Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-14 / 88. szám
1990. április 14., szombat SOMOGYI NÉPLAP 5 Önkormányzati népfőiskolákat! írta: Kanyar József Az évszázad utolsó évtizedében — szabadságunk és pluralista demokráciánk megteremtésében — a választásoknak rendkívül nagy volt a jelentőségük, hiszen olyan garnitúrát kellett a parlamentbe küldeniük a pártoknak, amelyek a következő ciklusban a jelenlegi egykamarás törvényhozás rendszerében is el tudják majd látni a kétkamarás Országgyűlés teendőit. Bizonyos értelemben — a vidéki Magyarország szemszögéből nézve — legalább ilyen fontosak lehetnek a számunkra az ősszel sorra kerülő helyhatósági választások, mint a parlamentiek. E helyi szintű demokráciák minél előbbi helyhatósági választásait sürgetik a lengyelek is napjainkban. így én a vidéki Magyarország első számú sorskérdésének a leendő önkormányzatok megteremtését, azok rendszerének azonnali kiépítését tartom, illetve az előkészületek sürgős végrahajtását. Talán már el is késtünk vele, igaz, még az önkormányzati törvény sem készültei! Fontps lenne azonban még a törvény megalkotása és végrehajtása előtt az, hogy a vidéki Magyarország megtegye az előkészületeket az önkormányzati rendszer kiépítésére. Nagyon fontos, hogy mielőbb hozzuk tető alá a regionális önkormányzati kamarák és a szervezeti struktúrájukba tartozó önálló önkormányzatok tervezeteit. A vezetőiket és a tagokat csak a vidéki Magyarorszag alkalmas személyiségeinek a soraiból vehetjük számításba. Hallva a választások olykor általános és bombasztikus szólamait, nagyon kevés gondolat hangzik el a régiók konkrét teendőiről, a vidék konkrét hiányosságainak a felszámolásáról. Az általánosságban mozgó szólamok között is talán a legkevesebbszer került elő az ön- kormányzatok konkrét ügye. Pedig ez a magyar vidék legkisebb területi egységeinek a testére szabott helyhatósági-igazgatósági hatáskörű, autonóm közigazgatási testület ügye, mely közösségnek az a joga és kötelessége, hogy ügyeit önállóan intézhesse. Ennek az atmoszférának a hiánya íratta Arany Jánossal Az elveszett alkotmány című szatirikus eposzát a „csökönyös maradiak” és a megfontolás nélkül haladó „Hamarfyak” közötti küzdelemről. A magyar közigazgatás végleg zsákutcába szorult hazánkban már 1946-ban is, jellemző tünetei között — Bibó István szerint — ott szerepeltek: a kulcspozíciók eldugása, hatáskörök harácsolása, a tisztviselők személyes függőségének az elmélyítése, a személyes ügyek központosítása, az ügyintézés végletes elönké- nyesítése, s a központi hatalomnak saját omnipotenciájába való befulladása. Most, napjainkban egyre félelmetesebben dübörögnek a vidéki Magyarország sorskérdéseinek a kapuiban az önkormányzat megteremtésére vonatkozó törekvések. Joggal! A magyar vidék csaknem félszázados elsivatagosítása és ki- fosztottsága, szerepkör nélkülivé való ledegradálása után különösképp bele kellene kapaszkodnia nemzetünknek a hazai népfőiskolák mozgalmába, akár a népfőiskolái tanácsban, a népfőiskolái társaságban, amelyeket már nem a nosztalgikus emlékezet, hanem a mai társadalmunkban támadt kihívások keltettek újra életre. A mai népfőiskolák (nevezhetjük azokat akár nép- és parasztegyetemeknek, faluszemináriumoknak, elöljáró- sági vagy önkormányzati népfőiskoláknak is!)‘mindig a társadalmi és politikai progresszió oldalán álltak és állnak ma is, közösséget teremtve segítik elő a helyi önkormányzati szervezeteket, a népi társadalomlátás és kritikai szellem fórumaiként, munkálva a szülőföld szereteté- re való nevelést — és ami nagyon fontos! —, hogy azok a hazai kis településeink népességmegtartó erejének növelésében is közreműködve a reformeszmék hordozóivá válhassanak. Tehát a vidéki Magyarország nagy tanítói lehetnek e szervezetek, mint annak idején a művelt finneknél vagy éppen 1919-ben és 1945-ben a mi Vikár Bélánk útmutatásával, utána pedig a parasztegyetemek láncolatában, akár Csurgón vagy Balatonbogláron, vagy napjainkban Ádándon és Szőcsénypusztán. Szinte már—elkésetten is — fel kellett volna állítanunk az önkormányzati népfőiskolákat, amelyekben az aprófalvas megyékben a falvak új értelmiségét kell, hogy képezzék, hogy azok tagjait kiválaszthassák. A falusi lakosság sűrűjéből ki kell emelni az olyan személyiségeket, akik a szakmai ismereteken: azaz a hajdani arany- és ezüstkalászos gazdatanfolya- - mok szakismeretein túlmenően a humán tárgyakat is a magukévá teszik a népfőiskolákon. De nemcsak a faluból kiemelendő új önkormányzat paraszti vezető embereivel kell törődni, hanem azokkal a szakmabéli értelmiségi rétegek képviselőivel is, akik ezekben az önkormányzatokban tanítóként, jegyzőként, gazdatisztekként, orvosokként, lelkészekként stb. közreműködnek ezekben az autonóm testületekben, mint a falu képviselőtestületének és azok végrehajtó bizottságainak, azaz elöljáróságainak alkalmas, közösségi szemléletű és hatékonyan aktív tagjai. Sajnálatos, hogy nálunk az elmúlt évtizedekben nem alakultak ki a tájak megyei művelődési hajlékaiban vidékpárti kulturális fellegvárak, sem a városok, sem a falusi lakosság érdekében. Bennük nem képeztek a tájgazdálkodásba illő minta-pa- rasztszövetkezeteket, amelyek boltszövetkezetek helyett a tájegység parasztsága érdekviszonyainak minden területére kiterjedő s irányító szövetkeze^ tek lettek volna, kiépítve ezen intézményeket, gazdasági osztályokat parasztbankokkal, kulturális bizottságokkal, akik e paraszt-népfőiskolák és parasztegyetemek egységes szellemi irányításának a kuratóriumai lehettek volna. Ha elkésve is, e művelődési hajlékok falu-munkabizottságait most az önkormányzati népfőiskolák alakításával egy időben kellene megszervezni és irányítani. Rájuk kellene bízni a faluszemináriumok, a falusi gazdakörök és népművelési egyesületek irányítását, de a falukutatás módszereinek a kidolgozását és vezetését is, a falukrónikák, a falusi adattárak szaporítását, a falu-emlékezőkönyvek összegyűjtését, a hazai honismereti mozgalom új szövetségi rendszerének komplex összefogását és irányítását. Ezek a népfőiskolák a világon mindenütt, így Angliában, Amerikában, Dániában, Finnországban, Németországban — de másutt is — már régi intézmények voltak, amelyekben bármikor megszerezhette azokat az is- mereket a falusi társadalom, amelyeket fiatal korában nem volt módjában. Ezekről a tanulmányokról a fenntartó testületek végbizonyítványokat adtak a népfőiskolái hallgatók kezébe. Kettős arculatú népfőiskolákat szervezett Kaposvárott 1921—22-ben Somogy vármegye Szabadoktatási Szakbizottsága. Az egyik ipari-kereskedelmi, a másik mezőgazda- sági népfőiskola volt. Az előbbiben október 15-én, a mezőgazdaságiban pedig november 1- jén kezdődtek az előadások, rendszerint a délutáni órákban, 16—20 órák közötti időben. A népfőiskolára felvettek minden 16. életévét betöltött férfit és nőt, 40 éves, kivételesen 50 éves korig. A hallgatók indexei igazolták a tanulmányok elvégzését, a főiskola végén pedig végbizonyítványokat kaptak. A hallgatók félévenként tagdíjakat és beíratási díjakat fizettek. A népfőiskolák tananyaga két félévre terjedt ki, az első félévé októbertől karácsonyig, a második félév pedig januártól március 15-ig. Mindkét népfőiskolának volt igazgatója: a mezőgazdasági népfőiskolának Gönczi Ferenc tanfelügyelő, az iparikereskedelmi népfőiskoláé pedig a Megyei Szabadoktatási Bizottság titkára: Tóbi József. Az előadó tanárok a gimnázium, a polgári fiúiskola és az elemi népiskolák tanárainak és tanítóinak a soraiból kerültek ki, valamint a mezőgazdasági és ipari, népegészségügy és állat- egészségügy irányító szakembereiből. Továbbgondolásra adjuk közre, hogy a mezőgazdasági tagozaton heti két órában még magyar nyelvet és irodalmat, nemzeti történelmet és művelődéstörténetet, néprajzi földrajzot, közigazgatást és alkotmanytant, növénytermelést és állattenyésztést és mezőgazdasági számvitelt is tanítottak hat órában, míg önképzőkört énekismeretekre két- két órát szántak, nép- és állat- egészségügyből pédig egy-egy órát hallgattak. Az ipari tagozaton hasonló tárgykörben hangzottak el az ismeretek, míg a speciális tárgykörökben ipari és kereskedelmi törvényismeretek, kémiai és mechanikai technológiák, ipari számvitel és könyvvitel, kereskedelmi ismeretek, valamint a statisztika szerepeltek. A tárgyi ismeretek gyakorlati elsajátításában a fogalmazás és helyesírás is szerepelt. Népfőiskolánként 10 héten kerültek oktatásra az általános és szakismeretek, 160 óra keretében. Végezetül —- nagy körvonalban — tisztázhatnánk: mit tanítsunk ma ezeken az önkormányzati népfőiskolákon? A 10 héten át tartó népfőiskolák tantervét öt nagyobb ismeretkörre tagolhatnánk: 1. nemzeti tudatóra (önismeret- és identitástudat, honismeret-történet — benne a magyar irodalom, helyesírás és fogalmazásismeret), 2. a falus és város önkormányzat-igazgatás (pénzügyi, költségvetési, jogbíráskodási stb.), 3. gazdaság- és társadalomtörténet (szociológia), 4. művelődéstörténet (néprajz, népművészet, népművelési önképzőköri ismeretek és teendők), 5. természet- és környezetvédelmi ismeretek (egészségügy, szociális teendők, sport stb.). E fő tárgyak ismeretein kívül a táj regionális karaktereként és szükségleteként más . tantárgyak is kerülhetnek a népfőiskolák tanterveibe oktatásra az általános és a szakismeretek 160 órás keretében. Húsvéti üzenet Hitoktatóképzés Kaposváron ,^Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába. ” (Máté evangéliuma 9/37,38) ' Közismert tény, hogy a papság létszáma országosan csökken, ugyanakkor — főleg a városokban —jelentősen emelkedik a hitoktatást igénylő szülők és gyermekek száma. Az egyház fölszentelt szolgáinak egy része az elmúlt 40 esztendő alatt elszokott a hitoktatástól, megöregedett és már nem alkalmas az oktatói munkára. Akik fizikailag bírnák még, azok pedig nem képesek minden csoport fölkészítésére. Az egyház gondoskodott arról, hogy a növekvő igények miatt civil segítőket is bevonjon a hitoktatásba. A jelentkezőknek három éves tanfolyamon kell bizonyítaniuk alkalmasságukat. Félévenként 8 konzultáción olyan tantárgyakat tanulnak, mintalapvető hittan, bevezetés a Szentírás-tudományba, Szentírás-magyarázat, dogmatika, erkölcstan, egyházjog, egyháztörténelem, pedagógia, hitoktatástan, szertartástan és lélektan. — Hazánban 15 helyen működik hitoktatóképző — mondta dr. Péteri Pál, a kaposvári Szent Kereszt Plébánia plébánosa, aki a Nagyboldogasszony Plébánia új hittantermeiben minden második szombaton találkozik tanítványaival. Egy csoport már végzett Kaposváron; 25 növendék kapott végbizonyítványt. Egy részük templomban vagy iskolában folytat hit- okatói tevékenységet, a másik részük azonban nem kapott alkalmazást. Azt a történelmi tényt kár lenne letagadni, hogy főleg az idősebb papság egy része azt vallja: a hitoktatást csak az egyházi személyek képesek színvonalasan végezni. így aztán akad olyan hetvenen felüli városi plébános — nem Kaposváron —, aki egymaga tanít 100-as létszámú csoportban. — Miként vélekedik erről? — A legmesszebbmenőkig elítélem; én azt vallom, hogy 30-nál nagyobb létszámú csoportban a munka már nem igazán jó. Jelenleg 11 csoportban oktatok, de három civil segítővel; ők az előző tanfolyamon végeztek, s püspöki megbízólevéllel rendelkeznek. Korábban is sok tantárgyat tanítottam: csakúgy mint most, ugyanis kevés az alkalmas és vállalkozó kolléga. Növendékeimet—akik között van orvos, pedagógus, agrármérnök, főiskolai hallgató és alacsonyabb iskolai végzettségű személy is — arra ösztönzőm, hogy hitoktatói tevékenységük során tanítványaik érezzék azt a szuggesztivitást, ami minden pedagógiai munkának az alapja. — Hány általános iskolában folyik hitoktatás a somogyi megyeszékhelyen? — Kaposváron négy iskolában van hitoktatás, de akadnak olyan falvak — például So- mogyudvarhely, Berzence —, amelyekben még a legnehezebb időkben is megmaradt az iskolai hitoktatás. Annak eldöntése , hogy meddig maradunk a templomban, és mikor megyünk be az iskolába, több tényezőtől függ. Egyrészt attól, hogy a hittanóra £z iskolában milyen minősítést kap. Ha fakultatívtantárgyként kezelik, akkor az igazgatónak kötelező a nem hittant választók számára másfajta fakultációról gondoskodni ugyanabban az időben, és akkor ez az órarend keretein belül történik. Ha a hittan úgynevezett szabadon válaszott tárgy marad — mint ahogy jelenleg is van —, akkor az csak a nulladik vagy a hatodik—hetedik órában tartható meg. — Napjainkban egyre gyakrabban hangzik el: fordul a világ; Az ön meglátása szerint azok a szülők, akik beíratják gyermekeiket hittanra, némi nosztalgiával teszik-e, avagy meggyőződésből? Egyáltalán: mennyire lett „divat” ma a hittanra járás? — Sok helyen a nagyszülők, akik még kaptak vallásos nevelést, győzik meg a gyermekeiket, a mostani szülőket, hogy a hittantanulás lehetőségét adják meg kicsinyeiknek. Sok édesanya és édesapa úgy vélekedik, hogy az iskolában tanítás és nem nevelés folyik, ezért kell egy olyan hely, ahol a gyerekeik nevelése is hangsúlyozott szerepet kap. Én azért vagyok híve a templomi oktatásnak, mert a hittant nem tantárgynak, hanem a keresztény életre való nevelésnek tekintem. A templomi légkör egészen más, mint az iskolai tantermeké, ahol hittan előtt matemetikaóra volt, utána pedig biológiaóra következik... A gyermekkori hitoktatást nagyon nehéz később pótolni. Természetesen vannak olyanok, akik már érett ésszel jutnak el oda, hogy maguk választják a kereszténységet. A közelmúltban kereszteltem egy harmadikos középiskolás kislányt, akit a szülei nem neveltek vallásosan, de 17 éves korára eljutott az egyházhoz való tartozás tudatáig. Ha a szülők vallásosan akarják nevelni gyermekeiket, azt csak példaadással tehetik, mert példaadás nélkül a nevelés nem sokat ér. — Most, 1990 húsvétján mit üzen a fiatal pároknak, a kisgyerekes szülőknek? — Azt, hogy reménykedjenek. Jézus Krisztus föltámadása a kereszténységnek az alapigazsága. Az a tény, amit hús- vétkor ünnepiünk, számunkra mindennél fontosabb. Ahogy Szent Pál apostol mondta: „Ha Krisztus nem támadt volna föl, hiába való a mi igehirdetésünk, hiába való a ti hitetek.” A mai fiatalok reménykedjenek abban, hogy Krisztus győzelme körülöttük is megnyilvánul. Itt nem a politikai pártokra gondolok: sokkal fontosabbnak érzem, hogy a seülők merjék elhinni azt, hogy igenis lehet hit szerint élni. Nekem szent meggyőződésem, hogy érdemes e szerint élni... A közelmúltban a megyei könyvtár etikai szabadegyetemén tartottam előadást a Hit és erkölcs címmel. Akkor is azt próbáltam megmagyarázni: hinni mindenki hisz, ki ebben, ki abban, mi nem szégyelljük a hitünket, mert a mi hitünk az életünket teszi gazdagabbá. Ha megértjük, hogy a hit és az erkölcs valóban elválaszthatatlan egymástól, akkor érezhetjük, hogy minél magasabbrendű valakinek a hite, annál magasabbrendű az erkölcse is. Meggyőződésem, hogy a legnagyszerűbb hit a Jézusba vetett hit, és a legmagasztosabb erkölcs az, amit ő hirdetett. Ezért képviselem immár 35 éve ezt a hitet, ezt az erkölcsöt, s amíg Isten engedi, továbbra is a tőlem telhető legnagyobb meggyőződéssel fogom képviselni. — Kívánom, hogy engedje. Lörincz Sándor A most 60 éves Jáky György festőművész képein többnyire a szigetközi táj szépségeit örökíti meg.
