Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-30 / 75. szám
8 SOMOGYI NÉPLAP 1990. március 30., péntek NYUGDÍJASOK OLDALA főmérnöke, Andorka János javaslatára—jól hangzó, magyar nevünk eredményeként — rólunk nevezték el a dűlőt. Kéthónapi házasság után bevonultam, s Erdélyben, majd Jugoszláviában és a Don-ka- nyarban kötöttem ki. A felszabadulás után hivatásos katonaként kerestem a kenyeret. A vízvári határőrség, a Ferihegyi repülőtér, majd Tapolca, Szolnok és Taszár következett. Alig voltam a családommal, bár némely helyre magammal vittem szeretteimet. Közben Pécsen elvégeztem a tiszti iskolát, s Baján, Miskolcon és Kapolyon is megfordultam. — 1954-ben végleg megvált az egyenruhától, s ezután több mint egy évtizedet töltött a sport vonzásában. Röplabda- és futballedző, játékvezető volt éveken át. Honnan a sport iránti rajongása? — Gyerekkoromban nagy futó voltam, s borbélyinas koromban rendszeresen rúgtuk a labdát, így ehhez is kedvet kaptam. Megfiatalodom, ha hosz- szasan elbeszélgethetek egykori kollégáimmal, és játékosaimmal is rendszeresen tartom a kapcsolatot. — Férjem csak rövid ideig dolgozott eredeti szakmájában, s tőlünk — hivatása miatt — gyakran került távolra. A rendszeres anyagi segítség elviselhetővé tette a mindennapokat, hiszen két leányt neveltem föl —kapcsolódik a beszélgetésbe a feleség. —- Úgynevezett robo- tosföldet vállaltam, s ez is köny- nyítette a megélhetést. Több mint 23 évet töltöttem el a Szeszipari Vállalatnál; innen mentem nyugdíjba 1978-ban. — Hogyan telnek a nyugdíjasévek? — A háztartás és a kiskerl szinte minden időmet leköti. Ha mégis jut időm pihenésre, szívesen hímezek, és kötöm a pulóvereket az unokáknak. A ház ura örömmel mutatja sportos múltjának relikviáit Gazdag gyűjtemény került a falra és az üveges szekrénybe Zászlócskák, jelvények, oklevelek, fényképek kincsestára a lakás. A szerencsére egészsége teljében lévő párt három unokája és kisebbik leánya köszönt majd az aranylakodalmon. A2 idősebb leány, Marika, sajnos nem lehet már jelen e neves ünnepen: a közelmúltban te mették el... Lörincz Sándoi Fotó és repró: Jakab Judi (Takács Éva karikatúrája) Ötven éve együtt — Szomszédi Mi baja volt szegénynek? — Ami nekünk: kedvet kapott a tyúkhúsra.. ,, Öreg párok tudják csak igazán, mi a szerelem. Egy a másikért—halálig. ” Illyés Gyula. Ott ülnek még a kispadon ünnep estéjén, szombaton és ott vasárnap délután, tavasztól őszig, tél után. Lélek él bennük s akarat: tartsd meg érettem magadat! Ez több talán, mint meglepő, milyen szövetség, véderő fog össze itt kezet, szívet, egybekulcsolva két hitet — a homlokukon ez ragyog: te én vagy és én te vagyok. A háború nyomait őrzi az az esküvői kép, amelyen Buzsáki Istvánt és szíve választottját, a 18 esztendős Kustos Rózsát örökítette meg Grábner Gyula, Kaposvár neves fotográfusa. 1940. március 26-át írtak akkor, amikor az újsörnyei leány és a kaposvári ifjú, Isten szent színe előtt örök hűséget fogadott egymásnak a somogyfajszi templomban. E jelentős esemény húsvét másnapjára esett, s a násznépet lovas kocsikon szállították a lakodalomba. Azóta öt évtized pergett le, kalandregénybe illő állomásokkal, örömmel és bánattal egyaránt fűszerezve. A nyugdíjas házaspár három éve fiatalabbik leányukkal, Évával és családjával él együtt a kaposvári Xantus János utcai kétszintes házban. A közelgő aranylakodalomra készülődve idézik a múltat. — A házasévek a Buzsáki dűlő — később utca' — egyik egyszerű házában kezdődtek — emlékezik a férj. — E terület apám családjának köszönheti a nevét. Ugyanis amikor 25 évi cselédség után beköltöztünk a somogyi megyeszékhelyre, ennek a résznek nem volt még neve. A város akkori KÉT NOVER ESETE Egymásra utalva Ilonka és Margit édöstestvé- rek voltak. Testvéreik közül ötöt eltemettek, egy bátyjuk még a harmincas években kivándorolt Amerikába. Egy ideig küldött leveleket, egyszer egy csomag használt ruhát is, aminek csodájára járt az egész környék. Nem azért, mert olyan szépek, de mert olyan tarkabarkák voltak, hogy a faluban mindenki azt gondolta, hogy egy bohóccsalád megunt holmiját pakolta össze Kálmán. Aztán elmaradtak a levelek.is. Vagy meghalt Kálmán bátyjuk, vagy ki tudja, mi lett vele. A két nővér pedig megözvegyült. Ilonka—ő volt a fiatalabb — tanácsolta,-hogy költözzenek össze. Az ő kis háza jó lesz a lányának, Margitnak pedig soha nem volt, nem lehetett gyereke. Margit örömmel is vette, hogy húga hozzá költözik. Együtt jobb lesz, könnyebb lesz. Az első években nem is volt semmi baj, kivéve a kisebb ösz- szezördüléseket. Ilonka azt mondta Margitra, hogy tisztaságmániás, Margit Ilonkára, hogy piszkos, rendetlen, s hogy mindent neki kell utána csinálnia. Valami igazság volt is a dologban. De ebből még nem lett baj. A bajok akkor kezdődtek, amikor már igencsak múlt az idő, mind a ketten meghaladták a hetven esztendőt, és—furcsa ■ módon—a fiatalabb (igaz, csak két évvel) Ilonka kezdett hamarabb leépülni. A leépülni szó talán nem is pontos, mert kezdetben csak az volt a baj, hogy mind rosszabbul látott. Emiatt sok kárt csinált. Elesett a kertben, csúnyán fölsebezte magát. Levette a vázát a polcról. Ő ugyan mindig bizonygatta, hogy igenis jól lát, és a szemüveg nem kell neki. Nem is kellett, mert a kezdődő szürke- hályogon nem segített. A körzeti orvos beküldte Ilonkát a pécsi rendelőbe. Ott megállapították a szürkehályogot, de azt is, hogy a műtétre még nem érett meg a folyamat, még várni kell ahhoz is, hogy eldöntsék, egyáltalán érdemes-e a műtétet megcsinálni. Elmúlt vagy egy esztendő. Ilonka már hozzászokott, hogy lát, amennyit lát, amikor Margittal elkezdődtek a bajok. Agyérelmeszesedés — állapította Dr. Kardos Józsefné Benke Irén két verse: Egy régi tűzhelyre Anyai nagyanyám, Arany Józsefné Margit Katalin v emlékére. Rezesgombos vaskarikán fényes tűzhely. zubog a víz, otthon melege, fői a hajdina, gyermekkorom hagymás zsírban éveinek a dödölle, te vagy közepe! krumpli gánica, Szájad előtt ráncos alma vesszövéka, ázik lében, jószagú sziács. mézes aszalék. a hasadban tepszis krumpli piros kakas. a sütőben izzó tűzparázs! mindjárt odaég! Álmaimban Álom, álom. mostanában gyermekszájon egyre visszajársz, ízes maradék, képet látok sámlin eszem magam előtt, nagyszüleim tiszta, mint a vágy. édes kenyerét. fehér vászon Áldott légy te kötényében csempés sparhelt Arany nagyanyám fényes pereme. fakanállal Rózsa Ignác a kezében kaposvári főzi vacsorám, tűzhely-üzeme! meg az orvos a tünetekből. És sajnos, ezek a tünetek egyre keservesebbek lettek. Volt, hogy Margit nem ismerte meg Ilonkát. Amikor meglátta, elkezdett segítségért kiabálni, hogy kóbor cigányasszony van a házában! Máskor azt sem tudta, hogy túláradó szeretettel miként kedveskedjen a húgának. Kímélte, mert hogy rosszul lát. A kedvenc ételeit tálalta elé. Ez pedig nem volt más, mint a túrós palacsinta vagy a madártej, mert hogy Ilonka „édesszájú” volt. A dolog akkor nehezedett el, amikor Margit állapota még súlyosabbá vált. Néha fiatal lánynak képzelte magát. Ilonkát az édesanyjának szólította, és azt kérdezte tőle, felveheti-e azt a kis világoskék ruháját atemp- ■ lomba, amelyikben a férje, István őt megismerte. Ilonka kétségbeesett, és nem tudta, mit kezdjen szerencsétlen nővérével, ő, a másik szerencsétlen, akinek ép az elméje, csak éppen foltokat lát a világból. Az, orvos is vele beszélte meg: Margitot kórházba kellene szállítani. Ilonka megrémült: mi lesz akkor vele, hiszen amikor Margit tiszta, akkor mindent megcsinál, akkor kedves, akkor nincs veszekedés, akkor minden rendben van. Az orvos nagyot sóhajtott, azt mondta, rendben van, várjanak még egy kis ideig. Nem kellett sokáig várni. Alig egy hónap múlt el, Margit egy éjszaka szép csendesen meghalt. Este lefeküdt, elaludt, és reggel nem ébredt fel. Ilonkának pedig alig volt ideje a gyászra. Egy hónappal később követte a nővérét. Nem, nem saját akaratából, nem tett ő semmit azért, hogy meghaljon. Csak éppen nem akart élni. Lánya (aki közben eladta a régi házat, és a városba költözött) kétszer egymás után utazott haza. A két temetésre. —s— Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc
