Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-14 / 88. szám
6 1990. április 14., szombat GYERMEKEKNEK Tavasz az erdőben Húsvéti tojásfestés ka'Ka&taréjos ftnyös üJűjaveszteit: csillagos báránylóías ördögiérgye. aaí ztcrlootos : StrdctDis Vége lett a hó nélküli télnek, a korai nyárnak, mert az utolsó márciusi hétfőn éjjel megjött végre a várva várt eső. Néhány napig áztatta a szomjas földet. A mandulafák, a barackfák, a korai cseresznye- és meggyfák március harmadik hetének elejétől teljes virágdíszben pompáztak. Egyik ismerősöm meg is jegyezte: — Tizennyolc éve dolgozgatok Lonka-hegyi kertemben, de nem emlékszem, hogy márciusban így virágoztak volna a fák, mintáz idén. Andris is elcsodálkozott, mikor az esős napok után kimentünk az erdőbe, hogy milyen zöld lett Szenttamás környékén az elkerített legelők fűszőnyege. — Mik azok a fehér foltocskák az erdőben, papi? — kérdezte unokám. — Virágzó vadgyümölcsfák, Andriskám — feleltem, és gyorsan lefékeztem az autót, hogy az egymással szembenéző, díszruhás fácánkakasokat lefényképezhessem. Odébb az árokparton magányos szarvasünő álldogált. Felénk fordította fejét, aztán lassan besántikált a Surján patak medrébe. A lencsés-tói tisztáson már kinn voltak anyjukkal az őzgidák. A Csárdahelyi-rakodó mellett lakó őzek sem riadtak meg tőlünk; ezek is csak a fejüket fordították felénk. Lefelé gurultunk a csurgós- kúti völgy kanyargós útján, s huszonhat szarvas váltott át előttünk az úton. Az Enyezdi-rakodónál befordultunk szokott helyünkre. Andris örömmel állapította meg, hogy a kökénybokrok tele vannak virággal, s olyanok, mintha pattogatott kukoricával volnának megrakva. Itt lenn a lapon a vadkörtefák csak most kezdték bontogatni bimbóikat. A „Piros- házikó" mellett viszont sok-sok erdei szellőrózsa virított. — Ezeket fényképezd le, papi! Ezek a legszebbek — mutogatta izgatottan a virágokat. Aztán egy másik csoporthoz szaladt, ahol berki szellőrózsa virított aranysárgán, ka- rélyosan elhelyezkedő levelei között. Néhány nappal később, mikor újra ott jártunk, az unokám szomorúan szállt ki az autóból. — Mi a baj, Andriskám? — kérdeztem. — De csúnyák lettek ezek a bokrok — mutatott a vörösre színeződött kökényvirágokra. — Valóban — állapítottam meg én is. Aztán vigasztalásul megjegyeztem: — Ez az élet rendje, Andriskám. A kikelet, a tavasz fölébreszti az alvó, a pihenő természetben az élő növényeket. Virágba borulnak a fák is. A méhecskék elvégzik a beporzást. Megindul a termés, a gyümölcsök fejlődése, a virágszirmok elhalnak, lehullanak. Ezért nem kell szomorkodni. A múlt héten itt virított a sok erdei és berki szellőrózsa, most meg az elhalt virágokat láthatjuk — mutattam a lekókadt szárakra. — A múlt héten még csak bimbók voltak azon a vadkörtefán, most meg milyen szép, mert teljes pompával virít. Ha a jövő héten eljövünk, a virágok helyett a zöldellő lombját láthatjuk már. A beporzóit virágokból apró gyümölcsök fejlődnek. Ősszel, ha érettek lesznek, lehullanak, s a vaddisznók föleszik: ez az egyik legkedvesebb csemegéjük. A növények és a fák nem egyszerre virágzanak, ezért hosszú ideig gyönyörködhetünk bennük. A bókoló fogasír halványsárga, a hagymás fogasír kékeslila virága most virít. A gyöngyvirág is nemsokára kinyílik, s ha továbbra is ilyen szép idő lesz, három-négy hét múlva már akácillatos lesz a levegő, mert az idén ennyi idővel haladt a természetben a fejlődés. A húsvéti ünnepkör szokásai virágvasárnaptól húsvétvasár- napot követő fehérvasárnapig, és az ezt követő hétfőig terjedő időhöz kötődnek. A szokások nagy része egyházi eredetű, mások a természet megújhodásával állnak kapcsolatban. Ilyen a locsolkodás és a tojásfestés. A tojásfestés igen általános és régi szokás. Például a kínai és iráni népeknél is föllelhető. Nálunk már a honfoglalás kori avar sírokban is találtak díszített tojásokat. Igen sajátos díszítésű tojásokat készítenek Baranyában, Somogybán, a Palócföldön, s leginkább Erdélyben. A sokféle díszítő eljárás legegyszerűbb módját jelentik a különböző színű anilinfestékkel színezett tojások, melyeket száradás után puha, száraz ruhával, esetleg szalonnabőrrel fényesítenek. Érdekesebb felületdíszítést érünk el, ha a tojásra erős erezetű vagy cakkos szélű leveleket kötözünk, jó szorosan, s így forgatjuk meg a festéklében. Ezeket nevezik berzselt tojásoknak. A legszebbek és leíiváltoza- tosabbak azonban az írott vagy viaszolt tojások. Készítésükhöz a következőkre van szükség: méhviasz (méhészboltban kapható); íróka (ez házilag is elkészíthető; egy közepes nagyságú tűre csavart rézlemezből készült csövecske, amit az egyik végén bevágott hurkapálcika hasítékába illesztünk és cérnával megerősítünk), és a festéklé. Az írókát egyes vidékeken kesicének, gicának vagy kondélynak nevezik. Ha minden együtt van, a tojás főzése az első feladat. Körülbelül 30 percig kell főzni, sós vízben, hogy meg ne romoljon. Főzés után célszerű melegen tartani a tojást, mert így köny- nyebben olvad rá a viasz. Közben a méhviaszt egy kis edényben fölolvasztjuk, folyamatosan melegen tarjuk. Ezután belemártva az írókát, elkezdjük „hímezni’’ a tojásokat. Az egyik kézben levő írókát merőlegesen a tojás felületére fektetjük, s a másik kézben tartott tojást forgatjuk alatta,a mintának megfelelően. A legrégebbi minták írásához előbb be kell „rámázni'’ a tojást. Ez tulajdonképpen a tojás felületének mértani fölosztását jelenti. A mintalapon ez jól látható. Ezen minták többsége erdélyi gyűjtés eredménye, s legtöbbjének még neve is van. Az írás után következik a „fürdetés”. Két—három órára a festéklébe tesszük a megírt tojásokat, majd egy picit fölmelegítjük, hogy a viasz meglazuljon. Száraz, meleg ruhával átdörzsölve a viasztól megszabadítjuk, s ezzel egyúttal fényesítjük is; közben elővillan a minta fehér rajzolata. Öt—tíz tojás „megírása” után már némi gyakorlatra tehetünk szert, s egyre szebb batikolt tojásokat gyűjthetünk a húsvéthétfői locsolkodók megajándékozására. Ma már nagyon kikopott, de régen igen szép és változatos mondókák, versikék voltak a locsolkodók műsorában. íme, egy szép példa Háromszék vidékéről! ,,Azt csicsergi a kis fecske Odakünt a házereszbe, Ott lakik egy kisleány ka, Ingó-bingó rózsafácska. Rózsavizet hoztam néki Engedjék meg meglocsolni, Nem kívánok érte mást, Csak egy szép piros tojást. ” Tóth Ferenc Fülét, haját úgy cihálja, Nincs már egy ép porcikája. S úgy kiáltja tízszer, százszor: így locsolkodj, Marci, máskor! Marci futna, hogyha tudna, De elállja útját húga. Mivel nincs jobb alkalom, Kereket old az ablakon. Ablak alatt vizeshordó, Jaj tenéked, te kis lurkó. Hogyha hiszed, ha nem hiszed, Ott gyűjtik az esővizet. Belepottyan Marci nyakig, Esővízzel torkig lakik, szinte föl sem éri ésszel, Prüszköl, hápog, jajve székel. Az egész ház rajta nevet. Szarka Zoltán tanuló LOCSOLKODÁS Húsvéthétfő...—locsolkodás, Ősidőktől ez a szokás. Mint a kertész az ibolyát, Fiúk a lányt meglocsolják. Marci gyerek éppen így tett, Eresztett egy kanna vizet. Szagos víznél olcsóbb sokkal, S kiadósabb—véli joggal. Belopódzott nagy vigyázva, Marci húga szobájába, Kanna vízzel nyakon önti, Húsvéthétfőt így köszönti. Manci bizony, usgyi neki! Manci meg is emlegeti... Kisöccsének—köszönetképp, Hajába kap—szörnyű a kép. A tücskök zenét adtak a hetedik tisztáson, de csak három róka hallgatta a gyönyörű muzsikát. Ők is megunták, és inkább sétálni mentek. Máraz erdő közepe felé mentek, mikor szembejött velük Tüske Feri, a környék legöregebb sündisznója. — Szervusz, súrolókefe I — kiáltották feléje csúfolódva a rókák. De ő se hagyta magát, és nevetve visszakiáltott: — No de ilyet... Róka farok nélkül? Hát hol vesztettétek el a farkatokat? A három róka ijedten hátrafordult, persze mindnek megvolt a farka, s a sündisznó jót mulatott, hogy így becsapta az erdő ravaszait. Most meg a szarka kiáltott rájuk a fa tetejéről: — Csakhogy eljöttetek hozzám vendégségbe! Kaptok is olyan uzsonnát, hogy olyat még róka nem evett... — Jöttünk volna már előbb is, de azt hallottuk, hogy átköltöztél a harmadik erdőbe. — Három napra szóló lakomát rendezünk — felelte a szarka —; de jöjjetek fel a fa tetejére, mert ilyen előkelő vendégeket nem fogadhatok az udvaron. Az egyik róka szomorúan mondta, hogy ha ez így megy tovább, már a szúnyogok is őket fogják csúfolni... Leültek pihenni. S alighogy leültek, észrevették: Nagyfülű Mihály- né, a nyuszimama szalad hazafelé. El is kiáltja magát a harmadik róka: j — Hadd lássuk hát, ki az ügyes? Azé lesz a tapsifüles! Hát bizony az enyém lesz, mert én vagyok a legjobb futó hetedhét erdőben! — Akkor pedig az enyém lesz a tapsifüles — szólt közbe a másik róka —, mert én a télen egyszer szaladni kezdtem, s a hátsó lábam még itt volt az erdő közepén, az első lábamat már az erdő szélén mártottam a hóba... — De bizony én eszem meg — szólott a harmadik róka. — Mert én a múlt héten a világ végén jártam; megijedtem az esőtől és szaladni kezdtem hazafelé. Hát, míg a farkam a világ túlsó végén ázott az esőben, az orrom hegyét mára világ innenső végén sütötte a nap... Hazudoztak volna még tovább is egymásnak, de a legöregebb róka észbe kapott, és mérgesen elkiáltotta magát: — Hű! Amíg itt veszekszünk, a tapsifüles hazaszalad... De későn kiáltott; hiába nézdegéltek jobbra-balra a rókák, a nyuszimama már otthon pakolta ki kosarából a frissen szedett répát, s nevetve mesélte a gyerekeinek, hogy ilyen bolond rókákat se látott még életében. El is jutott a hírük minden állathoz, minden madárhoz, talán még az Erdei Újságba is belekerült a rókák története. S ahány sündisznó, ahány szarka volt az erdőben, mind ezt kiáltotta, ha meglátta a rókákat: — Hadd lássuk hát, ki az ügyes? Azé lesz a tapsifü- lesl! Szarka Zoltán tanuló
