Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-20 / 66. szám

1990. március 20., kedd SOMOGYI NÉPLAP 5 Tízéves a Fonyódi Helikon Könyvkereskedés nyílt Kaposváron A tokaji írótábor és a debre­ceni irodalmi napok mellett már egy évtizede a Fonyódi Helikon teremt alkalmat költőknek, íróknak a témáiban meghatá­rozott, de azon túl kötetlen esz­mecserére. A máshol föl nem említhetett fájó gondok, felgyü­lemlett tapasztalatok elmondá­sának fóruma volt minden talál­kozó. Már akkor is vélemények és ellenvélemények csaptak össze itt, amikor máshol inkább az egységre szavaztak. A Heli­kon kezdetektől — ma különö­sen divatos szóval — demokra­tikus szerveződés volt. Ha a számok oldaláról néz­zük, akkor is van mit felsorolni: tizenhat rendezvény költőknek és szerkesztőknek, és hat megjelenő antológia. Mindez csaknem kétszáz írót, iroda­lomtörténészt mozgatott meg. A találkozók közönségét a Ka­rikás Frigyes Gimnázium diák­jai adták, számos felnőtt érdek­lődővel. A Helikonok eszmei jelentő­sége számokon túli: találkozási fórum volt olyan időszakban, amikor az önszerveződést nem nézték jó szemmel. Az érvek sokaságából itt két tényt feltétlenül meg kell említeni. Az egyik személyesebb, de az év­tizedre úgy jellemző: Fonyódon Csoóri Sándor akkor is szólha­tott a részvevőkhöz, a Helikon ifjú közönségéhez a gimná­ziumban, amikor máshol a ne­vét alig merték leírni. A másik tény tágabb érvényességű, de ugyanúgy jelzi az időt: a hivata­los értekezletek mellett a Heli­kon az irodalmi lapok főszer­kesztőinek évente lehetőséget teremtett a feszítő gondokról való eszmecserére. Nem hallgatható el, hogy a szervezőknek szinte évente megújuló küzdelmet kellett folytatni a megmaradásért. Egyszer-kétszer politikait is, de a döntő mindig a pénzkérdés volt. A tízéves rendezvényso­rozat okán nem tűnik szeren­csésnek ilyesmit emlegetni, de nem kerülhető meg. Hiszen minden találkozó s még inkább az antológiák vitték a forinto­kat. Dicsérendő viszont a gim­názium két tanárának — Bántó Zsuzsannának és Simon Ottó­nak —, valamint a művelődési ház volt igazgatójának, Süli Fe­rencnek a kitartása és lelemé­nyessége a fedezetek előte­remtésében. így kell szólni a városi tanács vezetésének készségéről is. Nélkülük aligha vállalhatta volna a művelődési ház, azután a városi könyvtár a találkozók és a könyvek gondo­zását. A feltételekről azért is beszélni kell, mert nemrégiben felmerült: a Fonyódi Helikont rentábilissá kell tenni! Szeren­csére ez a tisztán közgazdasá­gi javaslat ötletként enyészett el. Ellenkező esetben a hetedik vagy nyolcadik rendezvénynél megszakadt volna a sorozat... Életképességét felismerve támogatta aztán a Magyar írók Szövetsége és a Magyar Köz­társaság Művészeti Alapja. Nem ünneprontás a tíz évre visszanézve ilyesmiről szólni, hiszen az újnak minősített pénzügyér-szemlélet szerint a kultúra — és benne az iroda-' lom — nem kiemelt ágazat, s mint ilyenre nem kötelező pénzt adni. Ezért érdemel többszörös dicséretet Fonyód városa és minden érdekelt in­tézménye: önszántukból vállal­va az anyagi áldozatot folytat­ják a {íz év előtti kezdeménye­zést. így avatva már irodalom- történeti eseménnyé 1981. március 20-át. Akkor, ponto­sabban 1980 őszén kezdődött. Fodor András és Simon Ottó beszélgetésekor merült fel a költőtalálkozó gondolata. Az­az, ha a Karikás Frigyes Gim­názium minden márciusban úgyis szervez ünnepségeket, azokat színesíteni lehetne. Költők, írók meghívásával, akik valamilyen módon kötődnek a Balatonhoz vagy a Dél-Dunán- túlhoz. Ezután kapott 1981. március 20-ra meghívást nyolc alkotó, akik mostmár méltán viselhetik az alapítók címet. Kik ők? Berta Árpád, Bertók Lász­ló, Fodpr András,- Kerék Imre, Papp Árpád, Simon Ottó, Ta- káts Gyula és e sorok írója. Az természetes, hogy a tíz év előt­ti márciuson lelkesedés fogad­ta Takáts Gyula javaslatát, aki — a keszthelyi példára is figyel­ve — mondta: „Nevezzük a ta­lálkozót Fonyódi Helikonnak, és tegyük évente rendszeres­sé!”. Az ünnepi percek múltán hamar világossá vált, hogy az igazán életképes sorozathoz más is kell, mint költői felolva­sások szervezése. Két szem­pont határozta meg a vázlatos programot: a Helikonok bizo­nyítsák a múzsák testvériségét (egységét), és kapcsolódjanak irodalmi évfordulókhoz. 1982- től ezek jegyében szerveződ­tek a találkozók. Az első-került előtérbe akkor, amikor Egry Józsefről, illetve Vikár Béláról emlékeztek meg a résztvevők (illetve tágabban a szó és kép, a vers és zene érintkezési pontjairól). Fonyódon hallották az érdeklődők a festőről azt a nem elhanyagolható életrajzi adatot, hogy a neki kitüntetést vivő minisztériumi bizottság kedvéért sem hagyta abba a horgászást. Vikár Béla emléké­nek úgy adózott mindenki, hogy a közönséggel együtt énekeltük a Félre tőlem búbá­nat kezdetű népdalfeldolgozá­sát. Az elmúlt évtizedben a Heli­kon vendégei megemlékeztek Berzsenyi Dánielről, Illyés Gyuláról, Nagy Lászlóról, kö­szöntötték Takáts Gyulát, Fo­dor Andrást életútjuk fontos ál­lomásán. A Fonyódról áttekint­hető kör térben és időben bő­vülő. A Helikon továbbviszi az irodalomtörténeti hagyomá­nyokat, s azzal párhuzamosan igyekszik kapcsolódni a teljes (egyetemes) magyar irodalom­hoz. Két jugoszláviai magyar költő (Varga József, Fülöp Gá­bor) szereplése ezért is volt emlékezetes. S ha az országhatáron túllé­pő hatásról van szó, akkor azt is el kell mondani az évtized alatt a Fonyódi Helikon nem­zetközi jelentőségűvé vált. Nino Nikolov bolgár költő és műfordító többszöri, Karol Vlachovsky szlovák műfordító egyszeri részvétele bizonyítja ezt. Remélhetjük, hogy a válto­zások nyomán a további bőví­tésnek nem lesz akadálya. E vázlatos áttekintés után nagy szó, hogy a Fonyódi Heli­kon kiállta az idők próbáját! Nem hiszem, hogy ez túlzás. Az elmúlt tíz év története nyo­mán azért meg kell jegyeznem, a próbák ideje nem járt le... Laczkó András Kaposváron tegnap meg­nyílt a Holló és Társa Könyv- kereskedés Gmk. A városi tanács pályázatát a januári versenytárgyalá­son Holló Szabó Aranka, a Vár utcai, hajdani antikvá­rium vezetője nyerte el. Mol­nár Istvánban, a József Atti­la könyvesbolt volt vezetőjé­ben pedig megfelelő társat talált az üzlet megnyitásá­hoz. A Múzeum köz 2. számú ház alagsorában kialakított 52 négyzetméteres alapte­rületű, ízlésesen berende­zett könyvesboltban antik­vár, valamint új könyvek adásvételén kívül a Püski- kiadó kötetei és még sokféle könyvújdonság megtalálha­tó. A 8 ezer kötettel induló üzlet bérlői vállalják, hogy rendelést bármilyen Ma­gyarországon megjelenő ki­adványra fölvesznek a vá­sárlóktól. Hetente töltik föl új könyvekkel a készletet: a kommersz kötetek árusítá­Régóta a somogyi megye- székhely városrésze Topo- nár, ám lakói még ma is falu­nak érzik. Ezért is nevezték a szombati rendezvényt falu­napnak, amely a tucatszám épülő többszintes családi házak tulajdonosainak és a tősgyökeres toponáriaknak közös ünnepe volt. Az épülő­szépülő városrész több lakó­ja szerint az újonnan letele- pülteknek többszörösen bi­zonyítaniuk kell, hogy az ősi toponári emberek nemcsak be-, hanem el is fogadták őket. A Szocialista Párt helyi szervezete által rendezett fa­lunap is e célt szolgálta. Reg­geltől estig tartó ismerke­désre, beszélgetésre hívta az itt élő mintegy 2000 csalá­dot. Közülük sokan elmen­tek a városrész központjá­ban felállított alkalmi sát­rakhoz, amelyekben a kis­kereskedőkön kívül a Faze­kas Háziipari Szövetkezet is kínálta ajándéktárgyait. A falunap vendége Pászto­sa mellett nagy súlyt helyez­nek a klasszikus irodalmi, a tudományos, valamint a képzőművészeti témájú könyvek népszerűsítésére. Az antikvár kötetek sorá­ban máris megtalálható több Kner-kiadású kötet, így például Vámbéri Ármin hy András volt, akit Filotás- né Zanati Zsuzsanna, az MSZP városi elnökségi tagja kalauzolt. Meglátogatták a gyermek- és ifjúságvédő in­tézetet, az idősek napközi otthonát, s a kerítéseken kö­nyöklő házigazdákkal és a járókelőkkel is beszélgettek. Sok szó esett az itt élők min­dennapi gondjairól, szociális helyzetéről. — Nincs gázcseretele­pünk, központi szennyvíz- hálózatunk: ritkák az esti autóbuszjáratok, s néhány út- és középület felújításra szorul. —jegyezték meg so­kan. Délután 4 órakor a Szalma István Általános Iskolában rendezett lakossági fórumon Pásztohy András képviselő- jelölt ismertette programját. Ezután estébe nyúló kér- dezz-felelek következett, amelyen többen felvetették a település önállósodásának lehetőségeit is. 1906-ban megjelent mun­kája. A Nyugat kultúrája Keleten vagy a Somogybán csemegének számító, Somo­gyi betyárvilág című 1944- ben megjelent könyv, amely­nek Gönczi Ferenc a szerző­je. Kamara­színházi találkozó Budapesten Két darabbal szerepelnek a kaposváriak A héten megkezdődött Buda­pesten az országos kamara­színházi találkozó. A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaiba illeszkedő rangos bemutatóso­rozaton a kaposvári Csiky Ger­gely Színház két kamaradarab­bal lép a közönség elé. Rainer Werner Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei című szín­művét Jordán Tamás rendezé­sében ma mutatják be a Szkéné Színpadon. Holnap, Füst Milán Boldogtalanok című drámáját láthatja a közönség Czeizel Gábor rendezésében a Radnóti Színpadon. A közönség nagy érdeklődés­sel várja a kaposváriak ven­dégszereplését, már minden jegy elkelt a két bemutatóra. (Várnai) Falunap Toponáron 1919—1989 O A mai magyar állampolgá­rok többsége nem is sejti, hogy a XX. századi történelmünkbe 1989-et piros betűvel fogjuk beírni. Ennek az esztendőnek minden nap­ja sorsfordító volt. Igaz; a XX. száza­di európai történelemben szintén pi­ros betűs év lesz 1989. A magyar és az európai történelem kölcsönös egymásrahatása nemcsak orszá­gunkban, de a környező országok­ban és egész Európában olyan poli- tikai-közhangulati viszonyokat te­remtett, hogy végre az állami együt­télésben elfogadott norma a kölcsö­nös megértés, a mindenoldalú segí- tökészség, az államok belső életé­ben pedig az elfogadott forma a demokrácia: Európában a diktatú­rák alkonya véglegesen bekövetke­zett. A diktatúra természetesen nem olyan rossz szellem, amit a demok­rácia sámánjainak napról-napra el kell űzniök, hanem olyan tényleges rendszer, amit emberek hordoztak, tartottak fenn, ami távolról sem volt csak szellem, hanem egy nagyon is keserves, kínzó történelmi állapot. A demokratikus, az egyesült Euró­pa és az új Magyarország sem lehet egy vágyálom, egy kívánt közszel­lem, hanem olyan társadalmi, állami együttlét, amit végre a tömegek, a népek széles rétegeinek és cso­portjainak egyeztetett és kölcsönö­sen tiszteletben tartott érdekei fog­nak meghatározni. Az 1989-es év történeti nagyszerűségét az adja meg, hogy végre szembeállította a diktatúrát a demokráciával, a hideg­háborút (a szögesdrót-szindrómat) az európai közeledéssel, a népek szabadságával. Azt már kissé érzékeli és felfogja a magyar közvélemény, hogy Euró­pa új politikai térképén népünk sze­repe és a XX. századi magyar sors valaminő, megkülönböztethető fon­tosságot játszik. Az igazi, a történel­mi melységet is érzékelő mérlegre azonban még nem tudtuk ráállítani mindazt, ami velünk történt a lassan lezajló században. Népünk a XX. század első két évtizedében — az Osztrák—Ma­gyar Monarchia keretében — még európai nagyhatalom volt. A szá­zadforduló imperializmustól terhes légkörében, mikor a gyarmatosítás utolsó fellobbanása párosult az em­beriség negyedik, nagy technikai forradalmának nyersanyag-,'ener­gia- és emberi munkaerőre éhes lázával, Európa egymásnak feszült csoportosulásai között hazánk, mint a monarchia része, még kie­gyensúlyozó szerepet, nagyhatalmi pozíciót foglalt el. Az ország belső társadalmi és politikai fejlődése, ahogy Kossuth Lajos már az 1867-es kiegyezésnél megsejtette, nem kapcsolódott szervesen az 1848-as európai nemzeti és demokratikus ébredés­hez; a polgári demokratikus átala­kulás teljességének hiánya az egész dualista monarchia történe­tén át kínzó hiányként gyötörte né­pünket, az egész magyar társadal­mat. És ez az, amit a századforduló legkiválóbb szellemei megláttak: nagyhatalmi pozíciónk Európában tiszavirágéletű lesz. A feudális maradványoktól sújtott társadalom, amely a monarchiában egy megherélt demokráciára volt ítélve, amely társadalom a lefojtott különböző nemzeti érzések egyre jobban örvénylő bombáján nyugo­Gondolatok századunk forradalmairól dott, ahol 1890-re már teljesen kiü­rültek a reformnemzedék, az 1848- as forradalom erőtartalékai és dikta­tórikus hajlamú miniszterelnökök szinte sorba követték egymást, amely társadalom 1905-ben már nem tudott demokratikus fordulatot előidézni, arra volt predesztinálva, hogy az első világháború vérzivata­ros poklából felocsúdva jusson el a teljességre törekvő, második polgá­ri demokratikus forradalomhoz, az őszirózsás forradalomhoz. Mindez úgy következett be, hogy több évti­zedes lépéshátrányunkat már nem lehetett behozni. A háború utolsó két évében villámgyorsan veszítet­tük el európai pozíciónkat. Mégis azt kell mondani, ha az őszirózsás forradalom megkéset­ten, gyengén, ha a monarchia rom­jain jött is létre, .ha egy elvesztett háború állt a háta mögött, akkor is a magyar társadalmi fejlődés szerves folytatása volt. A forradalom öthó­napos keserves történetének a vé­gén olyan álforradalmi homok került be az egyébként is nyikorgó fogas­kerekek közé, ami robbanássze­rűen megszakította a szerves fejlő­dést, mérhetetlen módon lökte a nemzetet a jelentéktelen európai kis nemzetek közé. Ilyen szempontból kell felidézni a Ta­nácsköztársaság történetét és új­raértékelni az egész XX. századi magyar történelem aspektusából. 1919. története mindig kritikus kér­dése volt a magyar történetírásnak és az maradt napjainkig. A horthysta ellenforradalom szerette volna kira­dírozni a magyar történelemből. Oka igen egyszerű, ugyanis ez a rend­szer létet a bukott proletárdiktatúrá­ból merítette; a nemzeti-keresztény kurzus a Tanácsköztársaság törté­nelmi rövidzárlatából született meg. Ezt bevallani vagy csak megéreztet­ni a magyar társadalommal olyan harakiri lett volna, ami a saját létét kérdőjelezte volna meg. Ezért tör­tént meg, hogy az a Szekfű Gyula vált a nemzeti-keresztény kurzus hivatalos történetírójává, aki nem a proletárdiktatúra bukásából eredez­tette a Horthy-rendszert, hanem a megelőző félévszázad liberalizmu­sából. 1945 után csak látszólag b'r, lak el az akadályok 1919 törtéh. ;i he­lyének a kijelölésében. Rákosi Má­tyás, aki Sztálin legjobb magyar tanítványának érezte magát és a proletariátus egyik óriási hadvezé­rének, 1919-et a saját dicsőítésére akarta felhasználni. Valamennyi­ünkben él még a kép: ahogy atotya- kos, falusi szatócs kinézetű hadve­zér az északi fronton harcoló, való­ban a hazát védő vörös katonák élén baktatott, ahogy ez a nem éppen na­póleoni póz megjelent, egyszer és mindenkorra elvette a jó ízlésű törté­nész kedvét attól, hogy 1919-et a saját górcsöve alá helyezze. Az iga­zi történészek nem írtak 1956 előtt 1919-ről, de nem is írhattak, mert 1919-ben nem Rákosi Mátyás volt a Kun Béla. Az szeretett volna lenni, de ezt a történelemhamisítást csak az agyalágyultak követték el. A Kádár-rezsim a kínok-kínja kö­zepette igyekezett megszaba­dulni a gyomrot kifordító személyi kultusztól, mégis egy csendes Ká­dár-kultusz a jámbor emberek kö­zött létre jött a 60-as évek közepétől a 80-as évek elejéig. Ezt azonban a hatalom tompította és nem vált aká­dályává az 1919-re vonatkozó kuta­tásoknak. így történt aztán meg, hogy a Tanácsköztársaság 50 éves évfordulóján, 1969-ben elég nagy csinnadrattával ünnepségeket, tu­dományos ülésszakokat rendeztek. Somogy megyében is hárpmnapos tudományos ülést rendeztek és egy 21 és fél íves vörös vászonkötésű könyvet adtak ki mindarról, ami tet­szett a hatalomnak. A szereplő tör­ténészek, a szorgalmas szerkesztő és az állampénzekkel menedzser- kedó pártfunkcionáriusok még sem tudták átlépni a Rákosi-rezsim által elkezdett 1919-es történelemhami­sítást. A szereplő történészek tisz­tességes és elmélyült forrásvizsgá­latokat végeztek, mondanivalójuk mögött már a tények óriási halmaza állt, mégis — akaratuk ellenére — bekövetkezett a történelemhamisí­tás. A megválaszolandó kérdéseket rosszul tették fel, holott az ősziró­zsás forradalom és az azt megelőző történelem már helyesen fogalmaz­ta meg a társadalom előtt álló megoldandó problémákat. Ehelyett nagyon sok vonatkozásban elfo­gadták a sztálinizmus doktrinersé- gét és ezt sokszor összekeverték azzal a keresztény lelkülettel, hogy a halottakról csak jót vagy semmit. Holott a történész számára az utób­bi elfogadhatatlan, mert a történelem a legritkább esetben a jónak a hal­maza. így vált a Tanácsköztársaság 133 napos története dicsőséges történetté. Egyetlen előadás sem érintette a központi jelentőségű agrár- és parasztkérdes egészét. Ehelyett ilyen nevetséges kény­szermegfogalmazások hangzottak el: „Nagy lépés a forradalom útján az e napokban kibontakozó terme­lőszövetkezeti mozgalom.” ....bár e z a mozgalom végül egy hibás agrárpolitika részévé lett, indulása­kor, tehát február végén és március első felében igen pozitív szerepe volt, mert súlyos csapást mért a Ká­rolyi ellen is készülő ellenforradalom egyik fő erejére: a nagybirtokosok­ra." (A Tanácsköztársaság So­mogybán. Szerk.: Kanyar József. Kaposvár. 1969. 22.1.) Először is a termelőszövetkezeti mozgalom nem volt nagy lépés előre, mert a paraszti tömegektől fosztotta meg a Tanácsköztársaságot, másodszor nem volt pozitív szerepe, mert a ter­melőszövetkezetekben egyben ma­radt nagybirtokot a proletárdiktatúra bukása után egyben kapták vissza a nagybirtokosok. Pozitív szerepe az 1919. évi XVIII. t. c.-nek, a földosztó törvénynek lett volna, mert ha azt 1-919 elején végrehajtották volna, akkor még a Horthy-rendszer sem tudta volna visszavenni a parasz­toktól a földet. Az 1919-es termelő­szövetkezeti mozgalom óriási segít­ség, támogatás volt a nagybirtoko­soknak, hiszen a termelőszövetke­zetek élén ók álltak. Ez a mozgalom valójában nem forradalmi mozgalom volt, hanem ellenforradalmi. A törté­nelem fintora, hogy 1920 után a „főagrár” Rubinek Gyula elgondolá­sa alapján végrehajtott Nagyatádi­féle földreform a parasztság egésze előtt olyan megvilágításba került, mintha az lett volna a forradalmi. . (Folytatjuk) Király István a történelemtudományok kandidátusa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents