Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-24 / 95. szám
1990. április 24., kedd SOMOGYI NÉPLAP 3 Dinamikust?) munkanélküliség Ez jó: „dinamikus munkanélküliség”... Ez annyira jó, hogy ennél különbet a megboldogult pártállam szófacsarói is csak véres verejtékkel találhattak volna ki, pedig ők aztán értették a módját. Dinamikus munkanélküliség!... Ha jól értettem az utóbbi hónapok milliónyi pártvitáinak egyik résztvevőjét, akkor ez annyit jelent, hogy például X, ne adj isten, esetleg százezer társával együtt az egyik helyen elveszíti az állását, de csakis azért, hogy rögvest munkába állhasson a másik helyen, ahol természetesen csakis hasznos, csakis nyereséges, a piac által elismert és jól fizetett munkát végez. Mert, kérem, ez ilyen egyszerű. Dinamikus- munka- nélküliség... Legalább százezer Márpedig a munkanélküliség az mukanélküliség, s fájdalom, de nagyon kegyetlen állapot. A létbizonytalanság állapota. Különösen itt és most, ahol és amikor igenis tudomásul kell venni, hogy nagyon rövid időn belül legalább százezer munkanélkülivel kell számolni. Nem „dinamikusan”, hanem valójában. És igenis tudomásul kell venni, hogy e legalább százezres tömegnek sem dinamikusan, sem a privatizáció fölgyorsításával, sem a turistapénzek összeka- pargatásával, sem másként semmiféle elhelyezkedési lehetősége nem lesz. Hogy miért nem? Mert a valójában kikerülhetetlen struktúra- váltás szükségképpen együtt jár a gazdasági teljesítmények visszafogásával, legalábbis az első időszakban. A termelés növekedése, stagnálása, illetve csökkentése nagyon is egyenlőtlenül jellemzi majd a termelői szférát: bizonyos ágazatok — merjük remélni? — növekednek, másutt viszont drasztikus visszaesés lesz. Gyorsan, hatékonyan és főleg eredményesen működő átképzési rendszernek nyoma sincs, mert ehhez nincsenek intézmények, nincsenek szakemberek, eszközök, de még elképzelések sem, és ez már önmagában munkaerő-fölösleghez vezet. S e fölösleg már csak azért sem kerülhet vissza a foglalkoztatási struktúrába, mert megoldhatatlan a területi, a lakóhelyi mozgás is. Magyarországon nincs elegendő lakás, és Magyarországon manapság saját lakást építeni öngyilkos vállalkozás. Mondjuk azonban, hogy nem öngyilkos vállalkozás. Mondjuk csak azt, hogy kissé nehézkes, kissé hosszadalmas, kissé fárasztó feladat. Megvárjuk majd, amíg például az Ózdról elbocsátott kohász, mondjuk, Dunaújvárosban „összekalákáz- za” magának az új lakást, merthogy nem óhajt új munkahelyének környéken sátorlakóként élni? Hasznosíthatatlan tudás Mondjuk, hogy még ezt is vállalja— végtére is a szükség nagy úr! —; ám mi van akkor, ha az ózdi kohászra semmi szükség Dunaújvárosban? S mégin- kább: sehol és semmi szükség az építőipari segédmunkásra, a csakis házgyári betonblokkok szereléséhez értő szakmunkásra, a kényszerűségből elbocsátott bányászra, a rossz iparpolitika miatt semmire sem jó szerszámgépeket gyártó 'kvalifikált szakemberre, a remélhető szervezeti racionalizálás áldozatául eső adminisztratív hadsereg tagjaira, és egyáltalán: ha száz- és százezer olyan munkavállaló kerül az utcára, akire valóban sehol és semmi szükség? S eddig még egy szó sem esett az első ízben munkát vállaló (vállaló? inkább csak kereső) fiatalokról. Avult iskola- rendszerből, elavult és aligha konvertálható, többnyire kifejezetten megbízhatatlan — magyarán: hasznosíthatatlan — tudással kerülnek ki az életbe. A sturktúraváltás valamennyi gondja-baja most egyszerre zúdul ránk, jóllehet e feladatot fokozatosan is megoldhatták vona mindazok, akik végül is — ne firtassuk most, hogy mi okból — elszabotálták. Akik nem figyeltek a szakértők figyelmeztetéseire, s akik még azt is megtiltották, hogy a munkanélküliségről egyáltalán szó essék. Voltak ehelyett mindenféle nya- katekert kifejezések („strukturális munkaerő-feszültség”, „ideiglenesen újra elhelyezkedésre várók” és egyebek), és jószerével semmi érdemleges intézkedés nem történt, hogy valóban fölkészülhessünk az igenis kikerülhetetlen munka- nélküliségre. Ismét struccpolitika? Könnyed kézlegyintéssel kezelt, szakmai tudatlanság miatt agyonmellőzött gond volt ez, s nem vitatható, hogy e most már gyorsan kiéleződő és helyenként nagyon nehezen enyhíthető helyzetért a közelmúlt (gazdaság) politikusai a felelősek. De: most újra és ismét a struccpolitika? Most már nem „strukturális munkaerő-feszültség” meg „regionális foglalkoztatási probléma”, hanem most már „dinamikus munkanélküliség”?! Nem, kérem! Egyszerűen és közönségesen: kíméletlenül növekvő és egyelőre — a legelemibb feltételek híján — kezelhetetlen munkanélküliségre kell fölkészülni, ráadásul hosz- szú ideig. Mindaddig, amíg tudomásul nem vesszük, hogy az annyira áhított piacgazdaság szükségszerű velejárója a bizonyos mértékű munkanélküliség, ami ugyan kezelhető, de nem oly módon, hogy ismét csak kézlegyintéssel intézzük el a dolgot. Vértes Csaba A szenyéri határban Javában dolgoznak a gépek megyeszerte a földeken. Van, ahol már vetik a kukoricát, másutt a napraforgó magágykészítése ad munkát. Képünkön: a szenyéri határban vetés előtt munkagéppel dolgozzák be a talajba a gyomirtó szert. NÉGY MEGYE RÉSZVÉTELÉVEL Szakmai vita a munkavédelmi törvénytervezetről Kaposváron HATMILLIÓ EMBERT ÉRINT Tegnap, a Pannon Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Karának konferencia termében négy megye — Baranya, Somogy, Tolna és Zala — munkavédelmi és munkaügyi felügyelőségeinek közös rendezésében szakmai vitát tartottak a nemrég elkészült munka- védelmi törvénytervezetről és a végrehajtási utasítástervezetéről. Böröcz György, az OMF Somogy Megyei Munkaügyi Felügyelőségének vezetője köszöntötte a résztvevőket, a gyakorlott munkavédelmis szakembereket, gazdasági vezetőket, jogászokat, a meghívott pártok képviselőit. Majd Répa Imrének, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség helyettes vezetőjének vitaindító előadáEgyre több szakmunkás szorul segélyre Januárban 10 323 személynek fizettek munkanélküli segélyt, közülük csaknem 8200- an még a múlt évben szereztek jogosultságot erre a segítségre, mintegy 2100-an pedig januárban váltak segélyezetté. Az év első hónapjában összesen 30,9 millió forintot folyósítottak nekik; ez átlagosan havonta 4800 forintnak felel meg — ez áll az Országos Munkaerőpiaci Központ most megjelent összesítésében. A segélyrendszer bevezetése, 1989. január 1 -je óta összesen 14 841 -en részesültek munkanélküli segélyben, 1990. január 22-ig csaknem ötezren kerültek ki a segélyezettek köréből, de közülük csak mintegy 3100-an tudtak ismét elhelyezkedni, a többieknél különféle más okok miatt szűnt meg vagy szünetel ez a segítség. (Például egyesek időközben elérték a nyugdíjkorhatárt, másokat a munkaerő-hivatalokkal való együttműködés megtagadása miatt kizártak a segélyezettek köréből, s szünetelhet az ellátás gyes, illetve gyed miatt is.) Bizonyos feltételek megléte esetén, a munkanélküli segély 365 napos folyósítása után, munkanélküli járadékra szerezhetnek jogosultságot a munka- nélküliek. A segélyezettek köréből kikerültek száma januárban 782 volt. Ez volt az első olyan időszak, amikor 285 főnél a segélyezés megszűnésének oka az, hogy lejárt a munkanélküli segély maximális igénybevételének 365 napja. Az előzetes számítások szerint — áll az összesítésben — közülük 98- an válnak jogosulttá a munka- nélküli járadékra. Februárban mintegy 600 munkanélkülit fenyegetett a segélyen tölthető idő lejárta, róluk még nem voltak adatok az összesítésben. Az újonnan segélyezettek között csökkenő arányban szerepelnek az általános iskola nyolc osztályánál alacsonyabb végzettségűek, és egyre nagyobb arányban az általános iskolát, szakmunkásképzőt és gimnáziumot végzettek. Az utóbbi hónapokban csökkent a segélyezettek között a felsőfokú végzettségűek aránya. sával megkezdődött az érdemi munka, amelynek lényege az volt, hogy a résztvevők mondják el véleményüket, javaslataikat a munkavédelmi törvényről és a törvény végrehajtási utasítás tervezetéről. Répa Imrét kédeztük: — Mi a helyzet ma Magyar- országon a munkavédelem terén? — Az adatok azt mutatják, hogy Magyarországon nagyon is szükség van egy hatékony munkavédelmi törvényre, hiszen évente mintegy 80 ezer ember szenved három napon túl gyógyuló sérülést csak az üzemekben. Közülük 400-an halnak meg. Ha az így elveszett munkanapokat és az egyéb kárt is összeadjuk, évente több tíz- milliárd forint esik ki az ország kasszájából. —Mi a sajátossága a mostani munkavédelmi törvénytervezetnek? Mennyire veszi figyelembe a társadalmi változatokat, például a magánvállalkozás várható nagymértékű elterjedését? — E törvénytervezet megpróbál nemzetközi lenni minden téren. Itt is be kell vonulni abba a bizonyos ,,Európaház”-ba. Ez a munkavédelmi törvénytervezet — ha elfogadják — mindenkivel, tehát állami vállalattal és magánvállakozóval szemben egyforma követelményeket támaszt, azaz a tulajdonformától függetlenül működne. Sajátosságai közé soroható az is, hogy a biztonságos munkavégzés terheit — közöttük természetesen a feltételek megteremtését is — a munkáltatóra hárítja. Az államnak a tervezet szerint két feladata lenne: egyrészt megfogalmazná a követelményeket, szem előtt tartva az érdekelteket, másrészt -ellenőrizné — hatósági úton — a törvény előírásainak betartását. A munkáltatókra bízza, hogyan valósítják meg a törvény előírásait. Ha tehát az állam nem is vonul ki teljesen a munkavédelemből, a hátát sem fogja tartani mindenért. Nem lehet tehát azt mondani, azért nem jó a munkavédelem, mert az állam nem biztosítja hozzá a feltételeket. — Mi a véleménye az itt elhangzott javaslatokról, és hol hasznosítják őket? — Eddig öt helyen rendeztünk ilyen szakmai vitát az országban. Eközben mintegy 1100 kollégát hívtunk meg a tanácskozásokra. Az elhangzottak alapján mondhatom, hogy itt is sokan szóltak gondjaikról és elmondták javaslataikat, mégpedig magas színvonalon és hasznosíthatóan. Ez talán annak is köszönhető, hogy a jelenlevők valamilyen formában érdekeltek is abban, hogy a munkavédelemben érdemi változások következzenek be. Az elhangzott észrevételek figyelembevételével átdolgozzuk az anyagot és május utolsó, illetve június első felében a kormánynak ajánljuk megvitatásra. Ezután kerülne a törvénytervezet társadalmi vitára. Magyarországon hatmillió embert érint a munkavédelem. Ezért rendkívül fontos, hogy az ezzel kapcsolatos törvény megfeleljen az új társadalmi helyzetnek és az igényeknek. (Szegedi) FRISS FEJJEL VITATKOZZUNK! Sok merevség, formális „példamutatás” maradt még közéletünkben. A tanács- és vb-ülések résztvevői hosszú ideje nem a régi mederben tanácskoznak. Az érdekek eltérése miatt egyre nagyobb a vita arról: mire mennyit fordítsanak, milyen fejlesztéseket támogassanak, miként gazdálkodjanak, hogy fussa az intézmények fenntartására. Az előkészítés ma már sokkal hosszabb időt igényel, hiszen minden pártnak meg kell adni a lehetőséget, hogy képviselői tanulmányozhassák az előterjesztéseket, megbeszélhessék szőkébb vagy tágabb körben, hogy mit támogassanak és mit nem. Véleményüket a testületek ülésein is kifejtik, ezenkívül pedig előhozakodnak a legkülönfélébbjavaslatokkal, ötletekkel. A demokrácia azonban időigényes, legtöbben azt szeretnék, hogy levetkőzve az egy- párti rossz gyakorlatot, mindenki kifejthesse a véleményét, akár többször is, ha annyira ütköznek a különböző nézetek, elképzelések. A tanácsülések napirendje azonban többnyire olyannyira zsúfolt, hogy a tanácstagok — egy részük már belefáradt, talán bele is unt társai képviseletébe — a délutáni kezdés miatt öt-hat óra tájban már egyre türelmetlenebb, s nehezen veszi tudomásul, hogy a közösségnek árt, ha a „minél előbb menjünk már haza” érzésnek engedve elhallgatja azt, amit el kellene mondania a község vagy a város lakói érdekében, sőt megjegyzéseket tesz azokra, akik miatt nem fejezhetik be az ülést. Annak idején a reggel kezdődő tanács- és vb-üléseket azzal helyezték át délutánra, hogy az úgynevezett munkaidőalapot védjék. Jó szándék vezérelte ugyan ezt a döntést, mára azonban teljesen formálissá vált a délutáni kezdés, hiszen a rendszerváltozás után kialakult általános politikai helyzet nem indokolja. Különben is: a megyei tanács mindig reggel ül össze, ugyanígy a megyei tanács-vb is. Amíg a helyhatósági választások révén ki nem alakulnak az új választott testületek, mindenképpen érdemes volna rugalmasan változtatni az eddigi gyakorlaton. Egész biztos, hogy a döntések jobb megalapozását ösztönözné, ha az egykori reggeli kezdést visszahozva mindenki kipihenten, frissen fejtené ki a véleményét, vitázna a többiekkel — s nem az lebegne előtte: „jaj, mindjárt itt van a vacsoraidő”... L.G.
