Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-23 / 51. szám
1990. június 23., szombat 9 SOMOGYI HÍRLAP—KULTÚRA KANYAR JÓZSEF „...tartsunk össze, segéljük egymást...” Széchenyi István szobrának avatásán elmondott emlékbeszéd (Kaposvár, 1990. június 15.) múlt század 30-as éveinek legszebb reformkorreneszánszában, amikor „számolni kezdett a messzebblátó magyarság" — Széchenyi István szavai —, amikor a vidéki Magyarország mezővárosainak porában kiváló koponyák a nemesi kúriákban, paplakokban és tanítók otthonaiban készítették a magyar művelődéstörténet időtálló műveit, a „hon javát forrón szomjazó, tiszta szándékú" Széchenyi mágnesként vonzotta magához és eszmei közelébe az országot. „Szinte mindenki, kinek Magyarország tágas mezein valami baja van, hozzám folyamodik" — mondta 1829-ben. így „folyamodtak” hozzá a vidéki Magyarország városai: Kaposvár, Sopron, Szeged és többen mások is, hogy díszpolgárrá választhassák, hogy e szép dekórum által hozzákössék magukat a kivételes nagyságú államférfiú decens személyiségéhez. Kaposvár és Somogy is ezt tette! Az öröm kettős volt. A városnak, a megyének is, de a reformkori díszpolgárnak, a Kossuth nevezte: „legnagyobb magyar"- oak is örömet jelentett 1835. május 26-án, mivel „ott nyert borostyánt— idézem leveléből —, ahol földi pályáját kezdő"... „ahol az áldott szülék kedves példái lebegtek előtte". Az édesapa Széchényi Ferenc volt, Somogy megye 1798. április 6-án kinevezett főispánja, akit az alkalmi literátorok ünneplése mellett maga Csokonai Vitéz és Pá- lóczi Horváth is „Somogy angyalaként" üdvözölt. Kerületi és megyei főispánként működve modern közigazgatási szakemberként tartotta számon a szakiroda- lom, olyan kiváló munkatársakkal együtt, mint Hajnóczy István és Ürményi József. Noha a megyében később formális ellenzék alakult ellene — Somogybán nagy hajlam és szokás van ilyesmire —, amely megkérdőjelezte korábbi ellenzéki magatartásában való pálfordulását. Azaz: azt vetették a szemére, hogy II. József közigazgatási reformjainak a szolgálatában állott. A megye rosszallása azonban soha nem kérdőjelezte meg azokat az érdemeit, amelyeket a nemzeti kultúra érdekében vitt véghez, különösképpen a Nemzeti Múzeum és a róla elnevezett könyvtár alapítását. A megye által indított vizsgálatok Széchényit igazolták. Betegségére való hivatkozással azonban 1811 -ben lemondott főispáni tisztségéről. Fia, a „legnagyobb magyar” — noha Bécsben született — 23 éves korában, 1814-ben édesapjától megkapta hitbizományként a Széchényi-birtokok legértékesebbjét, a csokonyai uradalmat, 2 mezővárossal, 8 faluval és 4 pusztával együtt, 2 millió forint értékben. A 65 492 holdból a jobbágyság kezén volt 16 007 hold. Úrbéres állományként 47 339 hold volt az uraságé, míg 2140 hold a temetők, a papok és tanítók földje, a terméketlen és hasznavehetetlen terület. Az uradalom lélekszá- ma 5401 volt. Helységeiben 777 egész telkes gazda, 122 házas zsellér és 117 házatlan zsellér lakott. Csokonyának, magának 1091 fő volt a lélekszáma, kálvinista magyarok lakták. Az uradalmi tisztség és a cselédség azonban római katolikus volt. A római katolikus lelkipásztornak jó fáréja volt Csokonyá. A református lelkésznek az uraság fél szessziót adott azon kondíció alatt, hogy hallgatóit a királyhoz és az urasághoz való engedelmességre tanítsa, érettök könyörögjön, s in- dusztriális gazdaságot műveljen és szoktassa népét az iparosodásra. Lám a reformkori közgazdász oroszlánkörmei már ekkor is megmutatkoztak a birtok tulajdonosában. A csokonyai uradalmat 1833. december 8-án — a cenki uradalom fejlesztése érdekében — eladta testvéreinek. Az uradalmon kívül volt még valaki, akit nagyra becsült a megyében: Berzsenyit, a Nikién élő magányos költőt. Amikor 1830. január 15-én elküldte neki a „Hitel" egyik példányát, azt írta kísérőlevelében: „Rég óhajtom a nagy hazafit személyesen Niklán felkeresni még ebben az évben." A költő iránti elismeréséről megszólítása árulkodott a legjobban: ,,Legvalódibban tisztelt hazámfia!" A „Hitel” nem véletlenül került Somogyba és Niklára, mely valóságos kurucvilágot támasztott a jobb fejekben és a költőben. Még a jobbágyokat is izgatta, levél tanúskodik erről Somogy levéltárában. Arra inspirálta a költőt, hogy válaszként megírja „A mezei szorgalmat", amelyben kölcsönösen adaptálták egymás eszméit, és olyan előrelátó gondolatokat írtak le bennök, amelyek megvalósítására — szinte — napjainkig kellett várnia a magyar népnek. A „Hitel" után hadd említsem ragyogó tervezetét a balatoni gőzhajózással kapcsolatban is. Új könyvét 1846-ban, meleg ajánlással küldte meg Somogy megyének, a hasznos tanulságok levonása érdekében. Nyilván olvashatta Fényes Elek megjegyzését 1842-ben, amikor is a kitűnő statisztikus egyik kiemelkedő munkájában ezt írta: „Mióta a Festetics-vitorlása rhegszünt, nincs rendszeres közlekedés a Balatonon." A tó szerencséjére, ekkor írta Széchenyi a „Balatoni gőzhajózás” című röpiratát — amelyben az első gőzhajót varázslatos „bűbájvessző’’-nek nevezte, és olyan ,,életszikra”-nak, amely „az álomvilágban szendergő vidéket egy szebb jövendő tavaszkorába vidor elevenséggel hajózza be". Majd így folytatta: „Egyetlenegy gőzösnek a megjelenése is a Balatonon olyan fordulatot tenne a gyönyörű víztükör mostan szunnyadó létén, növelné az egész vidék életerejét", majd a modern értelemben vett fürdőkultúra lényegét fogalmazta meg a tó gyógyító erejére is utalva: ,,A munkafáradt ember, ha a Balaton víztükrét meglátja, új életkedvet érez ereiben csörgedezni. ” Kétségtelen, hogy Széchenyi maga is a szállítási lehetőségeket látta elsőrendben a balatoni gőzhajózásban, amely megkönnyítette volna a Dunántúl és Pest kapcsolatát, másrészt pedig Pestről a tenger felé vezető út hosszú szakaszán gyorsította volna meg a szállítást. A kötet megjelenési évében — talán még ezt is elmondhatjuk — megalapította a Balatoni Gőzhajózási Társaságot. Amikor 3 évvel ezelőtt még arra biztattam a róla elnevezett kaposvári Kereskedelmi Szakközépiskola tanárait és növendékeit, majd előtte a népfront keretében a honismereti mozgalom tagjait, a város tisztes adakozó polgárságát, s üzemeit, valamint szépítési egyletének tagságát, hogy közelgő születési évfordulója előtt segítsenek fölállítani Kaposvárott egy szobrot emlékére és tiszteletére, és azt az országos ünnepségek prelúdiumaként leplezzük le a díszpolgárrá avatása 155. évfordulóján. Ez az örömteljes pillanat most itt van előttünk kedves ünneplő kaposvári közönség! Erről a szép programról nem késett le városunk népe! Mégpedig úgy, hogy főutcája nevének visszaállításával, a város belső sugárútjának végére helyezte át a megszűnt Széchenyi-teret, s így most az új főutca összeköti a magyar reformkor két kiválóságának a szobrát: a Kossuth téri régi Kossuth-szobrot a századelőről és az új Széchenyi téri új Szécheoyi-szobrot a századvégről. Én azt hiszem, hogy nemcsak a diákifjúság, hanem a város magisztrátusa s annak adakozó polgárai és üzemei most felállított szobrával egy emberként léptek Széchenyi eszméinek szolgálatába. Én büszke vagyok a szoborra, az alkotó művészre: Borbás Tiborra, a város polgárságára és vezetőire. A „híd és az út prófétájának", a hazai agrárgazdaság hitelképes megújítójának, a közgazdaság reformkori előfutárának, a minőségi lótenyésztés és a balatoni gőzhajózás megteremtőjének és nagy hirdetőjének: e szobor illik legjobban a minden tehet- ségtelenséget felszámolni törekvő személyiségéhez. 1835. május 26-án díszpolgárrá választották. 1987. március 14-én egy új iskola védjegye és címere lett neve és életműve. Ma, 1990. június 15-én szobrával nemcsak városunk és megyénk, hanem országunk második reformkorának is előképe lett Széchenyi. Politikai életútja minden délibábbal szakító, illúziókon is keresztüllátó, iránytűszerű személyisége a magyar történelemnek! Kaposvár népe! mikor díszpolgárrá választottad a „legnagyobb magyar”-t, most arra kérlek, fogadd be falaid közé e szobrot! Azt a szobrot, amely a „legnagyobb magyar" gondolkodó és alkotó székéből még ma is nyugtalanító üzenetet hirdet a reformkor mostani századvégének. Töprengő gondolatai közben még kezét sem tudja karszéke támlájára letenni! Mintaértékű tanítása legyen számunkra az, amit szoborfeliratként is felvéshetnénk arany betűkkel: „Független létemben azt fogok mindig cselekedni, amit lelkiismeretem javall!”... „csak az Istenért, tartsunk össze, segéljük egymást tiszta szívvel, hazafiúi indulattal és legyünk állhatatosak!” Úgy legyen! TAKATSGYULA Ő szólít A kaposvári Széchenyi István szobor avatására Az ércbejormcdt test a szellemnek csak jele, hogy hirdesse, mitjelent e téren a hazának Széchenyi neve. /Kz ércnél emberibb íme itt ül közöttünk e halovány szecesszió és félig se modem között és vele, köztünk, maga a mü, mely szólít, akit! — sha nem, még akkor is csak légy s maradj velünk, mert sohase volt nagyobb a szükség! Várjuk, hogy kezed fölemeld és homlokod — mely szült, mint a görögnek Zeusz feje — e barna magyar térben szavaddal emelje kezed, mely minden ércnél hatalmasabbat írt. Emeljed hát szavad és suhintsad ostorod, mint akkor, hogy most is a legjobbat tegyed! Emeld és suhints, mert sohasem volt nagyobb a szükség! Emberek!... És tettek... És lelkiismeret e kéz alatt nézzünk csak egymás szemébe... Ő szólít! Újra Széchenyi: — Van e Hitel s kinek s figyelve rád, lessük, mit is mond a Világ s áttéve, mit a Stádium? — Könyveiddel léptünk-e tovább s hová, e mindig Parlagon? S míg itt állunk veled hangos igékkel vitázva sorson és hazán, álmok és ábrándok között harsogva némán is Te szólsz: — És hol a Mű?... És végre, hol a Tett, mely mint a lánc és mint a híd hajdan Pestet-Budát, pusztánk fölött a mát jövőnkbe köti át? — Jövőbe mát, mert széles a mocsár és nagy a sár, a nádi zaj és csácsogás! Szólítsd hát újra Te Dunánkhoz a hazát. Szólítsd okos huszár, kinek lova minél messzebbre járt, annál emberibb és maqyarabb lett itte táj... Mint volt a görögnek ott, ihlető tett legyen a magyarnak itt kezed és homlokod. Segíts erős kovács! Sorompók, inasok és vaskapuk között legyél aformaöntö mester és apa! És minden ár előtt legyél velünk a gát. Úton kerék, s a gép. Betűk, törvények közt a szép, a jó, habon hajó, mocsár helyén áföld, a közjót hordozó. Titkok, csontok között legyél a sejt, pontos ideg. mint okos jövőt, építsd testünkbe eszméidet, hogy homlokod körül eszméid szobra legyen a nemzet s e tépett táj ország helyett végre haza...
