Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-12 / 15. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP 1990. május 12., szombat NAPELEMES TELEFON Csak tisztán kell tartani a napelemet, ennyi az összes karbantartási igénye annak a berendezésnek, amelyet nyilvános telefonfülkére szereltetett Greenheadban (Northumberland) British Telecommunications cég. Az elemek látják el elektromos energiával a világítótestet, amely a fülke ajtajának kinyitására kigyullad és négy percig égve marad. (Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) LÁTHATÓ FÉNYT ADÓ LÉZER Egyesült államokbeli kutatók nagyon közel jutottak ahhoz, hogy létrehozzanak a látható fény tartományában működő kémiai lézert, vagyis olyan lézert, amelyik a működéshez szükséges energiát közvetlenül vegyi folyamatból kapja. Már két olyan kémiai rendszerünk is van, amelyek felerősítik a látható fényt, s ezeket már „csak” a megfelelő tükörrendszerrel kell kiegészíteni ahhoz, hogy lézerként működjenek. A kémiai lézerek sokkal jobban hasznosítják az energiát, mint a hagyományos lézertípusok, s az is nagy előnyük, hogy a működésükkor nincs szükség nagy villamos energiára. Eddig azonban csak infravörös fényben sugárzó kémiai lézert sikerült létrehozni, látható fényűt nem. A most kidolgozott vegyi rendszerek egyikében ózon reagál sziliciummal vagy ger- mániummal, az oxidációból fejlődő energiát pedig talliumgőz veszi át, s annak az atomjai sugározzák a (zöld színű) fényt. Valószínű, hogy az elkészítendő lézert először nem folyamatosan működtetik, hanem „lökésszerűen”, impulzusokban. Egy másik rendszer már folyamatosan is működtethető, ám tőle csak kisebb lézerteljesítmény várható. EZ NEM VICC! VÍZSZINTES: 1. Friedrich Hebbel német -író és költő (1813—1863) megállapításának első része (zárt betűk: E, N). 13. Ősi falfestményeiről híres spanyolországi barlang. 14. A napi táplálkozás beosztása. 15. Holnapig. 16. Zola- mű. 18. ... de Janeiro. 19. Após, népiesen. 21. Csaknem fél tucat. 22. Régi űrmérték. 23. Gátnak nevet adó labdarúgó testvérpár! 24. Szomszédos ország. 27. Elavulóban van! 28. A mo- libdén vegyjele. 29. ... Pasa Toptani; albán politikus volt. 30. ... Kobo: japán író. 32. A Nagykunság egykori székhelye. 34. Bern folyója. 36. Csontos sertéshús. 41. Kenya fővárosa. 42. Fél pulyka! 43. Hitrege. 45. Erősíti izmait. 47. Rosztov na ...; kikötőváros a Don torkolatánál. 48. Idősb, röv. 49. Kettős betű. 51. A grammatika egyik részterülete, itt névelővel. 53. Halk zörej. 55. Hajó része. 57. Pest centruma! 58. Topeka egynemű betűi. 59. Mennyei. 61. A svájci főváros. 64. Az argon vegyjele. 65. Kézirat elbírálója. 68. Verseny izgalmas szakasza. FÜGGŐLEGES: 1. Töviről hegyire. 2. Teleferélő riporter névbetűi! 3. Angol férfinév. 4. Centiméter, röv. 5. Görög eredetű női név. 6. Mátka. 7. Színész (József). 8. Kiejtett mássalhangzó. 9. T usinak is becézik. 10. Jelzés török autókon. 11. Tartozást megad. 12. Talány, rejtvény. 13. A megállapítás második része (zárt betűk: N, Á). 17. Vonatozó névmás. 20. Trópusi eredetű, sötétvörös virágú dísznövény. 21. Kegyed. 23. Gépelem hengeres ürege. 25. A szomszédba. 26. Kezdettől fogva, latinul. 27. Férfinév. 31. Fogadására, népiesen. 32. ...-hegy, a Déli- Bakony egyik csúcsa. 33. ... kanál; konyhai „mértékegység". 35. Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetsége, röv. 37. Költő, a Pásztortűz c. folyóirat szerkesztője (Jenő, 1907— 1938). 38. Vientiane a fővárosa. 39. Érc, németül (Erz). 40. Szórakozóhely lövöldével, körhintával. 43. A megállapítás harmadik, befejező része (zárt betűk: I, K) 44. Ismeretlen, szokatlan. 46. Fiatal, friss. 47. Szol- mizációs hang. 50. Hüvelyes növény. 52. Fél zsák! 54. Tetszetősség, divatosság. 56. Arab háziállat. 60. Üres és hangos, akár a túl sokat fecsegő ember! 62. Sógor, tájszóval. 63. A kaptár elődje. 66. Morzehang. 67. A rubidium vegyjele. 69. Üres has! 70. Fejünkben van! Schmidt János Beküldendő: vízszintes 1., függőleges 13. és 43. Beküldési határidő: 1990. május 16. Kérjük, hogy a megfejtést levelezőlapon küldjék be, és írják rá: Keresztrejtvény! Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Csak nehogy azt higgye a tanár úr, hogy egymáséról másoltuk. Könyvutalványt nyertek: Árvái Ottó, Háncs Balázs, Kaposvár, Szerecz László, Csurgó, Bene Katalin, Gamás. Az utalványokat postán küldjük el. MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 órakor: BORISZ GODUNOV Ódry-bérlet. Kaposvár Szivárvány du. 3: 5: és 7: TANGO ÉS CASH (mb., am.) APOLLÓ du. f4 és f6: A FERGETEGES KÖZÉPCSATÁR (ol.) f8: VIDEOKIVETlTŐ: DELTA FORCE (mb., am) Mozimúzeum du. f6: f8: RAIN MAN — ESŐEMBER (mb., am.) LATINKA MOZI du. f6: ROBOTPÁRBAJ (mb., honkon.) Barcs 8: HALÁLPART (mb., am., 16) Marcali du. 6: NÁZÁRETI JÉZUS l-ll. (ang.-ol.) Cse- rénfa este 9: HARLEMI ÉJSZAKÁK (mb., am.) TELEVÍZIÓ Budapest 1 7.00—9.00: Napraforgó. 9.05: Tévétorna gyerekeknek. 9.10: Kapkodd a lábad! 10.40: Tövismadarak. 11.25: Panoráma. 12.25: Vyhonky. 13.57: Müsoris- mértetés. 14.00: Ki mit tud — mást? 15.10: Két évszázad népies műdalai. 15.40: Forma—1. 16.25: Házi-barát. 16.35: Baktatásaim találkozásai. 17.15: Dél-Afrika — fehéren és feketén. 18.15: Jogi esetek. 19.10: Esti mese. 19.25: Közlemények 19.30: Híradó. 20.05: Vers mindenkinek. 20.15: A barcelonai kapcsolat. 21.50—0.25: Angol labdarúgókupadöntő. Kb. 22.40: Híradó 3. Budapest 2 14.00: Képújság. 14.50: Barenboim Beethovenről. 15.20: Útkereső. 15.45: Autómánia. 16.20: Melyiket a 3 közül? 16.50: Nyelvlecke. 17.50: Telesport. 18.50: Gyerekeknek. 19.00: Tarzan és a vadásznő. 20.20: Rockstúdió. 21.00: Híradó 2. 21.45: Napzárta. 22.30: Tetthely. 0.05: Tv2 Osztrák Tv 1 9.00: Sinha Moca. 9.30: Iskolatévé. 11.00: Guldenburgék öröksége. 11.45: Szállodák. 12.25: Beszélgetés. 13.25: Aktualitások. 13.35: Mi. 14.05: Baseltől Koblenzig. 14.15: Az örök Rembrandt. 15.55: Egy ház Jeruzsálemben. 16.00: Gyermekwurlitzer. 16.55: Minihírek. 17.05. A zene világa. 17.30: Degrasi. 18.00: Randevú. 18.24. Kérdések a vallásról. 18.30: Labdarúgás. 19.00: 2x7 előrejelzés. 19.30: Híradó. 20.15: Kívánságfilmek. 23.25: Sportbeszámolók. 23.55: Aktualitások. 24.00: Kóma. 1.50: Hírek. Osztrák Tv 2 15.25: Müvészlexikon. 15.30. Tudósítás a tőzsdéről. 15.45: Tisztelt ház! 16.45: Játék az élsportolókkal. 17.45: Ki akar engem? 18.00: Sinha Moca. 18.30: Ausztria képekben. 19.00: Ausztria ma. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Osztrák történetek. 21.15: Szabad határok. 23.00: Aktualitások. 23.05: Profi táncosok világbajnoksága. 0.05: Osztrák popzene. 1.15: Hírek. 1.20: Ex libris. Jugoszláv Tv 1 8.50: Tévénaptár. 9.00: Népfőiskola. 11.00: Információ, szórakozás. 13.00: Magazin. 16.45: Tévénapló I. 17.00: Népzene. 17:30: Színpadon. 18.20: Teleobjektív. 19.30: Tévénapló II. 20.05: A nap sportja. 20.15: Revú. 21.05: Játékfilm. 22.35: Tévénapló III. 22.55: Sporteste. 23.20: Szép éjszaka. 1.20: Hírek. I. 25: Vasárnapi műsorok. Jugoszláv Tv 2 10.20: Tévénaptár. 10.35: Delta. II. 20: Információk. 16.00: Szép éjszaka. 18.00: Gyermekszínpad. 19.30: Tévénapló. 20.15: Zenés est. 21.45: Hírek. 22.35: Kavalkád. 23.45: Vasárnap műsoraiból. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggel krónika. 8.10: Hangszemle. 8.30: Családi tükör. 9.05: Kis magyar néprajz. 9.10: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét.— a javából! 12.00: Déli krónika. 12.30: Kontinensek, szántóföldek. 13.05: Zeneparádé. 14.10: Szaván fogjuk! 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Énekeljük együtt! 15.05: Az utolsó érintés. 15.10: Új Zenei Újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Ünnepek zenéje. 18.00: Esti krónika. 18.20: Szemle. 18.48: Hol volt, hol nem volt... 19.05: Pogány tűz. 20.31: A Rádióénekkar története. 21.05: A zongora poétája. 21.45: Válasz, érdeklődésre. 22.00: Késő esti krónika. 22.20: Sporthiradó. 22.35: Régi híres énekesek műsorából. 23.05: Hang- versenyműzeum. 0.15—5.50: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ' 4.30: Dallamkoktél. 5.30: Kakukk. 6.50: Orvosi tanácsok. 7.03: Sportszombat. 8.05: Kitelepítettek. 8.30. Népszerű muzsika — világhírű előadók. 9.03: Hegymászók a Parnasszuson. 10.00: Ha még nem tudná... 10.30: Tip-top parádé. 11.03: Szombat délelőtt. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Daráló. 14.00: Magunkat ajánljuk. 15.45: Kapcsoljuk a bogácsi Petőfi Sándor Művelődési Házat. 17.03: 4x4. 17.58: Körkapcsolásos sportközvetítés. 19.03: Slágerlista. 19.33: Sztambu! rózsája. 21.03: Családban marad... 22.00: A magyar rock archívuma. 23.03: Sporthiradó. 23.10: Akit érdekel. 0.1 5t^-5.50: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.03: Népszerű muzsika korán kelőknek. 7.03: In limba materna. 8.20: Olomouci Orgonanapok. 9.01: Emlékezetes előadások. 10.00: Hangfelvételek felsőfokon. 11.25: Három kvartett. 12.00: Hírek 12.05: Zenekari muzsika. 12.30: Follow me! 12.45: Kommt mit! 13.00: Kívánságműsor szombaton. 14.00: Énekeljenek a népek. 14.33: Századunk zenéjéből. 15.05: Lemezbörze helyett. 16.05: Nikola Gjuzelev orperafel- vételeiből. 16.28: Szvjatoszlev Richter zongorázik. 17.53: Aranyalbum. 19.05: Mindennapi irodalmunk. 19.35: Barokk muzsika. 20.00: A Prágai Tavasz nyitó- hangversenye. 22.10: Kritikus füllel. 23.10: Versek egy regényből. 24.00: Hírek. MŰHOLDPROGRAMOK Eurosport 10.00: Kerékpársport. 10.30: Forma— 1 -vb. 11.00: Kosárlabda. 12.30: Labdarú- gó-vb előrejelzés. 13.30: Ausztrál labdarúgás. 14.30: Tenisz. 20.00: Ökölvívás. 21.30: Forma—1-vb. 22.00: Kosárlabda. 23.30: Tenisz. Super Channel 7.00: Gyermekműsor. 11.00: Egyveleg. 16.00: Magasrepülés. 17.00: Videó- divat. 17.30: Dick Powell színháza. 18.30: Ultra sport. 20.30: A nagy völgy. 21.30: A zsebtolvaj. 23.00: Szürkület. 24.00: Fehér zombi. PRO 7 7.20: Stan és Pan. 7.45. Szuperkandúr. 8.05: Három lány, három fiú. 8.30: Lassie. 8.55: Barátom, Ben. 9.25: Különjárat. 10.15: Férfi a hegyekben. 11.00: Nőre Wolfg. 11.50: Mozgo kórház. 12.15: Az elnök szeretője. 13.50: Perry Mason. 14.40: A nyughatatlan Föld. 15.25: Választási hadjárat. 17.05: A négyöklű trió. 17.55: Hírek.' 18.05: Nanga Parbat. 19.40: Harry csodálatos büntetése. 20.10: Jenie. 22.05: San Francisco utcáin. 23.00: Történetek az árnyékvilágból. 23.25: Áldozatok. 1.15: Hírek. 1.20: Black River. SAT 1 7.30: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Charlie angyalai. 9.25: Horoszkóp, 9.30: Gazdasági fórum. 10.05: Teleüzlet. 10.30: Szelleműzök. 11.00: Lady Marlene hadművelet. 12.45: Teletipp. 12.55: A Filntstone család. 13.25: A mi kis farmunk. 14.15: Mister Ed. 14.45: Teletipp. 14.50: Cirkusz. 16.30: Teletipp. 16.40: Újdonságok a moziban. 17.05: Utazási magazin. 17.50: Colbyék. 18.45: Híradó. 20.00: Sjingray. 21.00: Jake és McCabe. 22.05: Áttörés a dzsungelben. 23.50: Ben. 1.15: Előrejelzés. RTL Plus 8.00: Konfetti. 8.05: Cubitus. 8.30: Nooztes. 9.10: A vidám cápa. 9.35: Klakk. 10.15: Tudni, hogy hogyan. 10.30: Telebutik. 11.00: A varázsíj. 12.30: Klasszikusok délidöben. 13.00: Telebutik. 13.30: Ragazzi. 14.15: Alias Smith és Jones. 15.05: Az idegen. 16.00: CHIP'S. 16.55: Autó. 17.45: Csodálatos évek. 18.15: Sípszó. 19.45: Híradó. 20.15: Trójai nők. 22.00: Minden, semmi, vagy? 23.00: Josephine II. 0.30: Szexklipek. 0.35: Josephine II. HOLNAPI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 órakor: HEGEDŰS A HÁZTETŐN Székesfehér- váron. Kaposvár Szivárvány du. 3:5: és 7: TANGO ÉS CASH (mb., am.) APOLLÓ du. f4 és f6: A FERGETEGES KÖZÉPCSATÁR (ol.) f8: VIDEOKIVETÍTŐ: DELTA FORCE (mb., am) Mozimúzeum du. f4: ASTERIX 12 PRÓBÁJA (mb„ fr.) du. f6: f8: RAIN MAN — ESŐEMBER (mb., am.) LATINKA MOZI du. f6: ROBOTPÁRBAJ (mb., honkon.) Barcs du. 6: és 8: HALÁLPART (mb., am., 16) Marcali du. 6: NÁZÁRETI JÉZUS l-ll. (ang.- ol.) Nagyatád du. 5 és f8: JÁKOB RABBI KALANDJAI (am., fr..-ol.) Cserénfa este 9: HARLEMI ÉJSZAKÁK (mb., am.) TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.00: A biblia üzenete. 8.05: Kéménymesék. 8.30: Családi torna. 8.35: Szélkiáltó-dalok. 8.45: Az elsüllyedt világok. 9.15: Különbözöm tehát vagyok. 9.25: A sárkánygyíkok utóda. 9.50: Micike és az Angyalok. Tv-film. 10.50: Bűvészparádé. 11.15: Képújság. 13.50: Képújság. 14.00: A múlt tanúi. 14.25: Kamion Európa-kupa, Hungarocamion Nagydíj. 16.15: Örömhír. 16.30: Kerék bár. 17.15: Tévémozi-előzetes. 17.30: Szó, zene, kép. 18.05: A hét műtárgya. 18.15: Delta. 18.50: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Híradó. 20.15: Kalandorok. 22.10: Telesport. 23.40: Képújság. Budapest 2 9.00—12.00: Tévémagiszter. 14.00: Képújság. 14.15: Tv2.14.25: Nyelvlecke. 15.00: Szimfónia. 16.10: Álljunk meg egy szóra! 16.20: Cirkusz, cirkusz. 16.45: Tv2. Füttykoncert. 17.35: A család: múlt vagy jövő? 18.00: Kötöttfogású birkózó Európa-bajnokság. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Premier. 22.00: Tv2. 22.10: Kis könyörtelen. Francia film. 22.30: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.30: Varázsdoboz. 9.50: A világ hét csodájának nyomán. 10.35: Pillantás a hétre. 11.00: Sajtóóra. 12.00: Halló Ausztria — halló, Bécs. 12.30: Tájékozódás. 13.00: Randevú. 13.35: Jó estét, Mrs. Campbell. 15.25: Évek és napok. 15.35: Közlekedési műsor gyerekeknek. 15.40: Bábjáték. 16.25: Minihírek. 16.35: Jim Henson történetei. 17.00: X-Large. 18.30: Állatmenhely. 19.30: Híradó. 19.48: Sport. 20.15: Anyák napja. 21.45: Látomások. 21.50: Lammermoori Lucia. Osztrák Tv 2 9.05: Kulturális magazin. 10.30: Budapesti legenda. 11.55: Komputeranimációk. 12.10: Friedrich Gulda születésnapjára. 13.00: Haza, idegen otthon. 13.30: Képek Ausztriából. 14.15: Sport. 17.15: Idősek klubja. 18.00: Sinha Moca. 18.30: Ausztria-kép. 19.00: Ausztria ma. 19.30: Híradó. 19.48: Egy ügy a kirendelt védőnek. 20.15: Tetthely. 21.55: Macska-egér játék. 23.35: Serpico. 0.20: Sport. Jugoszláv Tv 1 9.30: Hírek. 10.00: Gyermekmatimé. 11.00: Mozaik. 12.00: Jó ebédhez... 13.00: Új filmek. 14.00: Hírek. 14.05: Délutáni hangulatok. 16.05. Perspektíva. 17.05: Film. 19.10: Fortuna. 19.30: Tv- napló. 21.45: Sportösszefoglaló. 22.25: Szép éjszaka. 0.20: Hírek. Jugoszláv Tv 2 8.00: Éjszakai ismétlés. 10.00: Ma, holnap. 13.00: Sportdélután. 17.05: Esz- trád. 19.30: Tévénapló. 20.00: Úttörők. 20.55: Kavalkád. 21.30: Valóság közelről. 22.10: Hétfői műsorok. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Vasárnapi újság. 8.30: Világóra. 9.00: Hírek. 9.05: Embermesék. 10.05: Énekszóval, muzsikával. 10.44: Az élő népdal. 10.54: Édes anyanyelvűnk. 11.05: Gondolat-jel. 12.00: Déli krónika. 12.20: Harminc perc alatt a Föld körűi. 12.50: Hallgatnivalóim.- 13.00: Hírek. 13.05: Radioton-korongok. 13.30: Szonda. 14.10: Művészlemezek. 15.05: Mel- kun Menyhért utazása: 15.49: Az MRT gyermekkórusa énekel. 16.00: Hírek. 16.05: A szülőföld muzsikája. 16.50: A világlíra gyöngyszemei. 17.05: Vendégszereplők? 17.35: Cigány népdalok. 18.00: Esti krónika. 18.20: Komolyzenei lemezlovas. 19.00: Hírek. 19.05: Hol volt, hol nem volt... 19.20: Ármány és szerelem. 21.49: Schubert-dalok Schiller-ver- sekre. ,22.00: Késő esti krónika. 22.25: Örökzöld dallamok. 23.00: Hírek. 23.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Hírek 6.03: Dallamkoktél. 7.00: Hírek. 7.05: A református egyház félórája. 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.00: Hírek. 8.05: Az aranyat füttyentő vándor- legény. 9.03: Countrymuzsika. 9.35: Oxigén. 11.08: Vasárnapi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Sport. 13.00: Hírek. 13.05: Stúdióvilág. 14.00: Többet ésszel. 15.03: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. 21.00: Hírek. 21.03: Kartáncosok. 21.41: Világostól világosig. 22.03: Társalgó. 23.00: Hírek, Sporthíradó. 23.10: Dzsessz a 80-as években. 23.50: Pat Metheny együttese játszik, 0.15— 5.50: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.03: Népszerű muzsika korán kelőknek. 8.00: Hírek. 8.1§: Komolyzenei kívánságműsor. 10.05: Új Zenei Újság. 10.50: Eszperantó híradó. 11.00: Európa hangversenytermeiből 12.23: Hírek. 12.28: Joan Sutherland operaáriákat énekel. 13.00: Kis, magyar néprajz. 13.05: Szemle. 13.30: Énekeljenek a népek — 1989. 14.07. Sikerlemezek CD-n. 15.03: Barokk zene. 16.00: Hírek. 16.05: Agora. 17.00: Ünnepek zenéje. 18.09: Beethoven: a-moll szonáta. 18.30: Na maternjem jeziku. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Berlioz. Requiem. 21.11: Scheidt-fúvósművek. 21.20: Jeney Zoltán műveiből. 22.05: Hangportrék — rádiós emlékek fényében. 23.05: Keresők. 0.10: Szózat. MŰHOLDPROGRAMOK Eurosport 10.00: Kerékpársport. 10.30: Forma— 1-vb San Marino. 11.00: Kosárlabda. 12.30: Labdarúgás. 14.30: Forma—1 -vb. 20.00: Lovasmagazín. 21.00: Kerékpársport. 22.00: Film az 1974-es Labdarugó- vb-ről. 0.30: Forma—1 -vb. Super Channel 7.00: Gyermekműsor. 11.00: Egyveleg. 12.00: Német nyelvű magazin. 12.30: Egyveleg. 13.30: Helló Ausztria — Helló Bécs. 14.00: Egyveleg. 15.0Í): írva vagyon. 15.30: Egyveleg. 16.00: Turisztikai magazin. 16.30: Német nyelvű magazin. 17.30: A világ holnap. 18.00: Üzleti hét. 18.30: Egyveleg. 19.30: Videodivat. 20.00: Hollywood. 21.00: A gőgös és az átkozott. 22.30: Barnaby Jones. 23.30: Burke törvénye. 0.30: Egyveleg. PRO 7 7.25: A jövő kapitánya. 7.50: Flicka. 8.15: Három lány, három fiú. 8.40: Lassie úton. 9.55: Nanga Parbat. 11.30: Harry csodálatos büntetése. 12.05: Választási hadjárat. 13.40: Alligátor. 14.30Í Zöld gabona. 16.15: Férfi a hegyekben. 17.05: Richmond Hill 18.00: Anya szeme fénye. 19.40: Tomy Randall-show. 20.10: THX 1138. 21.40: San Francisco utcáin. 22.40: Az autóstoppos. 23.10: Mi újság? SAT 1 8.05: Flinstone család. 8.30: Batman. 9.20: Teletipp. 9.30: Újdonságok a moziban. 10.00: Sport. 10.30: Utazási magazin. 10.55: így láttuk. 11.00: Cirkusz. 12.45: Európa közepén. 13.15: Népdalok. 14.05: Teletipp. 14.15: Fejecske, fejecske. 14.40: A mi kis farmunk. 15.30: Egy koffer Lausanne-ból. 19.05: Választás, 1990. 20.00: Kell a szerelem. NSZK zenés film. 21.35: Választás 1990.22.00: Beszélgetés. 23.15: Választás. 23.30: Szökésben. RTL Plus 8.00: Gyermekműsor. 9.35: A vidám cápa. 10.00: Menekülés az aranyföldről. 11.00: A hét. 12.05: Csodálatos évek. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Az apám egy földönkívüli. 13.25: Dr. Kicsoda. 13.55: Szerencse és szerelem Monacóban. 15.05: Amatőr táncosok világbajnoksága. 16.05: Ahalálszirt. Olasz kalandfilm. 17.40: Művészet és küldetés. 17.45: Választások 1990. 19.30: Hazai dallamok. 20.15: Egy különleges nap. 21.45: Tévétükör. 22.15: Késói kiadás. 22.35: Tutti frutti. 23.35: A sztrájk. 0.25: Szexklipek. 1.00: Alfred Hitchcock bemutatja. 1.25: Aerobik.)