Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-08 / 33. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP 1990. február 8., csütörtök Befejeződött az SZKP KB háromnapos tanácskozása Mintegy harmincezer ember az Óváros terén tartott tüntetésen követeli a szovjet csapatok azonnali kivonását február 6-án, A megmozduláson, amelyet a csehszlovák szociáldemokraták szerveztek, felolvasták azt a nyílt levelet, amelyet a tüntetők a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldenek, és amelyben azt követelik, hogy a Csehszlovákiában állomásozó összes szovjet csapatok május 31-éig előfeltételek nélkül hagyják el az országot Konzultáció a pártok és a kormány vezetői között Szerdán a késő esti órákban — jóval később a várt időpontnál — befejeződött az SZKP Központi Bizottságának kettő helyett három napig tartó ülése. A Mihail Gorbacsov által hétfőn előterjesztett kongresszusi állásfoglalás-tervezet vitájában szerdán is sokan szólaltak fel, majd a dokumentumszerkesztő bizottság nevében Georgij Ra- zumovszkij beszélt. A szerkesztőbizottság ” javaslatainak megvitatása után a testület jóváhagyta a tervezetet. Az MTI moszkvai irodájának értesülései szerint a módosító javaslatokkal kiegészített dokumentum elfogadása ellen egyedül Borisz Jelcin szavazott, s a bb egy tagja tartózkodott. A jóváhagyott dokumentumot később hozzák nyilvánosságra. Ezután kezdett hozzá a testület a második nápiren- di pont vitájának. Ennek során a Litván Kommunista Párt XX. kongresszusán hozott határozattal összefüggő kérdéseket tekintették át. Elsőként Algirdas Brazauskas, a független Litván KP KB első titkára, valamint Mikolas Burokjavi- cus, az SZKP platformján álló Litván KP ideiglenes központi bizottságainak titkára szólalt fel. A felszólalók között volt Jurij Maszl- jukov, a miniszterelnök első helyettese, továbbá Alek- szandr Jakovlev és Jegor Ligacsov, a pb tagjai, a kb titkárai. A második napirendi pont vitájábah elfogadott határozat szövegét nyilvánosságra hozzák. Az SZKP Központi Bizottságának ülése Mihail Gorbacsov zárszavával ért véget. (Folytatás az 1. oldalról.) lémákról, továbbá a választások előkészítéséről folytatnak eszmecserét. Ezt követően Németh Miklós és Fodor István röviden ismertette az Ország- gyűlés februári ülésszakára tervezett programot. Ez tíz, többségében törvénymódosító törvényjavaslatot tartalmaz a kormány-, előterjesztésében. Tervezik továbbá, hogy 11 önálló képviselői indítványt, valamint parlamenti bizottsági javaslatokat is megtárgyalnak. A HÚOSZ Delegátusok Tanácsának állásfoglalása A MÜOSZ Delegátusok Tanácsa megerősíti a szövetség korábbi állásfoglalásait a megyei lapokkal kapcsolatban. Hangsúlyozza; a 8 milliós magyar vidék tömegtájékoztatásában monopolhelyzetet élvező 1,25 millió példányban megjelenő lapok a jövőben kizárólag nemzeti tájékoztatási intézményként, az összes párttól független, önálló szellemi műhelyként működhetnek, a lapokat kiadó vállalatok pedig önálló, állami, vagy állam által felügyelt, üzleti alapon működő vállalatok lehetnek. A delegátusok tanácsa támogatja azt a népi kezdeményezést, amely ötvenezer aláírás összegyűjtésével a parlament elé kívánja vinni a megyei lapok és kiadó- vállalataik tulajdonlásának kérdését. Budapest, 1990. február i7. Magyar Újságírók Országos Szövetsége Delegátusok Tanácsa Szakítottunk a régi tabukkal Beszélgetés Horn Gyulával a magyar külpolitikai nyitásról (Folytatás az 1. oldalról.) tékelnünk teljes viszony- rendszerünket. Ugyanakkor létérdekünk az is, hogy jó viszonyban legyünk szomszédainkkal. Hazánk biztonságát csak úgy tudjuk szavatolni, ha e kapcsolatokat a kölcsönös érdekek elvére alapozzuk. Ez azonban feltételezi, hogy mentesítsük viszoyunkat minden olyan ideológiai-politikai megfontolástól, amely valamilyen elvont eszméhez kapcsolódik. Ha például jó viszonyt akarunk a szomszédos Csehszlovákiával, akkor meg kell fogalmaznunk azt a minimális követelményt, amely a kapcsolatok normalizálásának feltétele. Nevezetesen azt, hogy biztosítsuk a Magyarországon élő szlovákok nemzeti-nemzetiségi jogait, és ugyanezt megköveteljük a Szlovákiában élő magyarok számára is, beleértve a magyarság önrendelkezésének lehetőségét is kulturális, oktatási és egyéb területeken. Ugyanez igaz Kárpátalja, Erdély és a Vajdaság esetében is. Meggyőződésem: Kapcsolatainkat nem lehet megnyugtatóan rendezni szomszédaink normális nemzetiségi politikája nélkül. Igen fontos dolog az is, hogy ne vélt politikai megfontolások jussanak előnyhöz a szélesebb értelemben vett együttműködés kérdéseiben. Például Bős—Nagymaros ügyében a tényleges szakmai, ökológiai szempontok döntsenek a beruházás jövőjéről, ne pedig az, hogy a vízlépcső építésének folytatása a csehszlovák—magyar viszony alapfeltétele. A kinyilvánított elv úgy hangzott, hogy minden fontosabb külpolitikai kérdésben természetes szövetségesei vagyunk egymásnak. Ez nem igaz. Van, ahol az érdekek nem esnek egybe, és van, ahol egyik vagy másik ország rendelkezik külön sajátosságokkal, hagyományos kapcsolatokkal. Nem lehet tehát ráerőltetni országainkra, hogy a nemzetközi fórumokon egyformán lépjünk fel. Mindez persze feltételezi a szövetségen belüli viszonyok újrarendezését, melyet én különösen fontosnak tartok. — Az említettek szellemében hogyan értékelődnek át a magyar-szovjet kapcsolatok? — Évtizedeken keresztül nem engedték, hogy e témakörben a problémákat normálisan megvitassuk. Márpedig viszonyunkban nagyon súlyos gondok keletkeztek. Nem akarok kitérni politikai szuverenitásunk korlátozására, mert ennek megítélése Gorbacsov óta megváltozott a Szovjetunióiban. De például tudatában kell lennünk annak, hogy a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok ma már egyre súlyosabb problémát okoznak hazánknak. 1989-ben mintegy 800 millió rubel volt a magyar aktívum. Ez iszonyú terhet jelent a magyar gazdaság számára, hiszen mi nem hitelezhetünk egy ilyen hatalmas országnak. Folyamatosan csökkennek a szovjet olaj- és áramszállítások, egyre nagyobb gondok merülnek fel egyéb áruk szállításánál. Ezeket nem lehet csak politikai szempontok alapján, azoknak alárendelve megoldani, hanem nagyon konkrét, kemény ütközetekkel terhes tárgyalásokat kell folytatni. Éppen ezért szorgalmazzuk, hogy térjünk át a konvertibilis elszámolási rendszerre, összegezve: teljesen új alapokra kell helyezni a kapcsolatok különböző területeinek megközelítését. — A kétoldalú viszony egyik igen fontos kérdése a hazánkban állomásozó szovjet csapatok kivonása is. — Igen, e kérdésben most kezdődtek tárgyalások. A mi delegációnk megbízatása az, hogy a szovjet csapatok ez év végéig történő kivonását szorgalmazza. Véleményem szerint ez reális követelés, és ha szovjet részről meglesz a politikai szándék, akkor semmi akadálya annak, hogy rövid időn belül megállapodás szülessen e kérdésben. Meggyőződésem, hogy idegen csapatok állomásoztatása Kelet- és Nyugat-Európában sem politikailag, sem katonailag nem indokolt. Minden ország nemzeti szuverenitásának része, hogy területén ne állomásozzanak külföldi csapatok. — A szomszédainkhoz fűződő kapcsolatrendszerben kiemelt szerepet játszik a magyar—román viszony. Mit vár ennek alakulásától? Nem tartja túlzottnak a decemberi for- radaüom utáni első reményeket? — Nekünk az volt az álláspontunk 1989 karácsonyán, hogy nincs fontosabb, mint a Ceausescu-rezsim megdöntése. A Ceausescu- rendszerrel nekünk semmiféle közös ügyünk nem volt. Ez a rezsim nemcsak a romániai magyarságot, hanem Magyarországot is fenyegette, hiszen attól az őrült kalandortól bármilyen kiszámíthatatlan lépés kitel- lett. Létérdekünk volt tehát, hogy december 23-tól kezdve minden lehető segítséget megadjunk az új román vezetésnek a diktatúrától való megszabadulásra. A cél az volt, hogy új alapok jöjjenek létre a magyar—román kapcsolatokban. Ezek az új alapok megteremtődtek. Azóta bebizonyosodott, hogy a továbblépés borzasztóan nehéz, gyötrelmes folyamat. Romániában még kevésbé vannak demokratikus hagyományok, mint Magyarországon, tulajdonképpen nincsenek. Mindent élőiről kell kezdeniük. Probléma az is, hogy a nacionalizmus bázisa nem szűnt meg, tovább létezik Romániában. Éppen emiatt rendkívül nehezen haladunk előre a kapcsolatok normalizálásában. Már azt is fejünkhöz vágták, hogy türelmetlenek vagyunk, pédig megítélésem szerint most egyetlen napot sem szabad elvesztegetnünk a kapcsolatok újraépítésében. Nem kételkedem abban, hogy a Nemzeti Megmentés Frontja vezetői készek a viszony rendezésére, ugyanakkor a gyakorlatban nem ez történik, sőt azt tapasztaljuk, hogy nem reagálnak konkrét kezdeményezéseinkre. Innen nem tudom megítélni, hogy ez tudatos szabotálás-e, mert nem hiszem, hogy mindez a vezetés szándéka lenne. Még december 29- én, bukaresti megbeszéléseinken jó néhány konkrét dolgot megfogalmaztunk, amelyekre azonnali válaszlépéseket igényeltünk. Többször elmondtuk: ha nem teszünk konkrét lépéseket, a kapcsolatok javításának szándéka csak deklaráció marad. A tapasztalatok ugyanis jól bizonyítják, mennyi mindent mulasztott a korábbi magyar vezetés azzal, hogy kivárt és nem lépett. — Visszatérve a kelet-európai országokhoz fűződő kapcsolatokhoz, reálisnak tartja-e a szorosabb lengyel—csehszlovák—magyar együttműködést szorgalmazó elképzeléseket? — Politikai értelemben reálisnak tartom, hogy szorosabb konzultáció alakuljon ki a három ország között, továbbá azt is, hogy bizonyos gazdasági kérdésekben szarosabb konzultáció alakuljon ki. Ugyanakkor szerintem nem ebben az irányban kell a fejlődés lehetőségeit keresni. Úgy ítélem meg ugyanis, hogy a lengyel gazdaság katasztrofális helyzetben van, Csehszlovákiának is megvannak a maga gondjai, tehát anélkül, hogy csökkenteném a hármas együttműködés jelentőségét, nem ebben látom a magyar gazdaság ki- útját a válságból. Sokkal in' kább abban, hogy próbáljunk minél szorosabb együttműködést kialakítani a teljesítőképes, magasabb fejlettségű gazdaságokkal. — Hogyan vélekedik Magyarország semlegességének lehetőségéről? Mennyiben függ össze ez a kérdés a jelenlegi szövetségi rendszerünk megváltoztatásával? — Természetes, hogy egyik távlata célunk a sem- 1 eg «ség elérése kell, hogy legyen.Ugyanakkor ezt nem lehet egyoldalú (kinyilatkoztatással megoldani. Elhhez szívós, komoly erőfeszítésekre és mindenekelőtt új megközelítésre van szükség. Mire gondolok? Nyilvánvaló, hogy amíg a két szembenálló szövetségi rendszer fennáll, addig azok két vezető hatalma ragaszkodik a fennmaradásukhoz. A két szövetségi rendszer egyidejű feoszlatásának gondolata nemes cél, de ettől önmagában még semmi sem történik. Ezért új módokat és eszközöket kell keresni ennek elérésére. Célszerűnek tartom, hogy gyors közeledés és együttműködés kezdődjön a Varsói Szerződés és a NATO között. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy Magyarország tagja legyen a NATO néhány politikai szervezetének, s ily- módon is túllépjünk a tömbünkhöz való tartozás keretein. A jövőben azt is elképzelhetőnek vélem, hogy a VSZ tagállamai között ne elsősorban a többoldalú kötelezettségiek érvényesüljenek, hanem a kétoldalú megállapodások. Ez lehetővé tenné, hogy egy sor kétoldalú egyezményt kössünk NATO-országokkal is, ugyanúgy, mint a Szovjetunióval és más VSZ-tagál- lamokkal. — A Nyugathoz való közeledés jegyében mely NATO- országokkal várható a közeljövőben a kölcsönös vízum- kényszer feloldása? — Ez nehéz ügy, mert nagyon merev számos NATO- ország vízumgyakorlata. Itt nemcsak arra gondolok, hogy hosszú ideig tart a vízumok kiadása, hanem arra is, 'hogy néhány állam még azt is meghatározza, hol lépheti át magyar állampolgár a határait. Eközben a magyar vízumrendszer a lehető legliberálisabb, ml semmilyen feltételt, vagy követelményt nem támasztunk. Ügy ítélem meg, óriási jelentősége vám annak a megállapodásnak, amelyet Olaszországgal kötöttünk a vízumkényszer eltörléséről. Reményeink szerint ez dominó-hatással fog járni a NATO-országokban. Ezen a téren tehát optimista vagyok, és bízom benne, hogy egy-két éven b?lül valamennyi NATO-ország- gal megszűnik a vízum- kényszer. — Mennyiben fejezik ki a magyar külpolitika a hazánkban működő politikai erők igényelt? Egyeztetett-e a kormány vagy a Külügyminisztérium az ellenzéki szervezetekkel? — Amit a magyar külpolitika jelenleg csinál, az lényegét illetően összhangban van a különböző pártok külpolitikai törekvéseivel. Minden nagyfontosságú kérdésben konzultálunk az ellenzéki erőkkel, így például a Magyar Demokrata Fórummal, a Szabad Demokraták Szövetségével, a Fi- desz-szel, a Néppárttal, általában azokkal a pártokkal, amelyek komoly szerepet játszanak a belpolitikai életben. Nagyon fontosnak tartom, hogy a minisztériumok közül a Külügyminisztérium volt az első, amely kikérte ezen pártok véleményét. Ezeket a konzultációkat igen jelentősnek és hasznosnak tartom, mert nem csupán megismertettük a mi elképzeléseinket, hanem rendkívül hasznos tanácsokat is kaptunk. Meg kell mondanom őszintén, hogy egy sor olyan dolgot vetettek fel, amely korábban elkerülte a figyelmünket. Voltak persze kérdések, amelyekről keményen vitatkoztunk is, de hát másként nem megy. Akadnak persze szélsőséges vélemények is. A Szent Korona Társaság például megbírált engem, mert december végén elmentem Romániába és tárgyaltam az új vezetéssel. Persze, meg lehet fogalmazni különböző szélsőséges, így revansista véleményeket is, ám ezek nem használnak az országnak, sőt csak ártanak. Ha valaki úgy próbálja érvényesíteni a magyar nemzeti igényeket, hogy figyelmen kívül hagyja a nemzetközi realitásokat, az elsősorban a magyarságnak okoz nagyon súlyos károkat. Ebben a helyzetben életveszélyes szélsőséges, irreális követeléseket támasztani. — ön szerint a választások után, egy új kormány hatalomra kerülésével mennyiben változhat hazánk külpolitikája? — Nem tudom, milyen kormány kerül hatalomra a választások utáni, de úgy ítélem meg, hogy a külpolitika az a terület, ahol alapvető változtatásokat egyetlen kormány sem fog végrehajtani. Mai külpolitikánk ugyanis nyitott, a realitásokból indul ki, kezdeményező. Lényegében tehát szerintem csak ezt a külpolitikai vonalat lehet majd tovább vinni. Lengyel L. László
