Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-23 / 69. szám
1990. március 23., péntek i> SOMOGYI NÉPLAP HORIZONT Kétszintes bérház, szökökutas előkerttel gyógynövényeket — kézzel, a leghagyományosabb módon gyűjtik be. (Ha igaz az ez ügyben végzett magánnyomozásom, egyes indián törzsek privilégiuma a vadrizs gyűjtése, az adott területen csak ok foglalkozhatnak ezzel.) A többtucatnyi, állandóan forgalomban levő kenyérféléről nem is beszélek. Természetesen itt is döntő a szénhidrátszegénység, a magas rosttartalom. Emiatt a rozs és az árpa fokozott mértékű élelmiszeripari hasznosítása mellett újabban rohamosan nő a zabbal dúsított kenyérfélék, sütőipari termékek forgalmazása. A Fortune című amerikai újság írta: ,,Az elmúlt évben (1988) a becslések szerint mintegy 900 százalékkal emelkedett az eladott zab mennyisége Amerikában. 1989-ben az amerikaiak fejenként több mint három kiló zabot fogyasztottak, csaknem kétszeresét a korábban szokásos mennyiségnek. A szakmában azzal számolnak, hogy 1991- ben már 4,5 kiló körül lesz az egy főre jutó fogyasztás.” Bárhol jártam is, a gazdag kínálatban mindig kutattam tekintetemmel a magyar termékeket. Hármattaláltamiadobozos piros paprikát, a gyermelyi tésztát (spagettit) és a bogiári kombinát Duna nevű borát. Kinti barátaink egy beszélgetésen szóba hózták: — Miért nem exportáltok többféle árut? Ha valami terméken felfedezem, hogy magyar, megveszem! Az otthoni gazdaságot mi úgy tudjuk segíteni a legjobban, hogy megvesszük a magyar árukat. Csináljatok, gyártsatok, küldjétek többet! A jó szándékú kérés mögött — úgy vélem — nagy lecke és lehetőség is van a számunkra! (A következő magazinban folytatjuk.) EZEREGYSZÁZ ÓRA KALIFORNIÁBAN Villanások, csemegék Nem tagadom, jó érzéssel töltöttel, becsülnivalónak tartottam, hogy az első napokban (december 22-e után) a híreket is közlő televízióállomások első közleményként mindig a panamai és a romániai eseményekkel foglalkoztak. Kommunikációs gyakorlat a világon mindenütt, hogy a tájékoztatás „ablakába” mindig a legfontosabbnak ítélt tények kerülnek. Az események jelentőségének, értékelésének egyfajta rangsorolását is jelenti ez. így a leglényegesebbekről, ami történt — és ami eljutott oda — értesülhettem, és értesülhetett mindenki, akit érdekelt, hogy tizen- két-tizenhárom ezer mérföldre Kaliforniától milyen folyamatok zajlanak Romániában. A televízió. Nálam sokkal szakavatottabbak, sokan és sokat írtak már erről. Ezért csupán néhány személyes megjegyzés kívánkozik ki belőlem. Rokonszenvesnek és nasen vannak, amelyek a legújabb alkotásokat sugározzák. Ez az amerikai televíziózásnál épp olyan magától értetődő, mint az, hogy egyetlen híradás sem ér véget „krimi” nélkül. Csakhogy ezeket a krimiket nem a fantázia, hanem a valóság írja. Dokumentumriportok. Gyilkosság, öngyilkosság, családirtás, robbantás, rablótámadás, közlekedési baleset, tűz, kábítóshalál — és hosszan sorolhatnám. Ez a dokumentumblokk a másfél hónap alatt a híradás végét jelző időjárás-jelentés előtt soha nem hiányzott. S ha már az időjárást említettem: szinte megdöbbentő az a pontosság, amellyel megtudják „jósolni”, hogy mi fog történni. Ha azt mondják: húsz százalék valószínűséggel holnap eső lesz, akkor bizonyos, hogy a másnapi huszonnégy óra egyötödén valamikor esni fog. Sok részem ebben nem volt, mert december is, január első tíz ÜXgpr. „Kontyos” fejű pálmasétány Santa Monicán gyón célszerűnek tartom, hogy van egy — vagy egynéhány — csatorna, melyen a teljes műsoridőben, mindig csak híreket sugároznak. (Természetesen reklámokkal tűzdelve.) Nem tartottam jónak, hogy óráról órára nem „frissülnek” meg eléggé a közölt hírek. Ezt persze csak az veszi észre, aki tartósan, esetleg fél napon keresztül ezt a hírcsatornát nézi. A szerkesztők nyilván nem is az ilyen „hírmegszállottaknak” szánják ezt a csatornát, hanem azoknak, akik rohanó életükben tudnak öt percet szakítani arra, hogy tájékozódjanak: és abban az öt percben — legyen ez a nap bármely szakában — meg is tehessék ezt. Rengeteg a játék, a sziporká- zóan ötletes vetélkedő, melyeken igencsak tekintélyes ösz- szeget, illetve értékes tárgyakat lehet nyerni. Vannakcsatornák, melyeken csak régi filmeket lehet nézni (újdonság, hogy színessé alakítják a hajdani fekete-fehér filmeket), másokon csak klasszikus koncerteket lehet hallgatni, és természetenapja is a mi fogalmaink szerint nyárias melegben telt el. Szakmai berkekben emiatt sokat panaszkodtak: a nálunk is jól ismert aszálygondokról igen gyakran hallottam. Persze, ha egy áruházba, szupermarketbe bement az ember, az ízlésesen, kulturáltan és hallatlan bőségben kínált árutömeg láttán eszébe sem juthatott, hogy egyáltalán létezik aszály. Nekem viszont eszembe jutott más, ami már valójában nagyon szorosan kapcsolódik a mi mai, szorító, nyomorító gazdasági gondjainkhoz. A kínálat monnyisége és főként minősége láttán akaratlanul is arra kellett gondolnom, hogy sajnos nem tudunk tálalni. Nem tudunk csomagolni, nem tudjuk eladni magunkat, pontosabban: a termékeinket! Hogy például egy pulykát hányféleképpen lehet piacképessé tenni, azt csak hozzávetőlegesen sorolhatom fel. Pultra kerülhet egyben vagy testrészenként darabolva. De van pácolva, füstölve, előre szeletelve, rántani való húsként, vagy darált húsként. (Egyébként a darált hús — legyen az sertés, borjú vagy marha — külön-külön csoportként vásárolható, pontosan tájékoztatva a vevőt arról, hogy mennyi benne a zsiradék.) Első számú törvény a piacon, hogy az árunak azt kel! tartalmaznia, ami rá van írva! De hogy legyen mire ráírni, az árut be kell csomagolni. Méghozzá úgy, hogy tetszetős, ízléses, praktikus, ha kell „ordítóan” magát kellető legyen. Mert az idő pénz, s az emberek döntő többsége — már csak a tárolás miatt is — elsősorban az előre csomagolt árukat szedi le a polcokról, Az amerikai háziasszonyok általában nem járnak mindennap a boltba, a család nagyságától, a háztartásvezetéstől függően hetente egyszer-két- szer vásárolnak be. A többi a hűtőszekrények, -ládák dolga. Ilyenkor természetesen abba a szupermarketbe mennek, amelyik számukra valamilyen oknál fogva szimpatikus — az egyáltalán nem szempont, hogy a lakásuktól földrajzilag milyen messze van az a bevásárlóközpont. A választásnál az okok között első helyen az ár szerepel. (Tévedés azt hinni, hogy akinek úgymond „sok pénze van”, az válogatás nélkül bárhová bemegy vásárolni I Sőt! Talán még inkább megnézi, mire, hány dollárt ad ki.) így aztán a kereskedelmi cégek különböző ötletekkel igyekeznek állandó vásárlóközönséget szerezni maguknak. Példának említem a Fedco áruházláncot. Ezekbe a szupermarketekbe csak fényképes igazolvánnyal lehet belépni. Igazolványt, tagságot természetesen bárki szerezhet — ha pontos az információm — évi húsz dollár tagsági díj ellenében. Ám ingyen kap igazolványt az, aki „non-profit”, nem nyereségérdekeltségű vállalatnál, cégnél dolgozik, vagy például katona, ápolónő, nyugdíjas. A Fedcónál ugyanis minden néhány dollárral olcsóbb, mint másutt. Persze hasonló gyakorlatot, tagsági igazolványos módszert más raktáráruházak is alkalmaznak. A kereskedelmi verseny éles, az amerikai vásárló a centek megtakarítása érdekében nem röstell elmenni a néhány mérföldre távolabb levő céghez. A nyugdíjasoknak nyújtott kedvezmények más formájával is találkoztam. Múzeumokba, képtárakba, arborétumokba, A Broadway kívülről szürke kőtömb, belül többszintes, terekkel, pihenőkkel tagolt, csillogó, óriási üzletház mozikba a ,,seniorok”-nak kevesebbet kell fizetniük, vannak gyorsétkező helyek, ahol ugyancsak valamilyen kedvezményben részesülnek a nyugdíjasok. Azt talán említenem sem kell, hogy az idősek mellett igen nagy figyelemmel vannak a mozgássérültekre. Az útkereszteződéseknél a járda mindenütt „legömbölyödik” az úttest szintjére, hogy a rokkant- kocsival közlekedők könnyen átjuthassanak a másik oldalra. Külön parkoló, WC, valamennyi üzletben számukra kiépített közlekedési lehetőség van. Az árubőséget, a csomagolás fontosságát már említettem. Szorosan kapcsolódik ehhez az, hogy milyen — hovatovább kínosan — vigyáznak Kaliforniában az étkezési szokásokra, az egészséges táplálkozásra. (Természetesen döntő része van ebben az erre irányuló óriási propagandának.) Két ember, ha találkozik és beszélget, előbb szerez tudomást arról, hogy pillanatnyilag milyen a másik koleszterinszintje, mint arról, hogy hogy van a kedves felesége. Például láttam a kereskedelemben dobozban árult, élelmiszerfestékkel színezett, csak fehérjéből álló tojást. (A műtojást rántottának készítve kóstoltam — olyan, mint az igazi.) Legalább nyolctíz féle tej, tejföl, egyéb tejtermék kapható zsírtartalom, fehérjetartalom szerint. Ettem olyan rizst, amelynek körülbelül egyharmada „eredeti” vadrizs volt, amely azért egészséges, mert több benne a rost, az ásványi anyag, a vitamin. Es azért drágább, mint a mindenki által ismert, mesterségesen termesztett, nemesített rizs, mert ez vadon termő, s eredeti helyén — akár az erdei Vörös Márta
