Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-25 / 52. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP 1990. június 25., hétfő Országos ebrandevú Kutya meg a bája Aki csak számít ebben a „szakmában”, mindenki képviseltette magát a tegnap megrendezett országos CAC kutyakiállításon Kaposváron. A legújabb divat szerint nyírt uszkárok és a félelmetes do- bermannok szép számban képviseltették magukat. Gyönyörűek voltak a jugoszláv farkasölők, a mélatekintetű bernáthegyik, a foltos, vidám pointerek, . de sorolhatnám vég nélkül hiszen itt a kutyák legszebbjei adtak egymásnak találkozót. Az agrártudományi egyetem lovaspályáján — ezt inFotó: Gyertyás László gyen kapták a kiállítók—szinte talpalatnyi hely sem volt olyan sokan jöttek el megmutatni, vizsgáztatni a kutyájukat. A helyi szervezőknek bőven akadt tennivalójuk, hogy megfelelő körülmények között fogadhassák a több mint nyolcszáz kutyát, s gazdáikat. Összesen 18 bírói körben, csaknem ötven fajta kis- és nagy kutyát minősítettek. A legszebbek külön versenyt vívtak a legjobb helyezésekért. A tét nem kicsi, hiszen akik jó minősítést szereznek, továbbtenyésztési „jogosítványt” kapnak. Ám nemcsak a kutyabarátoknak, a szervezőknek is nagy próbatétel volt a kiállítás, hiszen ezt amolyan előzetesnek is tekintették a két év múlva ugyancsak itt esedékes nemzetközi kutyakiállításra. N.Zs. Gomba-bomba Igái népe suttog... MAI MŰSOR a _______ K aposvár, Szivárvány du. 5: A MÉLYSÉG1TITKA (mb., am.), 7 és 9: HALÁLOS FEGYVER 2. (mb., am.). Apolló du. f6: KINCSVADÁSZOK (mb,, am.), f8: VIDEOKIVt§EÍIÖ: "ELSZABADULT IN, DULATOK (mB'í5»«., 16). Mozimúzeum du. f6 és f8: A SZEX (CICC) (m„ 16). Cserénfa, autósmozi 9: AZ ISTENEK A FEJÜKRE ESTEK 2. (mb., am.). Barcs 8: A LÉGY 2. (am„ 16). Marcali 7: A RAGADOZÓ (mb., am., 16). Nagyatád du. 5 és f8: DRÁGÁM, A KÖLYKÖK ÖSSZEMENTEK (mb., am.) TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.48: Műsorismertetés. 8.50: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.20: Magyar évszázadok. 9.35: Az egysejtűek után, a sok- sejtüek előtt. 10.25: Parlamenti napló. 17.50: Katolikus híradó. 18.00: Egy szó, mint száz. 18.45: Esti mese. 19.00: Cimbora. 19.25: Közlemények. 19.30: Híradó. 20.05: Ez + Az. 20.5Ö: Itália ’90. 23.30: Híradó 3. Budapest 2 15.45: Képújság. 16.00: Tv2. 16.30: Torpedó. 16.50: Itália ’90.17.45: Hatoslottó-sorsolás. 19.30: Tv2.19.35: Benny Hill-show. 20.00: Telesport. 21.00: Híradó 2. 21.30: Körzeti tv-stúdiók műsora. 22.30: 11. Latin-amerikai filmfesztivál. 22.55: Napzárta. 9.00: Hirefc^rltí^íusztna-kép. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Stan és Pan. 12.00: Tisztelt ház. 13.00: Aktualitások. 13.05: Egy ügy a kirendelt védőnek. 13.35: Pillantás a hétre. 14.00: Élet ég és föld között. 14.20: Batman. 14.45: Enterprise űrhajó. 15.35: Bábjáték. 16.00: An-tan- ténusz. 16.20: Miniszínpad. 16.30: Vif- Zack. 16.55: Minihírek. 17.10: A fekete csoda. 17.35: Miniriport. 17.55: Barbapa- pa. 18.30: Knight Rider. 19.22: Aktuális tudnivalók. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Hotel „Paradies". 21.08: Szakácsművészet. 21.15: Hunter. 22.00: Oldalpillantások. 22.10: Filmújdonságok. 22.40: A mészáros. 0.10: Aktualitások. 0.15: John és Mary. 1.40: Santa Fétól nyugatra. 2.05: Hírek. Osztrák Tv 2 15.45: Borkészítők. 16.15: Hársfa utca. 16.45: Labdarúgó-vb. 19^00: Egy tartomány ma. 19.30: Híradó. 20.00: Labdarúgó-vb. 22.45: Schilling. 23.30: Éjszakai stúdió. 0.30: Aktualitások. Jugoszláv Tv 1 8.20: Tv-napjár. 8.30: Filmsorozat. 9.01: Rövidfilm. "9.30: Művészet. 12.40: Elmulasztották — nézzék meg! 16.30: Magyar híradó. 17.50: Sorozat gyermekeknek. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Zenés műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 20.00: Drámaest. 21.05: A mai világ. 21.35: A mai sport. 22.00: Éjszakai program. 24.00: Hírek. Jugoszláv Tv 2 16.45: Hírek. 16.50: Tv-naptár. 17.00: Kulturális riportok. 17.45: A fenntartott idő. 18.35: Sorozat. 19.30: Tv-napló. 20.00: A sport világa. 20.50: Hírek. 21.00: Játékfilm. 22.30: Dokumentumfilm. 0.00: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Nyitány. 9.05: Napközben. 10.30: Balaton rádió. 11.10: Hagyomány- ápolók. 11.36: Hallgatag dokkor. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Aki a virágot szereti. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Ötágú síp. 14.35: Filmzene. 15.05: Kóruspódium. 15.30: Zenei tükör, 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Miska bácsi negyedórája. 16.30: Nyítni- kék. 17.05: Eco-mix. 17.30: Nóták. 18.00: Esti krónika. 48.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40! Jeles napok. 19.50: Gong. 20.04: Első kézből. 21.05: Meggyűrűztek. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fel az űrbe, vagy vissza a barlangba. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.35: Sportreggel. 8.05: Kölyökrádió. 8.40: Kompozíció Károlyi Amy verseiből. 9.00—13.45: Nyári zeneszó. 14.00: Kívánságműsor. 17.00— 21.00: RádióMa. 21.03: A .Bleizi Ruz együttes játszik. 21.45: Gyöngy Pál szerzeményeiből. 22.05: Rockújság. 23.03: Sporthíradó. 23.10: A Karthago együttes hangversenye. 23.50: Az eMeRTon big- band felvételeiből. 0.15—4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Handel- művek. 10.10: A hét zeneműve. 10.40: Savonarola. 11.48: A Győri Filharmonikusok fúvósegyüttese játszik. 12.05: Zenekari muzsika. 13.00: Kilátó. 13.45: Országok, tájak népzenéje. 13.59: Mocsári Károly zongorahangversenye. 15.04: Don Giovanni. 16.05: Kari Böhm vezényel. 17.45: Felejthetetlen hangversenyek. 19.05: Por favor. 19.20: Gatch the Words. 19.35: A végzet hatalma. 21.11: Sárközi György versei. 22.55: „Én annyit fizetek, amennyit a szerző kér." 23.30: A hét zeneműve. 24.00: Hírek. MAGYAR RÁDIÓ PÉCSI STÚDIÓJA 5.55—8.00: Hajnaltól reggelig a Dél- Dunántúlon. 13.00: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzetiségi műsor. 14.30: A Pécsi Stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05— 19.35: Német nemzetiségi műsor. A siófoki tv műsora (Fogható az UHF sáv 34-es csatornáján, a Balaton keleti medencéjében) 19.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. 19.10: Mesék. 19.30: Filmelőzetes. 19.33: Idegenforgalmi hírek, programok. 19.40: A nap vendége. 19.55: Horoszkóp. 20.00: Helybéliek fóruma. 20.15: Film: A hamis Izabella. Utána: klipek. 21.45: Rock és forradalom (Bikini-Te- mesvár). 22.05: Film: Szexmisszó. Utána: dzsessz. 24.00: Hírek. 00.10: Sexi. 00.17: Klip-klub. 01.00: Műsorzárás. MŰHOLDPROGRAMOK Eurosport 9.30: Lovaglás. 10.30: Motorsporthírek. 11.00: Labdarúgó-vb. 14.30: Forma—1-vb. 19.00: Súlyemelés. 19.30: Ökölvívás. 20.30: Labdarúgó-vb Super Channel 7.00: Pirkadat. 9.15: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Adásban. 18.30: Kék éj. 19.30: Nemzetközi hírek. 19.45: idő- lánc. 20.00: Turisztikai magazin. 20.30: Négyen a vadonban. 21.30: A tudomány jövője. 23.15: Nemzetközi hírek. 23.45: Magazin. 0.15: Hírek. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. PRO 7 SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.25: Szomszédok. 9.05: Szerelemhajó. 9.50: Teletipp. 10.05: Telebutik. 10.30: Hollywood egykor. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.05: Casimir és tsa. 14.30: Teletipp. 14.40: Szerelemhajó. 15.30: Megbabonázva. 15.55: Teleüzlet. 16.05: Daniel Boone. 17.10: Szomszédok. 17.35: Teletipp. 17.50: Hotel. 18.45: Híradó. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: Trapper John M. D. 21.00: Fanny. 23.20: Újdonságok és történetek. 23.45: Tv-tü- kör. 0.15: A bátor lázadó. 2.15: Trapper John M. D. 3.05: így láttuk. 3T 0: Előrejelzés. RTL Plus Minden gomba ehető — van amelyik csak egyszer A csapadékos, melegnek köszönhetően a természet ismét hadviselésbe kezdett a felelőtlen emberekkel. „Biológiai bombákat” rejt erdők tisztása, mezők, rétek lankás oldala. Szombat, vasárnap kirándulók, kosztpénzüket másképp kiegészíteni nem tudók kísértik az életet. Csak kevesen fordulnak a kaposvári vásárcsarnok gombaszakellenőréhez, Kiss Lászlónéhoz, de a mindennapi eredmény egyre lehangolóbb: — Most, a hétvégén csiperkék között találtam sárguló csiperkét, és hárrytató galambgombát. Mezei szegfűgomba gyűjtögetői hoztak barna és sárga susulykát, mezei és parlagi tölcsérgombát. Lassan befejeződik a keserűgomba szezon, de találtam pelyhes keserűgombát is. Mind-mind halált okozó mérgező gomba — mondta. Sajnos ez évről évre visszatérő figyelmeztetés nem elegendő. Az emberi butaság és felelőtlenség határtalanságára jellemző, hogy az utcán, a parkban is árusítanak ellenőrizetlen gombát. Életével, esetleg egészségével játszik, aki nem vigyáz. . — Változatlanul díjtalan a gombavizsgálat, aki veszi a fáradtságot és elhozza gyűjtését az sem mindig elégedett, mert sok esetben egész napi fáradtságának eredménye kerül a szemétbe. De inkább a gombát kelljen eldobni, mint az életet. (Mészáros) Igái népe suttog. Úgy gondolom, van miről! Ezért is olvastuk nagy érdeklődéssel a Somogyi Hírlap június 12-i számában megjelent, az Igalfürdő környezetevei kapcsolatos cikket. Én most nem a kocsmázókról, az italozókról beszélek, hanem azokról, akik olykor több száz kilométert utaznak autóbusszal, hogy idejöjjenek, s az autóbuszról leszállva nincs lehetőségük arra, hogy legemberibb szükségletüket elvégezzék. A helyi tanács egyszer azt mondta, hogy a nyilvános WC nem illik a környezetbe, a sajtó képviselőjének pedig azt, hogy nincs rá pénz. Az új önkormányzatra hárította a megoldást. Hát nem tudom. Tessék azon gondolkodni, hogy az ember biológiai rendszere mennyi várakozást bír ki... Persze ezenkívül más is van, amiről suttogni lehet. A Nyár utcában a Délviép csatornázást végzett, aztán a betonút helyreállítása nem éppen sikerült. Talán ha kinn lenne egy tábla, hogy a megengedett sebesség 20 kilométer, akkor kivált esőzések idején a tócsákból kevesebb zuhanyt kapnának az arra járók. A tábla, az eligazítás egyébként is nagyon hiányzik Igáiban. A kérés már meglehetősen régi: a fürdő bejárati térségében függesszenek ki egy térképet, amely az ide érkezőnek biztos tájékoztatást ad. Hajdanában volt ilyen. A kérés teljesítése felerészben sikerült is: az állvány elkészült, de az útbaigazító térkép helyett üzleti hirdetési célokat szolgál. Persze ez is fontos. Sokan kérték azt is, hogy egymás melletti nyitott gyógymedencék egynegyede fölé húzzanak tetőt — részben az eső, részben a tűző napsütés ellen. Valószínűleg erre sincs pénz. Igái népe sok mindenről suttog. Arról is, hogy a tűzoltószertár térségében állítólag panziót építenek, mivel a tanács kezelésében álló területről van szó. Valóban így van ez? Tényleg azért nincs pénz semmire, mert az oda vezető út építésére fordítja a tanács a rendelkezésére álló anyagiakat?! Jó volna választ kapni! Mert az emberek beszélnek erről! Dr. Varga Károly ny. ügyvéd 10.35: Harry O. 11.25: Kemény, de kedves. 12.15: Tony Randall-show. 12.40: Csak névleg. 14.15: Szerelem, hazugság. 15.05: A jövő kapitánya. 15.55: Lassie. 16.50: Randall és Hopkirk. 17.55: Shane. 18.45: Kemény, de kedves. 19.40: Murphy Brown. 20.10: A büszke lázadó. 22.00: Vegas. 23.00: Szórakoztató műsor. 23.20: Kisasszony. 1.00: Hírek. 1.05: San Francisco utcáin. 1.55: Alfa holdbázis. 2.35: Az autóstoppos. 6.05: Az apám egy földönkívüli. 6.30: Halló, Európa — jó reggelt, Németország 18.35: T elebutik. 9.10: A Springfield- sztori. 10.05: Forró nyeremény. 10.35: Dr. Kicsoda. 11.00: Hazai dallamok. 11.55: Egyszerűen állati. 12.30: Klasszikusok déíidöben. 13.00: Nettó. 13.05: Telebutik. 13.30: Kalifornia-klán. 14.15: A Springfield-sztori. 15.00: Tenisz. 22.30: Légifarkas. 23.25: Kulturális magazin. 23.50: ,,M”. 0.25: Birkózás. 1.00: Légifarkas. 1.45: Aerobik. Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy barátnőm, gondozottunk, SINKA JÁNOSNÉ Csoffány Irén hosszú szenvedés után 81 éves korában, június 19-én elhunyt. Temetése június 26-án fél négy órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló Kovács Rezsőné és családja Mély fájílalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, NAGY FERENCNÉ volt bőszénfai lakos 58 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 26-án, kedden 11.00 órakor lesz a bőszénfai temetőben. Gyászolja szerető családja Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó szerető szívű férjem, édesapánk, nagypapánk, SELMECZY JÓZSEF életének 65. évében hosszan tartó, súJyos betegség következtében csendesen elhunyt. Temetése június 26-án délután 2 órakor lesz a fonyódi teme-' tőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. SERSINGER MIHÁLYNÉ kaposvári lakos, 77 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése június 28-án 15.30 órakor lesz a Nyugati temetőben." Külön értesítés helyett. A gyászoló család