Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)

1990-04-26 / 2. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. április 26., csütörtök Jeruzsálem: Torkrum Manugjan, a Jeruzsálemben élő örmények pátriárkája vezetésével tiltakozik az 1915. évi pogromokra emlékező menet április 24-én. A pogromok során a török hatóságok mintegy egymillió örményt gyilkoltak meg. Ötezer tonna engedélyezett Amerikai—szovjet megállapodás a vegyi fegyverekről A Szovjetunió és az Egyesült Államok megállapodott, hogy mindkét nagyhatalom ötezer tonnára csökkenti vegyifegy- ver-készletét. A nagyjelentősé­gű egyezségről szerdán tájé­koztatták a sajtót. A megállapodás végrehajtá­sa az Egyesült Államok számá­ra vegyi fegyverei nyolcvan százalékának megsemmisíté: sét fogja jelenteni. Az ameri­kaiak 25 ezer tonnájával szem­ben a Szovjetunió — mint azt korábban bejelentette — 50 ezer tonna vegyi harcanyaggal rendelkezik. A tárgyalófelek reménye sze­rint a még nyitott kérdéseket a május közepén sorra kerülő moszkvai szovjét—amerikai külügyminiszteri találkozón si­kerül rendezni, s így a május 30- án kezdődő washingtoni csúcstalálkozón aláírhatják a szerződést. Befejeződött a Szolidaritás kongresszusa Szerdán reggel befejezte második kongresszusát a Szo­lidaritás. Az utolsó, huszonhá- • rom órás folyamatos ülésezés (kedd reggeltől szerda reggelig) a program és a módosított alapszabályzat elfogadásával ért véget. Záróbeszédében Lech Wale­sa elnök történelminek minősí­tette a kongresszust, amelyen a küldöttek nagy politikai kultúrá­ról tettek tanúbizonyságot. Fi­gyelmeztetett, hogy a Szolidari­tásra a két év múlva esedékes kongresszusig igen nehéz idő­szak vár. Az első értékelések szerint a Szolidaritás kongresszusa lé­nyegében nem változtatott a szervezet jellegén, meghagyta azt társadalmi mozgalomnak. Mindebből az derül ki, hogy Walesa vezetésével a Szolida­ritás a jövőben is megpróbál majd vezető szerepet játszani a ■ lengyel politikai életben. ELHALASZTOTTÁK A KISGAZDAPÁRT NAGYVÁLASZTMÁNYI ÜLÉSÉT SZÉLESRE KELL TÁRNI A JÖVŐ KAPUJÁT Szovjet—kínai megbeszélések A Független Kisgazda-, Föld­munkás- és Polgári Párt politi­kai bizottsága szerdai ülésén úgy döntött, hogy a korábban április 28—29-re összehívott nagyválasztmányi ülését au­gusztus 20-ra halasztja el—je­lentették be tegnap a párt szék­házában. A párt vezető tiszt­ségviselői elmondották: nem áll fenn a nagyválasztmány jog­szerű tanácskozásának lehető­sége, mert a testület tagjainak jelölése és megválasztása an­nak idején több megyében a párt alkotmányának megsérté­sével, szabálytalanul történt. A politikai bizottság megálla­pította: választásokhoz fűzött túlzott várakozások nem igazo­lódtak, a tényleges eredmé­nyek csalódást keltettek. Egyes felelőtlen párttagok feszült és indulatos légkört teremtettek az utóbbi időben. Mindez nem ten­né lehetővé a nagyválasztmá­nyi ülés eredményes megtartá­sát. A tájékoztatón átadott párt­közlemény leszögezi: az FKgP politikai bizottsága kéri a párt tagságát, hogy döntését meg­értéssel fogadja és támogassa országos vezetőségét felelős­ségteljes, hazánk számára je­lentős erőfeszítéseiben. A szovjet—kínai külpolitikai együttműködés szorosabbra fűzését, a gyakoribb konzultá­ciókat szorgalmazta Eduard Sevardnazeés Csien Csi-csen. A szovjet és a kínai külügymi­niszter szerdai találkozójukon megállapodtak abban, hogy célszerű évente legalább egy­szer személyes találkozót tarta­ni a legfontosabb nemzetközi kérdések áttekintése végett. A tárgyalásokon érintették a határ menti csapatcsökkentés kérdését, és annak a vélemé­nyüknek adtak hangot, hogy minél előbb ki kell dolgozni a konkrét paramétereket, határ­időket. A határtárgyalások kapcsán utaltak arra, hogy a két ország közös határa kilencven százalékában közös nevezőre tudtak jutni. Sevardnadze és Csien Csi- csen regionláis kérdéseket is érintett, így a Koreai-félszigeten kialakult helyzetet, az afganisz­táni és kambodzsai rendezés kérdéseit, valamint az arab— izraeli konfliktust. Eredményesnek és sikeres­nek minősítette moszkvai meg­beszéléseit Li Peng kínai kor­mányfő. Szerdai moszkvai saj­tóértekezletén úgy fogalmazott: látogatása Gorbacsov tavaly májusi pekingi megbeszélései­nek folytatását jelenti, s a kí­nai—szovjet kapcsolatok to­vábbi normalizálását, a „múlt teljes lezárását, és a jövő kapu­jának kitárását” szolgálja. Csernobilt katasztrófa sújtotta övezetté kell nyilvánítani Szovjet áram Olaszországnak Magyar, szovjet, olasz, oszt­rák és jugoszláv szakemberek meghatározták a Szovjetunió­ból Olaszországba vezetett áram magyarországi útvonalát. Az energiával a szovjet fél ukrajnai gázturbinás villamos erőműveinek rekonstrukció­jáért fizet az olasz Ansaldo cég­nek. Tizenöt év alatt mintegy 140 milliárd kilowattóra elektro­mos áram jut majd Olaszor­szágba magyar, osztrák és ju­goszláv távvezetéen keresztül. A tranzitáló országok, köztük Magyarország tranzitdíjat kap Olaszországtól. A díj összegét a májusban soron következő ötoldalú római tanácskozáson döntikel. A nemzetközi közösség se­gítségére van szükség a cser­nobili katasztrófa következmé­nyeinek felszámolásához, és a sugárszennyezett térséget kör­nyezeti katasztrófa sújtotta tér­séggé kell nyilvánítani — hang­zott el a csernobili tragédia ne­gyedikévfordulóján tartott, ked­den befejeződött kijevi tudomá­nyos tanácskozáson, A tudósok elsősorban arra keresték a választ: milyen ha­tást gyakorol az emberek egészségére a hosszú ideig tar­tó, kis dózisú ionizáló sugárzás. Áttekintették a Dnyeper víz­gyűjtő területének sugárzási helyzetét rögzítő megfigyelői rendszer kiépítését, továbbá megvitatták a mezőgazdasági tevékenységnek a fertőzött te­rületeken történő folytatásával, és az épületek sugármentesíté­sével összefüggő kérdéseket. Belgium: Belga farmerek gépeikkel eltorlaszolják a főváros központjában levő Verviers teret április 25-én, így tiltakozva az Európai Közösség mezőgazdasági politikája ellen Gorbacsov és a dzsinnek A Fidesz kérése Amikor 1985. március 10-én a Sztavropol megyében szüle­tett Mihail Szergejevics Gor­bacsov került a szovjet pártfőtit­károk akkoriban sűrűn megüre­sedő székébe, a bennfentesek már tudni vélték, hogy nagysza­bású változások előtt áll a világ legnagyobb területű országa. Az új pártvezető első pár hó­napja igazolta ezeket a várako­zásokat; valóban jelentős átala­kulásokat harangoztak be ek­kor. Korábban „tabu"-nak mi­nősített témák kerültek közszáj­ra, s két, nem is olyan könnyen kimondható orosz szó járta kö­rül egy tornádó sebességével a földgolyót. A peresztrojka és glasztnoszty azóta közkeletű fogalmak lettek a napi politiká­ban, „keresztapjuk”, Gorba­csov pedig évek óta a nyugati népszerűségi listák éllovasa. Könnyen előfordulhat azon­ban, hogy ez a különös vonza­lom hamarosan közönybe ful­lad, s a vehemens partner ráeszmél, hogy a Kreml mosta­ni lakóján ugyanazok a szimp- tómák kezdenek kiütközni, mint valamennyi elődjén. Ennek je­leként is felfogható az egyik nyugatnémet lap karikatúrája, amelyen a szovjet államfő-párt- főtitkár a muszkliját mutogatja a „Litvánia” felirat előtt. Ez a bizo­nyos izomcsoport a második számú rajzon már némi válto­zást mutat (egy emberi fej kör­vonalai bontakoznak ki), míg a harmadik ábrán a bicepsz néhai Joszif Visszárionovics fizimis­káját adja... A régi idők árnya kísérti a polgári sajtó közkedvelt „Gorbiját”, s ezzel mintha hang­ja is erőteljesen szigorodna. Kétségtelen tény persze, hogy nincs miért irigykedni a szovjet államfőre. A Frankfurter Allgemeine Zeitung fentebb vázolt rajzos helyzetértékelése nagyon is pontosan jelzi a jelen­legi helyzetet. A szovjet vezetés nem tudja (talán nem is tudhat­ja?) átlépni a saját árnyékát: a balti köztársaságok önállóso­dási törekvéseit már kezdettől fogva a legjobb esetben is ösz- szevont szemöldökkel, hom- lokráncolások közepette fogad­ta, végül azonban a Vilnius ve­zette balti tábor — Moszkva szerint—oly messze ment, ami már súlyosan veszélyezteti a Szovjetunió egységét. Ami így igaz. Hiszen ha Litvánia kilép az államok „szövetségéből” (amelyhez 1940-ben koránt­sem önként és dalolva csatla­kozott), precedenst teremt az ugrásra kész többieknek. Akkor aztán valószínűleg vége-hosz- sza nem lesz a követőknek; vé­gül ott marad maga Oroszor­szág — olyan soványan és pu­céron, mint egy elaggott vén­kisasszony. Ehhez a moszkvai vezetés — érthetően — nem kíván segédkezet nyújtani. A kérdés ezek után az, hogy mit tud elérni erőnek erejével Gorbacsov és környezete? Mert hogy szép szóval nem le­het már kielégíteni az éveken át csupán ideológiákkal „etetett” népeket, azt éppen Litvánia pél­dája mutatja... A szerteágazó problémák mélységére utal, hogy a függetlenségét nemrég kikiáltott, de eddig egyetlen ál­lam által sem elismert litván köztársaság élvezi ugyan a Nyugat erkölcsi támogatását, ám ezen kívül nem számíthat másra. A Vilniusért könnyeket hullató demokráciák nem óhaj­tanak Landsbergis két szép szeméért összeveszni a kato­nai szuperhatalommal. Még akkor sem, ha a legújabban ki­látásba helyezett moszkvai re­torziók, Gorbacsov és Rizskov dörgedelmei nyomán, megva­lósulnának. Megint más kérdés persze, hogy hosszú távon kifizetődő lesz-e a Nyugat számára Gor­bacsov támogatása? Hiszen korántsem bizonyos, hogy a Kreml mai gazdája sokáig a he­lyén marad... Tény ugyanis, hogy segítőtársainak kiválasz­tásában nem volt szerencséje. Ligacsovot és Jelcint egyaránt ő emelte ki az ismeretlenségből — a többi közismert. A két lobo­gó fehér hajú politikus szóba sem hajlandó állni egymással... A leningrádi párttitkárrá Gor­bacsov személyes nyomására kinevezett Gidaszpov politikai nézetei sok mindenben megör­vendeztetnék Joszif Visszário- novicsot — ha élne... Rizskov miniszterelnök és az államfő között sem túl jó a viszony — legalábbis ezt rebesgetik a moszkvai mindentudók. Mindezek tükrében érthető, hogy számos megfigyelő erő­sen kételkedik Gorbacsov tal- ponmaradásában. Hogy ezt az elszakadni vágyó köztársasá­gok, a csapnivaló gazdasági helyzet, netán a „gerontokrá- cia” visszatérése okozza majd, meglátjuk. Az is lehet persze, hogy „csoda” történik, és a párt- főtitkár-államfő kitalál valamit. A katonai erő fitogtatása, gazda­sági nyomás alkalmazása nem célravezető módszer. Április közepén a szovjet vezetés mégis emellett döntött. 1985 elején Gorbacsov azzal aratta első sikereit, hogy — úgymond „kiengedte a pa­lackból a szellemet”. Most öt év múltán elválik majd: mi volt egyszerűbb? Kinyitni azt a bizo­nyos üveget, vagy pedig az ártó dzsinneket visszagyömöszölni a palackba?... Tóth Béla A Panoráma április 20-i adá­sában a csegődi gyermek- otthonról mutatott be döbbene­tes képeket. A Hannoveri Magyar Egyesü­let és a Fidesz védnökséget vállalt a csegődi és a hasonló állapotban lévő otthonok felett. Kérik azokat, akik az épület helyreállításánál vagy a gyer­mekek gondozásában szakér­telmükkel segítséget tudnának nyújtani, illetve bármilyen egyéb segítség esetén jelent­kezzenek a Fidesz központi iro­dájában (Budapest, 1114, Kosztolányi Dezső tér 12.) Ber- hidai Tamásnál. A FELVÉTELT HIRDET programozói munkakör betöltésére Alkalmazási feltétel: — szakirányú felsőfokú iskolai végzettség — BASE adatbáziskezelői ismeret IBM AT számítógépen — NOVELL típusú hálózatban való jártasság Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents