztek. — Nézd, mi történt! — Látom — Peter egy pillantást vetett a tükörbe, és gázt adott. Látta, hogy üldözőik már aligha követhetik őket. A fekete autó megállt, motorháza alól füst csapott fel. Utasaik kiugráltak az útra. A forgalom elakadt, hátul sokan türelmetlenül dudálni kezdtek... — Megmenekültünk! — ujjongott Laura. * * * Egy harmadik autóból a karcsú, széles vállú fiatalember unott képpel nézett a balesetet szenvedett autókra, aztán odaszólt társának: — Jól csinálták a fiúk. Később majd megdicsérem őket. Most hajts óvatosan Laura és Peter után. A nagynéni felháborodva fogadta őket. Ősz hajszálai rezegtek, orra furcsán mozgott — akár egy házinyúlé —, közben az ellentét kedvéért izgalmában sűrűn pislogott: — Képzeljétek, gyerekek! Betörtek hozzánk! — Máris...? — döbbent meg Laura. . — Mi az, hogy máris? - a néni szemüvege fölött szigorú pillantást vetett Laurára, ekkor még pislogni is elfelejtett.—Te talán vártad ezt az eseményt...? No, erről majd később beszélgetünk. Szóval hallottam, valaki matat a zár körül. Már elég sötét volt. Leoltottam a villanyt, fogtam a vaskampós esernyőmet, és lesbe álltam. A betörő valahogy elbánt a zárral, bejött az előszobába, és akkor... leütöttem. — Tessék? — hűlt el Peter. — És... most hol van? — Megkötöztem, és egyelőMindhárman óvatosan bementek a fürdőszobába. Laura Peter háta mögé bújt... A kövezeten, a fürdőkád és a vécé között egy bőrzakós, kis termetű férfi feküdt, negyvenéves lehetett. A szeme furcsán kidülledt — alighanem az erőlködéstől. Szabadulni szeretett volna kötelékeitől, amelyek miatt egy húsvéti kötözött sonka benyomását keltette. Homloka közepén hatalmas dudor jelezte a pontot, ahol összeütközött Grácia néni ernyőjének öntöttvas fogantyújával. — Eresszenek el! — kiabált. — Mit csináljunk vele? — kérdezte Laura sápadtan. — Átadjuk a rendőrségnek! — döntött Peter. Maga sem tudta, miért gyűlölte meg hirtelen az ismeretlent. Nem elég, hogy banditák üldözik őket életre-halálra — most még egy kis betörő is éppen rájuk vetett szemet? Vagy... ez nem volt véletlen? Közelebb ment a férfihoz, leguggolt mellé. Igyekezett úgy viselkedni, ahogy azt a filmekben látta. Fenyegetően megragadta a férfi mellén a zakót: — Beszélj! Ki küldött? — Engem? Senki! Betörtem, mert azt hittem, nincs itthon senki. Egy kis pénzre volt szükségem... gondoltam, akad a szekrényben vagy az asztalfiókban — dadogta amaz. Peter kis habozás után a telefonhoz lépett, és felhívta a rendőrséget. Perceken belül érkezett egy fekete autó. Három egyenruhás férfi elvezette a pórul járt betörőt, a negyedik közben feljegyezte Grácia néni vallomását, fejcsóválva megszemlélte azt a bizonyos esernyőt, majd elment. Amint végre magukra maradtak, az öregasszony leült a szalon parlagjára— lakását régi bútorok tették jellegzetessé — és szigorú pillantást vetett a fiatalokra: — No, gyerekek! Halljam csak az egészet, de elejétől végig! — Nénikém, mit kellene mondanunk? — tetette magát Peter. Ám az öregasszony — fehér haja rezgett halántéka mellett — könyörtelen volt: — Nekem van logikám, öcsém! Borotvaéles eszem! — közölte cseppet sem szerényen. Begörbített mutatóujjával megkopogtatta saját koponyáját: — Az agyam már korábban riadót jelzett. Egy: váratlanul megjelentek egy este, mint akiket üldöznek. Kettő: szinte sejtettétek előre, hogy valaki be fog törni a lakásba. Három: Peter, az imént azt kérdezted a betörőtől: „Ki küldött?" Nos, mit szeretnétek mondani nekem? A fiatalok összenéztek. Peter nagyot sóhajtott, és elmondott mindent. Grácia néni figyelmesen hallgatta; homlokán váratlanul annyi lett a ránc, akár egy öreg tacskónak. Kis töprengés után így szólt: — Hadd lássam azt a „végrendeletet”, aztán majd beszélgetünk. * * * A ház előtt, egy autóban két férfi ült. Az egyik — sűrű szemöldökű, elálló fülű, lapos arcú — a sötétségbe merült utcát nézte, és halkan mondta: — Ezek ma éjszaka már aligha mennek el otthonról. — Azt sohasem lehet tudni — felelte a másik, egy vékony, re a fürdőszobába zártam — felelte Grácia nagynéni nemes egyszerűséggel. szeplős fiatalember. Különben is, a főnök azt parancsolta, hogy reggelig őrködjünk. Hát akkor itt fogunk ülni. A másik hallgatott. Vártak. * * * Grácia néni levette szemüvegét. A fiatalok feszülten néztek rá. — Hát, gyerekek... ti nagy bajban vagytok — mondta végül. — Ezt mi is észrevettük — mosolygott Peter keserűen. — A néni nagyon megvigasztalt most bennünket — így Laura. — A végrendelet szövege rejtjeles — jelentette ki az öregasszony határozottan. — Meg kell fejteni. Nem ártana egy számítógép... — Számítógép? Komputer? — döbbent meg Laura. — ...és néhány szakkönyv. Grácia felnézett. — No, menjetek aludni, rosszcsontok. Én még töprengek egy kicsit... ... És ez a töprengés alighanem órákig tartott, mert amikor Laura és Peter reggel felébredtek, és a szalonba léptek, a néni felöltözve, félrebillent fejjel aludtapamlagon. Egészségesen horkolt is, de a jövés-menés zajára felriadt: — Mi... mi van? Újabb betörő? — Dehogy, csak munkába megyünk — nyugtatta meg Peter. Gracia néni megigazította szemüvegét, papírjaiba nézett, és rögtön eszébe jutott minden, ami előző este történt. — Menjetek csak, menjetek — mondta szórakozottan. A fiatalok látták, hogy újra a rejtélybe merült, tehát úgysem érthetnek vele szót, ma már „használhatatlan”. Összenéztek és elmentek. Délután együtt mentek haza. Peter észrevette, hogy munkába menet és jövet egy autón két ismeretlen férfi követte. Habozott, szóljon-e erről a feleségének — ám Laura hasonló hírrel fogadta, amikor délután a városban találkoztak. — Képzeld, szívem, két férfi jött utánam egy kocsiban. Ekkor Peter sem titkolózott tovább: — Ugyanezt a módszert alkalmazták velem szemben is. De nem közeledtek, és nem támadtak meg! — Engem sem — Laura értetlenül nézett férjére. — Te érted ezt? Tegnap délután mindenáron a közelünkbe akartak férkőzni, ma meg jól nevelten, csak messziről figyelnek? — Lehet, tegnap óta stratégiát változtattak. A fiatalok némi aggodalommal nyitottak be a lakásba. Lelki szemeikkel már gúzsba kötve vagy holtan látták Gráciát. Ám a néni e képzelgéseket meghazudtolva, kitörő örömmel fogadta őket. Szemlátomást nem esett baja a nap folyamán. Energikusan járkált fel-alá a némi túlzással szalonnak nevezett nappali szobában. Ahányszor falhoz vagy bútorhoz ért, egy silbakoló katona erélyével fordult sarkon, és indult visszafelé. — No végre, itt vagytok! — dörrent rájuk. — Üljetek le! (Csütörtökön folytatjuk) 3. Az üldözöttek 4. Grácia néni ügyködni kezd NEMERE ISTVÁN A kincs
