Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-09 / 58. szám

1990. március., 9. péntek 4 SOMOGYI NÉPLAP Aranyat érő ötletek Az étkezés módja (A táplálkozásban kiemelt szerepet játszó élelmiszerek után Horváthné Mikolasek Éva a húsokról és az étkezési szo­kásokról, módokról mond el néhány megszívlelendő véle­ményt.) A könnyen emészthető élel­miszerek között nem említet­tem a húst. Nem véletlenül! A közhiedelem ugyan tartja, ez a táplálék nyújtja a legtöbb erőt, a legegészségesebb vérképző —, ezzel szemben éppen az el­lenkező igaz. A hús egyes alko­tóelemei (kreatin, kreatinin, xanthin) izgatólag hatnak az idegekre, elősegítik a szív-, ér­rendszeri, keringési megbete­gedéseket. Egyes természet- gyógyászok állítják, hogy a köz­kedvelt húsleves a dohánylével egyenértékű méreg, mivel a húgysavakat, a húskivonat anyagait tartalmazza, melyek lerakódva a reuma elsődleges okozói. A húsok közül ezért ajánlatosabb elsősorban a csir­ke, a galamb, a marha, a hal fogyasztása, a sertés-, a kacsa és a nyúlhús mellőzése. Nagyon fontos, hogy kevés zsiradékot használjunk! A zsír­bő étrend elősegíti a koszorúér­betegségeket, anyagcsereza­varokat okoz, közrejátszik a cukorbaj, a köszvény, a gyo­mor- és bélbetegségek, az epe­kövek kialakulásában. Az állati zsírok helyett ezért ajánlatos a növényi zsírok használata. Túl sok sót fogyasztunk! A napi 1—2 grammos szükséglet helyett 35 grammot! A magas vérnyomás, a prosztata-meg­betegedések, valamint a ma­gas sófogyasztás között szoros összefüggés mutatható ki. A cukorról is egy gondolat: a fehér cukor helyett egészségesebb a méz és az ásványi sókat is tar­talmazó barna cukor, vagy a gyümölcscukor. Igen nagy szüksége van a szervezetnek a nyers ételekre, a salátákra! A vörös vérsejteket pusztító ecet helyett ajánlatosabb az almae­cet vagy a citromlé használata. Egy egészségesebb étrend kialakítása mellett ügyelni kell az étkezési szabályokra is. Rendszeresen, meghatározott időben étkezzünk! A megszo­kott időben a gyomorban felhal­mozódik a gyomorsav, ennek jele az éhség érzete. Ha elmu­lasztjuk az étkezést, gyakran lép fel kábultság, fejfájás, rosszkedv, gyomorégés. Két étkezés között teljen el legalább három óra. Evés előtt közvetle­nül, és evés alatt ne igyunk semmit, mert a gyomorsav fel­hígul és nehezebbé válik az emésztés. Mindenkor legyünk mértékletesek, mert az erőt nem az elfogyasztott, hanem csak megemésztett étel adja. Akkor hagyjuk abba az evést, amikor még jólesik. (A sorozat következő részé­ben a szerző a munka és az étkezés összefüggéseiről szól.) Kertibútorok és tűzhelyek A korai tayasz sokakat csal ki a kiskertekbe, a hét végi tel­kekre, a vízparti nyaralókba, hogy tulajdonosaik hozzáfogja­nak az ilyenkor szokásos tevé­kenységhez. Hogy a munka utáni pihenés kellemes legyen, sok gazda azon iparkodik, mi­ként tudná a rendelkezésre álló zöld területet önmaga céljaira átalakítani. Megkezdődik a fa­házikók átfestése, új padok, szalonnasütők kerülnek ki a szabadba. S ha mindez a kör­nyezetbe illesztve, esztétiku­sán történik, egy barátságos hely alakulhat ki. A barkácsolni szerető gazdák — ha már ötlettáruk teljesen kimerült—szívesen lapozzák a szakfolyóiratokat, könyveket. E kiadványok köre a közelmúlt­ban egy újabb praktikus ta­nácsadóval bűvült. A Műszaki Könyvkiadó Kerti bútorok és tűzhelyek címmel dr. Szabó László fordításában jelentetett meg egy korábban már Ham­burgban kiadott kötetet. Mivel többnyire fa alapanya­gú kerti bútorok viszonylag drá­gák, ezért sokan a teraszra szánt asztalokat, ülő- és fekvő­bútorokat önmaguk készítik el egy-egy remek módszer elsajá­tításával. A műveletekét bemu­tató ábrák, fotók még a gyakor­latlanok részére is áttekinthető képet adnak; így tevékenysé­gük minden bizonnyal sikerrel jár majd. Nyugágyak, állítható kerti fekhelyek, padok, asztalok, pol­cok elkészítési módjaival ismer­kedhetünk meg, s lécekből könnyen összeállíthátó karos­székekről, tálcaasztalról és zsúrkocsiról is olvashatunk. Szó esik a kerti lugas kialakítá­sáról, a különféle grillsütőkről, s a kertben megépített kenyérsü­tő kemencéről is. A szél elleni védekezés sem maradhatott ki a könyvből. Megtanulhatjuk a sátor- és szél­védőkészítés fortélyait; s a kül­világ kíváncsi tekinteteinek kire­kesztésére is jó tanácsokat kapunk. Állványok, oszlopok elhelyezési módjait tanulmá­nyozhatjuk, s megtudhatjuk azt is, hogy készíthetünk ívelt ró­zsakaput vagy rózsalugast a romantikát kedvelőknek. Traffipax­menetrend Március 9-től március 15-ig a traffipax sebességmérő gépkocsi tervezett telepítési helyei: 9-én Kaposvár belterülete, Siófok—Fürdő-telep — Sió­fok—Boglárlelle—Balaton- földvár. 10-én Kaposvár— Lábod—Barcs—Lábod— Kaposvár, Fonyód. 11-én Kaposvár—Szabadi—Ka­posvár—Böhönye—Kapos­vár—Mernyeszentmiklós— Kaposvár. Somogybabod— Boglárlelle—Balatonföld- vár—Zamárdi. 12-én Kapos­vár—Osztopán—Kaposvár— Igái, Kaposvár—Sántos— Szentbalázs—Sántos—Ka­posvár. Zamárdi—Balaton- földvár—Siófok—Fürdő-te­lep—Siófok. 13-án Kapos­vár—Böhönye—Nagyatád— Lábod—Kadarkút—Kapos­vár. Pusztaszemes—Kőrös­hegy—Boglárlelle—Balaton­földvár. 14-én Kaposvár—Lá­bod—Barcs—Lábod—Ka­posvár—Nagybajom—Ka­posvár, Fonyód. 15-én Sió­fok—Fürdő-telep—Siófok— Kiüti—Balatonföldvár. Fontos Ha kertünk talaja mésszel jól ellátott és humusztartalma is megfelelő, morzsás szerkezet alakul ki, így a talaj víztartó- és vízvezető-képessége, ezzel együtt a növény vízellátottsága is előnyös. A talaj mészellátottságáról minden kertészkedőnek érde­mes tájékozódni. A mész ugyanis döntően befolyásolja a talaj kémhatását, s ez meghatá­rozza, hogy az adott talajviszo­nyok között milyen növények termetszhetők sikerrel. A talaj mészellátottságát, kémhatását célszerű laboratóriumi talaj- vizsgálattal megállapítani. (Közelítőleg tájékozódhatunk a mésztartalomról egyszerű só­savas vagy ecetsavas csöp- pentéssel. Ha a sav hatására nem észlelünk pezsgést: mész- hiányos (savanyú), ha gyenge a pezsgés: kedvező, ha erőteljes a pezsgés: magas a mésztarta- lom.) A legkedvezőbb mészellá- tottság esetében a talaj kémha­a mész a GONDOS GAZDA tása általában gyöngén lúgos, megközelítőleg semleges, s ez a legtöbb termesztett növény számára optimális. A mész fon­tos tápelem is, hiány esetén tápanyagfelvételi zavarok kö­vetkeznek be. A mészhiányos, savanyú ta­lajokon a legegyszerűbb mód­szer a meszezés. A kertészke­dő is könnyen el tudja végezni a munkát. Talajjavításra, illetve a savanyú vagy gyengén sava­nyú talajok mésztrágyázására őrölt mészkőport vagy lápi me­szel használjunk. Homokon 10 kg/100 m2, kötött talajon 20 kg/ 100 m2 őrölt mészkőport (ha pontos talajvizsgálati eredmé­nyünk nincs), a lápi mész vagy cukorgyári mésziszap felhasz­nálása esetén a fenti adagok mintegy kétszeresét kell kijut­tatni. A cukorgyári mésziszap a növény számára több fontos tápelemet is könnyen felvehető formában tartalmaz. A mesze­zés hatékonyságát növeljük, ha Köpeny, kötényruha, kötény Egy szabásminta alapján több praktikus ruhadarabot varrhatunk magunknak, ame­lyeket viselhetünk a munka­helyünkön, szabad időben, vagy mint a kötényt, otthon, munka közben. a.) A közölt szabásminta alapján készítsük el a saját méretünknek megfelelő sza­básrajzot, amelynek alapján szabjuk ki a hátul gombos, karcsúsított vonalú rövid ujjú munkaköpenyt. Anyaga lehet fehér vagy sötétkék vászon, puplin. Anyagszükséglet 96 centis mellbőséget véve ala­pul, 80 centi széles anyagból 2,80 méter. Arra ügyeljünk a varrása során, hogy a nyakki­vágást ferdén szabott pánttal dolgozzuk el, így szépen ki­fekszik. Megeshet, hogy házi­ruhaként kívánjuk viselni, ez esetben ne legyen hátul gom­bos, hanem oldalt varrjunk bele hosszú cipzárat, és a nyakkivágás legyen mélyebb. Akkor viszont az évszaknak Rovatszerkesztő: * Horányi Barna Vörös Márta talajba azt szervestrágyázással kap­csoljuk össze. A talajbadolgozást célszerű mintegy 30 cm mélyen elvégez­ni. A talajok kémhatását, mész­ellátottságát a műtrágyázással is jelentősen befolyásolhatjuk. A további kedvezőtlen elsava- nyodást lassíthatjuk, ha mérsé­kelten használunk ún. savanyí­tó hatású műtrágyákat. E kér­désben javasolt szakembr véle­ményét kérni. Talajaink kémhatását és mészellátottságát a fent leírtak szerint változtatni tudjuk, azon­ban fontos, hogy a terület talaj­adottságainak megfelelően vá­lasszuk meg növényeinket. Kü­lönösen az ültetvénytelepíté­seknél fontos ez. A szaporító­anyagot forgalmazó üzem felvi­lágosítást tud adni az egyes faj­ták igényére vonatkozóan. So­kak által ismert például, hogy a málnát alacsony mésztartalmú, a gesztenyét pedig mészhiá­nyos talajokra telepítsük. A kajszi- és őszibarack ugyanak­kor a mésszel jól ellátott talajo­kat kedveli. megfelelően a kelme kord: bársony, flanell, piké, zefir, stb. b.) A kötényruhára termé­szetesen kevesebb anyag kell. Először a szabásmintát módosítjuk úgy, hogy mélyít­jük a karkivágást, s a nyakki­vágást is átrajzoljuk mélyen hegyesre. Ha műszállal ke­vert anyagból választjuk, ke­vésbé gyúródik, s így munka­helyen is kellemes, kényel­mes viselet. A hosszanti kar­csúsító varrásokat, a nyak- és karkivágást, a zsebek szé­lét díszíthetjük tűzéssel, egészen keskeny, elütő színű paszpóllal. Oldalába cipzárat varrjunk. Blúzokkal, pulóve­rekkel jól kihasznált, divatos ruhadarab. Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel.: 11 -005. Kaposvár, Somogyaszaló, Zimány és társközségeik gyermek- orvosi és fogorvosi ügyelete is. A fogorvosi ügyelet 1990. január 1 -jé- től hétköznap 19 órától 24 óráig, szombaton, vasárnap és ünnepna­pokon 8-tól 13 óráig működik. Mernye (rendelő). Tel.: 1. Nagybajom (eü. központ). Tel.: 35. Kadarkút, Fő u. 5/a, tel.: 19. Tab (egészségház), Kossuth u. 60. Tel.: 20-620. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 72. Tel.: 14-024 (a többi településnek): Mosdós: tüdőgyógyintézet. Siófok (rendelőintézet), Semmel­weis u. 1. Tel.: 10-150. Fogorvos: 7— 13-ig. Balatonföldvár (rendelő). Tel.: 40-113. Balatonszárszó (rendelő). Tel.: 40-276. Boglárlelle (rendelő), Vikár Béla u. 4. Tel.: 51-419. Fogorvosi ügyelet: ugyanott. Fonyód (rendelő). Tel.: 60-050. Marcali, Széchenyi u. 17. Tel.: 54. Fogászat a kórházban: 8—12­ig­Lengyeltóti (kórház). Tel.: 44. Nagyatád (körzeti rendelő), Koch u. 3. Tel.: 11-854. Csurgó (rendelő), Baksay u. 7. Tel.: 27, 30. Andocs (rendelő), Tel.: 72-053. Barcs (rendelő), Bajcsy-Zsilinsz- ky u. 72. Tel.: 178. Fogászat: 8— 12-ig. Gyógyszertárak Kaposvár, Kossuth tér 4. Tel.: 11- 222, nyitva 8-tól 20 óráig, szomba­ton 8-tól 14 óráig, vasárnap 8-tól 14 óráig. Kaposvár, szolgáltatóház, tel.: 13-440, nyitva 8—20-ig, szom­baton 8—14 óráig. Boglárlelle, Dó­zsa Gy. u. 2. Tel.: 50-640, nyitva 8— 20-ig, szombaton 8—13 óráig. Balatonföldvár, Petőfi u. 2. Tel.: 40-091, nyitva 8—20-ig, szombaton 8— 14-ig. Barcs, Lenin u. 21— c.) A módosított alapsza­básminta szerint készül a csi­nos melles kötény is. Ebben az esetben a közép­ső részt (1) fent mélyen kivág­juk úgy, hogy csak két pánt­szerű rész maradjon. De készíthetjük úgy is, hogy fönt egyenesre vágjuk, s a pántokat külön szabjuk. A minta hosszát a szükségnek megfelelően lerövidítjük. Körben övrész van bedol­gozva, s hátul teljesen ösz- szeér. A szabásminta jelzése: 1 = eleje közepe, 2 = eleje oldal­rész, 3 = eleje alja-oldalrész, 4 = fél háta, 5 = fél háta alj-rész, 6 = ujja, 7 = zseb, 8 = övpánt. 23. Tel.: 56, nyitva 8—20-ig, szom­baton 8—14 óráig. Csurgó, Csoko­nai u. 3. Tel.: 17., nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton 7.30— 13.30- ig, Fonyód, Szent István u. 24. Tel.: 61-322, nyitva 8—20-ig, szombaton 8—14 óráig. Marcali, Rákóczi u. 12. Tel.: 45, nyitva 7.30— 19.30 óráig, szombaton és vasárnap 7.30—13.30-ig, Nagy­atád, Korányi u. 4. Tel.: 11 -004, nyit­va 8—20 óráig, szombaton és va­sárnap 8—T4-ig. Siófok, Fő u. 202.Tel.: 10-041, nyitva 8—20 óráig, szombaton és vasárnap 8— 14 óráig. Tab: Kossuth u. 65. Tel.: 20-042, nyitva 8—20 óráig, szom­baton 8—Móráig. Állatorvosi ügyelet Barcsi kerület: dr. Gál József, Vízvár (tel.: 10), dr. Nagy József, Lakócsa (tel.: 30). Kaposvári kerület: dr. Kadlec András, Kadarkút (tel.: 52), dr. Visnyei Lajos, Mernye, dr. Hor­váth György Gölle (tel.: 74-075), dr. Vető András, Kaposvár, Mi­csurin u. 15. (tel.: 19-320), dr. Papp Mária, Somogyjád (tel.: 27), dr. Kertay Nándor, Nagy­berki (tel.: 77-145). Marcali kerület: dr. Bojtor Já­nos, Nemesdéd (tel.: 7), dr. Tóth Zoltán, Lengyeltóti, Petőfi u. 10. (tel.: 206), dr. Benczik Vince, Marcali, Berzsenyi u. 98. (tel.: 396), dr. Szijjárto Ferenc, So- mogysámson. Nagyatádi kerület: dr. Sza­badkai Miklós, Segesd (tel.: 4), dr. Erőss József, Lábod (tel.: 23), dr. Soós Gyula, Csurgó (tel.: 260). Siófoki kerület: dr. Hollósy Vince, Siófok (tel.: 11-558), dr. Kiss Pál, Tab (tel.: 20-747), dr. Gergye János, Gamás (tel.: 4), dr. Mikola József, Karád (tel.: 6). HÉTVÉGI ÜGYELET

Next

/
Thumbnails
Contents