Somogyi Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 32-57. szám)

1990-06-15 / 44. szám

1990. június 15., péntek SOMOGYI HÍRLAP 5 Vidéki kötetek Ha más írná, hogy vidéki, bi­zonyára rossz szemmel néznék rá. Feltételezném róla, hogy lekezeli azokat az újságírókat, akik amúgy is hátrányos hely­zetben verik az írógépet vagy rágják a tollat. Magamra azon­ban aligha gyanakodhatom. Megjártam néhány megyei-vá­rosi redakciót, s ha azóta volt kollégáimról-lapjaimról beszél­tem, az árnyaltság igénye gya­korta mondatta velem, hogy „nem budapesti” sajtó, „főváro­son kívüli” hírlapírók. Miközben finomkodva kerülgettem a vidé­ki jelzőt, nem vettem észre, hogy ugyanazt a hibát követem el, bár ha akaratlanul is. Koránt­sem a kifejezéssel van tehát baj, hanem a szemlélettel. Ma­gyarországon ugyanis van egy kétmilliós vízfej, s ami rajta kívül történik, mintha nem is történne meg, lett légyen az nem buda­pesti, fővároson kívüli vagy csak vidéki esemény. Márpedig ha így van, akkor egyszerűbb a szemléleten változtatni, mint a kifejezéseket bonyolítani. A szemléletváltás jegyében tevékenykedő vidéki sajtó a leg­utóbbi negyven évben soha ennyire nem volt változatos, mint éppen mostanában. So­káig dolgoztam irodalmi lap szerkesztőségében, olyané­ban, amely a népszerűségét annak köszönhette, hogy elő­szeretettel közölte vidéki ripor­terek, publicisták írásait. Azo- két, akik a kéziratok tanúsága szerint nem érezték jól magukat a helyi szerkesztőségben. Mun­kaadó „gazdáik” rátelepedtek az újságra, szinte csak az jelen­hetett meg, ami nem volt ellen­tétes az érdekeikkel. Érthető hát, ha a lekezelt és bértollnok- nak tekintett újságírók igénye- sebbjei nem elsősorban a saját lapjuknak ajánlották föl közér­zetjelentéseiket, hanem a mégiscsak kötetlenebb főváro­si orgánumoknak. Aztán a bu­dapesti redakcióbán fölfigyel­tünk arra, hogy kezd elapadni az innen-onnan áramló hangu­latpatak; a vidéki Magyarorszá­got közelebb hozó írások egyre inkább a helyi lapokban látnak napvilágot. A következő lépés az volt, hogy a megyei-városi-regioná- lis hírlapírók legtehetségesebb­jei ki-kiszabadultak az idegőrlő sajtómunkából, tartalmasabb vállalkozásra gyűjtögethették erejüket. így olvashattam vagy négy-öt esztendeje, a szegedi Dél-Magyarország hasábjain Bagaméry László riportsoroza­tát a külföldi kamionsofőrökkel kacérkodó magyar rosszlá­nyokról (az eset annak idején országos visszhangott keltett, nagyon is indokoltnak tetszett újságbeli feldolgozása). A cikk­sorozat nem jelent meg kötet­ben, de — maradva az évszá­zados sajtóhagyományokkal büszkélkedő Szegednél — a délmagyarországi riporterek közül hamarosan többen is önálló könyvvel vétették észre magukat. Csak néhány példa. Halász Miklós feltárta a sze­gedi panamákat, Suttog a város című kötete a szűkebb tájegy­ség egyik legérdekesebb kultu­rális termékének bizonyult. Tanács István feltűnően alapos riporter, fél éven belül két köny­vet is letett az olvasók asztalá­ra. A Glasznoszty Tiszakécs- kén jól megírt esettanulmány arról a hatalmi mechanizmus­ról, amely a mindenható ta­nácselnök öngyilkosságával ért véget. A Borháború folytatódik című riportsorozat pedig a híres kiskőrösi gazdatüntetésről kiin­dulva a Duna-Tisza közével ismertet meg bennünket. Az ugyancsak szegedi Dlusztus Imre — a társszerző Balogh Tamással együtt — A hipofízis­ügy című kötetben tárja elénk a nagy port kavart orvospert, an­nak minden közéleti ellentmon­dásával. Ugyanő, ezúttal már egyedül, feldolgozta azokat a leveleket, amelyek Király Zoltán és Südi Bertalan parlamenti képviselőkhöz érkeztek, százszámra (A nép borítékolt szava). Szegedi Domonkos László is, neki néhány napja jelent meg Magyar Sámsonok című dokumentum riportja azokról a parasztlegényekről, akik 1951—55 között a Tiszán­túlon szálltak szembe az ávé- hás önkénnyel. Ez hat könyv, alig egy eszten­dő alatt. Ha hozzávesszük még, hogy a kecskeméti Sztrapák Ferenc naplószerű kötetben részletezi lapszerkesztői tapasztalatait (De ki öli meg a kiskirályokat?), akkor két követ­keztetés bizonyára levonható. Nem csodálkoznék, ha azt gon­dolná most az olvasó, hogy csupán a Dunától keletre néz­tem körül, a kép tehát egyolda­lú. Igaz. Alföldi vagyok, érzelmi­leg kötődöm azokhoz a tájegy­ségekhez és szerkesztőségek­hez, amelyekből az említett új­ságírók és könyvek kiemelked­tek. Csakhogy egy dunántúli cikkíró legalább ennyi „vidéki” kötetet sorjázhatna. S valószí­nűleg ugyanarra a következte­tésre jutna, mint én: egyre érde­mesebb figyelni az országré­szekben is gondolkodó riporte­rekre. Választ kaphatunk tőlük arra, hogy miként lehet hátrá­nyos helyzetben értéket terem­teni. Zöldi László Somogysárdi kezdeményezés SZÖVETSÉG A LAKÓHELYÉRT A Lakóhelyünkért Szövetség alakuló ülésére hívták Somogy- sárd polgárait szerdán este. Szűcs Tibor a csaknem 90 meghívottnak elmondta: a szö­vetség falujuk iránti elkötele­zettség, a.település hatékony érdekképviselete végett alakul meg. Hangsúlyozta, hogy a szövetség a Somogysárdot érintő minden településfejlesz­tési, gazdasági és kulturális kérdésben állást kíván foglalni, véleményével akár a kormány­zati döntéseket is befolyásolni. A nyitott szervezet fontos közéleti szerepvállalása mellett kiemelte, hogy nem kívánnak párttá szerveződni, de minden politikai és társadalmi Szerve­zettel — a falu érdekében — hatékony együttműködésre tö­rekednek. Az öntevékeny egye­sület már a helyi önkormányzati választásokon is képviselőjelöl­teket szeretne állítani. Az alapszabály megvitatása, majd elfogadása után akciók szervezésében is megállapod­tak. Ma közös munkával, a kör­nyezet rendbe tételével terem­tenek méltó körülményeket Somogysárd I. és II. világhábo­rús emlékhelyének. Tartalmas programokkal és sok mókával tervezik a faluna­pot is. Elhangzott: felélesztik a somogysárdi hagyományokat, és gondozzák a települést. „Hogyha idegen halad át a fa­lun, lássa, hogy van gazdája...” A szövetség megválasztotta tisztségviselőit is: Tóth Jánost elnöknek, Sudár Lászlót alel- nöknek és Szűcs Tibort ügyve­zető titkárnak. V.Zs. ■EjI Repülőgéppel a kórházba wammm Megújuló mentőszolgálat A múlt esztendőben 2 157 716 alkalommal búgott föl hazánkban a mentőautók motorja. 1 834 182 óra 6 per­cet vett igénybe a betegszállí­tás, s 50 869 531 kilométeren koptak a gumik. Ez év január­jától az egészségügyi és szo­ciális vállalkozásokról hozott határozat lényege az, hogy magánorvosok, orvoscso­portok, egészségügyi szak­emberek vagy társaságok is végezhetnek olyan szakterü­leteken egészségügyi és szo­ciális ellátást, amelyet koráb­ban csak állami egészség- ügyi szolgálat látott el. Ebbe természetesen beleértendő a mentés, illetve a betegszállí­tás is. A Mentésügy Szakmai Kollé­giuma fontosnak tartotta, hogy e tekintetben állást, foglaljon, hiszen az Országos Mentőszol­gálat a Népjóléti Minisztérium intézménye, amely a mentési területén gyógyíts, megelőző szervezési, módszertani to­vábbképző és tudományos te­vékenységet folytat. A jövőben olyan föltételrendszer megvaló­sítása szükséges, amely még- inkább szolgálja a betegek ér­dekeit: így szervezési, szemé­lyi, mentéstechnikai és ellenőr­zési feladatokban kell garantál­ni a színvonal megőrzését, emelését. Magyarországon a mentés minden rászoruló számára — állampolgárságától függetlenül — ingyenes szolgáltatás. Az lenne a kívánatos, hogy a bal­eseti bejelentés és mentésirá­nyítás az Országos Mentőszol­gálat nagy tapasztalaté szolgá­latvezetőinek a kezében össz­pontosuljon, s az újonnan ala­kuló társaságok az Országos Mentőszolgálat szolgálatveze­tésével jó kapcsolatot alakítsa­nak ki. A mentést és (vagy beteg- szállítást) csak oxyológus szak- képesítésű orvos irányíthatja, s az okleveles mentőtiszt csak orvos által megbízott feladato­kat láthatja el önállóan. Ápoló­ként az a személy alkalmazha­tó, aki elsősegélynyújtásból és betegszállítási ismeretekből elméleti és gyakorlati vizsgát tett. Valamennyi egészségügyi szakdolgozónak továbbképzé­sen kell részt vennie évenként, s az ápolókat a szakképesítés mielőbbi megszerzésére kell motiválni. A mentőjármüvek vezetőit pedig alapfokú elsőse­gélynyújtási ismeretekre kell kiképezni. A mentő-, betegszál­lító járműveknek a közvetlen életmentéshez szükséges va­lamennyi alkalmas technikai eszközzel rendelkezniük kell. Az ellenőrzést, illetőleg an­nak engedélyezését, hogy egy- egy magánszemély vagy ma­gántársaság ilyen feladatot el­lásson, atanácsok—Budapes­ten a kerületek — egészség- ügyi szakigazgatási szervei en­gedélyezhetik. Célszerű az adott terület mentőszervezetei­nek vezető főorvosával is együttműködni. Á mentőszolgálat meggyőző­dött arról, hogy az útépítések, a járási székhelyek megváltozá­sa, új város — illetve település- központok kialakulása révén a mentőfeladatot jelentő ország­úti baleset, a belföldi vagy kül­földi turizmusból származó sé­rültek ellátása az ország bizo­nyos területein késedelmet szenvedhet, s ebben a hírköz­lés gyengeségének is nagy ré­sze van. Ezért úgy döntött, hogy né­hány forgalmas területen, a He­gyeshalmi úton Levélnél, a Ba­laton jészaki partján Révfülö­pön, a Dunakanyarban Tahitót- falunál a hídnál, a 3-as főútvo­nalon a mogyoródi elágazás­nál, a Velencei-tó partján Gár­donynál, Vas megyében pedig a 8-as út mellett az idei nyáron megkezdi a kitelepített moz­góőrségek működtetését. E he­lyeken két ápolóból, és egy mentőgépkocsivezetőből áll majd a mentőegység, amely rádiós összeköttetés révén az adott területről bármilyen fel­adathoz mozgósítható lesz. Az Országos Mentőszolgálat életében előrelépést jelent, hogy decemberben egy AN—2- es merevszárnyú repülőgép érkezett a korábbi Pilátusok pótlására. Ezzel a repülőgéppel az or­szág minden használható me­zőgazdasági repülőtéren le— il­letve fel tudnak szállni. Lénye­gében a stol-gép kategóriába sorolható az AN—2-es, amely két fekvő és 4—5 ülő beteg ké­nyelmes szállítására alkalmas. Ezenkívül megteremthető vele előre ismert betegszállítási igény esetén a dunántúli, illetve az alföldi körjárat, amely a bete­geket Budapestre szállítja, illet­ve a fővárosból haza. A másik előny a betegek szá­mára az, hogy ez év februárjá­ban egy L 410 UVP-E repü­lőgépet is vásárolt a mentőszol­gálat; ez inkább nagyobb távol­ságok áthidalására szolgál, bár egyszerű repülőtereket is tud használni. 350 km-es utazóse­bességével több mint 1000 km-nyi távolság legyőzésére al­kalmas, egyszeri tankolással. Két fekvő és öt ülőbeteg szállí­tására alkalmas, s fölszereltsé­ge fölér a rohamkocsiéval. Zaj­szintje alacsony, azon három tí­pusú repülőgépek egyike, ame­lyet London legbelső repülőte­rén is engednek le-, illetve fel­szállni. E gép bizonyos mérté­kig a gyógyturizmus szolgálatá­ba is állítható, hiszen a mentő- szolgálat belépett az Avia- pressz Kft-be. L.S. Minden tanuló beszél németül Az első szakközépiskolai érettségi Siófokon Szakközépiskolai érettségi bizonyítványt e héten szereztek először Siófokon tanuló diákok. Négy évvel ezelőtt mintegy 120 jelentkező közül válogatták össze a helyi kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkás- képző intézet első szakközép­iskolai osztályát, 32 diákot; így az „és vendéglátóipari szakkö­zépiskola” szavakkal bővült az intézmény neve. 655-en tanul­tak az idén e falak között: Fehér, Somogy és Tolna megyei fiatá^ lók. Közülük harmincán tettek bizonyságot érettségükről. (Öt diák, sajnos, pótvizsgára kény­szerült.) No, de ne vágjunk a dolgok elejébe. Az eredményhirdetés előtt izgatottan gyülekezett az osztály az iskola aulájában. Kis csoportok alakultak, s tagjai egymást faggatták: „Figyelj már! Szerinted hogyan sikerült az én feletetem?” Séféi Tünde azon bosszan­kodott, hogy kihúzták előle az 1. számú történelemtételt. Csak­hamar kiderült, hogy az ókori Kelet históriája a legtöbbjük kedvence. Az, mert az első tétel megtanulásáig mindenki eljut... A „tettes” Papp Katalin pedig azt panaszolta fel: vendéglátás­ból Tünde visszaadta neki a kölcsönt... — Aztán úgy kellett leállítani, annyira mondta — évődött. — A várakozás volt a legrosz- szabb — kapcsolódott a be­szélgetésbe Takács Andrea. — Egyébként kellemesen csalód­tam. Talán magyarból feleltem a legjobb kedvvel, Arany János kései balladáiról kellett beszél­nem... Andrea teljesítményét négy ötössel és három négyessel ér­tékelték a vizsgáztatók. Szeret­ne továbbtanulni: főiskolára je­lentkezett. Volt azonban akinek gyengébben sikerült. Az átlag valamivel jobb a közepesnél. Kopácsi Ilona osztályfőnöknek nem kell szégyenkeznie tanít­ványai miatt. — A megyei szakközépisko­lai átlagot produkálták a tanulók — mondta Szente Sándor vizs­gaelnök, a Somogy Megyei T anács főmunkatársa. — Akad­tak kiváló teljesítmények. Én mégis azt emelném ki: az osz­tály minden tanulója érettségi­zett német nyelvből, sőt közülük hárman már középfokú vizsgát is tettek. Ezt nagyon jelentős eredménynek tartom. (Czene) A világ leggyorsabb számítógépe A Hitachi cég a világ leggyor­sabb általános rendeltetésű számítógépével jelent meg a piacon. Ez az első eset arra, hogy, Japán megelőzte az Egye­sült Államokat a komputerek te­rén. Szakmai körökben nem számítottak arra, hogy a Japán elektronikai cég képes lesz új fejlesztésű szuperkomputeré­vel megelőzni az IBM-et, amely 1091-re tervezi következő ge­nerációs számítógépének a bemutatását. A Hitachi M—880/420 típusje­lű számítógépe másfélszer gyorsabb, mint az IBM 3090— 600J típusú gépé. Az M—880- as sorazat tizenhat terabit se­bességű. Tároló alapkapacitá­sa két gigabit, s ez nyolc gigabit­re bővíthető. Ez a kapacitás a kétszerese a legmagasabb be­sorolású IBM számítógépeké­nek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents