Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-12 / 15. szám
1990. május 12-, szombat SOMOGYI HÍRLAP KULTÚRA 9 A GYŐZTES FOTÓS // Őserdőt szeretne látni — Régen, kisgyerekként kezdtem a fotózást egy egészen egyszerű diákgéppel — emlékezett a kezdetekre Lestár Judit, aki megnyerte a szakmunkásoknak és szakközépiskolásoknak kiírt országos fotó- pályázatot. A Kaposvári Csokonai Tanítóképző Főiskola gimnáziumi tagozatának tizenöt éves, halk szavú, megnyerő modorú, szőke hajú diáklánya. Megjelenésével, nyúlánk termetével, modern szerelésével szöges ellentétben áll szerénysége, csöndesen, szinte félve fogalmazott mondatainak egyszerűsége. S nem csupán ez az egyetlen ellentét, amely Lestár Juditot jellemzi: egykor fazekasnak készült, ma remek fotókat készít, a fantasztikus irodalmat kedveli és Shakespea- re-t, sokunkhoz hasonlóan be- tondzsungelben él és trópusi erdőkbe kívánkozik, rajongással szereti az osztálytársait, és hihetetlenül hiányzik a fiatal lánynak a Balaton is. — Most... most nincs gépem, mert elromlott — válaszolt a kérdésemre —, az iskola fotószakkörébe járok, ott használhatom az egyik fényképezőgépet. Hetente egyszer találkozunk, tudásunkat Országh László tanár úrnak köszönhetjük. Egyébként a fotózáson kívül nagyon szeretek röplab- dázni és szabadidőmben sokat olvasok. Győztes fotósorozatáról így beszélt: — A tanár úrral közösen találtuk ki, technikailag pedig úgy oldottuk meg, hogy a háttérben az osztálytársaim állandóan mozogtak, míg az előtérben mozdulatlanul ülő figuráról hosszú idővel, állványról készült a felvétel. Álmomban sem hittem volna ekkora sikerben, nagyon meglepett az eredmény. — Mivel a fotózás érdekel, van kedvenc fotóművészed? — Nincs. — Robert Capa, Eugen Smith, Juan Gyenes. Nem jelentenek neked semmit? — Sajnos csupán annyit tudok róluk, hogy nagyszerű fotóművészek, ám egyelőre többet nem. — Egyelőre? — Igen. Szeretném megismerni munkáikat — s, hogy ez mennyire igaz, bizonyítja az, amint a fiatal lány belépett szobámba, tekintete körbefutva a falon megakadt Juan Gyenes egyik nagyszerű fotóján. Lestár Judit képzőművészeti fakultációra jár, a társait „nagyra értékeli”, ám a tanulás „nem igazán köti le" — úgymond. — Szeretnék megpályázni a nyáron egy párizsi kéthetes utat—mondja terveiről—, s ha ez sikül, akkor előtte két hónapot dolgozom majd. — Vágyam? — kérdezett vissza.—Az van... Talán a legnagyobb az, hogy szeretnék egy trópusi őserdőt látni, a háborítatlan természetet. Az olyan szép lehet... Tamási Rita PÉTER TÍMEA Mondd, • ugye szép a tavasz? Diákdalok FISLI ÉVA Magyarok Mondd, ugye szép a tavasz. Ha könnyű szél suhan áfák közt. Simogat, bimbót fakaszt. És fellélegzik a Föld? Mondd, ugye szép a tavasz. Hajégcsap sír az ereszeken, A felhőtlen ég alatt Hóvirág kandikál kecsesen. Mondd, ugye szép a tavasz, Ha kibomlott hajával száguld? Fák rügyét megcsókolja, S szépségén mindenki elámul? Mondd, ugye szép a tavasz, Kéklö szemével rád mosolyog, Látod sugarán magad, És benne a szíved felragyog? Mondd, ugye szép a tavasz, Ha virág nyílik minden kertben, Magas zöld fűben szaladsz. Százezer vágy van a szívedben? Szinte már megható az a küllembéli egyszerűség, amellyel a Múzsák című diákantológia megjelent a boglárlellei Mathiász János Mező- gazdasági Szakközépiskola diákbizottságának kiadásában, Petrovics Jenő igazgató nevével jegyezve. Egyszerű sokszorosítás; grafikákkal, foto- grafikákkal illusztrálva, s mindenekelőtt—versek, versek, versek. Ha a diákpoézis szárnypróbálást tükröző „sajátosságaihoz” viszonyítjuk — máris hozzáfűzhető: igen figyelemreméltó kezdemények ezek! Tudom illenék, ilyenkor méltatólag hozzáfűzni a kamasz- és bakfiskorú költők már oroszlánkörmöket mutató, ám poétikailag még kiforratlan képet mutató jellemzőit — ám minek? Egyszerűen szólva: nagyon jó, hogy a mai tizenévesek itt is, ebben is próbálgatják a „repülést", találkoznak az alkotás kínlódásával, örömével. Van képük a világról, van képük önmagukról — és rólunk! Követnek példákat és elutasítanak példákat. Kérdeznek és felelnek — de ami a SZARKA ZOLTÁN CSILLAG- KÖNNYEK (Részlet) Legördült egy könnycsepp, Nem nagy fájdalom. Szennyes, kínzó nyomot Nem hagy arcodon. Nem ró örök jelet. Csak egy pillanat: Lehunyod szemedet, S márts elszalad. Nem tudhatja senki, Milyen üzenet; Csillagszemed sír csak Csillagkönnyeket... BENCZE ÉVA A porcelánbohóc szerelmese Ha szeretnél, a mosolyom lehetnél. legfontosabb: énekelnek. Nemcsak a szokásos „ballagásidei” diákdalokat, hanem saját hangot próbálnak ki, többen igen ígéretesen. S még valamit elöljáróban! Jó, hogy vannak e nagy pénzhiány közepette is olyan tehetségpártoló, mecénás hajlamú tanárok — mint például a „kötet" felelős szerkesztője: Nagy Józsefné —, akik a kollégiumi diáktalálkozó jegyében gondolnak ilyen tehetségű fiatalokra is. Talán, talán megkockáztatható, hogy a reformról reformra vergődő középiskola rendszerébe szervesülni tudnak majd az önképzőköri hagyományok is. Ezeket ugyanis (bár az egymást követő teoretikák, didaktikák hivatalosan zárójelbe tették) mégis akadtak tanárok, akik továbbvitték. Mint például a Táncsics gimnázium tisztelt emlékezetű magisztere, dr. Borka Géza... Csak örülni lehet, hogy ma is vannak ilyen pedagógusok, s a szépen gyarapodó iskolai újságok is teret adnak a szépíró diákoknak. Mindezek jegyében nyújt át egy verscsokrot — bizonyságképpen is — a szerkesztő, a Bogláron megjelent antológiából. Tröszt Tibor Szelíd lombú fűzfákkal tűzdelt Ösvényeken járó, hallgatag emberek; Ismerősek vagytok. Torokból jövő zamatos beszédetek foszlányait rég elvitte már a szét A dimbes-dombos lankák hátán és a völgyben laktok. Sóhajotok gondokról beszél: Belül hűvös lakásokban süt rátok a nagy nyári nap aranyló korongja; Magasba szökő, csalóka álmaitok szép vágyait megvitatja majd az Ég. Téli esték angyal szárnyán hívnak randevúra; Nem sújthat a hóhérpallos még! Boldog napok virradtak ránk és derűt vitt el a csendes selymes alkonyára Házasodtunk a Háború Istenével de a menyasszony azért szép! A halálhörgés elkerülhet, hallgassatok a biztatóra. Mi les rád, ta arany torkú Nép? DANKÓ MÓNIKA KÉT VERS KERTELÉS NÉLKÜL (Részlet) 1. ,,Ha százszor nemet parancsolnak, Egyszer úgyis megcsinálod, Egyszer sértsenek meg, Százszor megszolgálod... Prózaiságba burkolózvq. Bandukolsz ,,világmegváltó ideák” között, Kicsinek képzeled magad, Nem is érdekel, mi zajlik a hátad mögött. Néha úgy érzed magad, mint egy átjáróház: A gondolatok és érzelmek csak úgy ki-be mászkálnak. Nem mersz,, megálljt" parancsolni, Félsz, nem lesz mi felépítse illúzióvárad. Pedig csak egyszer kéne összeszedni magad, Megmutatni mindenkinek: valójában ki vagy. Tán ellepett már annyi más gondolat. Hogy nem találod a sajátodat?...
