Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)
1990-06-16 / 45. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP—KULTÚRA 1990. június 16., szombat CSANÁDY JÁNOS: Valami dal... Piros málna a Hargita alatt, tűző nap-égette verbogyó: lesz-e szüret, lesz-e szüret véralvasztott hegyek alatt? Vagy kivágják fekete vesszeid, lesarabolják gyógyírmagadat, s a negyek alatt | medicinádból írmag se marad. Távoli föld fiá, titkon, ; messze visszavágyoka rokon fenyvesekbe, ■ s valami dal, valami régi dal csodát ígérve dünnyög a fülembe. „Nyíljon ki szívetekben az örömvirág” PÜNKÖSDÖLTÜNK CSÍKSOMLYÓN Az embernek nemcsak fájdalomkönnyei vannak. Az igazi boldogság is könnyeket fakaszt. Széles sorokban a keresztek és a templomi zászlók alatt hatalmas élő folyam fonja körbe a csíksomlyói kegytemplomot és a Kis-Somlyót. Tíz- es tízezrek lelke csordult túl az áhítattól. Amerre a szem ellátott, mindenütt népviseletbe 3 pusztán csak viseletes ba öltözött hömpölygő tömeg, amely nem is ajkaval imádkozott, hanem maga vált egy nagy, bensőséges, zengő imává. Leírhatatlan élmény a több mint százezer székely és csángó a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Páratlan látványosság, amely lelkileg is fölemelő érzés. Negyvenegy év után újra szabadon,az évszázados szokások szerint erősítették a magyarság összetartozásának tudatát. A többnapos virrasztásban és gyaloglásban megfáradt emberek hihetetlen elszántsággal és átéléssel viszik tovább az éltető hagyományt. Minden évben elindul a székely és a csángó, hogy részt vegyen a búcsún. Pedig az impozáns csíksomlyói kegytemplom valódi búcsús napja Sarlós Boldpgasszony ünnepe (július 2.). Ám a hatalmas tömeg mégsem ekkor, hanem pünkösd szombatján zarándokol a csíksomlyói Szűzanyához, hogy a Kis-Somlyó hegyét átölelő körmenettel fejezze ki együvé tartozását és hitét a segítő Mária kegyelmében. Hogy miért éppen a pünkösdi búcsúra zarándokolnak immár csaknem fél évezrede, annak története van. A XVI. században, a reformáció korában János Zsig- mondfejedelem idején (aki vallását sűrűn váltogatta) a katolikus vallás üldöztetése odáig jutott, hogy 1556-ban még a püspököt is elűzték Erdélyből. Am azokban a nehéz időkben is voltak az ősi katolikus vallásnak hithű papjai, akik — noha mindennap közel álltak a vértanúsághoz —állhatatosan kitartottak, és titokban, bújva próbálták összefogni a szétszórt nyájat. E papok végül is Székelyföldre szorultak vissza, ahol faluról falura barangolva erősítették hitfeleiket. 1556-ban, amikor a tordai országgyűlés kimondta, hogy Csíkot, Gyergyót és Kászont is unitáriussá kell tenni, úgy tetszett, hogy nincs több remény. A katolikusok olyan kisebbségben jelentek meg az országgyűlésben, hogy szinte nem volt, aki a elöntés ellen tiltakozzon. Ám hiába parancsolták ki a szerzeteseket Csíkból, ők védőbástyái maradtak a székely katolikusoknak. Amikor János Zsigmond belátta, hogy a Hargita két oldalán élő székelység nem cseréli föl ősi hitét az unitárius vallással, erőszakhoz folyamodott. A kíméletlen térítések hatására először a gyer- gyói papság mozdult meg. Egy István nevű, gyergyóalfalvi pap, miután tudomást szerzett arról, hogy egész Udvarhelyszék behódolt a fejedelemnek, szónoklataival összegyűjtötte híveit, fölfedve a- fenyegető veszedelmet, arra buzdította, hogy tartsanak könyörgő imákat, s kereszt alatt menjenek Csíksomlyóra a boldogságos Szűzanya szobrához és kérjék a Szent Lelket, óvja meg őket az eretnekség veszedelmétől. A példa hatott, a mozgalom általánossá vált. Egész Csík megye területéről gyülekeztek Csíksomlyóra, s kérték a Szűzanya közbenjárását. Mindez 1567-ben történt, pünkösd ünnepe előtt. Ez volt a székelység első seregszemléje a Kis- Somlyó lábánál. A tömeg itt hallotta meg, hogy a.fejedelem hadai közelednek a csíkiak ellen. Egy ferences pap lelkes beszédet tartott, és a közeledő hadak elé vezette a székelységet. Pünkösd szombatján a tömeg megáldozott, és a győzelem vagy a vértanúság jegyében nekivágott a Nagyerdőnek. A Tolvajos-tető alatt az úgynevezett lónyugtató helyen találkozott a két had. A csíkiak János Zsigmond seregét megfutamították, és győztesen tértek vissza Csíksomlyóra, ahol a nők, a gyermekek és az öregek imádkoztak a küzdőkért. A csata győztesei a győzelem jeléül fölgallyazták magukat, s ebből a somlyóiak már távolról megtudták az örvendetes hírt. A győzelmet mindenki a bol- dogsagos Szűz közbenjárásának tulajdonította, s attól az időtől kezdve minden évben pünkösd szombatján megün- neplik Csíksomlyón a Nagyerdőn kivívott győzelem emlékét. Minden évben elzarándokol ide tehát a Székelyföld és a cságóvidékek katolikus magyarsága. Az ünnepség fénypontja a pünkösd szombatján tartott nagy körmenet, amelyben részt vesz minden „keresztalja”, ahogyan Csíkban a templomi zászlók alatt beérkező községeket nevezik. Az utolsó hagyományos szertartásrenddel megtartott búcsú 1949-ben volt, s ezen a három nagy erdélyi Áron egyike, Márton Áron püspök is részt vett. S most, 1990-ben újra szabadon ünnepelhetett a székely és csángó sokaság. Jelentős év az idei a csíksomlyói kegytemplom történetében. Hiszen pár héttel ezelőtt itt volt a püspökszentelés, amelyen tízezrek vettek részt Románia és a nagyvilág különböző részeiből. S most, pünkösdkor a több mint százezres pünkösdi búcsún. Csíksomlyó — lelki emlékmű. Az önmagába fordító gyötrődésektől megszabadulni akaró, a sanyargatás bilincsét rendre szétfeszítő székely és csángó nép megtisztulásának ünnepe. Nem véletlenül utalt a jeles esemény mindenkori tartalmára egy csángó pap: — Szeretett testvéreim! Nagyon örvendek, hogy eljöttetek ide, ahol mint mindig, most is anyanyelveteken hallhatjátok Isten igéjét. Hiszen ez azt jelenti, hogy évszázadok során sem lehetett kiölni a szívetekből a magyarságba vetett hitet. Hazajöttetek, es sírtok. Mert érzitek, hogy ez a sajátotok; érzitek, hogy ez a tiétek. Éppen ezért ragaszkodni kell ehhez a kegyhelyhez, ragaszkodni kell saiat nyelvünkhöz, az Isten adományához, amit ő nekünk adott. Nekünk adta, s ahhoz senkinek nincs semmi joga, hogy elvegye tőlünk. Megtisztulva minden évben, nyíljon ki szívetekben az örömvirág! LengyeUános Fotók: a szerző és Nagy Ferenc, a Hargita Népe munkatársa
