Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-09 / 58. szám
1990. március 9., péntek SOMOGYI NÉPLAP 3 „Egy kiló cukor sem a ...” Kiből lesz elnök? A tagok szívükön viselik a szövetkezet sorsát. Csoda, hogy így van? Olyan időket élünk, amikor mindenkinek beleszólása lehet a dolgok menetébe. A tagok közben leveleznek is. No, nemcsak egymással, hanem velünk, a Somogyi Néplappal is. A Boglárlelle és Vidéke ÁFÉSZ tagjai névtelenül számolnak be azokról a furcsaságokról, amelyek mostanában a szövetkezetnél történnek. A kedélyeket az borzolja, hogy szombaton elnökválasztás lesz. Fontos esemény! A szövetkezet helyzetén csak erőskezű, jól felkészült, menedzser elnök segíthet. A dolgozók közül többen tudni vélik, hogy a jelenlegi elnök — bár magáról éppen az ellenkezőjét tartja — nem igazán felel meg ezeknek a követelményeknek. A választáskor a több mint kétezer tag küldöttei szavaznak majd. Talán olyanok is, akiknek nincs fogalmuk a szövetkezet valós gazdálkodásáról, de természetesen annak idején megvették az ötszáz forintos részjegyet. „Legalább középfokú...” Az elnöki munkakör betöltésére — a szabályoknak megfelelően — pályázatot írtak ki: a leendő elnöknek „legalább középfokú végzettséggel kell rendelkeznie”... Nem túl magas a követelmény? Néhány hónapja ellenőrzési JOZ tályvezetőt kerestek: természetesen csak egyetemi vagy főiskolai végzettség jöhetett szóba. Négy község részvételével Műszaki igazgatási társulás (Tudósítónktól) A nagyatádi városi, a háromfai, a segesdi és a so- mogyszobi községi tanács műszaki igazgatási társulási együttműködési megállapodásra léptek egymással. Ennek értelmében bizonyos meghatározott szakigazgatási feladatokat és hatásköröket igazgatási társulás formájában gyakorolnak a jövőben. Az együttműködés kiterjed az építésügyi, községrendezési, településfejlesztési, lakás-, kommunális és vízügyi feladatokkal ösz- s-zefüggő teendők ellátására. A társulás a városi tanács hatósági osztályán belül, a műszaki csoportnál működik, ügyintézője hetente egy-egy napot tölt el áz érin- .tett települések tanácsainál, és egész nap ügyfélfogadást is tart. Az együttműködést aláíró tanácsok abban bíznak, hogy az említett területeken tevékenykedő társulás á térség lakossága szolgálatában eredményes tevékenységet tud majd kifejteni. — Most már mi is sajnáljuk, hogy úgy jelent meg a pályázat — véli Szabó József, az áfész elnöke. — A pályázatot nem én írtam ki, a szöveg megfogalmazásához nem adtam semmiféle instrukciót. Megkérdezheti akár azokat az igazgatósági tagokat is, akik a hirdetést elkészítették. Azt kell hinni, hogy akik „megalkották” a pályázatot, azok nem voltak tisztában a követelményekkel. Szabó Józseftől azt is megtudom, hogy a leendő elnöknek (így akár neki is) aligha lesz könnyű dolga: bár az 1988-as, meglehetősen gyatra év után sokkal jobban gazdálkodtak már: több mint tizenhárom millió forintos nyereséget értek' el. Tehát megkezdődött a kilábalás! — Az aztán meg! — jegyzi meg nem kis malíciával Gróf László boltvezető-helyettes. — Nemhogy a kilábalás nem kezdődött meg, hanem növekszik az eladósodásunk. Egyetlen kiló cukor sem a mienk, amit a boltjainkban lát: mind hitelből van. Beruházás forgóeszközhiteiből A gazdálkodásban ennek ellenére mégis kell némi javulásnak lennie, hiszen a bankok szóba állnak az áfésszel: adnak kisebb-nagyobb forgóeszköz- kölcsönöket. A főkönyvelő szerint a Balaton Fűszért — és a többi kereskedelmi vállalattal, bankkal együtt akár már ma kezdeményezhetne csődeljárást az áfész ellen. Dr, Szabó Zoltán főkönyvelő: — A rövid lejáratú forgóeszközhiteleket egy éven belül vissza kell fizetni. Itt a szövetkezetnél viszont ezeket használták fel a beruházásokra. Nem azt mondom, hogy nem kellenek új boltok vagy más kereskedelmi létesítmények, de ahhoz megvannak a megfelelő kölcsönkonstrukciók. — Erről pont ön nem tudott? — A beruházásokra közel huszonöt millió forintot fizettek ki a forgóeszközhitelekből még mielőtt a szövetkezethez kerültem volna. Azt tartom érthetetlennek, hogy erről az elnök általában elfelejt beszélni. Közben a dolgozók és a tagok arról vitatkoznak, hogy hová lesz a közös vagyon, a nyereség? Ki sáfárkodik eszetlenül a szövetkezet pénzével? Druskóczi János áruforgalmi osztályvezető: — Rengeteg a kintlevőségünk: tizennyolc millió forinttal tartoznak a szerződéses üzletek. Igaz, annak idején mi voltunk az úttörők a szerződéses üzemeltetés bevezetésében. De kicsit régen kezdtük már ahhoz, hogy a tanulópénzt még mindig fizessük. Nagyon jól tudja mindenki, aki ebben egy kicsit is jártas, hogy a 18 milliónak csak égy töredékét látjuk viszont. Az osztályvezető is megpályázta az elnöki posztot, s ha elnyerné — ígéri — azonnal megszabadulna a veszteségesen üzemelő egységeiktől és csak jól előkészített vállalkozásokba fogna... A leilei benzinkút mögött ma is üresen árválkodik egy telep: a tervek szerint autóbörzét, utazási irodát szerettek volna oda telepíteni, de a nyugati tőkés kilépett az üzletből. Ettől függetlenül egyesek szerint közel fél évig fizette a szövetkezet a leendő telepvezetőt. A listák eredete — Közben meg három-négyszáz forintos fizetésemelést is sajnál tőlünk az elnök. Higgye el, sokan elmentek az áfésztől, csupa jó dolgozó — állítja mérA leendő autópiac az egyik holt töke. Tökéstárs kerestetik! gesen Gróf László. —- Nekem is nyolcvankét napig kellett várnom, hogy bejussak az elnökhöz, azután persze még el is utasította a kérésünket. Az az ember fűnek-fának ígérget, azután vagy elfelejti, vagy letagadja, amit mondott. A többit maga ítélje meg...! A szombati közgyűlésre—az elnök szerint — az alulról építkezés legdemokratikusabb formájában választották meg ajelölő küldötteket. Horváth Istvánnak, a leilei vasbolt vezetőjének valamelyest más a véleménye, és mintha összecsengene korábbi beszélgetőpartnereim információival. Tehát feltehetően voltak előre elkészített listák, ahová a jelölőbizottságnak illett elmennie. Bizonyítani ugyan egyelőre senki sem tudja. Mások úgy vélik: nem szövetkezeti tagokat is beválasztottak küldöttnek... — Ha nem nyújtok be magam is pályázatot, akkor saját, eddigi munkámat értékelem le — mondja végül az elnök. — Mindenesetre, ha újra megválasztanak, még nagyobb tőkekoncentrációt szeretnék elérni, kitűnően működő vállalkozásokba fognánk (az autóbörze lassan megnyílhat, rövidesen aláírjuk a szerződést egy másik partnerrel). 20 százalékkal csökkenteném a központi apparátust, de dolgozókat nem kellene elküldeni. Ha nem választanak meg...? Lesz, ahová . el tudok helyezkedni! Közgyűlés tehát szombaton. Faragó László Agro-fátyolfóliát gyártó gépsort állítottak munkába a Lőrinci Textilipari Vállalatnál. Az eddigi importból beszerzett anyagot a szabadföldi primőrkultúráknál tudják hasznosítani; e fólia védelmet nyújt a hideg, a fagy, illetve a rovarok és madarak kártétele ellen is. Az új gépsorral akár 45 millió négyzetméter fóliát is készíthetnek évente. ■ • ' ■» (MTI-fotó — Kerekes Tamás felvétele) I Megvitatják az alapszabályt TÁRSADALMI SZERVEZET LETT A VOLT MHSZ A klubok döntenek mindenben Az MHSZ utódjaként megalakult a Magyar Technikai és Tömegsport Klubok Szövetsége. Tóth Jánossal, az MTTKSZ megyei titkárával arról beszélgettünk, hogy a közelmúltban megtartott rendkívüli közgyűlés után milyen feladatok hárulnak a társadalmi szervezetként működő szövetségre, amelyben most a klubok válnak meghatározóvá. — Új nevünk, a Magyar Technikai és Tömegsport Klubok Szövetsége elnevezés tükrözi az új szervezet arculatát, tevékenységének tartalmát, így például valós értékekről szóltak azok a felelős nyilatkozatok, amelyek a modellező, rádió-, könnyűbúvár- és a különböző típusú szakági klubok részéről az országos tanácskozáson elhangzottak, vállalva és igényelve az egységes szervezetként való átalakulást, figyelembe véve, hogy az új társadalmi szervezetben nem a korábban ismert monolitikus egység, hanem a szövetségi jelleg fog munkálkodni. Az egyesülési törvény gondolatiságát tiszteletben tartva az új szövetség működési rendjét, tevékénysé- gének a jövőbeni tartalmát az alapegységek — klubok, szervezetek — fogják meghatározni. A különböző szintű társadalmi testületek — amelyeknek a fő feladata az összehangolás, az érdekfeltárás és -egyeztetés lehet—a klubok akaratából jönnek létre. — Mikor kezdődik,az átalakulás? — Ezt szeptember 30-ig, alulról építkezve kell elvégezni. A klubok döntenek arról, hogy csatlakozni kívánnak-e, illetve elfogadják-e az alapszabályt. Somogy mindenképpen helyzeti előnyben van, ugyanis a megyei vezetőség döntése értelmében már októberben hozzáláttunk az átalakuláshoz. Február 14-ig minden klubunkban közgyűlést tartottak. Arra kértük a klubtagokat, nyilatkozzanak, hogyan, miként menjünk tovább, s döntsenek abban is: vállalni tudják-e társadalmi szervezetként a működést, illetve a később megalakítandó egyéges szervezethez csatlakozni kívánnak-e. — Mit támogattak a klubok? — Örömmel mondhatom, meglepett bennünket, hogy a tagság egyöntetűen vállalta az átalakulást, a teljes önállóságot. A 183 klubunk többsége már az új szellemben dolgozik. Ilyen előzmények után az országos küldöttközgyűlés átalakulást deklaráló nyilatkozata egyetlen aktívánkat sem érte váratlanul, hisz már korábban egyetértésükkel találkozott a pártideológiáktól mentes szövetségi munka. Az újonnan választott és már évtizedek óta tevékenykedő tisztségviselők is tudják, hogy az a tevékenység, amelyet társadálni mun-', kában végeznek, a múltban is hasznos volt a nemzet számára, s erre a jövőben is szükség lesz. A különböző klubjaink nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint arra, hogy rendet, fegyelmet tartó, egymást tisztelő, hazáját, népét szerető, egészséges embereket neveljenek vagy ebből legalább számottevő részt vállaljanak a könnyűbúvárok, a rádiósok, a lövészek és a technikai klubok. A jövőben is ezt teszik a nemzetközileg elismert versenysportklubok, illetve ennél nagyobb arányban a tömegsportklubok, szakosztályok, a kisközségekben, tanintézetekben, üzemekben és mindenütt, ahol ehhez a szervezeti keretek adottak és ahol erre van igény. Többezres tagságunk számára nyújtott az MHSZ — és remélhetően bővülő szervezeti kereteivel nyújt az MTTKSZ a jövőben is — semmi mással nem pótolható hasznos szabadidős elfoglaltságot. — Ez további szervezést is jelent, ugye? — Igen, ezt kínáljuk, erre hívunk minden fiatalt, állampolgárt a megyében, aki a tömeg- és versenysport iránt érdeklődik. Szövetségünknek van múltja, van jelene és hiszünk a jövőjében. Ez utóbbit a tagság akarata hitelesíti. Együtt képesek leszünk arra, hogy megőrizzük, illetve továbbfejlesszük azokat a valódi értékeket a mozgalmi tevékenységben, a verseny- és tömegsportban, amelyeket a társadalom eddig is méltányolt. Továbbra is szükségünk van minden szervezetre, aktívára és tisztségviselőre, szám ítunk cselekedni akaró tagságunkra, a nagy tapasztalaté, odaadó, áldozatkész szakemberekre, társadalmi munkatársainkra. Most az a legközelebbi feladat, hogy á klubok vitassák meg az alapszabályt, készüljenek föl a teljes szervezeti, jogi önállóságra. Eközben pedig szervezzék programjaikat, versenyeiket és eredményeikkel erősítsék szakáguk, a különböző sportágakban pedig a megye hírnevét. — Milyen feladat hárul a szövetségre a honvédelmi előképzés szervezésében? — A kormány határozatban szüntette meg a szövetség állami feladatát, s ezt az Ország- gyűlés a honvédelmi törvény módosításakor figyelembe vette. A meglevő szakembergárdánk, fölszereltségünk azonban lehetővé teszi a honvédség célirányos megrendelésének teljesítését, az eddiginél lényegesen kisebb létszámú honvédség fenntartása természetesen a továbbiakban nem teszi szükségessé a tömeges honvédelmi előképzést. — Mit jelent az, hogy ezután majd társadalmi szervezetként tevékenykednek? — Azt, hogy egy társadalmi szervezethez nem rendeltetik apparátus, szakértői társadalmi apparátusra azonban szükség lehet az érdekek képviselete érdekében. Lajos Géza Dr. de Sorgo Tibor (Magyar ' Szocialista Párt) képviselőjelölt az- 1. sz. egyéni országgyűlési választókerületben. Tegnapi lapunkban a 3. oldalon közölt összeállításban — hiba miatt—tévesen jelent meg az 1. sz. választókerület jelöltjének a neve, aki igy fejezte be bemutatkozását: „Köszöni figyelmét az 1. sz. választókerület jelöltje, a 48-éves közgazdász: dr. de Sorgo Tibor". A névelírásért a nyomda nevében is elnézést kérünk.