Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-14 / 88. szám
1990. április 14., szombat SOMOGYI NÉPLAP 7 KÖZELKÉPEK „Az angyalok után mi is ide jöttünk”, idézem magamban az andocsi Máriához szóló népi éneket, amelyben füvek, fák, virágok a földre hajolnak, és égi illat lengi be Somogy vármegyét. Maria lila köntöst visel — az egyházi gyász színe a lila— , s nemcsak azért, mert ma egy elhunyt falubélit temetnek a lelki üdvéért celebrált gyászmise után, hanem mert 1990 „fekete hetében” járunk, amelyet majd a feltámadás előtti nagyhét követ. A Csodatévő nagyasszony rezzenéstelen arccal áll, karjában a kisdeddel, Szent Katalin és Szent Dorottya között, a gazdagon díszített barokk oltáron. Anya és fia, fejükön korona: királyfi és királynő. A XV. században épült gótikus kápolnát (a hatalmas barokk templom szentélyét) a legenda szerint egy viharos éjszakán Kalocsáról hozták — menekítették — ide az angyalok, a mohácsi vész előtt, 1520 körül... És—csodák csodájára— átvészelte a török időket, épségben maradt egy pokoli tűzvészben, kövei közül sok-sok nemzedék fohásza, sóhaja szállt az ég felé a tömjénfüsttel, s megóvta az andocsi boldog- asszonyt, aki karján tartja koronás kisfiát. Egy családfő halt meg, egy andocsi férfi, aki — miként apja, nagyapja, dédapja — minden bizonnyal sokszor hajtott térdet ezen a helyen, s talán itt is keresztelték valamikor. Adj irgalmat, adj nyugalmat minden megholt hívednek, zengi a kántor érces hangon, s a gyászba borult hozzátartozók kis csoportját összébb öleli a bánat. Az evangéliumból idézett epizód természetesen a Koponyák hegyén játszódik, ahol a két lator közül az egyik így szól Jézushoz: „Emlékezz meg rólam, uram, ha országodba érsz.” Mire a szenvedő nem késlekedik a vigasztalással: „Bizony mondom neked, még ma együtt lessel velem a paradicsomban.” Es a gyarló,bűnös ember nyugodt szívvel lép át az örökkévalóságba. Szabó Imre esperes plébános mindössze három és fél éve él Andocson, s ez idő alatt igen sokat tett a híres, ám az utóbbi évtizedekben nem sok AZ ANGYALOK UTÁN hírverést kapott műemlék kegyhely megóvásáért, hazai és külföldi népszerűsítéséért. Művelt, a históriában jártas elme, ugyanakkor gyakorlatias, szervező alkat, aki nem elégszik meg az „állagmegóvással”, hanem épít, fejleszt, újabb és újabb terveken töri a fejét. Gyorsan és pontosan megírta a kegyhely történetét, amely a Mária-év (1987—88) emlékére jelent meg sok szép képpel, ízléses formátumban az andocsi plébánia kiadásában. (Lektorálta: dr. Szilárdfy Zoltán.) Átrendezte, bővítette a Mária-ruhák múzeumát, s másfél év alatt fölépített egy, a műemlékekkel ékes környezetbe illő zarándokházat; tavaly nemzetközi tábort szervezett fiatalok számára (118-an jöttek Andocsra), s mindenkor rendelkezésre áll az egyre gyakrabban érkező turistáknak, akik megilletődve hallgatják az 500 éves Mária-szobor történetét, legendáját s gyönyörködnek Somogy megye legszebb műemlék templomában. 1643-ban P. Horváth János jezsuita páter ekképpen tudósítja bécsi tartományfőnökét andocsi működéséről: „Ebbe a misszióba rendelt engem az elhunyt tartományfőnök a pécsi jezsuita misszióból, és azóta nyolc hónapon keresztül teljesen egyedül voltam, míg végre segítséget kaptam Csomo- vay Pál laikus testvér személyeben, aki licenciátusi minőségben prédikál, hitoktat, keresztel és egyéb lelki dolgokban járatos, és segít engem, míg egy szintén magyarul tudó, de immár felszentelt papot kapok majd társul, aki alkalmas lesz a misszióra. Andocson van ugyan plébánia, de régóta üres, dezolált állapotban, ahol a Minden Szentek temploma is ugyanígy elárvult, ahol a csodatévő Szűzanya szobra viszont épségben most is megvan.e misszió a veszprémi püspökség területén van, a Balatontól innen, a török megszállás alatt. 30 vagy 34 mérföld hosszú a kiterjedése Kanizsától Budáig, Kaposvártól Fehérvárig.” Szabó Imre kis monográfiájában megemlékezik elődeiről az andocsi parókián, így a többi között arról a Horváth Miklós jezsuitáról is, aki 1665 és 1681 között vezette a missziót, s néhány év alatt Nyugat-Ma- gyarország legjelentősebb búcsújáró helyévé fejlesztette Andocsot. Pécs felszabadítása után a jezsuiták elhagyták a falut, s a kegyhely 30 esztendeig gondozók nélkül maradt. 1716- bangróf VolkraOttó veszprémi püspök ferences atyákat küldött Andocsra, mert — miként a rend krónikása lejegyezte — „látta a pusztulás utálatosságát a szent helyen.” 1721-re fölépítettek egy 12 szobás rendházat, ami két év múltán porrá égett, s ezután emelték a ma is létező barokk kolostort. A templom építését 1735-ben fejezték be — a szentéllyé lett gótikus kápolnát barokk hajóval toldva meg —, s több mint tíz év múlva szentelte föl Padá- nyi Bíró Márton, a tudós veszprémi püspök. — Nem püspöki utasításra jöttem Andocsra, hanem önként — mondja az esperes úr. — 34 éve vagyok áldozópap, 24 és fél évet Zala megyeben töltöttem. Amikor elődöm, az utolsó andocsi ferences atya meghalt, elhatároztam, hogy Andocsra helyeztetem magam, s minden erőmet, tehetségemet latba vetem avégett, hogy a kegyhely visszanyerje régi fényét. A legenda, amely szerint angyalok hozták el a kegykápolnát a csodetévő szoborral együtt egy viharos éjszaka, érdekes módón, Kalocsán is él. A kalocsaiak, akik 200 éve minden esztendőben elzarándokolnak papjaikkal együtt Andocsra, a magukénak vallják a szentélyt és a szobrot. A székesfehérváriak pedig 163 éve jönnek minden szeptember első vasárnapján. Sok-sok fogadalmi ajándék származik az említett két városból. Az andocsi szűz ruhatára káprázatos. Két szoba tele szebbnél szebb kelmékkel, selymekkel, népművészeti remeklésekkel. Az első palástot Széchenyi Katalin csináltatta a szobornak, s azóta —- fogadalmi ajándékként — sokan hoznak, küldenek neki öltözetet. Eddig mintegy 200 ruhát kapott Európa, Amerika, sőt Ázsia különböző városaiból, a hazában és külföldön élő magyaroktól. — 1747 óta öltöztetik a szobrot— mondja Szabó Imre. — A ruhák színe a liturgiáéval egyezik. Most például a gyász liláját viseli. Egy-egy köntös három hétig van rajta, s rendszerint péntek délelőtt öltöztetjük át. Nézze azt a csodálatos ruhát...! Kínából, egy buddhista templomból való. Itt, Andocson szabták át a szobor méretére. — Egy kegyhelyen, gondolom, a legtöbb ember hívő, vallásos— mondom. — A híveim zöme az idősebb korosztályból való — feleli az esperes úr. — Középkorúak, fiatalok, sajnos, kevesen vannak köztük. Legalábbis egyelőre. Viszont a gyerekeiket hittanra járatják; sok derék kisdiákot tanítok. A temetés után mindjárt az iskolába megyek, mert három hittanórám lesz. A tanítás után pedig Páduá- ba indul. Kisbusszal, maroknyi zarándokcsoporttal. Az andocsi templomban jobbról az első mellékoltárt Páduaí Szent AntaJ tiszteletére emeltette Zichy Ádám 1746- ban. Az oltárkép azt a kissé groteszk jelenetet idézi, amikor Antal atya a Bonvillo névre hallgató szamarára ráparancsolt: hajtson térdet az oltári szentség előtt. Andocs a Balatontól 25 km- re — a Tihany—Szántód—Kaposvár útvonal mentén — épült, turisztikai szempontból igen jó helyen. A község népe önérzetesen küzdött függetlenségéért, sosem ismerte el a közeli Karád fennhatóságát, központszerepét. Mihelyt lehetőség nyílott a válásra, határozottan kinyilvánította akaratát, s felmondta a „kényszerházasságot”. Dél van. A Barát vendéglő vezetőhelyettesének, Németh Irmának ilyenkor nincs sok ideje beszélgetni. Szállingóznak, majd egyre sűrűbben érkeznek az ebédelő vendégek. Mint mondja, a „szakrális” turizmusra felkészültek, az esperes úr kitűnő partner. Andocsról szóló kis könyvében szerepelteti, ajánlja a zarándokoknak a Barát vendéglőt. Nézem az étlapot. 12-féle kész- és 13 „a la carte” étket számolok meg levesek, tészták, különböző előételeken kívül. A 300 forintot kóstáló és egy jó étvágyú család vagy kisebb társaság számára ajánlott Baráttálon kívül minden főételért kevesebbet kérnek egy százasnál. Föltől letőleg azért, mert Andocs és a Balaton közt mégiscsak 25 kilométer a távolság; vagy talán mert a csodatévő Szűz vendégeit mégsem illik olyan istenigazából, „balatoniasan megkaszálni”? — Azóta kissé alábbhagyott a lelkesedés, ki-ki a maga házába, saját érdekei, gondjai közé vonult vissza — mondja a 26 éves vb-titkár, Juhász Ervin. — Beköszöntött a szabadság, a falu a falusiaké, csakhogy mostantól a lokálpatriotizmus még több cselekvést, sőt áldozatokat is követei a lakosságtól. Bizony, ezután főként azon áll vagy bukik a község fejlődése, mennyit tesznek érte (áldoznak rá) a polgárai. A legnagyobb gond ma is a munkaerőhiány. Sokan ingáznak. A karádi tsz-en kívül egy 20 asszonyt foglalkoztató varroda van a faluban, a Nagybajomi Ipari Szövetkezet kis üzeme. A háztáji erős, föltehe- tőleg akadnak gazdák, akik úgy vélik, nagyobb birtokkal is elbírnának, ám úgy tetszik, nem kell attól tartania a szövetkezetnek, hogy föld nélkül marad. A régi tulajdonosok vagy örököseik nagy része inkább pénzt szeretne. — Ha valahol, akkor Andocson nem hiú ábránd a sokat emlegetett falusi turizmus — jegyzem meg. — Híres búcsújára hely, közel van a Balatonhoz, Igáihoz, Kaposvárhoz... — Magam is úgy vélem — mondja a vb-titkár. — Persze, ahhoz meg kell teremtenünk a fogadás feltételeit. Az 1360 lakosú községnek mindössze egy vegyesboltja és két vendéglátóüzlete van. Az utóbbiak magánkézben. Egy élelmiszerboltra már most is nagy szükség volna..Bízom a jövőben s a lakosság vállalkozókedvében... A 16 tanerős iskola öt felső-, négy alsótagozatos, négy napközis és egy menzás csoportnak ad helyet. (A tantermek jelentős része a kolostorban van, amelyet az egyház feltehetően visszaigényel majd az államtól, annál is inkább, mert az öreg épület, ami egy új iskola felépítésére elegendő tatarozási költséget felemésztett már, a legkevésbé iskolának alkalmas.) Az igazgató, Tabi Antal- né arról tájékoztat, hogy a kis- bárapáti iskola visszaállítja felsőtagozatát, következésképpen 87 bejáró tanuló hamarosan elhagyja az andocsi intézményt. A kisbáriakon kívül fia- di, bonnyai és bonnyapusztai tanulók távoznak. — Ehhez természetesen joguk van a kisbáriaknak, s mi készségesen segítjük őket — mondja az igazgatónő. — Szerencsére marad elég gyerekünk. Szapudi András riportja Fotó: Gáspár Andrea
