Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-30 / 75. szám
1990. március 30., péntek SOMOGYI NÉPLAP 7 HORIZONT hordozható minitévéjében az éppen soron levő krimit. Ha nem látom, talán kételkedem abban, hogy ilyen is van. Közben a város melletti hatalmas hangárban már napok óta önkéntesek százai virágok milliárdjaiból építették, alakították ki a megtervezett kompozíciók tucatjait. A virágkarneválok mindegyikét egy jelszó, egy gondolat jegyében hirdetik meg évszázad óta. Ennek a mostaninak, a százegyediknek „Harmónia a földön" volt a vezérgondolata. Az ennek jegyében született alkotásokat díjazzák, és mindegyik elkészülését egy-egy szervezet (cég, bank, iroda, egylet) anyagilag támogatja. Újév reggelén a Colorado bulvár képe csak annyiban változik, hogy megjelennek a helyi lakosok, valamint a felvonulásra érkező turistabuszok, újabb embertömeggel gazdagítva az amúgy is túlzsúfolt utcát. A villanyrendőrök már régen nem működnek, így a többet látás reményében veszélymentesen kapaszkodhatnak fel azokra is az emberek. A rendőrök viszont működnek. Mert könyörtelenül kiemelik és elviszik a tömegből azt, aki vagy a szilveszteri pezsgőtől, vagy valamilyen kábítószertől a legkisebb mértékben is zavarja a rendet. (Ezt megelőzően csak filmeken láttam, hogy milyen az, amikor valakit megbilincselnek és a seriff autójára hajolva végigmotoznak. Most, újév reggelén az orrom előtt történt.) Avalamikori,,Panni”robogó- ra emlékeztetett az a hófehér kismotor, melyen ugyancsak hófehér ruhában a rendezők (rendőrök?) szerveztek, intézkedtek, kezükben rádió adóvevővel. És megindult a menet. Monumentális, szemkápráztató, lélegzetelállító. Különböző intézmények, iskolák, szervezetek zenekarai, természetesen egyenruhában. Huszonnégy, egyenként legalább kétszáz fős zenekart számoltam meg. Közben lovas csapatok, indiánok, western-lovasok, polgár- háborús katonák, díszes egyenruhában. Ott lovagolt többek között Gábor Zsazsa (akiről nemcsak itthon esik sok szó a közelmúltban tett látogatása kapcsán, hanem ott is). No és a virágkompozíciók. Egy-egy kocsira épített életkép legalább tizenöt-húsz méter hosszú és három-négy emeletnyi magas. Minden el, minden mozog, és minden természetes anyagból, elsősorban virágból és fából van. Volt ott háromemeletes páva, óriási kobra repülőszőnyegen ülő kígyóbűvölővei, kétemeletnyi magas, hófehér zongorán játA City Hall Pasadenában szó kislány, sivatagi környezet igazi indiánokkal. Volt óriási ringlispil, melyen a földkerekség legkülönbözőbb állatain ültek a gyerekek, kezükben a nemzetek zászlói. (Volt köztük piros-fehér-zöld!) ,,A harmónia otthon kezdődik”, „Legjobb barátaink az állatok”, „Egyenlőség a különbözők között” — ilyen címeket viseltek a káprázatos kompozíciók. Lila virágokkal díszített kastélykert táncoló, estélyi ruhás párokkal; őserdő sajátos élővilágával; Mark Tween hajója; négyemeletnyi magas, felálló, lehajló, mozgó robotember; forgó földgömb hangszerekkel, hangjegyekkel, mert hogy „a zenében a harmónia”; bárányt ölelő oroszlán. Európát egyetlen felvonuló, egy svájci zenekar képviselte. S aki megfeledkezett volna a látványosságok zuhatagában, hogy az egész parádé a „Harmónia a földön" gondolat jegyében szerveződött, azt a zárásként felhangzó Örömóda a Beethoven-szimfóniából és a felirat figyelmeztette: .„Itt az ideje, hogy a világ népei harmóniában éljenek egymás mellett!”. Hát ilyen volt a százegyedik pasadenai Rózsaparádé. A tömeg hazaindult, az utcát takarítók munkába álltak, és harmadnapra már csak a tribünöket bontó emberek jelezték, hogy itt történt valami. Az előbb, amikor pontot tettem a mondat végére, felvillant bennem, hogy nem beszéltem a parkokról, a képtárakról, a világon szinte egyedülálló kaméliakertről, az autóról, amelyik nem indul, ha vezetője alko- holtfogyasztott, és sok mindenről, ami esetleg érdekes lehet, érdekelhet mást is. Lokálpatrióta mivoltom azonban nem hagyja, hogy végül ne idézzek egy számomra emlékezetes pillanatot.. Társaságban ültünk, szülőföldről, errol- arról beszélgettünk. Tudod, hogy híres helyről származol? — jegyezte meg hozzám fordulva egy Dél-Dakotában élő orvos. Kérdő tekintetemre válaszolva folytatta: —1837-ben Kaposváron született Kaposi Mór, aki tanulmányait Bécsben végezte. Bőrgyógyászattal foglalkozott és o írta le először a róla elnevezett Kaposi-szarkóma kórt. Itt, Amerikában, az AIDS-szel összefüggésben mind többet merítenek az ő ismereteiből. Nagy koponya volt. Erről valóban nem tudtam. Az embernek olykor nagyon hosszú utakat kell megtennie azért, hogy akár tudatosan, akár csupán véletlenül gyarapodjanak az ismeretei. De minden utat érdemes megtenni. Vörös Márta A százegyedik Rózsaparádé Egyesült Államok legnagyobb szőlőtermelő vidékén őrzik tisztelettel, megbecsüléssel Haraszty Ágoston nevét. A magyar szabadságharc egykori tisztjének tulajdonították a korszerű szőlőművelés meghonosítását. Ha a borkóstoló helyeken kiderül, hogy az ember magyar, a termelő, a kereskedő összekacsintó udvariassággal rögtön Haraszty nevét említi, és talán az átlagosnál is nagyobb érdeklődéssel lesi az ember arcát. „Mert ha magyar, akkor kell értenie a borhoz.” A Haraszty „hagyaték” valahogy így él a tudatban. És ez a táj öleli San Francis- cót. A semmihez sem hasonlítható, varázslatos várost. (Ezt fölidézve különösen sajnálom, hogy a Lufthansa „jóvoltából” elveszett egy bőröndöm az összes filmmel és jegyzettel, mert vannak helyzetek, tények, melyeket legjobban csak képpel lehet érzékeltetni.) Az óceán óriási öblöt formál, a földnyelven levő város meredek dombokra épült. Aki San Franciscót közelről akarja megismerni, akár csak néhány órás sétára vállalkozik, annak okvetlenül sportcipőt kell húzni! Az óceán partja és a Market Street (a város főutcája) kivételével talán nincs is „sima”, azaz lejtő, illetve emelkedő nélküli utca. A város egyik világhírű nevezetessége a kötéllel vontatott villamos, a cable car, melyen a nap minden órájában lógnak az emberek. „Igazi” villamos persze ezen kívül is közlekedik (rendkívül jól szervezett a város közlekedése) azokban az utcákban, melyek a meredek dombok törésvonalával párhuzamosak, tehát nem túlzottan magas a lejtőszög. Az építési stílus jól kifejezi, hogy itt minden négyzetméter terület kincs. A telkek keskenyek, a házak szorosan egymáshoz tapadva épültek és általában csak kétszintesek. Kivéve a városközpont felhőkarcolóit. Még sincs riasztó kőrengeteg jellege a településnek, a házak előtt—ötletesen kihasználva a tenyérnyi helyet is — fák, bokrok, virágok. Az operaház hatalmas üvegportáljának felső része bedesz- kázva. Amikor ott jártam, ez még őrizte az októberi földrengés nyomait. A kétszintes hídon, amely akkor leszakadt, már a helyreállítás nyomait sem tudtam felfedezni. Úgy mondják, a Sloát bulvár alatt (a város egyik közlekedési ütőere) húzódik a Szent András törésvonal. „Vajon ott lenn, mélyen most mi történik?” — jutott az eszembe. Valószínű nem történt semmi, pedig nagyon figyeltem. Nem mindennap sétál az ember egy geológiai törésvonal fölött... Pasadena Los Angeles mamut agglomerátumában egy ötven-hatvan ezres „kisváros”. A legelső városi gyors- forgalmi utak (freeway-k) egyikét ide építették ki. Érthető, hogy mára a legkorszerűtlenebbé, a legkeskenyebbé vált ez. Mindössze kétszer két sávos, tele veszélyes kanyarokkal. „Hivatalnoki, értelmiségi település” — ezt a definíciót hallottam ott róla. A pénz- és kereskedelmi intézeteken kívül a NASA-nak, az amerikai űrkutatási központnak vannak itt különböző alközpontjai, intézetei. És egy évszázada itt van minden január elsején a világhírű virágkarnevál, a Rózsaparádé. Ehhez hasonlítható magyar rendezvényt nem tudok idézni. A Rózsaparádéra való készülődés Pasadenában már legalább egy hónappal korábban, december elején megkezdődik. A város egyik — mintegy tíz kilométer hosszúságú — főutcája a Colorado bulvár. Száz év óta ez a karneváli felvonulás útvonala. A szabad területeken, telkeken, az épületek előtti térségeken két emeletnyi magasságú tribünöket építenek, ahol minden ülőhely „nehéz" dollárokba kerül. Karácsony után a legtávolabbi államokból megindulnak ide a személy- és lakókocsis karavánok. Az amerikaiaknak igen jelentős program személyesen részt venni a pasadenai Rózsaparádén. December utolsó napjaira a parkolókból — és az ideiglenesen kialakított parkolókból — már lakókocsis város lesz. (Mondanom sem kell, hogy mesterien gondoskodnak az „infrastruktúráról”: a parkolók, a tribünök nagyságától függően mindenüvé modern konténer WC-ket helyeznek ki, de még a Colorado bulvárhoz közel eső utcába is.) Szilveszter estére aztán megháromszoro- zódik-négyszereződik a kisvárosban levők száma. A fénykép most bizonyára ismét többet mondana, mint a szó, hogyan nézett ki 1989 szilveszterén este fél tízkor a Colorado bulvár. A járdán csak ösvénnyi helyen lehetett gyalog közlekedni. Az út mentén, a fal mellett végig megágyaztak maguknak az emberek. Igen, megágyaztak! Ki hálózsákban, ki habszivacson, bebugyolálva, ki kempingszéken, ki tolókocsiban. Hároméves kortól százhárom éves korig. Hűtődobozokat, ételeket, italokat, cumisüvegeket kerülgettek a gyalogosan közlekedők. Az úttestnek mind a négy sávja dugig autóval,' szűnni nem akaró „happy new year!” — kiabálás, ölelkezés, nevetés. És persze konfetti — és műhóeső, üdítő- és szendvicsárusok harsány kiabálása. Volt, akit ez nem zavart, és már fél tízkor nyakig betakarózva békésen aludt ott, az utcán. Volt, aki hálózsákban, a földön fekve zavartalanul nézegette San Francisco egyik fő nevezetessége a cable car, az úttest alatti kötéllel vontatott villamos Két várost különösképpen őrzök a szívemben. Az egyik a világhírű San Francisco, a másik a kevésbé híres Pasadena. Az előbbiről' valami képe, fogalma mindenkinek van filmekből, könyvekből, dalokból, tévéből — az utóbbi szolidabb, békésebb és évente csak egyszer válik a földrész központjává. De akkor aztán nagyon! San Franciscóba utazva egyfolytában a steinbecki világ járt az eszemben. Az óceánt a kontinens belsejétől elválasztó hegyláncolatok között csodálatosan művelt földek. Kalifornia konyhakertje. A zöldségkultúrák mindenütt ikersoros termesztésben, öntözési rendszerekkel, óriási gyümölcsösök és San Francisco „alatt” és „fölött” messze futó szőlészetek. Ennek a szőlőtermelő vidéknek egyik sajátos arculatú városkája Sonoma, amely nemcsak azért híres, mert itt van a spanyolok által létesített missziós lánc legészakibb állomása, hanem azért is, mert egy máig köztiszteletben álló magyar, Haraszty Ágoston neve is kapcsolódik e tájhoz. Ä missziós lánc a nyugati parton az ezerhétszázötvenes évek közepétől kezdett kiépülni, amikor az idős franciskánus szerzetes, Junipero Serra vezetésével elindult a kincsek utáni menetelés délről — Mexikóból, San Diegóból — észak felé. Úgy mondják, íratlan szabály volt, hogy a missziós állomásoknak egynapi járóföldre (kocsival, lóháton) kell lenniük egymástól, hogy a vándor, a kincset, a megélhetést kereső, éjszakára hajlékra találjon. Az óceán partján huszonegy ilyen missziós állomás épült — So- nomában a legészakibb. És itt, nemcsak Kalifornia, hanem az A Pacific partján EZÉREGYSZÁZ ÓRA KALIFORNIÁBAN
